Új egészségpolitikát alapoz meg a kormány

A kormány új egészségpolitikát alapoz meg azzal, hogy a figyelem a betegségek megelőzésére irányul, a cél az, hogy a betegséget okozó tényezőket kiiktassuk az életünkből - mondta az emberi erőforrások minisztere a X. kerületi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézet területén épülő új szakrendelő alapkőletételén pénteken.

Új egészségpolitikát alapoz meg a kormány

Kásler Miklós kiemelte, a betegség helyreállítása és épp ilyen fontos, ezért költött a kormány az elmúlt években 500 milliárd forintot fordított a vidéki egészségügyi ellátás fejlesztésére. Hozzátette, az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében pedig további 700 milliárd forintos állami forrás áll rendelkezésre a közép-magyarországi régió egészségügyi ellátásának javítására.  
   
A miniszter kiemelte, hogy az épület,  csak a szükséges feltételt jelenti, de nem elégséges, mert a gyógyítás lényege a beteg és az orvos közötti bizalmi kapcsolat.
    

Úgy fogalmazott: "amikor alapkövet teszünk le, az utódokra gondolunk, mint ahogy a kormány sem egy választási ciklusra tekint, amikor a fejlesztéseket elindítja, hanem 15-30 évre ".
    

Bodnár Attila, a kórház főigazgatója azt mondta, hogy a hétmilliárd forintból épülő szakrendelő mérföldkő a kórház és a lakosság életében.
    

Az új épületben 86 rendelőhelyiség kap majd helyet, és a kórházzal közös telephely nagy mértéken növeli a betegbiztonságot, hatékony betegútszervezést tesz lehetővé, és az egyszerűbb betegirányítással tovább rövidíti az intézményben amúgy sem túl hosszú várólistát.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

D. Kovács Róbert (Fidesz-KDNP), Kőbánya polgármestere úgy fogalmazott, az új szakrendelővel évtizedes álom válik valóra, hiszen hosszú évek óta dolgoztak azon, hogy a régi, leromlott Egészségház helyett  korszerű és az itt folyó szakmai munkához méltó rendelő épüljön.
    

Kitért arra, hogy az önkormányzat az elmúlt években 1,5 milliárd forintot költött egészségügyi fejlesztésekre; folyamatosan újítják fel a házi orvosi rendelőket, új fogorvosi székeket szereztek be, ingyenes védőoltási programot vezettek be, van mentőállomása a kerületnek, és kiemelkedően költenek szociális- és gyógyszertámogatásra is.
   
A polgármester szerint az itt lakók és a kórházhoz tartozó agglomerációban élők egészségügyi ellátása nagymértékben javulni az új szakrendelő átadásával, amelyre várhatóan jövő év végén kerül sor.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Új kiállítással nyitja meg kapuit a hadtörténeti múzeum

Új kiállítással nyitja meg újra kapuit kedden a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum. Emellett a Hadtörténelmi Levéltár és a Hadtörténeti Könyvtár új adatbázisok kutathatóságát kínálja - közölte az intézmény az MTI-vel.
2020. 07. 05. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bizottság jött létre az országos autizmusstratégia megújításáért

Bizottság jött létre a kormány támogatásával az országos autizmusstratégia megújításáért az Autisták Országos Szövetségének (AOSZ) kezdeményezésére - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma szombaton az MTI-vel.
2020. 07. 05. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új program indul a magyar vállalatok támogatásáért

Új program indul azoknak a magyar vállalatoknak a támogatásáért, amelyek hajlandóak legalább 560 millió forint beruházást végrehajtani a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megvédéséért - közölte a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a Facebook-oldalán.
2020. 07. 05. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ukrajnában ismét kiugróan sok fertőzöttet regisztráltak

Ukrajnában ismét kiugróan sok, több mint 900 új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak az elmúlt napban, a halálos áldozatok száma 15-tel nőtt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közétett adatokból, amelyeket szombaton az egészségügyi minisztérium is megerősített.
2020. 07. 05. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnap extrém lesz az UV-sugárzás

Vasárnap is extrém lesz az UV-sugárzás - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2020. 07. 04. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A televízióban közvetített számsorsoláson az alábbi nyerőszámokat húzták ki:
2020. 07. 04. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővítette a postai feldolgozás kapacitását a Magyar Posta

A Magyar Posta az elmúlt időszakban országszerte több helyen bővítette a postai feldolgozást - hangsúlyozta Menyhárt Zoltán, az MP logisztikai fejlesztési igazgatója pénteken a cég legújabb, füzesabonyi logisztikai depójának pénteki avatásán.
2020. 07. 04. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden hétvégén ingyenes programokkal várják a szegedieket

Augusztus végéig minden hétvégén ingyenes programok várják a szegedieket a Huszár Mátyás rakparton - közölte a csongrád-csanádi megyeszékhely Zöld város programért felelős tanácsnoka csütörtökön.
2020. 07. 04. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly pusztítást okozott a vihar ebben a három megyében

Három megyében - Borsod-Abaúj-Zemplénben, Jász-Nagykun-Szolnokban és Hajdú-Biharban - okozott komoly pusztítást a vihar péntek délután - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) a honlapján.
2020. 07. 04. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat

Hat magyarországi konferencia és wellness szálloda kapott Aranynap-díjat kiemelkedő színvonalú szolgáltatásaiért 2019. évi teljesítménye alapján; a szállodák egész éves munkáját értékelő díjat 15. alkalommal adták át pénteken Budapesten - közölték a szervezők a díjátadó után pénteken az MTI-vel.
2020. 07. 04. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghaladta a 11 milliót a fertőzöttek száma

A világon 11 049 505 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 524 677, a gyógyultaké pedig 5 849 347 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint.
2020. 07. 04. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kerékpárút épül Kisbéren

Kisbéren 400 millió forintos beruházással megkezdődött egy kerékpárút építése, amely a városból a Batthyány-pusztai ipari parkba vezet, mintegy két és fél kilométer hosszúságban - közölte a település polgármestere az MTI-vel.
2020. 07. 04. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beindulnak a cégek beruházásai Békés megyében

A válság dacára a következő hónapokban 10,5 milliárd forint értékben 24 beruházást indítanak magyar vállalkozások Békés megyében, amivel újabb 4400 munkahelyet védenek meg - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szarvason, a Gallicoop Zrt. beruházásindító eseményén.
2020. 07. 04. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Budapesti Gazdasági Egyetem zalaegerszegi gazdálkodási kara a Veszprémi Pannon Egyetemhez csatlakozik

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Zalaegerszegen működő Gazdálkodási Kara (GKZ) 2020. július 31-ével a Pannon Egyetemhez kerül át. A BGE a változást követően immár kizárólag három budapesti karral, a hazai teljes országos elérés mellett a nemzetközi jelenlétre összpontosít. A rendhagyó, részben távoktatásos félév sikeres zárásaként a Gazdálkodási Kar végzős hallgatói a mai napon átvették diplomájukat.
2020. 07. 04. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Krízisben is fejlődni? A Pappas Auto mozgatórugói 2020-ban

A Pappas Auto Magyarország Kft. útját megalapítása 30. évében töretlen fejlődés kíséri. A vállalat éves forgalom tekintetében átlépte a száz milliárd forintot. A közeljövő célja az évente értékesített tízezer jármű és a Magyarország legnagyobb márkakereskedése cím.
2020. 07. 04. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi búza terem hazánkban - ábrán mutatjuk!

betakarított termésmennyiség durumbúzával együtt, ezer tonna
2020. 07. 04. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó évet zár a V4

Jónak nevezte a Visegrádi Együttműködés (V4) országainak elmúlt egy évét Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Varsóban, a kormányfők csúcstalálkozóját követő sajtótájékoztatón. Lengyelország július 1-jén vette át a V4-ek elnökségét Csehországtól, amely egy esztendőn át látta el az elnöki feladatot.
2020. 07. 04. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A 4iG hálózati kommunikációs eszközöket szállít az MVM NET számára

A 4iG Nyrt. nettó 460 millió forint értékben szállít optikai szálas kommunikációs eszközöket az MVM NET Távközlési Szolgáltató Zrt. (MVM NET) számára egy nagyértékű szerződés keretében - közölte a 4iG pénteken az MTI-vel.
2020. 07. 04. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kivezeti részvényeit a tőzsdéről a BILK

Zártkörű részvénytársasági formában működik tovább a Magyarország egyik legnagyobb logisztikai központjának helyet adó BILK Logisztikai Nyrt. - közölte a vállalat az MTI-vel csütörtökön.
2020. 07. 04. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét szigorítanak Olaszország egyik tartományában

Hétfőtől ismét szigorításokat vezetnek be az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, mert a koronavírus terjedését mutató reprodukciós ráta emelkedett.
2020. 07. 04. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások: