Ukrán válság - egyelőre nincs szó az orosz kapcsolatok normalizálásáról

Egyelőre nincs szó arról, hogy az Európai Unió normalizálná kapcsolatait Oroszországgal, s minden úgy menne tovább, mintha mi sem történt volna - közölte hétfőn, az uniós külügyminiszterek tanácskozását követően Federica Mogherini, az EU külügyi főképviselője.

A korábbi olasz külügyminiszter elmondta, hogy a tárcavezetők hosszas vitát folytattak a Moszkvához fűződő viszony hosszabb távú jövőjéről, ám az, hogy stratégiai vita kezdődik, nem jelenti azt, hogy az Európai Unió eltérne a jelenleg követett iránytól. "Tartjuk az irányt, és egységesek vagyunk" - jelentette ki Mogherini, hozzátéve, hogy akik a tagállamok megosztottságára számítottak, azoknak csalódniuk kell.

 

Az unió külügyi főképviselője világossá tette, hogy a követett politika csak akkor változhat, ha a tavaly szeptemberben Minszkben vállalt kötelezettségeknek Oroszország is eleget tesz. Mogherini a párizsi események után napirendre tűzött terrorizmus elleni fellépésről is beszélt, hangsúlyozva, hogy a téma elsősorban a bel- és igazságügyi tanács hatáskörébe tartozik, amely legközelebb informálisan, Rigában ül össze.

 

A külügyi főképviselő elmondta, hogy a terrorizmus nem csak az európaiakat fenyegeti, hanem a világ többi részét is, a teremben pedig úgy érezte, valóban tudatosult, hogy szorosabb együttműködésre van szükség. A külügyminiszterek három hét múlva tanácskoznak legközelebb Brüsszelben, s akkor ajánlásokat is megfogalmaznak majd az állam-, illetve kormányfők februári informális csúcstalálkozója számára. A tagállamok diplomáciai vezetői sokkal hatékonyabb koordinációról határoztak, és nem csak az EU-n belül, hanem a mediterrán országokkal is.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Mogherini a nap folyamán az Arab Liga főtitkárával szándéknyilatkozatot is aláírt. A külügyi tanács emellett felkérte az Európai Parlamentet, mozdítsa elő a jogalkotási tevékenységet a légiutas-adatok kezelésére vonatkozó uniós szabályokról. Emellett a tárcavezetők a terrorizmus finanszírozásának gátat szabó munka élénkítéséről is határoztak, amelynek érdekében a napokban nemzetközi munkacsoport ül majd össze Brüsszelben, a többi között például az Egyesült Államok részvételével.

Vigyázat, csalók élnek vissza a Magyar Államkincstár nevével

Csalók hamis hirdetéseket jelentetnek meg a közösségi média felületeken a Magyar Államkincstár nevében, és olyan hamis információkat terjesztenek, hogy az ügyfelek elveszítik a befektetéseik után járó kamatokat, ha 2025. július 15-ig nem nyújtanak be kérelmet a WebKincstáron keresztül- hívta fel a figyelmet a Magyar Államkincstár hétfői közleményében.
2025. 06. 17. 03:00
Megosztás:

Minimálbér emelés 2026 és 2027 - a vállalkozók kompenzációt kapnak a Kormánytól

A bérmegállapodás eredményeként a minimálbér 2025-ben 9 százalékkal, 290 800 forintra, 2026-ban 13 százalékkal, 328 600 forintra, 2027-re 14 százalékkal, 374 600 forintra emelkedik.
2025. 06. 17. 02:00
Megosztás:

Fontos OTP felhívás az internetbank használóihoz

A lakossági ügyfelek igényeihez alkalmazkodva a hitelintézet meghosszabbítja az OTPdirekt internetbank használatát.
2025. 06. 17. 01:30
Megosztás:

Nyugdíjkorhatár változás – Friss bejelentés a 67 éves korhatár tervezett bevezetéséről!

Egyre több európai ország dönt úgy, hogy megemeli a nyugdíjba vonulás korhatárát, válaszul a lakosság élettartamának növekedésére – és könnyen elképzelhető, hogy ez a tendencia hamarosan Magyarországot is eléri.
2025. 06. 17. 01:00
Megosztás:

Megújult épületegyüttessel erősíti a vadgazdálkodási képzést a MATE

A fenntartható vadgazdálkodás napjainkban alapvető elvárás, amelyhez magas színvonalú képzés és modern oktatási intézmények szükségesek - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára hétfőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) megújult épületegyüttesének ünnepélyes átadóján, Gödöllőn a tárca közleménye szerint.
2025. 06. 17. 00:30
Megosztás:

Melyik kripto előértékesítésből lesz a következő 100x?

A kriptovaluta kereskedők számára jelenleg nem egyszerű meghatározni merre veheti az irányt a piac. A Bitcoin múlt héten háromszor is átlépte a 110 ezer dollárt, azonban a hétvége előtt csúnya esésbe kezdett, és 103.000 dollár alá süllyedt.
2025. 06. 17. 00:01
Megosztás:

Trump szerint Irán tárgyalni szeretne

Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. 06. 16. 23:30
Megosztás:

Az MKIK a Türk Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének a teljes jogú tagja lett

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) teljes jogú tagja lett a Türk Kereskedelmi és Iparkamarák Szövetségének - közölte az MKIK hétfőn az MTI-vel.
2025. 06. 16. 23:00
Megosztás:

Gyors és határozott fellépést követel az Elf Bar elleni küzdelem

A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) szerint továbbra is gyors és határozott fellépés szükséges az ízesített elektronikus cigaretták (Elf Bar típusú termékek) illegális kereskedelmének és használatának visszaszorításában - derült ki az Elf Bar-kerekasztal hétfői budapesti ülésén.
2025. 06. 16. 22:30
Megosztás:

Több mint 16 millió euró jut a kiszolgáltatott kukoricatermelőknek

Több mint 16 millió eurónak megfelelő forintösszegű rendkívüli támogatás áll a tavalyi súlyos aszállyal sújtott kisebb, gazdaságilag kiszolgáltatottabb kukoricatermelők rendelkezésére. Az uniós krízisalapból így akár 56 ezer termelő is pénzügyi forrásokhoz juthat. A támogatási kérelmeket 2025. július 1-től nyújthatják majd be az érintettek - hívta fel a figyelmet Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára a tárca hétfői közleményében.
2025. 06. 16. 22:00
Megosztás:

Trump szerint hiba volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból

Donald Trump szerint "nagy hiba" volt Oroszországot kizárni a korábbi G8-országcsoportból - az amerikai elnök ezt Kanadában hangoztatta a G7-országcsoport éves csúcstalálkozóját megelőzően.
2025. 06. 16. 21:30
Megosztás:

Lemondott Tóth János, Gyömrő polgármestere

Lemondott Tóth János, a Pest vármegyei Gyömrő polgármestere.
2025. 06. 16. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint hétfő estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2025. 06. 16. 20:30
Megosztás:

Mi lesz a forinttal? Mekkora növekedésre lesz képes Magyarország?

A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5 százalékos növekedés után gyorsulásra lehet számítani 2026-ban. Mindezt ebben az évben 4,3, 2026-ban pedig 4 százalékos éves átlagos infláció kísérheti - ismertette Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet legfrissebb előrejelzését. A prognózisból az is kiderült, hogy mi vár a forintra.
2025. 06. 16. 20:00
Megosztás:

Nagy tőzsdei zuhanást vizionál az RBC - tehát: emelkedés jöhet

Az RBC Capital Markets 5.730 pontra várja az S&P 500 indexet év végére, de extrém esetben közel 20%-ot is eshet idén az index, ami az áprilisi mélypont körüli 4.800 pontot jelenti.
2025. 06. 16. 19:30
Megosztás:

Japán nyitott a magyar agrártermékek importjára

Hazánk alapvető érdeke, hogy a húsexport újrainduljon Japánba, és a magyar élelmiszer alapanyagok még nagyobb mértékben jelenjenek meg a távol-keleti országban - közölte az Agrárminisztérium hétfői közleménye szerint Nagy István agrárminiszter, aki Hirofumi Takinamival, Japán mezőgazdasági, erdészeti és halászati miniszterhelyettesével egyeztetett hétfőn Tokióban.
2025. 06. 16. 19:00
Megosztás:

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában

Rekordot döntött a napelemparkok termelése Romániában hétfőn - írja az economica.net az országos villamosenergia-hálózatot működtető Transelectrica adatai alapján.
2025. 06. 16. 18:30
Megosztás:

Nagy Márton: Montenegró hazánk kiemelt gazdasági partnere, az együttműködés tovább mélyülhet

Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a mai napon hivatalában fogadta Nik Gjeloshaj Montenegró gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesét és gazdaságfejlesztési miniszterét.
2025. 06. 16. 17:30
Megosztás:

Az izraeli-iráni háború legfontosabb kérdése

Az izraeli-iráni háború kapcsán számos kérdés mellett az egyik legfontosabb, hogy lezárják-e a Hormuzi-szorost.
2025. 06. 16. 17:00
Megosztás:

A munkahelyi hatékonyság és az erős párkapcsolat: összefügg?

Képzeljünk el egy hétfő reggelt. Az ébresztő csörög, odakint még félhomály, de Te könnyedén kelsz, mert este valaki megölelt, meghallgatott, hozzád bújt. Elindulsz dolgozni, és bár vár rád pár kihívás, valahogy mégis több kedved van belevágni. Nem varázslat ez – hanem a párkapcsolatod hatása.
2025. 06. 16. 16:30
Megosztás: