Újabb magyar került kórházi karanténba

Újabb magyar kerül kórházi karanténba Budapesten koronavírus esetleges gyanúja miatt kedden.

Újabb magyar került kórházi karanténba

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a magyar kamionsofőr Lombardiában járt, nem lázas, de nem érzi jól magát.
   
A kamionsofőrt a mentőszolgálat már felvette, és kórházba szállítja, két hétig karanténban lesz - közölte Menczer Tamás.
   
Egy másik kamionsofőr a milánói magyar konzulnak jelezte, hogy a lezárt lombardiai területen van, de tünetmentes, járművében tartózkodik - mondta az államtitkár.
   
Menczer Tamás közölte: Olaszországban két tartományban rendeltek el karantént, Lombardia tíz településén és Venetóban egy településen.
   
Ezekre a területekre csak az utazzon, akinek valóban halaszthatatlan teendője van ott, de érdemes jól megfontolni Olaszország többi részébe is az utazást - jegyezte meg.
   
Hozzátette: az olasz tisztiorvosi szolgálat tájékoztatása szerint nincs magyar az olaszországi fertőzöttek között.
   
Menczer Tamás közölte: vannak magyarok a koronavírus miatt karantén alá vont szállodakomplexumban Tenerifén.
   
A helyszínen Magyarország tiszteletbeli konzulja nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy magyar állampolgárok is vannak a szállodakomplexumban, de pontos számuk még nem ismert - mondta.
   
A tiszteletbeli konzul mellé Madridból utazik egy konzul, és ha indokolt, további munkatársakat küldenek Tenerifére - tette hozzá Menczer Tamás.
   
A kanári-szigeteki szállodakomplexumban, amelyben mintegy ezer ember tartózkodik, egy olasz vendégnél diagnosztizálták a koronavírust.
    

A Japán partjainál vesztegzár alá helyezett hajón egy magyar férfi tesztje lett pozitív, őt kórházba szállították, ha ismét pozitív lesz a tesztje, megfigyelőállomásra kerül, ugyanis egyelőre jól érzi magát, tünetmentes.
    

Kínával kapcsolatban az államtitkár elmondta: 172 magyar tartózkodik az országban a konzuli regisztráció szerint. Közülük huszan a legfertőzöttebb tartományban, ők valamennyien jól érzik magukat.
    

Európa 11 országát érinti a koronavírus-fertőzés, a magyar kormány mindent megtesz, hogy a fertőzés ne jusson át a határon. Arról eddig nincs információ, hogy Magyarországon bárki megbetegedett volna, de nem zárható ki a fertőzés megjelenése - mondta Menczer Tamás.
   
Az Olaszországból érkezett és idehaza karanténba helyezett diákcsoport tünetmentes - tette hozzá.
   
Menczer Tamás elmondta: a magyar szakemberek véleményének és a nemzetközi protokolloknak megfelelően a repülőtereken hőkamerás ellenőrzés van. Olaszországgal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy eddig egyetlen szomszédos ország sem vezetett be utazási korlátozást.
   
Az államtitkár hangsúlyozta: a magyar kormánynak a magyar emberek biztonsága a legfontosabb, ennek megfelelően mérlegeli a helyzetet, és külföldön is minden segítséget megad a megbetegedett magyaroknak.
   
Az államtitkár leszögezte: sületlenség az az ellenzék által hangoztatott vád, hogy a kormányzat nem kommunikál a koronavírus-fertőzéssel kapcsolatban.

Hozzászólások

Csökkentse a kifizetetlen számlák okozta kárt!

A magyar jogszabályok január 1-től lehetővé teszik a behajthatatlan követelések áfájának visszaigénylését a 2016. január 1. után kiállított számlákra vonatkozóan. Egy Európai Bíróság (EB) döntésén alapuló különutas megoldás ugyanakkor a 2016. január 1. előtti időszakra is lehetővé teszi az áfa visszaigénylését, de az adózóknak már csak három hete van ennek a módszernek az érvényesítésére - hívja fel a figyelmet a MAZARS legfrissebb összefoglalója.
2020. 04. 04. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekord a boltokban, felborul a menetrend

Teljesen felborítja a kiskereskedelmi forgatókönyvet a koronavírus-járvány: februárban kiemelkedő volt a forgalom, márciusban is erős lehet a növekedés, elsősorban az élelmiszerek miatt. A második negyedévben viszont negatív tartományba kerülhet a forgalom, az év második fele pedig a járvány lefutásától és a gazdaság újraindulásától függ.
2020. 04. 03. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hír! (úgyse olvassa senki) - A kínai szolgáltatószektorban is javulás látható

Márciusban a kínai Caixin szolgáltatóipari beszerzési menedzser index is látványosan emelkedett.
2020. 04. 03. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi van ma a magyar repülőtéren? Koronavírus jelentés

A Budapest Airport minden nap (de legfeljebb kétnaponta) délelőtt 10 órakor Repülőtéri napi értesítőt ad ki, hogy a friss információkról, adatokról tájékoztassuk a közvéleményt. Kérjük, kövesse Facebook-oldalunkat és weboldalunkat, ahová a Repülőtéri napi értesítő feltöltésre kerül.
2020. 04. 03. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Csak az OTP tudott erősödni

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 326,03 pontos, 1 százalékos csökkenéssel, 32 265,92 ponton zárt pénteken.
2020. 04. 03. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

30 százalékkal csökkent a balesetek száma Magyarországon

A koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások következtében 30 százalékkal csökkent a balesetek száma Magyarországon - mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.
2020. 04. 03. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

91 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba

A 2020 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre 91 460-an nyújtottak be érvényes jelentkezést - tájékoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-t. A jelentkezők többsége állami ösztöndíjas formában szeretne továbbtanulni, a legnépszerűbb egyetem továbbra is az ELTE.
2020. 04. 03. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan értelmezzük a rendkívüli munkavállalói és munkáltatói adó- és járulékkedvezményeket?

A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet gazdasági hatásainak enyhítése érdekében a Kormány március 18-án rendeletet alkotott, amely a különösen veszélyeztetett ágazatokban csaknem teljes egyéni járulékmentességet biztosít a munkavállalók számára 2020. márciustól júniusig. A rendkívül gyorsan megalkotott jogszabály értelmezésével kapcsolatban számos gyakorlati kérdés merül fel, amelyekkel összefüggésben az adóhatóság folyamatosan frissíti tájékoztató anyagát.
2020. 04. 03. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Generali lélegeztető gépeket és 20 millió professzionális maszkot szerzett be a koronavírus helyzet kezelésére

Az orvostechnikai eszközök és a maszkok beszerzése a március 13-án a koronavírus helyzetre létrehozott rendkívüli nemzetközi alapból származó adományoknak köszönhetők. Az első lélegeztető gépeket már leszállították Olaszország Lombardia tartományának kórházaiba, a maszkok első szállítmánya két héten, a második szállítmánya pedig három héten belül várható.
2020. 04. 03. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Áresést hozott a március

A nemzetközi tőzsdékhez hasonlóan a Budapesti Értéktőzsdén is változékony kereskedés mellett erőteljesen csökkentek a részvényárak, a fejlett piacok 15-25 százalékos márciusi visszaeséséhez hasonlóan a BUX is 40 230 pontról, 33 135 pontig csökkent - közölte a Budapesti Értéktőzsde pénteken az MTI-vel.
2020. 04. 03. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az országos szúnyogirtás

Megkezdődött a 2020-as országos szúnyoggyérítési program végrehajtása - tájékoztatta a programért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken az MTI-t.
2020. 04. 03. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új call centert nyitott a Cofidis

Telefonos ügyfélszolgálati irodát nyitott a lakossági hitelpiacon tevékenykedő Cofidis Nyíregyházán, 29 munkavállalót foglalkoztat a francia tulajdonú cég az induláskor, számuk a jövőben akár százra is nőhet - közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság pénteken az MTI-vel.
2020. 04. 03. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nébih: Biztonságosak a húsvéti sonkák

Élelmiszerbiztonsági szempontból megfeleltek az előírásoknak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) terméktesztje során ellenőrzött húsvéti sonkák, viszont kisebb mértékű minőségi és jelölési hibák ezúttal is előfordultak - közölte a Nébih pénteken az MTI-vel.
2020. 04. 03. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb vállalatoknál jelentek meg a honvédelmi irányító törzsek

További vállalatoknál jelentek meg a honvédelmi irányító törzsek - közölte a Honvédelmi Minisztérium pénteken az MTI-vel. A listán élelmiszeripari, szállítmányozási és vegyészeti cégek szerepelnek.
2020. 04. 03. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

14 biztosítási tévhit a koronavírus kapcsán

Koronavírus. Az év eleje óta szépen lassan begyűrűzött az életünkbe, mindennapjainkba, a róla szóló hírekkel kelünk és fekszünk, jócskán átírta mindennapjainkat. Ahogy minden iparágat, a biztosítási szektort is érinti a vírus, és sajnos számos tévhittel találkozhatunk. Az alábbiakban a Generali összeszedte a leggyakoribb biztosításokat érintő tévhiteket, amelyeknek nem szabad bedőlni. #maradjotthonisbiztonságban
2020. 04. 03. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mi lesz a belvárosi ingatlanokkal?

Ha csak pár hónapon át tart a válság, az a belvárosi ingatlanok piacán 30%-os értékcsökkentést is hozhat a 2019 év eleji árakhoz képest. Ha tovább tart, ez a százalék jóval magasabb is lehet!
2020. 04. 03. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A CIB Banknál már több mint 12 ezer ügyfél jelezte, hogy nem él a moratóriummal

Már több mint 12 ezer ügyfél jelezte a CIB Banknál, hogy nem szeretne élni a koronavírus világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges azonnali intézkedésekről szóló kormányrendeletekben foglalt hiteltörlesztési moratóriummal. A bank elektronikus csatornáit használó lakossági ügyfelei online is nyilatkozhatnak, ha nem akarják igénybe venni a törlesztési haladékot.
2020. 04. 03. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkahelyeket menthet meg a Jatt+ szolgáltatás

A koronavírus előidézte gazdasági helyzet a vendéglátóipari egységek vezetőit gyors reakcióra késztette, sokan ételkiszállítóként, futárként foglalkoztatják eddig felszolgáló pozícióban dolgozó munkatársaikat. Nekik segít a HelloPay Jatt+ szolgáltatása, amely nem csak az eddig mobilterminálok nélkül üzemelő éttermeknek nyújt alternatívát az új piaci helyzetben, a nagykereskedelemből a kiskereskedelembe kényszerülő árukiszállító vállalatoknak is gyors megoldást biztosít.
2020. 04. 03. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mekkora zuhanás lesz a koronavírus miatt? Ki lehet a nyertes?

Egyre merészebb becslések látnak napvilágot a globális GDP alakulásáról, a visszaesés mértékét a koronavírus-járvány időbeli lefutása és a gazdasági szereplők viselkedése határozza majd meg. Az év egészére két számjegyű mínusz várható. Rövid távon az árak csökkenése, hosszabb távon pedig az emelkedés valószínű, mindebből a részvénypiacok húzhatnak hasznot.
2020. 04. 03. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Április 22-éig speciális eljárásban igényelheti vissza behajthatatlan követelése áfáját, ha az általános szabályokból kimaradt

Április 22-éig azoknak is van lehetőségük adóalapjuk csökkentésére, akik nem felelnek meg a behajthatatlan követelések adóalapjának utólagos csökkentésére vonatkozó a január 1-jétől hatályba lépő szabályoknak. „Mivel bizonyos iparágakban a korábbi körbetartozások jelentős terhet jelentenek, és a mostani helyzet még tovább mélyíti a nehézségeket, érdemes legalább a behajthatatlan követelések áfa-visszatérítésével mérsékelni a veszteségeket. Akik pedig eleve beleférnek a behajthatatlan áfa visszaigénylésével kapcsolatos általános szabályokba, ott akár gyors cash flow könnyítést is hozhatnak a visszaigénylések.” – mondta el Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere.
2020. 04. 03. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások: