Új autóbuszok állnak forgalomba a budapesti és elővárosi közlekedésben

A budapesti közösségi közlekedés fejlesztésének részeként a kormány százszázalékos finanszírozásával 60 új, korszerű autóbusz áll forgalomba a budapesti és elővárosi közlekedésben - mondta a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár kedden Budapesten, a Mercedes-Benz Conecto G típusú buszok sajtóbemutatóján.

Új autóbuszok állnak forgalomba a budapesti és elővárosi közlekedésben

Fürjes Balázs közölte: a kormány 6 milliárd forintot biztosít a 60 akadálymentes, alacsonypadlós, légkondicionált, környezetbarát csuklós busz beszerzésére. A hathengeres, 360 lóerős dízel motorok a legmagasabb környezetvédelmi követelményt támasztó EURO 6 D környezetvédelmi normának is megfelelnek - ismertette.
   
A buszok a menetrendszerű fővárosi közlekedés részei, többek között a 169-es, a 84-es, a 89-es és a 94-es buszok vonalain közlekednek a XVII., a XVIII. és a XXI. kerületben, és kiszolgálják Pécel, Gyál és Szigetszentmiklós agglomerációs vonalait is - ismertette.
   
A járművekben magyar hozzáadott érték is van, a biztonsági, a diagnosztikai és az utastájékoztatási rendszert, valamint a zárt vezetőfülkét Debrecenben, a magyar szállítónál építik be - tette hozzá az államtitkár.
   
Fürjes Balázs hangsúlyozta: Budapest fejlesztésének legfontosabb területe a közlekedés, a kormány célja, hogy az emberek gyorsabban, kényelmesebben, kevesebb átszállással és környezetbarát járműveken jussanak el úticéljukhoz, valamint legyen kevesebb a közlekedési dugó és tisztább a levegő.
   
Mint mondta, a célok megvalósítása érdekében a budapesti városvezetéssel együttműködésben folyamatosan javítani kell a közösségi közlekedés minőségét, meg kell építeni a hiányzó külső körúti elemeket, amelyek elkerülhetővé teszik és ezzel tehermentesítik a belvárost, valamint a fővárossal közösen meg kell építeni a külső csomópontokban a P+R parkoló hálózatot, amely lehetővé teszi, hogy az emberek letegyék autóikat és átszálljanak a közösségi közlekedésre.
   
Az államtitkár úgy fogalmazott: a forgalomba állított új buszok is megerősítik azt a tényt, hogy Budapest nem csak a belvárosból áll. A kormány azt vallja, hogy Budapest minden lakója, minden városrésze egyenrangú, a külső kerületekben, valamint az agglomerációban lakókat is megilleti a jó közlekedés.
   
Fürjes Balázs kiemelte azt is, hogy a belváros közlekedési problémáit is csak a belvároson kívül lehet megoldani. Budapest közlekedésének legnagyobb kihívását az jelenti, hogy naponta a külső városrészekből és az agglomerációs településekről egymillió ember érkezik autóval a belső kerületekbe dolgozni, tanulni. A főváros közlekedése akkor lesz jobb, ha lehetővé teszik ennek az egymillió embernek, hogy a javuló minőségű közösségi közlekedést válasszák, ezt segítik a kormányzati finanszírozással forgalomba álló buszok - mondta.
   
Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a kormányzat rendszerként fejleszti a közösségi közlekedést, hogy fenntarthatóbb, zöldebb és versenyképesebb legyen más közlekedési módokkal szemben. Felidézte, hogy a július óta a Volánbusz Zrt. fölötti tulajdonosi jogokat a MÁV Zrt. gyakorolja.
   
Az elnök-vezérigazgató kitért arra, hogy a forgalomba álló új buszok mellett folyamatosan érkeznek a budapesti elővárosi vasúti közlekedésbe az emeletes motorvonatok. Megindult a közbeszerzési eljárás a HÉV-vonalakon közlekedő járművek cseréjére, a részvételi jelentkezéseket november elején bontják fel. A Volánbusz Zrt. a következő hetekben több mint 700 új autóbusz beszerzését fogja megindítani - tette hozzá.
    

Homolya Róbert elmondta azt is: a MÁV és a Volánbusz integrációja óta dolgoznak a két közösségi közlekedési ágazat összehangolásán, 2022-re szeretnék létrehozni a tarifaközösséget.
   
Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója a főváros és az agglomeráció közösségi közlekedése megújításának szimbólumaként értékelte a forgalomba kerülő új buszokat. Mint mondta, a környezetbarát járművek jelzik, hogy mennyire szorosan összefügg Budapest és az agglomeráció közlekedése.
   
A most forgalomba álló harminc buszt a magyar kormány megrendelésére a Volánbusz üzemelteti a MÁV csoport részeként, ugyanakkor kék színűek, mert a fővárosi közösségi közlekedési rendszer részei. Aki Budapesten belül száll fel a járművekre, a BKK bérleteivel és jegyeivel is igénybe tudja venni a szolgáltatást. A buszok kiszolgálják az agglomeráció településeit és a főváros külső kerületeit is - jelezte.
   

Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a már megvalósult beszerzések eredményeképpen az elmúlt két évben 866 új és újszerű autóbuszt állított forgalomba a társaság. A tervek szerint jövőre újabb 600 járművel bővülhet a flotta.
    

A fővárosban és az agglomerációban forgalomba álló Mercedes-Benz Conecto G csuklós buszok részei annak a 90 darabos flottának, amelyet a járműfiatalítási program keretében szereztek be. Ilyen buszok közlekednek Zalaegerszegen, Székesfehérváron és Győrben is, illetve hamarosan megjelennek Szombathelyen és Gyulán - ismertette.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: