Egyre inkább szorul a nadrágszíj Kuba derekán

A kivérzett gazdaság újraélesztésére tett erőfeszítések keretében újabb megszorító intézkedéseket jelentett be Raúl Castro kubai államfő szombaton. (ProfitLine.hu)

A parlament ülésén "egyszerűen fenntarthatatlannak" nevezte az állami kiadások mértékét, és közölte, hogy tüzetesen átvizsgálják, majd átszervezik az oktatást és az egészségügyet, a költségcsökkentés céljával. A megszorítások a költségvetési szféra minden más területét is érintik. Felszólította honfitársait, hogy ebben a nehéz helyzetben "takarékoskodjanak, amivel csak tudnak".

 

"Tökéletlen szocializmusunk feltételei között, saját hiányosságaink miatt, sokszor kettő meg kettő hármat eredményez" - ismerte el Raúl Castro, aki a hiányosságok dacára sem hajlandó a rendszert alapjaiban megváltoztató reformok végrehajtására. Kijelentette, hogy kész bármilyen témáról tárgyalni az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval, kivéve Kuba politikai és társadalmi berendezkedését. Leszögezte: nem azért választották meg az ország élére, hogy "feladja a forradalmat" és "visszahozza a kapitalizmust". Hozzátette, hogy Kubában nem lesznek mélyreható átalakulások azután sem, hogy az ifjabb nemzedék átveszi az irányítást ő és fivére, Fidel Castro halála után.

 

Az 1959-es forradalom elvitathatatlan vívmányának tartott ingyenes oktatási és egészségügyi rendszert, illetve a költségvetési intézményeket sújtó újabb megszorításokat indokolva Raúl Castro elmondta, hogy a gazdasági visszaesés a vártnál is nagyobb, az országnak újra kellett tárgyalnia az adósságait és fizetési kötelezettségeit a külföldi beruházókkal és hitelezőkkel.

 

A kubai kormány tavaly decemberben még 6 százalékos GDP-növekedéssel kalkulált a 2009-es évre, ezt a számot tavasszal 2,5, most pedig 1,7 százalékra módosította, miután az idei év első felében mindössze 0,8 százalékkal bővült a gazdaság. Az ország fő exportterméke, a nikkel világpiaci ára zuhant, miközben a turizmusból származó bevételek is 10 százalékkal hanyatlottak a vendégek számának csökkenése mellett. Tavaly rekordszámú, 2,35 millió turista 2,7 milliárd dollárt költött el Kubában.

 

A jövő évre nullszaldós költségvetést akar kidolgozni a kormány, és prioritást élveznek a devizabevételeket termelő áruk és szolgáltatások. Marino Alerto Murillo Jorge gazdasági és tervezési miniszter közölte, hogy az agrárszektort érintő reformok után újabb decentralizálásokat terveznek. A kubai kormány ellenőrzése alatt áll a gazdaság több mint 90 százaléka, a havi átlagkereset pedig 20 dollárnak felel meg.

 

Az évente kétszer ülésező parlament jóváhagyta az állami számvevőszéknek megfelelő hivatal létrehozását, hogy nagyobb hatékonysággal vegyék fel a küzdelmet a korrupció ellen, illetve jobban ellenőrzés alatt tartsák az állami költségvetés gyakran rejtélyes kiadási szerkezetét. A közvetlenül az államtanács alá rendelt hivatalnak joga lesz minden kormányzati és gazdasági tevékenység ellenőrzésére.

Karrierváltás: a bruttó hazai átlagkeresetet is meghaladhatja a junior informatikusok kezdő fizetése

A 750 ezer forintot is elérheti a junior informatikusok bruttó kezdő fizetése, amely így több mint 6 százalékkal meghaladhatja a KSH által július közepén publikált, mintegy 703 ezer forintos bruttó hazai átlagkeresetet. A magyar gazdaság gyenge teljesítménye miatt a juniorok elhelyezkedése egy hat-nyolc hónapos képzés után akár négy-hat hónapig is eltarthat, ám a legtöbb iparágban zajló digitalizációs hullámnak köszönhetően a különböző szektorokban szerzett tapasztalatokkal – például a jogi, egészségügyi, pénzügyi, mérnöki vagy oktatási szakmai múlttal – rendelkezők manapság is gyorsan elhelyezkedhetnek, és a fizetésük 2-4 év után, medior szinten már a bruttó 1,1-1,5 millió forintot is elérheti - összegzi a partnercégeitől szerzett tapasztalatokat az egyik legnagyobb hazai IT képzési központ, a PROGmasters.
2025. 08. 01. 21:00
Megosztás:

Drágult az üzemanyag és emelkedett az áfa

Romániában két százalékponttal nőtt az általános forgalmi adó (áfa) és mintegy 6 százalékkal drágult az üzemanyag pénteken, miután hatályba lépett a kormány deficitcsökkentő intézkedéseinek első csomagja.
2025. 08. 01. 20:00
Megosztás:

Kartellezés miatt 1,4 milliárdos bírságot szabott ki a GVH egészségügyi cégekre

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.
2025. 08. 01. 19:00
Megosztás:

Kihagyott lehetőség: üzleti értéket teremt a kibervédelem, ha hagyják

Látványos megtakarítást hoz a kiberbiztonság a cégeknek világszerte, mégsem vonják be a terület vezetőit a kulcsfontosságú üzleti döntésekbe - mutat rá az EY legfrissebb nemzetközi felmérése, amely 550 topmenedzser éskibervédelmi vezető (CISO) bevonásával készült. A tanulmány szerint az adatvédelem a megfelelő hozzáállással könnyen a vállalati növekedés motorjává válhat.
2025. 08. 01. 18:00
Megosztás:

Erste Csoport féléves eredmények: jó működési teljesítmény, erős tőkemegfelelési mutató

Az Erste Csoport jó működési teljesítménye folytatódott 2025 első felében. A nettó kamatbevétel 2,7 százalékkal nőtt az előző év első hat hónapjához képest, elérve a 3,79 milliárd eurót (2024 első féléve: 3,69 milliárd euró). Ezt a növekedést elsősorban az ügyféloldali erős növekedése okozta, és ellensúlyozta a csökkenő kamatkörnyezet hatását: a közép-kelet-európai régió erős teljesítményének köszönhetően a hitelállomány 2,7 százalékkal nőtt az év eleje óta, és elérte a 224,0 milliárd eurót. A betétállomány 2,8 százalékkal nőtt, elérve a 248,5 milliárd eurót, a legerősebb növekedést a cseh, magyar és ausztriai betétállomány érte el. A nettó díj- és jutalékbevétel 8,3 százalékkal nőtt éves szinten, elérve az 1,54 milliárd eurót (2024 első féléve: 1,42 milliárd euró), köszönhetően az összes elsődleges piacon tapasztalható növekedésnek. Összességében a működési bevétel 2,7 százalékkal, 5,67 milliárd euróra nőtt (2024 első féléve: 5,52 milliárd euró).
2025. 08. 01. 17:00
Megosztás:

Megkétszerezi transzformátorgyártó kapacitását a Ganz

Két éven belül megduplázza, ezzel 20 ezer MVA-re növeli tápiószelei transzformátorgyárának termelési kapacitását a Ganz Transzformátor- és Villamos Forgógépgyártó Zrt. A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó vállalat nagyszabású beruházásának megvalósulását Magyarország Kormánya közel 15 millió euró értékű támogatással segíti a 150 Új Gyár Program keretében. A fejlesztés révén a Ganz tovább kívánja erősíteni nemzetközi piaci jelenlétét.
2025. 08. 01. 16:00
Megosztás:

A lakásbiztosítások 46 százalékához tartozik balesetbiztosítás

A lakásbiztosítások nemcsak elemi csapások, lopások ellen nyújtanak védelmet, hanem megfelelő kiegészítő biztosítás megléte esetén a balesetekre is. Történjenek azok akár nyári táborokban, fesztiválokon vagy egyéb eseményen. A K&H adatai szerint 2024-ben már a lakásbiztosítási szerződések 46%-ához kötöttek ilyen kiegészítő védelmet, amely bárhol is következzen be a baleset, fedezetet nyújt.
2025. 08. 01. 15:00
Megosztás:

Tokenizáció a blokkláncon – A valós eszközök digitális forradalma

A blokklánc technológia egyik legígéretesebb és legátfogóbb alkalmazása a tokenizáció, amely lehetővé teszi a fizikai és virtuális eszközök digitális reprezentációját egy elosztott főkönyvi rendszerben. A tokenizáció nemcsak új befektetési lehetőségeket nyit meg, de alapvetően alakíthatja át a pénzügyi piacokat, az ingatlanpiacot, a műkincspiacot és még sok más iparágat.
2025. 08. 01. 14:00
Megosztás:

Az amerikai piacok mínuszban zártak a tech-óriások vegyes eredményei és vámnyomás közepette

A vártnak megfelelően többhavi csúcsra, 0,3%-kal nőtt júniusban havi összevetésben a Fed által legfontosabb inflációs mutatónak tartott core PCE és ennek a maginflációs változata az USA-ban, amint az árucikkek árában elkezdett megjelenni a vámok hatása.
2025. 08. 01. 13:00
Megosztás:

Vegyes a kép az európai piacokon: a DAX és az FTSE MIB esett, régiónkban csak a BUX emelkedett

Európában a nagygazdaságok EU-s módszertan szerinti inflációs adatai kismértékben, de közös irány nélkül tértek el a várttól. A francia infláció a várttal szemben nem csökkent, az olasz a vártnál kevésbé mérséklődött, német viszont a várakozásoknál is jobban, 1,8%-ra csökkent.
2025. 08. 01. 12:00
Megosztás:

Mi áll a háttérben? 630 millió dollár égett el egy nap alatt: beszakadt a kriptovaluta piac

A kriptopiac újabb intenzív eladási hullámon ment keresztül: több mint 630 millió dollár értékű tőkeáttételes pozíciót likvidáltak mindössze 24 óra alatt. Míg az altcoinok szenvedtek, a Bitcoin tartotta kulcsszintjét, és újra dominanciára tett szert. A megrázó számok mögött fontos piaci tanulságok és lehetőségek is húzódnak – ezeket elemezzük cikkünkben.
2025. 08. 01. 11:00
Megosztás:

Megbillent a lendület: 8%-ot esett az XRP az ellenállási szint után – Intézményi szereplők mozgolódása a háttérben

Az XRP ára hirtelen 8%-kal csökkent, miután rövid időre áttörte a 3 dolláros szintet, majd éles eladási hullámba került. A háttérben nagybefektetői mozgások, csökkenő tőzsdei készletek és egyre több intézményi érdeklődés rajzol ki egy összetettebb képet a kriptopiac egyik legfontosabb szereplőjéről. Mutatjuk a részleteket!
2025. 08. 01. 10:00
Megosztás:

Nagyot hajrázott a pénzügyi év végén a Microsoft

Az árbevétel a 76,4 milliárd dollár lett a várt 73,9 milliárddal szemben, a részvényenkénti nyereség pedig 3,65 dollár, meghaladva a tavalyi 2,95, valamint a várt 3,37 dollárt is.
2025. 08. 01. 08:00
Megosztás:

A megosztott Fed változatlanul hagyta a kamatokat

A Fed júliusi ülésén változatlan kamatszintet jelentett be, az irányadó ráta 4,25-4,50%-on maradt, immár az egymást követő ötödik kamatdöntő ülésen. A döntés nem volt egyhangú, sőt1993 óta először fordult elő, hogy több döntéshozó sem szavazta meg a döntést, két jegybankár 25 bázispontos kamatvágást szorgalmazott volna.
2025. 08. 01. 07:00
Megosztás:

Czomba Sándor: a kormány mindent megtesz az álláskeresők minél gyorsabb elhelyezkedése érdekében

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai alapján idén júliusban 220.956 fő volt a regisztrált munkát keresők száma, ami tavalyhoz képest több mint 3 ezer fős, 2010-hez képest pedig mintegy 330 ezer fős csökkenést jelent.
2025. 08. 01. 06:00
Megosztás:

Gyenge teljesítményt jeleznek a kínai BMI-adatok

Kína hivatalos feldolgozóipari beszerzési menedzser indexe júliusban 49,3-ra esett vissza a júniusi 49,7-es háromhavi csúcsról. Az adat elmaradt a várakozásoktól.
2025. 08. 01. 05:00
Megosztás:

Otthon Start: Mekkora jövedelemmel és hitelösszeggel igényelnék a magyarok?

Milyen jövedelemmel igényelnék a magyarok az új Otthon Start lakáshitelt? Milyen hitelösszeget vennének fel és milyen ingatlanra költenék azt? Kielemeztük a Bankmonitor Otthon Start hitelkalkulátorát használók adatait, mutatjuk a legérdekesebb számokat!
2025. 08. 01. 04:00
Megosztás:

Újabb vámügyi megállapodást jelentett be Trump

Donald Trump bejelentette, hogy „teljes és átfogó” kereskedelmi megállapodást kötött Dél-Koreával. Ennek keretében az ázsiai ország exportjára kivetett vámok mértéke 15%-ra csökken 25%-ról, amivel Trump a hónap elején fenyegetőzött.
2025. 08. 01. 03:00
Megosztás:

Törvényi változás! Bajban leszel, ha élettársként éltek, nem pedig házasságban!

Sokan továbbra sincsenek tisztában azzal, milyen jogi szabályok érvényesek az élettársi kapcsolatban élőkre – holott becslések szerint jelenleg mintegy egymillió magyar választotta ezt az együttélési formát. A MOKK által korábban készíttetett felmérés szerint az érintettek csupán kis része ismeri a rájuk vonatkozó vagyonjogi rendelkezéseket. Cikkünkből most minden fontos információ kiderül!
2025. 08. 01. 02:00
Megosztás:

Özvegyi nyugdíj - házastárs vagy élettárs után jár több pénz ?

A hozzátartozói nyugellátásokra, így az özvegyi nyugdíjra való jogosultság egyik alapfeltétele, hogy az elhunyt személy nyugdíjasként hunyt el, vagy a jogszabályban előírt mennyiségű szolgálati idővel rendelkezett – olvasható az ado.hu szakportál egyik blogcikkében.
2025. 08. 01. 01:00
Megosztás: