Új szakaszhoz ért szarvason a geotermikus rendszer fejlesztése
A szarvasi termálhőellátó hálózat fejújításának és bővítésének mélyépítési munkálatait követően a beruházás második szakaszára kiírt közbeszerzési eljárás nyertese, a Porció Kft. nekiláthat a projekt gépészeti feladatainak kivitelezéséhez. A fővállalkozóval a szerződés aláírására 2015. április 21-én, míg a hivatalos munkaterület átadásra április 27-én került sor. A kivitelező cég október végéig az új alhőközpontok termál csatlakozását kialakítja és a rendszerbe kapcsolja, az önkormányzati termál fogyasztók és a termelő kút esetében is felújítja a gépészetet, illetve mind az új, mind a régi fogyasztóknál kiépíti a távfelügyeleti rendszert.
A geotermikus rendszer fejlesztésére azért volt szükség, mert a több mint 15 év során elhasználódott, elavult a hálózat, a vizet szállító acélcsövek korrodálódtak, a hőcserélők pedig alulméretezettek voltak. A rendszer teljes felújításán kívül új intézmények is bekapcsolódnak a termálfűtő-rendszerbe, hogy a jövőben ezzel a költséghatékony és környezetbarát módszerrel biztosítsák számukra a melegvizet és a fűtéshez szükséges energiát. A gázfogyasztást így minimálisra csökkentik, hiszen a fűtés csaknem teljes mértékben geotermikus energiával fog működni az új hőcserélőknek köszönhetően.