Vegyépszer: téves információkat fogalmaztak meg a cég ellen Romániában

Téves információkon alapul a román közlekedési minisztérium keddi sajtóközleménye, amelyben azt közölte, hogy kártérítést követel a Vegyépszertől - közölte Seprényi Sándor, a Vegyépszer Hungária Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI-vel.

A vezérigazgató a közleményében azt írta: az Evenimentul Zilei romániai internetes portálon hétfőn jelent meg egy írás a Vegyépszer csődeljárása kapcsán "euró-milliók kisíbolásáról" Romániában, amelyet utána több cikk is követett. A román szaktárca kedden közleményben azt közölte: a román közlekedési minisztérium jogi úton fog kártérítést követelni a Vegyépszer által Romániában el nem végzett útépítések, valamint a csak részlegesen befejezett útszakaszok megrongálódása miatt.

 

Alexandru Nazare román közlekedési miniszter Füzes Oszkár bukaresti magyar nagykövettel találkozott, akinek kifejtette ez ügyben a román fél elégedetlenségét. Nazare szerint elfogadhatatlan, hogy a kolozsvári terelőút építése novemberben leállt, és az elkészült szakasz egy része megrongálódott. Tavaly ugyanis a terelőút egyik megépített szakasza földcsuszamlás miatt megrepedt.

 

A miniszter szerint a Vegyépszer csődhelyzete miatt leállt munkálatok, valamint a román alvállalkozók ki nem fizetése a román állam és infrastruktúra-fejlesztő vállalatok számára elfogadhatatlan anyagi károkat okozott. "A cikkben közöltek azonban nem felelnek meg a valóságnak, így a sajtóközlemény is téves információkon alapul" - áll Seprényi Sándor szerdai reagálásában. Seprényi Sándor azt közölte: a Nemzetközi Vegyépszer Románia Kft. nem felszámolás, hanem csődeljárás alatt működik.

 

A kft. február 21-én sikeres csődegyezséget kötött a hitelezőivel, a hitelezők több mint felének 20-50 százalék közötti kielégítési mértéket ajánlva. Hozzátette, hogy a csődeljárásban összesen 19 romániai cég volt érdekelt, amelyből 11 vett részt a tárgyaláson. Seprényi Sándor leszögezte: az említett kolozsvári terelőút cölöpözési munkálatait a megrendelő állította le még 2011 novemberében, mivel át kellett tervezni az út cölöpözését. Így csak járulékos munkákat végezhetett a kft., amely ezt, a helyszíni jegyzőkönyvek tanúsága szerint megtette. Január egy részében jelentett a társaság leállást, amikor a hőmérséklet mínusz 20 fok körül volt - közölte.

 

Az egyetlen műszaki kifogás a Nemzetközi Vegyépszer Románia Kft. munkájával szemben, hogy egy útszakasz megrongálódott, amelyről a február 21-re elkészült műszaki szakvélemény megállapította, hogy annak egy, a munkaterületen kívül történt földcsuszamlás az oka, vagyis a kivitelező nem hibás - áll a Seprényi Sándor által küldött közleményben. A vezérigazgató azt is közölte, hogy a román megrendelő eddig nem fizette ki a szeptemberi és októberi számlákat, az ezekből fizetendő alvállalkozókat így a Nemzetközi Vegyépszer Románia sem fizette ki. A csődeljárás alatt álló Nemzetközi Vegyépszer Románia Kft.-nek semmilyen adótartozása nincs Romániában - áll a Vegyépszer Hungária Zrt. vezérigazgatójának közleményében. (MTI)

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (OFAC) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
2025. 11. 11. 19:00
Megosztás:

Javulnak a német elektromos és digitális ágazat gazdálkodási mutatói

A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a ZVEI ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
2025. 11. 11. 18:30
Megosztás:

Elkészült az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja

Az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja megtestesíti azt az elvet, hogy az energiát megpróbáljuk minél hatékonyabban és kevesebb károsanyag-kibocsátással előállítani ott, ahol arra szükség van - jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Szegeden.
2025. 11. 11. 18:00
Megosztás:

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. 11. 11. 17:30
Megosztás:

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás:

Vírusos megbetegedés támadja a nyulakat

A mezei nyulat is megbetegítő új myxoma vírus jelenlétét igazolta laboratóriumi vizsgálatokkal Magyarországon a Soproni Egyetem Vadgazdálkodási és Vadbiológiai Intézetének és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) virológiai osztályának együttműködése nyomán szerveződött kutatócsoport. A vírus okozta betegség a legtöbb esetben végzetes kimenetelű, és gyorsan terjedhet a hazai nyúlpopulációban - tájékoztatta a Soproni Egyetem kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 13:00
Megosztás:

Gyorsan lecsengett az Otthon Start-os roham Érden is: elfogytak a leginkább keresett ingatlanok

Az Otthon Start program bejelentése már a nyár folyamán felpezsdítette az érdi ingatlanpiacot. A megnövekedett kereslet nemcsak a 70 millió forint alatti ingatlanokat szívta fel, hanem a már évek óta piacon lévő házakat is.
2025. 11. 11. 12:30
Megosztás:

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

Rekordszámú felnőtt kezd új tanulmányokba és vált karriert Magyarországon 2025-ben, reagálva a mesterséges intelligencia térnyerésére és a gazdasági bizonytalanságra. Nagy László, a TanfolyamGURU szakértője szerint az emberek már nem csupán a pozíciót, hanem az értelmet és az egyensúlyt keresik. A statisztikák szerint idén a felnőttek közel 40%-a aktívan fontolgatja a szakmaváltást.
2025. 11. 11. 12:00
Megosztás:

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

Immár a tizenharmadik egymást követő évben lett az Apple a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó cég 100-as "Best Global Brands" vállalati rangsorában.
2025. 11. 11. 11:30
Megosztás:

Mire számíthatnak kedden a befektetők?

Piaczárást követően az amerikai szenátus hétfőn jóváhagyott egy megállapodást, amely véget vet az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállásának, megszüntetve a hetek óta tartó patthelyzetet.
2025. 11. 11. 11:00
Megosztás:

A leállás végének hírére emelkedtek a kötvényhozamok

Az amerikai kormányzati leállás közeli lezárásával kapcsolatos kedvező hírek enyhítették a kockázatmentes eszközök iránti keresletet az amerikai kötvénypiacon is.
2025. 11. 11. 10:30
Megosztás:

A kormányzati leállás végének lehetősége optimizmust hozott az amerikai részvénypiacra

A hétfői kereskedés során jelentős emelkedéssel zárt a Wall Street, amit főként az Nvidia, a Palantir és más, mesterséges intelligenciával foglalkozó nagyvállalatok részvényeinek erősödése hajtott.
2025. 11. 11. 10:00
Megosztás: