Új inflációs jelenséggel állunk szemben?

Bár Európa-szerte is magasnak számít a magyar infláció, nem veszélyes mértékű. A mostani helyzet alapján úgy tűnik, hogy az alacsony infláció serkenti a fogyasztást - írja legújabb összeállításában Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője. Kiderül belőle, hogy egy új inflációs jelenség is felbukkant számos országban.

Új inflációs jelenséggel állunk szemben?

Az elmúlt években az inflációról szóló hírek - néhány kivételtől eltekintve - egy évvel ezelőttig csak annyiban voltak érdekesek, hogy 0 felett vagy alatt volt kicsivel a mutató. Ez számos politikai és gazdasági lépésnek, valamint nemzetközi folyamatoknak volt köszönhető. Szerepet játszott benne például a rezsicsökkentés, az alacsony nyersanyagpiaci árak, többek között az olcsó olaj is. Ezzel összefüggésben az importált infláció is alacsony, tehát a Magyarországra behozott termékek ára is mérsékelt volt. 


Élbolyban Magyarország


Az elmúlt 12 hónapban azonban - ahogy arra számítani lehetett - megkezdődött a gyorsulás. Az idén augusztusban már a KSH 2,6 százalékos inflációt mért, szemben a júliusi 2,1, a júniusi 1,9 százalékkal. Az Eurostat módszertanának megfelelő, nemzetközi szinten is összevethető úgynevezett harmonizált magyarországi infláció augusztusban 2,7 százalékos volt, ez pedig Európában az egyik legmagasabb érték. Ennél csak a balti országok - Litvánia, Észtország, Lettország -, valamint az Egyesült Királyság produkált magasabb inflációs mutatót. Ezekben az országokban 2,9-4,6 százalékos volt az infláció - derül ki Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzőjének összeállításából. Az összesített európai inflációs adatokból kiderül, hogy a régión belül Csehországban van még a magyarhoz hasonlóan magas infláció, ott 2,4 százalékkal nőttek az árak augusztusban. Ezzel szemben Szlovákiában 1,6, Lengyelországban 1,4, Romániában pedig mindössze 0,6 százaléknál tartott ekkor az infláció. 


Magas, de nincs vele baj


Németh Dávid szerint jelentősek az eltérések a különböző országok inflációs adatai között, de sem Európában, sem a régióban, így Magyarországon sem veszélyes mértékű az infláció. A magyar jegybank 3 százalék plusz/mínusz 1 százalékpontos szintre lőtte be az inflációs célt, amely az MNB prognózisa szerint csak 2019-ben lesz elérhető. A jegybanki döntéshozók hivatalosan ezzel indokolták, hogy most szeptemberben újabb monetáris lazítást hajtottak végre.

 

A mostani inflációs szint lényegében benne van a célként kitűzött 3 százalék plusz/mínusz egy százalékpontos sávban, ám az MNB magatartásából úgy tűnik, hogy a jegybankárok inkább 3 és 4 százalék közötti inflációt látnának szívesen. Utóbbi szinttel gátat szabhatnak a forint nominális felértékelődésének, a másik oldalról pedig ezzel segíthetik az államadósság csökkentését. 


„Egyébként abszolút nincs baj a mostani inflációs szinttel, amely már nem feltétlenül indokol további lazítást. A mostani helyzet alapján úgy tűnik, mintha az alacsony infláció inkább segítette a fogyasztás élénkülését. Tehát nem azért alacsony az infláció, mert nincs megfelelő mértékű fogyasztás” - tette hozzá a szakember.


Új jelenség?

 

A világ számos országában, fejlettekben és fejlődőkben egyaránt, pedig egy új inflációs jelenség bontakozott ki az utóbbi időszakban. Mégpedig az, hogy annak ellenére nem gyorsult fel az infláció az érintett országokban, hogy élénkülőben van a gazdaság, emellett feszített a munkaerőpiac, azaz munkaerőhiány alakult ki, közben magas a bérnövekedés és élénk a fogyasztás. A korábbi - válság előtti - tapasztalatok azt mutatták, hogy ilyen helyzetben felpörög az árindex. Erről most nincs szó, a kérdés az, hogy tartósan be lehet-e erre rendezkedni vagy csak átmeneti jelenségről van sz,ó és előbb-utóbb nagyobb sebességre kapcsol az árindex. Ez azért lényeges, mert az infláció egy veszedelmes dolog, nagyon hirtelen meg tud ugrani, és akkor már könnyen késő lehet.


Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: