Van igény budapesti központú nemzeti légitársaságra

Van igény budapesti központú, magyar nemzeti érdeket képviselő légitársaságra, azonban nem feltétlenül kell teljes egészében állami tulajdonúnak lennie - vélekedtek a résztvevők a Budapesti Corvinus Egyetemen "A Malév újratöltve, avagy a nemzeti nagyvállalatok létjogosultsága" címmel tartott kerekasztal-beszélgetésen, csütörtökön.

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) rendezvényén ismert üzletemberek, nagyvállalati vezetők vitatták meg azt a kérdést, hogy kellenek-e nemzeti nagyvállalatok, mennyire működik a piacgazdaság Magyarországon. Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, aki korábban a Malév elnöke is volt, kiemelte: szerinte nemzeti légitársaságra az állam oldaláról is lenne igény a társadalmi hasznossága kapcsán.

 

Ugyanakkor egy budapesti központú nemzeti légitársaság esetében dilemma, hogy van-e olyan fenntartható üzleti modell, amely állami támogatás nélkül működőképes lenne - hívta fel a figyelmet. Tombor András, a Mathias Corvinus Collegium alapító kurátora, üzletember szerint nem indokolt olyan problémahalmazt újra létrehozni, mint amilyet a Malév korábbi működése állított elő.

 

Kürti Sándor, a Kürt Zrt. elnök-tulajdonosa azt hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben is rendszerszerűen kell gondolkodni, és arra kell választ adni, helye van-e a gazdaságban állami nagyvállalatnak. Arra hívta fel a figyelmet, hogy egy állami cégnek, szemben egy magánvállalattal, még nulla profit esetén is megéri a gazdaságban jelen lenni, legalább azért, mert a közteher-befizetéshez kapcsolódó költségét egyik zsebéből a másikba teszi, míg egy magáncég esetében ez tisztán kiadás.

 

Nemzetközi példákkal összehasonlítva Kürti Sándor úgy vélte, Magyarországon az állami jelenlét gazdasági sikerességét kedvezőtlenül befolyásolja, hogy nincs hosszú távú stratégia az adott területre. A kerekasztal beszélgetésen Szarvas Ferenc hangsúlyozta: van olyan típusú szolgáltatás, amelyet csak az állam tud ellátni, mivel más piaci szereplő nem vállalja, ilyen a vasúti infrastruktúra területe.

 

Az állam jelenléte a gazdaságban gazdálkodóként szükséges akkor is, ha az adott területen torzított a piac, és tekintetbe kell venni az össztársadalmi hasznosságot is. Strohmayer János, a McKinsey and Company ügyvezetője igazgatója hangsúlyozta: egy cégben az állam résztulajdonos is lehet. Tombor András a Molt hozta fel jó példának arra, hogy regionális cégként, amelyben az államnak kisebbségi tulajdona van, nemzeti nagyvállalatként tud működni, mert a döntések Budapesten születnek. A rendezvényen Szarvas Ferenc felhívta a figyelmét arra, hogy Magyarországon az állami tulajdon aránya a gazdaságon belül lényegesen alacsonyabb, mint Németországban. (MTI)

Hol áll meg a fizetés diploma nélkül? Egy kutatás szerint sokaknál félmillió körül

A tapasztalat sokat számít a munkaerőpiacon, de a számok szerint a végzettség továbbra is komoly hatással van a fizetések alakulására. Egy friss kutatás arra jutott, hogy diploma nélkül sok munkavállalónál egy ponton lelassul vagy megáll a bérnövekedés. A Varsovia Egyetem 2026-os elemzése szerint ez gyakran a nettó 450–500 ezer forintos sáv környékén következik be. A diplomások fizetése ezzel szemben ezen a szinten kezd látványosabban emelkedni, és a vezetői pozíciók felé is könnyebben nyílik út.
2026. 03. 19. 00:01
Megosztás:

Üzemanyagár-emelkedés várható Szlovéniában is

A szlovén kormány csökkenti a jövedéki adót és egyes terheket az üzemanyagárak mérséklésére, ennek ellenére jövő héten emelkedni fognak az árak - közölte szerdán Ljubljanában Bojan Kumer környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter.
2026. 03. 18. 23:00
Megosztás:

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét

Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciók széles körét részben a világpiaci feszültségek csökkentése érdekében - közölte az amerikai pénzügyminisztérium szerdán.
2026. 03. 18. 22:30
Megosztás:

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri a 4 milliárd eurót - jelentette be Pedro Sánchez miniszterelnök, miután hivatalában fogadta Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt szerdán Madridban.
2026. 03. 18. 22:00
Megosztás:

Stabil belföldi fogyasztásra számít az idén a húsiparosok érdekképviselete

Az idén kissé nőhet a húsfogyasztás belföldön, de az importnyomás továbbra is erős, a kiviteli lehetőségek pedig bizonytalanok - mondta a Magyar Húsiparosok Szövetségének társadalmi elnöke, Éder Tamás szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
2026. 03. 18. 21:30
Megosztás:

2025-ben a mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció fő hajtóereje Magyarországon

A mobilfizetés volt a pénzügyi digitalizáció legfőbb hajtóereje Magyarországon tavaly a Mastercard legfrissebb, szerdán közzétett reprezentatív kutatása szerint: egy év alatt 41 százalékról 48 százalékra nőtt a mobilfizetést használók aránya, ami több mint kétszerese a hat évvel ezelőtti 22 százaléknak.
2026. 03. 18. 21:00
Megosztás:

Gyengült a forint szerda estére

Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 18. 20:30
Megosztás:

Újjabb három vármegyében rendeltek el tűzgyújtási tilalmat

Tűzgyújtási tilalmat rendelt el 2026. március 19-től Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar vármegyében, és fenntartja a korlátozást Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével - közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.
2026. 03. 18. 20:00
Megosztás:

A kormány mintegy 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat

A kormány arról döntött, hogy mintegy 7 milliárd forinttal megsegíti a tejtermelő gazdákat: a következő három hónapban minden liter tej után mintegy 15 forint felárat fognak fizetni támogatásként a gazdáknak - mondta az agrárminiszter a Facebook oldalára szerdán feltöltött videójában.
2026. 03. 18. 19:30
Megosztás:

Csehország kész segíteni, hogy Szlovákia újra kapjon kőolajat

Csehország kész olyan beruházásokat eszközölni, amelyek biztosítanák a kőolaj újbóli szállítását Szlovákiába - jelentette ki Karel Havlícek cseh ipari és kereskedelmi miniszter szerdán Prágában, miután tárgyalásokat folytatott Denisa Saková szlovák ipari miniszterrel.
2026. 03. 18. 19:00
Megosztás:

Stabilcoin-szabályozás az USA-ban: kamat helyett jutalom? Új irány körvonalazódik

Az amerikai törvényhozás új szakaszba lépett a stabilcoinok (stablecoins) szabályozásában: a Szenátus banki bizottsága olyan keretrendszert készít elő, amely alapjaiban változtathatja meg, hogyan kereshetnek hozamot a felhasználók. A cél egyensúlyt teremteni az innováció és a bankrendszer stabilitása között.
2026. 03. 18. 18:30
Megosztás:

Kulcsszerepben a pénzügyi edukáció – a magyarok még mindig óvatos befektetők

A magyarok továbbra is óvatos befektetők, miközben a pénzügyi ismeretek és a digitális bizalom fejlesztésre szorul. A Global Money Week ráirányítja a figyelmet a pénzügyi oktatás fontosságára világszerte, azonban Magyarországon a befektetési aktivitás továbbra is korlátozott. Ennek hátterében a pénzügyi ismeretek hiányosságai és az alacsony digitális bizalom állnak – derül ki az XTB globális befektetési alkalmazás megbízásából, az Ipsos által készített kutatásból.
2026. 03. 18. 18:00
Megosztás:

A Ripple nagy dobása Brazíliában: az XRP és az RLUSD új piacokat hódít meg

A Ripple újabb stratégiai lépést tett Latin-Amerikában: Brazília válhat a következő kulcsfontosságú központtá a blokklánc-alapú pénzügyi infrastruktúra kiépítésében. Az XRP és az RLUSD terjeszkedése nemcsak a régiót, hanem a globális kriptopiacot is átalakíthatja.
2026. 03. 18. 17:30
Megosztás:

Meghirdették az idei Érték és Minőség Nagydíj pályázatot

Szerdán megjelent a kilencedik Érték és Minőség Nagydíj pályázat, a védjegyhasználatra május 28-ig lehet jelentkezni, a vállalkozások jelentkezését több mint 100 kategóriában, a gazdaság és a kultúra 48 főcsoportjában várják – közölte a pályázat szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a védjegy alapítója.
2026. 03. 18. 17:00
Megosztás:

Nyolcszáz új munkahelyet teremt a kínai Zoomlion beruházása Tatabányán

A Zoomlion kínai nehézgépgyártó 43 milliárd forint értékben építi meg első európai intelligens üzemét Tatabányán, aminek a nyomán nagyjából nyolcszáz új munkahely jön majd létre - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán a helyszínen.
2026. 03. 18. 16:30
Megosztás:

Már az induló cégeknek sem elérhetetlen a nullás bankszámla

Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx ajánlatai igen vonzónak számítanak a piacon.
2026. 03. 18. 16:00
Megosztás:

Az Ether stabilizálódik: az Ethereum a 2026 eleji gyors megerősítési szabály bevezetésére készül

Az Ethereum fejlesztői egy új mechanizmuson dolgoznak, amely jelentősen csökkentheti a tranzakciók visszaigazolási idejét. A Fast Confirmation Rule (FCR) bevezetése nemcsak a felhasználói élményt javíthatja, hanem a cross-chain ökoszisztéma hatékonyságát is új szintre emelheti.
2026. 03. 18. 15:30
Megosztás:

José González a 35. jubileumi Művészetek Völgyében - A svéd előadó új albumával érkezik Kapolcsra

Az argentin politikai menekült szülők gyermekeként Svédországban született José González tavalyi teltházas koncertje után idén a Völgylakók legnagyobb örömére Kapolcsra látogat.
2026. 03. 18. 15:00
Megosztás:

Díjazták a Herbiovit gyógynövényes kozmetikumait

A közelmúltban ismét kiosztották a MagyarBrands díjakat, amelyek évről évre a kiemelkedő magyar márkákat ismerik el. A program 2010 óta vizsgálja a hazai brandeket több szempont – többek között identitás, reputáció, márkaépítés, innováció és társadalmi hasznosság – alapján. A díjátadó gálaest keretében, idén is több mint hatvan márka vehette át az elismerést a kiváló fogyasztói, üzleti és innovatív kategóriákban, többek között a Herbiovit is.
2026. 03. 18. 14:30
Megosztás:

Csalók ellen: Befektetési Túlélőcsomag az Erstétől

A befektetési csalások az utóbbi időben az egyik leggyorsabban terjedő pénzügyi visszaélési formává váltak. A csalók „kihagyhatatlan” ajánlatokkal és tudatos pszichológiai nyomásgyakorlással próbálják megszerezni az ügyfelek pénzét. Az Erste a csalások megelőzése, a befektetők edukálása érdekében tájékoztató oldalt állított össze. Az ügyfelek a Befektetési Túlélőcsomag internetes felületén egy helyen, strukturált formában és közérthető nyelvezettel megtalálnak minden szükség információt, ami ahhoz kell, hogy felismerjék és elkerüljék a befektetési csalásokat.
2026. 03. 18. 14:00
Megosztás: