Új holdingstruktúrában a bécsi tőzsde érdekeltségébe tartozó tőzsdék

Új holdingstruktúrában működik január óta a bécsi, a budapesti, a prágai és a ljubljanai tőzsde - jelentették be csütörtökön az osztrák fővárosban sajtótájékoztatón. (MTI)

A változásokat január 14-én jegyezték be. A tájékoztatás szerint a Közép- és Kelet-Európai Tőzsdeszövetség (CEESEG) négy tagja egyenrangú résztvevője a CEESEG AG holdingnak. Utóbbi elsősorban a stratégiai és pénzügyi vezetést látja el, a résztvevő tőzsdék az operatív működésért felelnek. A bécsi tőzsde (Wiener Börse AG) és a CEESEG AG igazgatósági tagjai azonosak.

 

A holdingban ezen kívül létrejön egy tanácsadó testület, amelyet a bécsi, a budapesti, a ljubljanai és a prágai tőzsde vezetői alkotnak. A tanácsadó testület fő feladatai a csoportszintű stratégia kidolgozása, valamint az integrációs feladatok összehangolása és végrehajtása. A tulajdonosok a bécsi tőzsde tulajdonosi szerkezetének megfelelően mintegy 52,5 százalékban osztrák bankok, 47,5 százalékban a tőzsdén jegyzett osztrák vállalatok.

 

A holding elsődleges célja növelni a helyi piacok és a régió likviditását, megkönnyíteni a piacra lépést a nemzetközi kereskedő cégek számára. Céljuk az is, hogy a bécsi után a másik három tőzsde is csatlakozzon a XETRA kereskedelmi rendszerhez. A szlovén tőzsde 2010 közepén csatlakozik, a budapesti várhatóan 2011-ben - mondta Heinrich Schaller igazgatósági tag.

 

A piac szereplők képviselői tavaly levélben fordultak Patai Mihályhoz, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnökéhez, és számos kérdést vetettek fel a XETRA-val kapcsolatban. Mohai György, a BÉT vezérigazgatója kérdésre válaszolva elmondta: még folynak a tárgyalások a budapesti piaci szereplőkkel a XETRA bevezetéséről.

 

Mohai György megerősítette, hogy csak akkor születik döntés az új kereskedési rendszer vezetéséről, ha konszenzus alakul ki erről. A CEESEG AG nyitott új tagok felvételére, közép- illetve hosszú távon - mondta Michael Buhl, a Wiener Börse, egyben a holding igazgatósági tagja. Kérdésre válaszolva elmondta: jelenleg nem folynak konkrét tárgyalások senkivel sem.

 

Az esetleges további tulajdonszerzéseket illetően úgy fogalmazott: alapvetően többségi tulajdon megszerzésében érdekeltek. A holding közleménye szerint a CEESEG jegyzi Kelet- és Közép-Európa piaci kapitalizációjának mintegy felét, a részvényforgalom nagyjából kétharmadát bonyolítja le. A négy tőzsdén összesen 264 céget jegyeznek, több mint 170 bank, illetve befektetési szolgáltató vesz részt a kereskedésben, az adatok közzétételét 152 szolgáltató végzi.

Zcash jelentése, értelmezése és gazdasági jelentősége: A magánszféra-alapú kriptovaluták jövője

A kriptovaluták világa sokszínű és gyorsan fejlődő, de a legtöbb ember számára még mindig egyetlen fogalom ugrik be elsőre: Bitcoin. Azonban a blokklánc-technológia nem csak a pénzküldés egyszerűsítéséről szól, hanem olyan alapvető emberi jogok technológiai támogatásáról is, mint a magánélet védelme. Ebben a tekintetben az egyik legfontosabb szereplő a Zcash, amely nemcsak egy újabb digitális fizetőeszköz, hanem egy filozófiai és technológiai irányzat zászlóvivője is.
2025. 10. 26. 21:00
Megosztás:

Verseny a 200 milliárd dollárért: Képes lesz a Solana felvenni a harcot azzal az új kihívóval, amelyet az elemzők a "következő PayPalként" emlegetnek?

A kriptovalutapiac feszült figyelemmel követi, ahogy a Solana (SOL) ambiciózus kampányba kezd, hogy elérje a 200 milliárd dolláros piaci kapitalizációt – miközben intézményi felhalmozás és technikai lendület hajtja, ami akár meg is duplázhatja a jelenlegi, 105 milliárd dolláros értékelését.
2025. 10. 26. 20:00
Megosztás:

A Coinbase vezére szerint a jövő startupjai teljesen blokkláncra költözhetnek

El tudnál képzelni egy olyan világot, ahol a cégek már nem tőzsdére mennek, hanem közvetlenül a blokkláncra? Brian Armstrong, a Coinbase vezérigazgatója pontosan ezt vízionálja: olyan startup-ökoszisztémát, amely a cégalapítástól az elsődleges nyilvános kibocsátásig (IPO) teljes egészében okosszerződéseken és kriptopénzeken keresztül zajlik. A forradalmi terv nemcsak a kriptovilágot alakíthatja át, hanem a globális tőkepiacokat is.
2025. 10. 26. 19:00
Megosztás:

Miért nem indult még be az altcoin-szezon? Egy elismert elemző lebuktatja a bikapiac gyengeségeit

Bár az Ethereum (ETH) újra átlépte a 4.000 dolláros szintet, és sokan már a következő altcoin-szezon tetőzését várják, egy ismert kriptoelemző szerint még mindig nem érkeztünk el oda. Mi állhat a háttérben, és vajon mikor robbanhat be igazán az altcoin-piac? A válaszok meglepőek – és egyben reménykeltőek.
2025. 10. 26. 18:04
Megosztás:

Nem szavazta meg az új kormányt a koszovói parlament

A koszovói parlament nem szavazott bizalmat vasárnap Albin Kurti miniszterelnök-jelölt új kormányának.
2025. 10. 26. 16:00
Megosztás:

MNV Zrt.: az árverés licitidőszakában egy érvényes ajánlat érkezett a Belügyminisztérium épületegyüttesére

Az árverés licitidőszakában a Belügyminisztérium épületegyüttesére egy érvényes ajánlat érkezett, amelynek összege bruttó 50 milliárd 797 millió 460 ezer forint volt, az árverésen a végleges eredményhirdetés szeptember 25-én történt meg - közölte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) szombat este az MTI-vel.
2025. 10. 26. 14:00
Megosztás:

Sétarepülést kínáló cég helytelen adózási gyakorlatát tárta fel a NAV

Sétarepülést kínáló cég helytelen adózási gyakorlatát tárta fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) - közölte a hivatal vasárnap az MTI-vel.
2025. 10. 26. 13:00
Megosztás:

Okos kiegészítők, amikről nem is tudtad, hogy szükséged van rájuk

Az ősember eszköztárában nem szerepelt a mobiltelefon, a tablet, a laptop, a PC, és a különféle játékkonzolok sem. Nem hiányzott neki sem a wifi, sem a bluetooth, de még a kombinált fogó sem. Talán ez utóbbinak vette volna leginkább hasznát a mindennapi élete során - ha akkoriban létezett volna. Praktikus, ezer dologra használható, multifunkciós eszköz, ami pillanatok alatt segíthet megoldani egy problémát. Ma már számtalan eszköz, szolgáltatás, és technológiai elérhető. Ezek hasznosságát az adott szituáció igényei határozzák meg. A különféle kütyük, kiegészítők pedig pont ilyenek. Nem is gondolnád, mennyire megkönnyíthetik az életed, amíg ki nem próbáltad őket.
2025. 10. 26. 12:00
Megosztás:

Orbán Viktort fogadja XIV. Leó pápa

Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes társaságában látogatást tesz a Vatikánvárosi Államban és Rómában, az Olasz Köztársaságban - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
2025. 10. 26. 11:00
Megosztás:

Kiderült, hogy ki vette meg a Belügyminisztérium épületét 50 milliárd forintért

A Budapest V. kerület 24512, 24513, 24514 hrsz-ú, természetben a 1051 Budapest, Nádor utca 4., 1051 Budapest, Nádor utca 2., 1051 Budapest, József Attila utca 2. szám alatti ingatlanok (a továbbiakban: Belügyminisztérium épületegyüttes) értékesítése vonatkozásában az alábbi közlemény került hivatalosan kibocsátásra.
2025. 10. 26. 10:00
Megosztás:

Catherine Connolly győzött az ír elnökválasztáson

Catherine Connolly független képviselő győzött a szombaton tartott ír elnökválasztáson a voksok 63,4 százalékával - derült ki a szavazás eredményeinek ismertetéséből.
2025. 10. 26. 08:00
Megosztás:

A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított

A DK bemutatta nyugdíjprogramját és nyugdíjkalkulátort indított, amelyet Gy. Németh Erzsébet, a párt alelnöke ismertetett szombati online sajtótájékoztatóján.
2025. 10. 26. 06:00
Megosztás:

Története legerősebb első kilenc hónapját zárta az UniCredit Csoport

Erős, diverzifikált teljesítményének és fegyelmezett tőkegazdálkodásának köszönhetően a 19. egymást követő negyedévben zárt nyereséggel az UniCredit Csoport: 2025 első kilenc hónapjában a nettó eredmény elérte az új kilenchavi rekordot jelentő 8,7 milliárd eurót, ami éves alapon 13 százalékos növekedésnek felel meg - közölte a pénzintézet szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 26. 05:00
Megosztás:

Marco Rubio: a Gázai övezetben nem lesz szerepe a Hamásznak és a UNRWA-nak, és már alakul a nemzetközi stabilizációs erő

A Gázai övezetben nem lesz szerepe sem a Hamász palesztin iszlamista szervezetnek, sem az ENSZ palesztin menekülteket segítő hivatalának (UNRWA), és már alakul a terület békéjét felügyelő nemzetközi stabilizációs erő - jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter a dél-izraeli Kirjat Gatban létrehozott amerikai főhadiszálláson tartott pénteki sajtóértekezletén.
2025. 10. 26. 04:00
Megosztás:

Új digitális rendszert kapott a csillagvizsgáló Egerben

Magyarországon egyedülálló színvonalú, új digitális planetáriumi rendszert kapott az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Csillagvizsgáló Tudományos és Élményközpontja - közölte a felsőoktatási intézmény szerdán az MTI-vel.
2025. 10. 26. 02:00
Megosztás:

Élménypedagógiai fesztivált tartanak a Magyar Zene Házában

MESH néven a gyerekeket a középpontba állító kétnapos élménypedagógiai zenei fesztivált rendeznek november 21-22-én a Magyar Zene Házában.
2025. 10. 26. 01:00
Megosztás:

A 4 legjobb kriptokártya rangsora: Miért jelent áttörést a Digitap ($TAP) KYC-mentes opciója

A kriptokártyák csendben az egyik leggyakorlatiasabb hídként szolgálnak a digitális eszközök és a mindennapi pénzügyek között.
2025. 10. 25. 23:00
Megosztás:

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció több tömörülése

Polgári Koalíció néven párttá egyesül a lengyel kormányfrakció három tömörülése - jelentették be szombati varsói nagygyűlésükön.
2025. 10. 25. 22:00
Megosztás:

Újabb szakszervezeti tüntető menet vonult végig Rómán

legnagyobb olasz szakszervezet, a CGIL Rómában szombaton újabb tüntetést tartott, amely a hároméves Meloni-kormány gazdaságpolitikája ellen demonstrált palesztinbarát csoportokkal, valamint a baloldali pártokkal közösen.
2025. 10. 25. 20:00
Megosztás:

Üzembe helyezte 2500. csomagautomatáját a GLS

Kiskörén helyezte üzembe 2500. csomagautomatáját a GLS, ezzel a cég már 740 településen, több mint 3500 átadóponttal biztosít rugalmas csomagkezelési megoldásokat - közölte a társaság az MTI-vel.
2025. 10. 25. 18:00
Megosztás: