Václav Klaus elítélte Schwarzenberg kijelentéseit a Benes-dekrétumokról

Václav Klaus cseh államfő szombaton határozottan elítélte Karel Schwarzenberg külügyminiszter, államfőjelölt közelmúltbeli kijelentéseit a Benes-dekrétumokról. Leszögezte: ezt sosem fogja neki megbocsátani.

Schwarzenberg csütörtökön a cseh televízióban azt állította, hogy az emberi jogok megsértésének minősíthető mai szempontok szerint a németek második világháború utáni kitelepítése Csehszlovákiából. "Azt, hogy Schwarzenberg úr valami ilyesmit gondol, már régen tudom. Azt azonban, hogy megengedi magának, hogy véleményével a cseh elnökválasztási kampányban is fellépjen, nem vártam. Valószínűleg megszokta, hogy mindent megbocsátanak neki, de én ezt a kijelentését sosem fogom megbocsátani" - jelentette ki Klaus szombaton Prágában a Novinky.cz hírportálnak nyilatkozva, miután visszatért Lengyelországból, ahol a lengyel és a szlovák köztársasági elnökkel találkozott.

 

"Most tértem vissza Lengyelországból, a három elnök találkozójáról. Mind Lengyelországban, mind Szlovákiában ezeket a nyilatkozatokat és véleményeket teljes mértékben érthetetlennek tartják" - tette hozzá az államfő. Arra a kérdésre válaszolva, mi következik Schwarzenberg kijelentéseiből Csehország és a cseh közvélemény számára, Klaus azt mondta: "A cseh közvélemény nem közömbös és nem is lehet közömbös a háború utáni elrendezés megkérdőjelezése iránt. Külügyminiszterünk kijelentései a cseh elnökválasztási kampányban ezeknek a kísérleteknek egészen új dimenziót adtak, és nagyon félek attól, hogy mindez egészen új súlyt is ad a kísérleteknek."

 

"Mindig azt mondtam, és emellett most is kitartok, hogy azt, amit 1945-ben tettünk, ma az emberi jogok durva megsértéseként ítélnék el. Az akkori kormány - beleértve Edvard Benes államfőt is - valószínűleg Hágában találná magát" - mondta csütörtökön a közszolgálati televízióban a cseh diplomácia vezetője, aki Milos Zeman volt szociáldemokrata kormányfővel együtt került be az elnökválasztás második fordulójába. A politikus nyilván a hágai törvényszékre célzott, amely a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökkel foglalkozik.

 

Az Edvard Benes csehszlovák elnök által hozott rendeletek közül több lehetővé tette, hogy az akkori Csehszlovákia területén élő németeket és magyarokat kollektíven bűnösnek mondják ki, megfosszák őket állampolgárságuktól, kitelepítsék, földjeiket pedig elkobozzák. Mintegy hárommillió németet kitelepítettek Csehszlovákiából, míg a magyarok tervezett kitelepítését a potsdami négyhatalmi konferencia nem hagyta jóvá.

Kriptobefektetők választása: A Ripplecoin bányászalkalmazás naponta 13 000 dollár passzív jövedelmet termel

A globális digitális pénzügyek gyors térnyerésével a passzív jövedelem a befektetők egyik fő céljává vált. A Ripplecoin bányászalkalmazás nulla belépési korláttal, intelligens számítási teljesítményelosztással és sokszínű kriptovaluta-támogatással új csatornát teremt a globális befektetők számára vagyonuk gyarapítására.
2025. 09. 08. 08:00
Megosztás:

Figyelem,másodfokú riasztást adtak ki több járásra!

Felhőszakadás veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki Nógrád és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye egyes járásaira a HungaroMet Zrt. hétfő reggel.
2025. 09. 08. 07:40
Megosztás:

Bizalom és kiszámíthatóság nélkül nincsenek beruházások

A vállalkozások hosszú távú növekedésének kulcsa a jövőbe vetett bizalom. Egy-egy beruházási döntést mindig alapos mérlegelés előz meg: a gazdasági környezet, a finanszírozási lehetőségek és a piaci kilátások mind befolyásolják, hogy a cégek belevágnak-e a fejlesztésekbe. A Cégkassza Podcast legújabb adásában Szabó Levente, az MBH Bank egyedi kiszolgálásért felelős üzleti vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: a vállalati hitelezés a finanszírozás mellett a bankok szerepéről is szól, akik partnerként támogatják ügyfeleiket a tudatos döntések meghozatalában.
2025. 09. 08. 06:00
Megosztás:

Robert Kiyosaki szerint a Bitcoin „könnyű meggazdagodást” kínál – igaza van?

Robert Kiyosaki, a világhírű Rich Dad, Poor Dad (Gazdag papa, szegény papa) című könyv szerzője ismét nagy port kavart pénzügyi kijelentésével. A befektetési tanácsairól és sokszor meghökkentő nézeteiről ismert szakember az X-en azt írta:
2025. 09. 08. 05:00
Megosztás:

Hol lesz a Bitcoin 5 év múlva? – Optimista és pesszimista forgatókönyvek

A kriptovaluták értéke 2025 eleje óta ismét jelentős emelkedést mutat, és a Bitcoin sem maradt ki a rali­ból. Az elmúlt 12 hónapban közel 94%-kal drágult, az elmúlt öt évben pedig csaknem 1000%-os árfolyam-növekedést ért el. A kérdés azonban továbbra is izgalmas: vajon merre halad a világ vezető kriptovalutája a következő fél évtizedben?
2025. 09. 08. 04:00
Megosztás:

Elutasította a román parlament az ellenzék által benyújtott négy bizalmatlansági indítványt

Elutasította a román kétkamarás parlament vasárnapi együttes ülésén az ellenzék által benyújtott négy bizalmatlansági indítványt, melyeket a kormány által hétfőn elfogadott, a második deficitcsökkentő csomagot alkotó törvénytervezetek ellen nyújtott be.
2025. 09. 08. 03:00
Megosztás:

Donald Trump végső figyelmeztetést küldött a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán "végső figyelmeztetést" küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek, hogy egyezzen bele a közvetítők útján Izraellel folytatott tárgyalásokon előterjesztett, túszok elengedéséről és egy gázai övezeti tűzszünetről szóló megállapodásba.
2025. 09. 08. 02:00
Megosztás:

Kapu Tibor: a HUNOR program új korszakot nyit a magyar űrkutatásban

Köszönet illeti a kormányt és a magyar kormányfőt azért, hogy harmincnyolc év úttalanság és csend után felismerte az űrkutatásban rejlő lehetőségeket, esélyt adott a magyar űrpolitika és űrstratégia kidolgozására és a HUNOR magyar űrprogram megalkotására - hangsúlyozta a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón megtartott előadásában Kapu Tibor űrhajós vasárnap.
2025. 09. 08. 01:00
Megosztás:

Itt az újabb nemzeti konzultáció!

Nemzeti alapú külpolitika és célzott gazdasági programok mellett a digitális építkezés felgyorsítását, békemeneteket, szakpolitikai vitákat, mozgósítást és a Tisza adóemelési terveiről szóló nemzeti konzultációt ígért Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap, a Polgári Magyarországért Alapítvány által szervezett kötcsei találkozón elmondott beszédében.
2025. 09. 07. 23:00
Megosztás:

Bitcoin és Ethereum szárnyal – de miért maradt le a Dogecoin?

Az elmúlt évben a kriptopiac hatalmas ralit élt át: a Bitcoin ETF-ek jóváhagyása és Donald Trump választási győzelme után a 10 legnagyobb kriptovaluta (a stabilcoinok kivételével) mind új csúcsra tört. Egyetlen kivétellel: Dogecoin.
2025. 09. 07. 22:00
Megosztás:

Horvátország és Szlovénia katonai együttműködésről írt alá nyilatkozatot

Horvátország és Szlovénia pénteken Zágrábban katonai együttműködésről szóló nyilatkozatot írt alá, amelyet Ivan Anusic horvát védelmi miniszter a két ország közötti amúgy is kiváló védelmi kapcsolatok "új fejezetének" nevezett.
2025. 09. 07. 21:00
Megosztás:

Ötnapos metrósztrájk kezdődött Londonban

Ötnaposra tervezett sztrájkot kezdtek vasárnap a londoni metróhálózat dolgozói, miután eredménytelenül zárultak a szakszervezet által követelt munkaidőcsökkentésről és a béremelésről szóló tárgyalások eddigi fordulói.
2025. 09. 07. 20:00
Megosztás:

Idén nyáron is több ezer fiatal vett részt a honvédelmi táborokban

A Magyar Honvédség (MH) idén nyáron is kiemelkedő érdeklődés mellett szervezte meg a honvédelmi tematikájú nyári táborokat. Országszerte 52 helyszínen, 115 táborban, több ezer fiatal vehetett részt élményekben gazdag programokon - közölte a Honvédelmi Minisztérium vasárnap közleményben az MTI-vel.
2025. 09. 07. 19:00
Megosztás:

Szijjártó Péter: az újabb ukrán légitámadás nem érinti a Magyarországra irányuló kőolajszállítást

Az oroszországi energiainfrastruktúra elleni éjszakai ukrán légitámadás nem érinti sem a Barátság kőolajvezetéket, sem a Magyarországra irányuló kőolajszállítást – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
2025. 09. 07. 17:00
Megosztás:

Hortay Olivér: súlyos pluszterhet jelentene az orosz gáz és olaj kiesése a magyar családoknak

A rezsiköltségek és az üzemanyagárak jelentős emelkedésével járna, ha nem érkezne orosz gáz és kőolaj Magyarországra - mondta a Századvég Energia- és Klímapolitikai üzletágvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2025. 09. 07. 16:00
Megosztás:

Elkezdődött a szarvasbőgés időszaka a hazai erdőkben

A gímszarvasok nászával kezdetét veszi a szarvasbőgés időszaka a magyar erdőkben is. Idén is számos vezetett szarvasbőgés-hallgató túrával várják az érdeklődőket az állami erdészeti társaságok - közölte vasárnap az Agrárminisztérium (AM).
2025. 09. 07. 15:00
Megosztás:

Adózási és adminisztrációs könnyítéseket sürgetnek a magyar kkv-k

A magyar kkv-k adózási és adminisztrációs könnyítésekre tettek javaslatokat a Niveus üzleti tanácsadó cég, a Magyar Járműalkatrészgyártók Országos Szövetsége (MAJOSZ) és az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) országos felmérésében - közölték az MTI-vel közös közleményükben vasárnap.
2025. 09. 07. 14:00
Megosztás:

Kriptodráma a WLFI háza táján: manipulációs vádak, feketelisták, és Justin Sun befagyasztott milliárdjai

A World Liberty Financial (WLFI) token a legújabb példa arra, hogyan borulhat el gyorsan a hangulat a kriptovilágban. A Trump-család támogatásával induló DeFi projekt grandiózus ígéretekkel lépett színre, ám most súlyos vádak, befagyasztott vagyonok és közösségi feszültségek árnyékolják be a küldetését. Vajon decentralizációról beszélhetünk, ha a projektvezetés több száz tárcát zár ki a rendszerből?
2025. 09. 07. 13:00
Megosztás:

Luxi helyett influenszeres spórolás: főzés, kertészkedés és akcióvadászat

A K&H nagy sikerű influenszerkampányának legutóbbi fordulójában a résztvevők háromfogásos menüket főztek, spórolási trükköket alkalmaztak, és közben saját bőrükön tapasztalták meg, milyen kompromisszumokkal járhat az időskori megélhetés.
2025. 09. 07. 12:00
Megosztás:

A thyssenkrupp átszervezi magyarországi tevékenységét a nemzetközi irányelvek szerint

A versenyképesség növelése érdekében magyarországi tevékenységeit is összehangolja nemzetközi átalakítási folyamatával a vállalat. Az új struktúra eredménye: hatékonyabb K+F tevékenység és kiemelkedő ügyélközpontúság. A változtatások révén erősödnek Budapesten a globális üzleti támogató funkciók.
2025. 09. 07. 11:00
Megosztás: