Újra emelkedő pályán a nyugat-európai tőzsdék
A nyugat-európai piacok emelkedéssel ünnepelték, hogy az Ifo gazdaságkutató intézet németországi üzleti hangulatmutatója ebben a hónapban már ötödik hónapja emelkedett egyvégtében, az Ifo reggel megjelent közleménye szerint, holott az elemzők már csökkenést jósoltak.
Ez elnyomta az olasz és spanyol államadósság-kezeléssel kapcsolatos aggodalmakat: még a milánói tőzsde is javult, csak a madridi maradt a pénteki záró alatt, habár a veszteségek ott is mérséklődtek a nap folyamán. Az aggodalmak enyhítésében segített a német kancellár hétfői nyilatkozata is arról, hogy a nyáron induló új euróvezeti mentőalap (ESM) 500 milliárd eurós hitelezési korlátját lehet az elődszervezet (EFSF) által Görögországnak, Portugáliának és Írországnak már kiszignált, mintegy 200 milliárd eurónyi kölcsönön felül és kívül érteni. Ez azt jelenti, hogy az EMS hitelezési képessége valójában összesen 700 milliárd euró lesz addig, amíg a már kedvezményezett országok vissza nem fizetik a kölcsöneiket. Megnyugtatta a befektetőket az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) elnöke, Ben Bernanke is, amikor hétfőn azt mondta, hogy még sokáig szükséges a zérókamat-politika a munkahelyteremtés végett.
A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 47,81 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel 5.902,70 ponton zárt, 5,93 százalékkal magasabban, mint a múlt év végén. A frankfurti DAX-30 83,61 pontos, 1,20 százalékos többlettel 7.079,23 ponton végzett, 20,02 százalékkal az év végi értéke fölött. Párizsban a CAC-40 25,80 ponttal, 0,74 százalékkal 3.501,98 pontra erősödött, ez 10,83 százalékkal jobb az év véginél. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,85 százalékos előrelépéssel 1.088,63 ponton zárt, 8,71 százalékkal a tavaly év végi értéke fölött.
Az euró több mint háromheti csúcsra, 1,33 dollár fölé ugrott, estefelé 0,43 többet ért a dollárhoz képest, mint péntek este. A svájci frankhoz képest a közös valuta maradt 1,20-1,21 frank között félúton, 0,02 százalékos napi erősödéssel. Az északi-tengeri Brent könnyűolajfajta este hordónként (159 liter) 125,48 dollárba került, 35 centes napi árnyereséggel. A gázolaj ára tonnánként 1,00 dollárral 1.030,00 dollárra nőtt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében. Az arany unciánként (31,1 gramm) 20,64 dollárral 1.685,45 dollárra drágult azonnali szállításra Londonban, mert a Fed elnökének nyilatkozata erősítette az inflációs várakozásokat. (MTI)