Válságtanácskozást tartott az orosz jegybank

Válságtanácskozást tartott az orosz jegybank pénteken, miután példátlan mértékben gyengült a rubel. Az euró árfolyama péntek délelőtt átlépte a 60, a dolláré pedig a 48 rubelt, a héten több mint 10 százalékkal értékelődött le az orosz fizetőeszköz.

Már a tanácskozás híre is elegendőnek bizonyult, hogy hűtse a felforrósodott kedélyeket és két-három rubellel csökkentse a jegyzéseket. A tanácskozás után kiadott közleményben a jegybank kifejtette, hogy az utóbbi napokban spekulációs kereslet hajtotta az árfolyamatokat, ami azonban kockázatokat jelenthet a pénzügyi stabilitásra. Ezért a központi bank jelezte, kész bármelyik pillanatban növelni nyíltpiaci beavatkozásait és más pénzügyi eszközöket bevetni. Mindazonáltal nem vázolt fel olyan konkrét intézkedéseket, amelyekkel kordában tartaná a rubel gyengülését.

 

"A rubel gyengülését fundamentális tényezők sora váltotta ki, elsősorban is az olajárak csökkenése és a nemzetközi tőkepiacokhoz való korlátozott hozzáférés" - hangoztatta a jegybank, megismételve, hogy árfolyam-politikájának megváltozásával azt akarja elérni, hogy mielőbb egyensúlyi helyzetbe kerüljön a rubel, csökkentse a tartalékok túlzott mértékű apasztását, valamint megakadályozza a szilárd leértékelési várakozások kialakulását. Az orosz jegybank szerdán változtatta meg devizapiaci intervenciós szabályzatát: az eddigi, úgynevezett piszkos lebegtetésről gyakorlatilag áttért a szabad lebegtetésre.

 

A döntést azzal indokolta, hogy a spekulánsoknak így nehezebb lesz a rubel gyengülésére fogadni. Egyes szakértők szerint ez a döntés hosszú távon segítheti a rubelre nehezedő nyomás enyhülését. A központi bank nyíltpiaci beavatkozásra legfeljebb napi 350 millió dollárt akar költeni, függetlenül az árfolyamok alakulásától. Korábban kötelező volt interveniálnia és korlátlan összeget költhetett el, ha a rubel devizakosárhoz viszonyított, általa meghatározott árfolyamsávjának alsó vagy felső határát áttörték a jegyzések.

 

A jegybank ugyanakkor fenntartotta magának a jogot arra, hogy a jövőben is többet dobjon a piacra napi 350 millió dollárnál, ha úgy ítéli meg, veszélybe került a pénzügyi stabilitás. Az orosz jegybank szerint a devizapiacnak időre van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon az új árfolyam-politikához, de addig is ellentétes mozgásokra számít. A moszkvai tőzsde devizakereskedésében délelőtt 60,27 rubelre emelkedett az euró árfolyama, a dolláré pedig 48,63 rubelre. Estére az euró már "csak" 57,7, a dollár pedig 46,4 rubelen forgott.

 

Orosz elemzők arra figyelmeztettek, hogy a devizapiacon teljes a pánik, a jegybanknak lépnie kell. A nyugati szankciók és a nyomott olajárak hatásait nyögő orosz gazdaság a recesszió küszöbére jutott. A rubel elértéktelenedésével párhuzamosan a lakosság menteni próbálja megtakarításait és mind többen vásárolnak külföldi valutát, főleg dollárt, amivel táplálják a rubel gyengülését. A több mint 8 százalékos infláció mellett egyre többen csökkentik nagy összegű kiadásaikat, ami viszont keményen sújtja az autóipart vagy éppen a turizmust.   (MTI)

Spanyolország nem emeli védelmi kiadásait a GDP 5 százalékára

Spanyolország megállapodott a NATO-val, hogy nem emeli védelmi kiadásait a GDP 5 százalékára - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök rendkívüli televíziós nyilatkozatban vasárnap.
2025. 06. 22. 22:00
Megosztás:

Jön a kánikula

A jövő hét elején kissé visszaesik a hőmérséklet és megnő a zápor, zivatar esélye, de aztán ismét melegedés kezdődik csütörtökig, amikor akár 32-39 Celsius-fok is lehet a legmelegebb órákban. Pénteken már egy hidegfront miatt felhősebb időre kell készülni, a hőmérséklet 6-7 fokkal visszaesik és többfelé lehet zápor, zivatar, de a hét végére visszatér a napos, száraz idő 30 fok körüli maximumokkal. A szél egész héten élénk, olykor erős lesz - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. 06. 22. 21:00
Megosztás:

Bitcoin zuhanás 100 ezer dollár alá: Meddig tarthat a lejtmenet?

Több mint 4%-os esés egyetlen nap alatt, közel 875 millió dollárnyi likvidáció és globális geopolitikai feszültségek – a Bitcoin legújabb zuhanása új korszak kezdetét is jelentheti. Mi áll a háttérben, és meddig eshet még a piac?
2025. 06. 22. 19:00
Megosztás:

Elítélte Moszkva az iráni nukleáris létesítmények elleni amerikai támadást

Moszkva határozottan elítéli az Irán nukleáris létesítményei elleni amerikai támadásokat, ez a felelőtlen döntés súlyosan sérti az ENSZ Alapokmányát - hangoztatta az orosz külügyminisztérium vasárnap kiadott nyilatkozatában.
2025. 06. 22. 18:30
Megosztás:

A legális játék oldalakra vonatkozó cseh szabályok megértése

Mivel az online játékok népszerűsége Európában egyre nő, Csehország biztosította, hogy a játék oldalakra vonatkozó törvényei megfelelőek és következetesek legyenek. Ahhoz, hogy az országban legálisan működhessenek, akár többjátékos játékokat, stratégiai alkalmazásokat vagy szerencsejátékokat üzemeltetnek, a fejlesztőknek és üzemeltetőknek bizonyos jogi követelményeknek kell megfelelniük.
2025. 06. 22. 17:03
Megosztás:

Izraeli elnök a BBC-nek: komoly csapás érte az iráni nukleáris létesítményeket

Izrael még nem ismeri az iráni nukleáris létesítmények ellen végrehajtott amerikai légitámadások pontos eredményét, de az nyilvánvaló, hogy az iráni nukleáris fejlesztési programot komoly csapás érte - mondta Jichák Hercog izraeli elnök a vasárnap a BBC brit közszolgálati médiatársaságnak. A brit kormány ugyancsak vasárnap bejelentette, hogy megkezdte a térségben tartózkodó brit állampolgárok evakuálásának előkészítését.
2025. 06. 22. 16:00
Megosztás:

Soha nem látott érdeklődés a tanári pálya iránt

A tanári béremelés hatására rekordokat dönt a pedagógusképzésre való jelentkezés, és az iskolaigazgatókhoz is soha nem látott számú önéletrajz érkezik - mondta a pedagógiai innovációk előmozdításáért és a családbarát oktatási környezet erősítéséért felelős miniszterelnöki biztos a Magyar Nemzetnek adott, szombaton megjelent interjújában.
2025. 06. 22. 15:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a monetáris tanács

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank monetáris tanácsa, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pedig számos újabb statisztikát közöl, közöttük a szálláshelyek forgalmát és a munkaerőpiac májusi adatait.
2025. 06. 22. 14:00
Megosztás:

Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a múlt pénteki záráshoz képest 3,40 százalékkal emelkedve 98 560,68 ponton fejezte be a hetet.
2025. 06. 22. 13:00
Megosztás:

Alig veszünk már fel készpénzt - minek az a sok buta ATM?

A jegybanki statisztikák szerint a bankkártya forgalom évtizedekkel ezelőtti felfutása óta nem volt példa arra, hogy ne érte volna el a 20 millió darabot az egy negyedév alatt végrehajtott készpénzfelvételi tranzakciók száma, mint most tavasszal. Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint a falvakba helyezett „buta”, egyfunkciós ATM-ek helyett a bankfiókok szolgáltatásának egy részét kiváltani képes okos ATM-ek járásközpontokba telepítésével érdemben lehetne javítani a vidéki lakosság hozzáférését a pénzügyi szolgáltatásokhoz.
2025. 06. 22. 12:00
Megosztás:

Növelheti az egészségpénztárak népszerűségét az önsegélyező szolgáltatásokra vonatkozó jogszabályváltozás

Ösztönözheti a csatlakozást az az egészségpénztárakhoz, hogy módosult az önkéntes szolgáltatásokra vonatkozó jogszabály – közölte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) pénteken az MTI-vel.
2025. 06. 22. 11:00
Megosztás:

Elfogadták az önazonosság védelméről szóló törvényt. Van egy hatalmas meglepetés is a végleges jogszabályba

A falvak, kistelepülések önkormányzatai felléphetnek önazonosságuk, arculatuk védelme és a nem kívánt növekedés ellen. Legalábbis amint július elsején életbe lép az ezt biztosító törvény. A Magyar Közlönyben megjelent jogszabályban azonban láthatunk egy jelentős eltérést a tervezetben szereplőkhöz képest.
2025. 06. 22. 10:00
Megosztás:

Megkezdődik az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum zalai területének fejlesztése

Megkezdődik az Ötoldalú Mura-Dráva-Duna Bioszféra-rezervátum zalai területének komplex fejlesztése - tájékoztatta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság az MTI-t.
2025. 06. 22. 09:00
Megosztás:

Európa vizei biztonságosak a nyári fürdőzéshez

Az európai természetes fürdőhelyek túlnyomó többsége biztonságos, több mint 85 százalékuk megfelel az Európai Unió legszigorúbb, kiváló minőségi előírásainak, de 96 százalékuk megfelelt legalább a minimális minőségi előírásoknak - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) az Európai Bizottság közösen összeállított és pénteken közzétett értékeléséből.
2025. 06. 22. 08:00
Megosztás:

A 15 legnagyobb webáruház forgalma 12,4%-kal nőtt 2024-ben

A magyar piacon működő, helyi operációval is rendelkező tizenöt legnagyobb e-kereskedő együttes forgalma bruttó 463,1 milliárd forint volt 2024-ben, ami 12,4 százalékos bővülés 2023-hoz képest, miközben a teljes belföldi e-kereskedelmi piac növekedési üteme 9,7 százalék volt a PwC Magyarország Digitális Kereskedelmi Körkép kutatása alapján, amelyet csütörtökön mutattak be Budapesten.
2025. 06. 22. 07:00
Megosztás:

MVM Next: nem létező tartozásra hivatkozva keresik csalók az ügyfeleket

Az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. ügyfelei az utóbbi időszakban ismét adathalász csalók által küldött értesítőket kaptak nem létező tartozásról, ezúttal sms-ben; a vállalat kéri a fogyasztókat, hogy legyenek figyelmesek, a megtévesztő, adathalász üzenetek felismerhetők - hívta fel a figyelmet a társaság pénteki közleményében.
2025. 06. 22. 06:00
Megosztás:

Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót

Ezrek ünnepelték szombaton a nyári napfordulót a délnyugat-angliai Stonehenge ősi köveinél.
2025. 06. 22. 05:00
Megosztás:

Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után

Több mint ezer cég érdeklődött a Demján Sándor Tőkeprogram után - hangzott el pénteken a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tarcalon az iconFESZT 2.0 gazdaságpolitikai konferencián.
2025. 06. 22. 04:00
Megosztás:

Extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt

Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat - írta az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) a honlapján közölt tanulmányban.
2025. 06. 22. 03:00
Megosztás:

Putyin szerint az orosz gazdaság a legnagyobb Európában

Európában az első, a világon a negyedik helyet foglalja el Oroszország a gazdaság mérete tekintetében - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. 06. 22. 02:00
Megosztás: