Válságmenedzser került Detroit élére

Pénzügyi válságmenedzsert nevezett ki csütörtökön Detroit élére Rick Snyder michigani kormányzó, miután egy vizsgálóbizottság a múlt hónapban megállapította, hogy a városban pénzügyi szükségállapot alakult ki.

Válságmenedzser került Detroit élére

A válságmenedzser, Kevin Orr ügyvéd, aki részt vett a michigani központú Chrysler autógyár átszervezésében, a város választott vezetőinek, így a polgármesternek és a tanácsnak a helyébe lép. A tervek szerint március 25-én kezdi meg munkáját, amely a szerződése értelmében 12-16 hónapig tart majd.

 

Két évtized óta Detroit a legnagyobb amerikai város, amelynek vezetését az állam vette át. Orr - aki Dave Bing, Detroit demokrata polgármestere és a republikánus Snyder kormányzó oldalán jelent meg az őt bemutató sajtótájékoztatón - kijelentette: fő célja, hogy elkerülje a városi önkormányzat csődjét,  amely a maga nemében a legjelentősebb lenne Amerika történetében, mind az érintett lakosság, mind pedig az adósságállomány nagyságának szempontjából. A pénzügyi menedzser jogköre kiterjed a kollektív munkaszerződések újratárgyalására, a szolgáltatások privatizálására és a város egyes vagyontárgyainak eladására.

 

Az amerikai autóipar bölcsőjeként emlegetett Detroit éves deficitje az idén már elérte a 327 millió dollárt, tavaly pedig meghaladhatta a 900 millió dollárt. A város, amelynek hosszú távú kötelezettségei több mint 14 milliárd dollárra rúgnak - elsősorban a városi alkalmazottak nyugdíj- és egészségügyi ellátásának területén -, képtelen folyó kiadásait újabb kölcsönök felvétele nélkül rendezni.

 

Az állam republikánus politikusai, többek között Rick Jones közép-michigani szenátor, a múlt év végén felvetették, hogy Detroit várost közigazgatási egységként fel kellene számolni, és a területet a környező Wayne megye irányítása alá kellene rendelni.

 

Detroit gazdálkodásának átszervezését megnehezítette, hogy Bing polgármester és a városi tanács folyamatos harcban állt azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne csökkenteni a működési költségeket és növelni a bevételeket. A városi alkalmazottak számát az elmúlt négy év alatt 13 400-ról 9696-ra apasztották le, ám ezzel párhuzamosan romlott a közszolgáltatások színvonala, és romlott a bűnözési statisztika is, aminek ellensúlyozására a polgármester szerint újabb beruházásokra lenne szükség. Bírálói szerint viszont a város gyors néptelenedése miatt kisebb apparátus is megtenné.

 

Az Egyesült Államok valamikori negyedik legnépesebb városának lakossága az évtizedekkel ezelőtti 1,8 millióról mára 713 ezerre esett vissza, főleg az amerikai autóipar hanyatlásának következtében (a régióban található az ágazat három óriása, a General Motors, a Ford és a Chrysler főhadiszállása).

 

Noha Detroitban az elmúlt években a magánbefektetések viszonylagos élénkülése volt tapasztalható, a városgazdálkodás helyzetének romlása a város és Michigan állam közötti ellentétek kiéleződéséhez vezethet. A város lakossága mintegy 83 százalékban fekete, a republikánus irányítás alatt álló Michigan lakóinak pedig csaknem 80 százaléka fehér.

 

Detroit környékén, az elővárosokkal együtt, 5,2 millió ember él, Michigan állam lakosságának mintegy egyötöde. A területen az amerikai munkaügyi minisztérium tavaly májusi adatai szerint 15,8 százalékos volt a munkanélküliség. (MTI)


Hogyan válasszunk tetőtéri ablakot az otthonunkba?

A tetőtéri ablakok kiválasztása különös figyelmet igényel, hiszen nagy mértékben befolyásolják a lakótér kényelmét és energiahatékonyságát. Az építészet modernizációjával nőnek az elvárások a nyílászárókkal szemben, legyen szó hőszigetelésről vagy esztétikai szempontokról. A korszerű tetőtéri ablakok megfelelő fényviszonyokat teremtenek, és a teret is hatékonyabban használjuk ki általuk. De vajon hogyan válasszuk ki a számunkra legmegfelelőbb típust?
2026. 08. 15. 12:00
Megosztás:

Hotel vagy kiadó apartman? Változó utazási szokások és szálláspiaci trendek a fővárosban

Régen ott volt a megszokott rutin: lefoglaltuk a szobát, átvettük a nehéz rézkulcsot, a szobában pedig ott várt az a jellegzetes, állott szállodaszag meg a kilencvenes évekből itt felejtett minibár.
2026. 08. 15. 11:00
Megosztás:

Paks - Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése

Rövidesen megkezdődik a bárkák irányított süllyesztése Paksnál a dunai vízszint emelése érdekében - írta Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán szombat reggel.
2026. 08. 15. 09:00
Megosztás:

Újabb nagy tűz Horvátországban

Lakóházakat és nyaralókat veszélyeztet egy nagy kiterjedésű erdőtűz a horvátországi Dugi Otokon, a lángokat egyelőre nem sikerült megfékezni, a szárazföldről további tűzoltókat vezényeltek a szigetre - közölte a horvát sajtó szombatra virradóra.
2026. 08. 15. 08:00
Megosztás:

Akár már szeptemberben a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájába léphet feljebb a BÉT-en jegyzett kibervédelmi cég

A Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett egyetlen kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. mai napon megtartott rendkívüli közgyűlése döntött a társaság részvényeinek a BÉT Standard szabályozott piacára történő bevezetéséről, amely a jelenlegi tervek szerint még idén ősszel, akár már szeptemberben megtörténhet. A ViVeTech a Standard kategóriába történő bevezetést követően – akár még az idei évben – nyilvános kibocsátást is tervez. „A Standard kategóriába történő feljebb lépéssel és a nyilvános kibocsátással még magasabb fokozatba kapcsolhatjuk a növekedési stratégiánk megvalósítását” - mondta Márton Miklós, a ViVeTech Nyrt. vezérigazgatója.
2026. 08. 15. 07:00
Megosztás:

Paks - Elkészült a Dunához vezető út nagy része

A nagy része már elkészült annak az útnak, amelyen a teherautók a fenékküszöb építéséhez a Dunához tudják szállítani a követ Paksnál.
2026. 08. 15. 06:00
Megosztás:

Elmarad a tavalyitól az ANY Nyrt. nyeresége és árbevétele az első fél évben

Elmarad a tavalyitól az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. árbevétele és nyeresége az első fél évben, de már kevésbé, mint az első negyedévben a stabil második negyedéves teljesítmény hatására - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett beszámolóból.
2026. 08. 15. 05:00
Megosztás:

Fordulatos júliust produkált az albérletpiac

Bár a nyári albérletpiaci főszezon kezdetével ismét emelkedésnek indultak a bérleti díjak, a havi drágulás ugyanakkor a korábbi években látottakhoz képest szerénynek mondható. Sőt, a ponthatárok kihirdetését követően már meg is torpant az áremelkedés a KSH–ingatlan.com júliusi lakbérindexe szerint.
2026. 08. 15. 04:00
Megosztás:

Nyugdíjasok 53%-nak nélkülöznie kell

Legalábbis erre számít a középkorú magyarok több mint fele - 53 százalékuk - elképzelhetőnek tartja, hogy nyugdíjas korában nélkülöznie kell majd.
2026. 08. 15. 03:00
Megosztás:

Aki Kádár-kockában lakik, az most örülhet ennek a döntésnek

Az egyik legelterjedtebb hazai épülettípus, a Kádár-kocka energetikai korszerűsítésére indul mintaprojekt Magyarországon a VELUX Cégcsoport kezdeményezésére, számos szakmai partner, köztük a Panasonic részvételével.
2026. 08. 15. 02:00
Megosztás:

Jogszabályi döntés! A nyugdíjak így emelkednek 2027-ben

Napok óta egyre több találgatás jelenik meg arról, mekkora nyugdíjemelés érkezhet 2027 januárjában. Egyes előrejelzések 3–4 százalékos növekedést valószínűsítenek, más számítások ennél magasabb értéket sem zárnak ki.
2026. 08. 15. 01:00
Megosztás:

Tovább csökken az olaj ára a megugró amerikai készletek miatt

Az olajárak csütörtökön tovább csökkentek, folytatva az előző napi gyengülést. A piacot elsősorban az amerikai nyersolajkészletek váratlan megugrása, a Hormuzi-szoros körüli geopolitikai feszültségek enyhülése, valamint a globális kereslet lassulásával kapcsolatos aggodalmak befolyásolják. A Magyarországon is jelen lévő XTB globális befektetési platform elemzése szerint a geopolitikai kockázati felár mérséklődése, a határidős piacokon a hosszú pozíciók leépülése és az erős amerikai dollár együttesen tovább növelték az eladói nyomást az olajpiacon. Ennek eredményeként a Brent jegyzése 88 dollár, a WTI-é pedig 82 dollár alá süllyedt hordónként.
2026. 08. 15. 00:05
Megosztás:

Új koncepciójú Geely értékesítési pontot nyitott a Schiller Autó

Innovatív koncepciójú értékesítési pontot nyitott a Schiller Autó Család a kínai Geely márka forgalmazására pénteken Budapesten, a Pólus Centerben található MediaMarkt áruházban.
2026. 08. 14. 23:00
Megosztás:

A pénztárca otthon maradhat – az OTP SZÉP kártya is a mobilunkba költözött

Egyre többen hagyják otthon a pénztárcájukat, és fizetnek kizárólag mobiltelefonnal. Az OTP Banknál már az OTP SZÉP kártya is néhány érintéssel, mindössze pár perc alatt digitalizálható a Google Walletbe vagy az Apple Walletbe, így a használata minden eddiginél egyszerűbbé és kényelmesebbé vált. Bár a lehetőség alig egy éve érhető el, már több mint 208 ezren fizettek gyorsan és biztonságosan a digitális OTP SZÉP kártyával. A digitalizált kártyát használók ráadásul most egy „Promóció” keretében 20 000 forint értékű jegy.hu kupont is szerezhetnek.
2026. 08. 14. 22:00
Megosztás:

Ismét történelmi csúcson zárt a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 530,45 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel, történelmi csúcson, 150 552,70 ponton zárt pénteken.
2026. 08. 14. 21:00
Megosztás:

Állatorvosi ellátásra kaphatnak támogatást civil szervezetek

Állatorvosi ellátásra kaphatnak 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást civil szervezetek - közölte a pályázatot meghirdető Közös ügyünk az Állatvédelem Alapítvány pénteken az MTI-vel.
2026. 08. 14. 20:00
Megosztás:

Webshopok GVH-ellenőrzése: Milliárdok a költségvetésnek és a magyar fogyasztóknak

Sorra regulázza a legnagyobb webáruházakat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Az eMAG-ra összesen már több mint 700 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki GVH Versenytanácsa, csak 2026-ban 460 millió forintot. A Temu és az About You összesen több mint 2,3 milliárd forintot fizetett a magyaroknak a GVH közelmúltban lezárt eljárásainak köszönhetően. A Wish mintegy 100-150 ezer magyar fogyasztó pénzügyi kompenzálását vállalta, több mint 200 millió forint értékben. Az Answear és a CCC a bírságot megúszták, de vállalták, hogy a jövőben átláthatóbban fognak akciózni.
2026. 08. 14. 19:00
Megosztás:

Ilyen sem volt még: már naponta kétezer személyi kölcsönt szórnak ki a bankok

Több mint 42 ezer személyi kölcsönt vettek fel a magyarokjúniusban, amihez még csak hasonlóra sem volt példa korábban – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A rekordszámú szerződéshez eddig soha nem látott szerződéses összeg is társult, egy átlagos hitel összege már 3,6 millió forint fölé emelkedett. Az óriási kereslethez az egyre alacsonyabb, sok esetben már 10 százalék alatti kamatok mellett hozzájárul az online értékesítés térnyerése is.
2026. 08. 14. 18:00
Megosztás:

Vidéken fordult a kocka: a panellakás gyorsabban drágul, mint a tégla

Miközben Budapesten hónapok óta nyílik a két szegmens közti árrés, a nagy lakótelepes vidéki városokban a panel egy év alatt jóval nagyobbat drágult, mint a tégla. Sőt, van ahol már a panel a drágább.
2026. 08. 14. 17:00
Megosztás:

Még mindig vannak 8%-os betéti kamatok a piacon

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) idén megkezdte az alapkamat mérséklését, így joggal feltételezhetnénk, hogy ezzel párhuzamosan a betéti kamatok is csökkenésnek indultak. A piacon azonban továbbra is elérhetők kifejezetten magas, akár 8%-os kamatot biztosító megtakarítási konstrukciók. Ezek igénybevételéhez különböző feltételeket kell teljesíteni, ezért a megtakarítás lekötése előtt célszerű részletesen áttekinteni az ajánlatokat. A Bank360 összegyűjtötte, milyen betéti lehetőségek állnak rendelkezésre 2026 augusztusában azok számára, akik biztonságos megtakarítási formában helyeznék el a pénzüket.
2026. 08. 14. 16:00
Megosztás: