Vámosi-Nagy Szabolcs: a perifériáról szedik be a szükséges pénzt

Vámosi-Nagy Szabolcs szerint a kormány kisebb adók bevezetésével, periferiális területekről szedi be a szükséges pénzt, ami nem növeli jelentősen az adózók terheit, az új kisadók "szinte alig észrevehetőek". Az adószakértő helyesli, hogy a társasági adóhoz nem nyúlnak hozzá, "legalább ez legyen befektetésösztönző".

A feladat nyilvánvaló: pótolni kell a válságadók kivezetésével kieső bevételeket, ugyanakkor tovább kell mérsékelni a költségvetési hiányt - értékelte Vámosi-Nagy Szabolcs a Széll Kálmán Terv 2.0 részeként benyújtott konvergenciaprogramban szereplő adóelképzeléseket kedden az MTI-nek. Az adószakértő hangsúlyozta: helyes, hogy a társasági adót nem módosítják. Legalább ez legyen befektetésösztönző - vélekedett.

 

Így, mivel a személyi jövedelemadózásban a progresszivitás visszaállítása, és a vagyonadó bevezetése nem jöhet szóba, mert ez "hitkérdés", az árakat terhelő adóhoz pedig, amelynek 27 százalékos kulcsa világszinten már most is a legmagasabb, nem lehet hozzányúlni, csak az a megoldás maradt, hogy kisebb adókkal, amelyek "szinte alig észrevehetőek", az élet különböző területein szedjék be a szükséges pénzt - mutatott rá. Ennek szerinte kiválóan megfelel a pénzügyi tranzakciós illeték bevezetése.

 

Az illeték tervezett kulcsa 0,1 százalék, ami a banki, illetve postai tranzakciókra terjedne ki. Az egy ezrelék nem jelent érezhető terhet - különösen a jelenlegi magas banki költségek mellett - százezer forint átutalása mindössze 100 forinttal kerül többe. Hogy a pénzügyi tranzakciós illetékből várt 130-228 milliárd forintból mennyi lesz a tényleges bevétel, attól függ, hogy pontosan milyen tevékenységeket adóztatnak meg, ehhez többet kellene tudni a részletekről - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs. Úgy vélekedett, hogy az egy ezrelék elég alacsony ahhoz, hogy a vállalkozók emiatt ne vigyék külföldre a bankszámlájukat.

 

A távközlési szolgáltatási adót, amelynek bevezetése percenként 2 forinttal drágítja a beszélgetéseket, és az sms-ek küldése is darabonként ennyivel kerül többe, már 2012 közepétől bevezetnék. Az adószakértő szerint ez meglepő, mivel a kormányfő tíz nappal ezelőtt a rádióban még azt nyilatkozta, hogy év közben nem illik adórendszert módosítani, csak ha nagy baj van. Akkor úgy látszik, nagy baj van, mert a telefonadót év közben vezetik be a konvergenciaprogram szerint - jegyezte meg. Az, hogy az eva helyett a kisvállalkozások számára egy pénzforgalmi szemléletű adót vezetnek be, átmenetileg adókieséssel jár majd, mert az áfát csak akkor kell kifizetni, amikor befolyik a bevétel - mutatott rá. A biztosítókra kivetett három jelenlegi adónemet (pénzügyi szervezetek különadója, baleseti adó, tűzvédelmi hozzájárulás) egy új, egységes biztosítási adóval váltják ki, a vagyoni és balesetbiztosítások esetében 10, a cascónál 15, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításnál (kgfb) pedig - a beleseti adó beépítésével - 30 százalékos kulcsot vezetnek be, aminek révén 15 miliárd forint többletbevételre számít a kormány a csupán a különadó megfelezésével számoló forgatókönyvhöz képest.

 

A biztosítási adók egységesítése várhatóan megdrágítja majd a biztosítási szolgáltatásokat, az életbiztosítási termékek kivételével - vélekedett Vámosi-Nagy Szabolcs. Az adószakértő pozitív változásként értékelte, hogy a vállalkozások egymás közötti pénzmozgását valószínűleg kötelezően banki útra terelik. Olaszországban, ahol szakértői kormány van, február 1-jétől 1.000 euró feletti összegnél már előírták ezt, s hasonló előírás van Franciaországban, Törökországban és Bulgáriában is. Ez láthatóbbá teszi az üzleti kapcsolatokat, a fehérítésnek egy fontos állomása lesz, ha bevezetik - hangsúlyozta.

 

A magyar adórendszer legnagyobb fogyatékossága ugyanis az, hogy a GDP 23-25 százaléka után nem adózik senki, és minél inkább bankszámlákra terelik a vállalkozói pénzeket, azok annál inkább láthatóvá válnak. Az nem szerencsés, hogy éppen akkor írják elő, amikor megadóztatják a pénzügyi műveleteket; úgy néz ki, mintha még nagyobb adóalapot kívánnának teremteni - fűzte hozzá. A szakértő emlékeztetett arra, hogy 1997. január 1-jétől már bevezették egyszer a kötelező bankszámla-átutalást azzal a szankcióval, hogy különben az áfát nem vonhatják le, vagy költségként nem számolhatják el a vállalkozások, de akkor az Alkotmánybíróság "visszadobta".

 

Majd 2009. február 9-től vezették be a 250 ezer forint feletti összegekre, de február 19-től visszamenőleges hatállyal hatályon kívül is helyezte a parlament arra hivatkozva, hogy válságban nem ezzel kell foglalkozni. Az adócentralizáció a tervezett intézkedések nyomán nem emelkedik jelentősen, a konvergenciaprogram szerint legalábbis 2011-ben 36,7, 2012-ben 38,2, 2013-ban 37,9 százalék lesz az átlagos adóteher - mondta az adószakértő. Az adóbeszedés hatékonyságát többek között a belföldi áfa összesítő jelentés bevezetésével növelné a kormány. Vámosi-Nagy Szabolcs emlékeztetett arra, hogy az érvényben lévő szabályozás szerint ezt 2013. január 1-jétől vezetnék be.

 

A konvergenciaprogram szerint azonban most megvizsgálják, hogy kiket, milyen értékhatárral vonjanak be ebbe, vagyis korlátok között vezetnék be, amit Vámosi-Nagy Szabolcs helyesel, tekintve, hogy rengeteg adatról van szó, s nagy adminisztrációs teherrel jár majd az adóhatóság és a vállalatok számára is. Az adótanácsadók ellenőrzésétől önmagában nem lesz nagyobb az adózási fegyelem - kommentálta az adószakértő azt a tervet, hogy Pénzügyi Ágazati Közfelügyelet elnevezéssel egy intézményt hoznának létre, amely ellenőrizné és felügyelné azoknak a szakembereknek a tevékenységét, akik az adózók számára adózással, számvitellel, pénzügyekkel összefüggő tevékenységet nyújtanak. Vámosi-Nagy Szabolcs ezt kötelező kamarai tagsággal oldaná meg.

Prágában a kormány politikája ellen tiltakoztak

Andrej Babis (ANO) vezette hárompárti koalíciós kormány politikája ellen tiltakoztak Prágában.
2026. 03. 22. 03:00
Megosztás:

Te is telepakolod a mosógépet mosáskor? Butaságot csinálsz!

Csak teli töltettel szabad elindítani a mosó- vagy a mosogatógépet - állítják sokan, és ez a bidegződés nagyon sok háziasszonyban a mai napig berögződött. Igaz ez?
2026. 03. 22. 02:00
Megosztás:

Aláírták a rendeletet! A 65 évnél idősebb nyugdíjasokat érinti

Az öregségi nyugdíj összege az elismert szolgálati idő hosszától, valamint a nyugdíj alapját képező havi átlagjövedelem nagyságától függ - ez a törvényi szabályozás. Mit jelent mindez pontosan?
2026. 03. 22. 01:00
Megosztás:

Kézzel mosogatni tényleg bődületes hülyeség?

A kézi mosogatás takarékosabb, mint a gépi- ez egy elterjedt tévhit, hogy a kézi mosogatás kevesebb vizet igényel, mint a gépi – ez azonban korántsem így van.
2026. 03. 22. 00:01
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

USDC letaszította a trónról az USDT-t: az intézmények új kedvence a szabályozott stabilcoin

Fordulat a stabilcoin-piacon: miközben a teljes szektor rekordokat dönt, az intézményi befektetők körében már nem a Tether dominál. Egy friss felmérés szerint a USDC látványosan átvette a vezetést – és ennek hátterében elsősorban a szabályozási megfelelés áll.
2026. 03. 21. 22:00
Megosztás:

A DÁP felgyorsítja az autó-adásvételt

A Digitális Állampolgárság Program (DÁP) felgyorsítja az autó-adásvételt - mondta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán szombaton közzétett videójában.
2026. 03. 21. 21:00
Megosztás:

A top 5 stabilcoin uralja a piacot: 316 milliárd dolláros szektor új korszak küszöbén

A stabilcoin-piac 2026 márciusára történelmi szintre emelkedett, miközben a dominancia soha nem látott mértékben koncentrálódott. Az öt legnagyobb szereplő már a teljes piac közel 90%-át ellenőrzi – ez pedig komoly következményekkel jár a kriptoszektor egészére nézve.
2026. 03. 21. 20:00
Megosztás:

A Planet Budapest 2026 Expón ülésezik az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum

Nyílt ülést tart hétfőn a Planet Budapest 2026 Expón az Erdészeti Klímaadaptációs Fórum – közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 03. 21. 19:00
Megosztás:

Argentína és Magyarország szoros szövetségesek

Régen nem így volt, de most már Argentína és Magyarország szoros szövetségesek, hiszen a legfontosabb értékbeli dolgokban és a legfontosabb nemzetközi politikai ügyekben is támogatjuk egymást, határozottan kiállunk a migrációval szemben, egyértelmű veszélynek gondoljuk a tömeges illegális migrációt - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, azt követően, hogy részt vett Javier Milei argentin államfő fogadásán a Karmelita kolostorban.
2026. 03. 21. 18:00
Megosztás:

Hogyan kapcsolódik a tokenizáció fejlődése a Chainlink (LINK) árfolyamához?

A tokenizáció fejlődése és a Chainlink szerepe ebben a folyamatban jelentős hatással lehet a LINK árfolyamára, de fontos megérteni, hogy ez nem egy azonnali és nem is lineáris kapcsolat. A hatás inkább fokozatosan épül fel, ahogy a technológia ténylegesen elterjed.
2026. 03. 21. 17:00
Megosztás:

Népszavazást tartanak Olaszországban az igazságügyi reformról

Kampánycsend lépett életbe Olaszországban a vasárnap és hétfőn tartandó népszavazás előtt, amelyen 51,4 millió olaszt várnak az urnákhoz a kormány által javasolt igazságügyi reformról való szavazásra.
2026. 03. 21. 16:00
Megosztás:

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi

Belépett a brit piacra a legnagyobb román telekommunikációs vállalat, a Digi - írja az economedia.ro a vállalat közleménye alapján.
2026. 03. 21. 14:00
Megosztás:

Chainlink tokenized assets jelentése és értelmezése: hogyan kapcsolja össze a Chainlink a valós eszközöket a blokklánccal?

A „Chainlink tokenized assets” kifejezés elsőre bonyolultnak tűnhet, pedig egy nagyon fontos és egyre nagyobb hatású jelenséget ír le a kriptovilágban. Lényege, hogy a valós világban létező eszközök — például államkötvények, részvények, ingatlanok, árupiaci termékek vagy akár pénzpiaci alapok — digitális tokenekként jelenhetnek meg blokkláncon, miközben a Chainlink infrastruktúrája segít abban, hogy ezek a tokenek megbízható adatokkal, ellenőrizhető fedezettel és különböző láncok közötti összekapcsolhatósággal működjenek.
2026. 03. 21. 13:00
Megosztás:

Az AI-kriptók új királyai: ezekre az altcoinokra fókuszálnak most a fejlesztők

Az mesterséges intelligencia (AI) és a blokklánc-technológia egyre szorosabb összefonódása új versenyt indított el a kriptopiacon. A legfrissebb fejlesztői aktivitási adatok alapján kirajzolódik, mely projektek állnak az innováció élvonalában – és ezek nem feltétlenül azok, amelyekről nap mint nap hallunk.
2026. 03. 21. 12:00
Megosztás:

Több milliárd forint vagyoni hátrányt okozó bűnszervezet tagjai ellen folyik eljárás Pécsen

A Pécsi Fellebviteli Főügyészség indítványának megfelelően másodfokon, a Pécsi Ítélőtáblán folytatódik annak a büntetőügynek a tárgyalása, amelynek során két év alatt csaknem hárommilliárd forint vagyoni hátrányt okoztak a költségvetésnek egy áfacsaló bűnszervezet tagjai - közölte a vádhatóság pénteken az MTI-vel.
2026. 03. 21. 11:00
Megosztás:

Kiterjeszthetik az Otthon Start hitelt a külföldön dolgozókra is?

Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjeszthetik az Otthon Start programot a külföldön dolgozókra is. Ez olyan érdeklődők számára jelentene segítséget, akik jelenleg külföldi munkaviszonnyal rendelkeznek.
2026. 03. 21. 10:00
Megosztás:

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést a cseh államfő

Fenntartásokkal, de aláírta az idei költségvetést Petr Pavel cseh köztársasági elnök pénteken - közölte az elnöki hivatal.
2026. 03. 21. 09:00
Megosztás:

A várakozásokat meghaladóan bővült a közép-kelet-európai régió autópiaca 2025-ban

A közép-kelet-európai (CEE) autópiac a várakozásoknál gyorsabb növekedést mutatott 2025-ben, meghaladva a nyugat-európai átlagot - derül ki az AutoWallis régiós trendeket bemutató, fél évente megjelenő CEE Automotive Report jelentéséből, amelyről az autókereskedő és mobilitási szolgáltató cég pénteken tájékoztatta az MTI-t.
2026. 03. 21. 07:00
Megosztás:

Kamatot csökkentett az orosz jegybank

Az orosz jegybank pénteken 50 bázisponttal, 15,5 százalékról 15,0 százalékra csökkentette az irányadó kamatot összhangban a piaci várakozásokkal.
2026. 03. 21. 06:00
Megosztás: