Ügyészséghez fordul a Fidesz egy BKV-szerződés ügyében
Közölte: egy nyilvánosságra került könyvvizsgálói jelentés szerint nem valószínű, hogy Boruzs András valóban végzett munkát, ugyanis nem rendeltek munkakört számára. Utalt arra, hogy az Index hírportálon megjelent írás szerint Boruzs András a jelenleg előzetesben ülő Szalainé Szilágyi Eleonórának, a BKV volt humánpolitikai igazgatójának közeli munkatársaként dolgozott.
A célvizsgálat szerint Boruzs András a társaság belső levelezésében nem rendelkezik munkahelyi elérhetőséggel, s a munkaügyi törzsadatállományban munkakört nem rendeltek számára. Kiemelte, a fővárosi Fidesz szerint ki kell deríteni, hogy az MSZP és az SZDSZ fővárosi vezetőinek milyen köze volt a pénzek elfolyásához Budapesten és a BKV-nál.
A fideszes politikus szerint heti szinten esnek ki csontvázak a szekrényből, a főváros vezetői és a BKV irányítása közötti "szürke zónából". A politikus pikánsnak nevezte, hogy miközben Dávid Ibolya és Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje a korrupció és a teljesítmény nélküli kifizetés ellen kampányolnak, Boruzs András az általuk vezetett párt jelöltje Újpesten, az 5. számú választókerületben.
György István, a BKV vizsgálóbizottságának fideszes elnöke arról beszélt, hogy a testület március 17-én tart ismét ülést, ekkor hallgatják meg Hagyó Miklóst, és ekkorra készül el első jelentéstervezetük is. Ha ezt sikerül többségi szavazással elfogadni, utána továbbítják a Fővárosi Közgyűlés számára.
Kérdésre kitért arra is, hogy lehetőség szerint minden dokumentumot be fognak kérni, ami Boruzs András foglalkoztatásával függ össze. A fideszes politikus felidézte, hogy Szalainé Szilágyi Eleonóra és Horváth Éva, Hagyó Miklós korábbi munkatársa esetében is kérelemmel fordultak a legfőbb ügyészhez, aki elrendelte a büntetőeljárást. Most ugyanerre tesznek javaslatot.