Újra elbizonytalankodtak az ázsiai befektetők
Kezdetben a japán részvénypiacok is veszteséggel kezdtek a Nikkei 225 index 0,4 százalékos veszteségben is tartózkodott, azonban a piac irányát sikeresen megfordította a Isuzu Motors Ltd. és a Toshiba Corp. részvényeinek emelkedése. Az Isuzu annak ellenére erősödött 6,5 százalékkal, hogy tagadta azon híreszteléseket, mely szerint a Volkswagen részesedést vásárolna a vállalatban. A Toshiba 2,5 százalékos erősödéséhez pedig az járult hozzá, hogy várhatóan a nyeresége meghaladhatja az előzetes várakozásokat. A Nikkei 225 index 0,1 százalékos emelkedéssel 9.653,92 ponton zárt, míg a Topix index 0,3 százalékkal 846,72 pontra emelkedett.
Hong Kong-ban a Hang Seng részvényindex a holnap várható kínai inflációs adatok miatt rettent meg, a mutató a kereskedés második felében 0,4 százalékos csökkenés mellett 24.041 pontnál jár. Kínában ugyanakkor a Shanghai Composite index a korábbi veszteségből fordulni tudott, jelenleg mérsékelt 0,1 százalékos emelkedésben tartózkodik. Ausztráliában az S&P/ASX 200 index 0,55 százalékkal 4.884,20 pontra csökkent, leginkább a bányaipari vállalatok vezetésével. Dél-Koreában a Kospi index ugyanakkor a nap végi hajrának köszönhetően 0,9 százalékkal 2141 pontra emelkedett.