Vegyes zárás Amerikában - kivárnak a befektetők

Vegyesen zártak a tegnapi napon az amerikai piacok, a befektetőket egyrészt megnyugtatta a hétvégi görög választások eredménye, ugyanakkor a Spanyolországgal kapcsolatos félelmek nem mérséklődtek, miután a 7 százalék fölé emelkedő hozamszint miatt kérdésessé vált, hogy az ország mentőcsomag nélkül tud-e boldogulni az adóssághelyzetének kezelésével. A forgalom mérsékeltnek mutatkozott, a befektetők a G20-as csúcsértekezlet, illetve a Fed kamatdöntő ülése előtt kivárásra rendezkedtek be.

A DJIA index 25,35 ponttal, 0,20 százalékkal 12.741,82 pontra csökkent. Az S&P 500 index 1,94 ponttal, 0,14 százalékkal 1344,78 pontra emelkedett, míg a Nasdaq Composite index 22,53 ponttal, 0,78 százalékkal 2895,33 pontra erősödött. A görögországi választások eredménye alapvetően kedvező piaci szempontból, emellett pedig az optimizmust táplálja az amerikai jegybank újabb eszközvásárlási programra vonatkozó találgatások.

 

Dow Jones ipari átlag index

 

 

A befektetők figyelme a tegnap megkezdődött G20-csúcsértkezletre fókuszálódik, a kétnapos csúcstalálkozón három plenáris ülést tartanak, és az euróválságon kívül áttekintik a korábbi csúcsértekezleteken vállalt kötelezettségek teljesítését, szó lesz egyebek mellett a költségvetési hiányok lefaragásáról és az adósságok csökkentéséről.

 

S&P 500 index

 

Az Európával kapcsolatos bizonytalanságok miatt számos bankrészvény csökkenéssel zárta a napot, a Goldman Sachs 2,12 százalékkal, a Citigroup 2,68 százalékkal, míg a Bank of America 1,77 százalékkal eset. A Groupon árfolyama 11 százalékkal emelkedett, miután a Morgan Stanley elemzője, Scott Devitt felülsúlyozásra módosította a részvényre vonatkozó ajánlását. A Facebook árfolyama már zsinórban harmadik napja emelkedett, a tegnapi nap folyamán 4,65 százalékkal 31,41 dollárra erősödött.

 

Nasdaq Composite index

 

A júliusi szállítású amerikai könnyűolaj (WTI) árfolyama 76 centtel 83,27 dollárra csökkent hordónként, míg az augusztusi szállítású arany jegyzése 1,10 dollárral 1.627 dollárra csökkent unciánként.


Az elektromos és hibrid autók húzták az uniós újautó-piacot júniusban

Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett az új személygépkocsik forgalomba helyezése, miközben tovább nőtt az elektromos és a hibrid meghajtású modellek iránti kereslet, a benzines és dízelüzemű autók értékesítése pedig visszaesett - közölte csütörtökön az Európai Gépjárműgyártók Szövetsége (ACEA).
2026. 07. 23. 11:00
Megosztás:

Zárás után jelentett az Alphabet és a Tesla

A Wall Street-i indexek lefelé vették az irányt. Miközben az S&P500 0,1%-kal esett és a Dow Jones minimális mínuszban zárt, addig a Nasdaq Composite 0,6%-kal csökkent. A technológiai szektor vegyesen teljesített. A Philadelphia SE Semiconductor index 0,4%-os emelkedéssel zárt, ledolgozva a nap eleji veszteségeket. Ez sorozatban a harmadik nyereséges kereskedési napja volt. A Super Micro Computer részvényei 19,8%-kal ugrottak meg, miután a szervergyártó arról számolt be, hogy a negyedik negyedévben több mint 60 milliárd dollár értékű új megrendelést szerzett.
2026. 07. 23. 10:00
Megosztás:

Szerdán folytatódott az emelkedés Európában

A vezető nyugat-európai részvénypiacokon szerdán is folytatódott az emelkedés. A Stoxx600 és a DAX 0,6%-kal, a CAC40 0,9%-kal, az FTSE 100 1,2%-kal erősödött. Az emelkedést a védelmi szektor (+2,5%) és az energiaszektor (+0,8%) húzta.
2026. 07. 23. 09:00
Megosztás:

Három kérdés, amire választ adott 2026 első féléve az építőiparban

A 2026-os első félév végére több olyan kérdés is eldőlt, amelyről év elején még csak találgatni lehetett. Vajon valóban fordulatot jelzett a tavaly év végi javulás? Van-e már olyan szegmens, amely képes maga után húzni az ágazatot? Mitől jöhet el a következő növekedési ciklus?
2026. 07. 23. 08:00
Megosztás:

Nemcsak kevesebb lett a vevő az ingatlanpiacon, de változott a hozzáállásuk is

Kettészakadó, tudatosabbá váló és szelektív, de közben bizonytalankodó keresletről beszéltek az idei első fél évet illetően az ingatlanpiaci szakemberek. Mindez összességében a tranzakciók számának csökkenését eredményezte, annak ellenére, hogy közben a kínálat szépen bővült, és ismét megjelentek a korábban hiánycikknek számító ingatlantípusok.
2026. 07. 23. 07:00
Megosztás:

A NAV egyik legerősebb fegyvere térhet vissza: újra jöhetnek a vagyonosodási vizsgálatok

A kormányzat által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok visszatérése – hívja fel rá a figyelmet az EY. Amennyiben a jogalkotó valóban visszaállítja a korábbi szabályozást, az adóhatóság ismét széles körben, büntetőeljárástól függetlenül is vizsgálhatná a magánszemélyek vagyoni helyzetét és életvitelének fedezetét.
2026. 07. 23. 06:00
Megosztás:

Rippl-Rónai, Munkácsy és a kortárs magyar alkotók is a Balatonra költöznek a hétvégén

József Attila relikvia, Rippl-Rónai, Munkácsy és Vaszary festmények, exkluzív bútorok, ékszerek és a kortárs képzőművészet legjava - pénteken nyitja kapuit a Füred Art Week, az idei nyár legnagyobb művészeti szenzációja. A Kincsvadászok sztárjai is kiállítanak az eseményen.
2026. 07. 23. 05:00
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a murai borok

Az oltalom alatt álló eredetmegjelöléseket (OEM) tartalmazó európai uniós nyilvántartásba vette az Európai Bizottság a magyarországi "Mura / Murai" megjelölésű borokat.
2026. 07. 23. 04:00
Megosztás:

Átalakuló borravalóadás: mikor és miért jattolunk?

Akkor adunk borravalót, ha elégedettek voltunk a szolgáltatással, vagy ha kaptunk egy kis extrát – ezt állapította meg a SimplePay megbízásából készült reprezentatív kutatás[1]. Amelyből az is kiderül, hogy jelentősen csökkent azok aránya, akik a bankkártyás vagy okostelefonos fizetés esetén nem adnak borravalót.
2026. 07. 23. 03:00
Megosztás:

Kötelező gázóra csere Magyarországon – szabályok

Sok magyar háztartásban váratlanul érkezik az értesítés: hamarosan lecserélik a gázórát. A kötelező gázóra csere azonban normál esetben nem jelent kiadást a fogyasztónak.
2026. 07. 23. 02:00
Megosztás:

Kína partner lehet az EU gazdasági problémáinak megoldásában

Kína nem a kiváltó oka az Európai Unió gazdasági és kereskedelmi problémáinak, hanem partner lehet azok megoldásában - mondta Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője kedden a tárca szokásos pekingi sajtótájékoztatóján.
2026. 07. 23. 01:00
Megosztás:

Megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása

A Baross Gábor Vasútfejlesztési Tervvel megkezdődik a magyar vasút évtizedes lemaradásának felszámolása, a magyar emberek érdekeit szolgáló program indul, amelyre a jelenlegi munkaterv alapján 2035-ig 3550 milliárd forintot lehet felhasználni - ismertette Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter szerdán sajtótájékoztatón a budapesti Rákospalota-Újpest vasútállomáson.
2026. 07. 23. 00:05
Megosztás:

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos szálastakarmány-hiány alakult ki.
2026. 07. 22. 23:00
Megosztás:

Több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya

Jelentősen erősödött a fejlesztési kedv a magyar közép- és nagyvállalatok körében a K&H innovációs index legfrissebb kutatása szerint. Az új termék vagy szolgáltatás bevezetését tervező cégek aránya fél év alatt több mint kétszeresére, 13 százalékról 29 százalékra emelkedett. A tervezett innováció alindex ezzel párhuzamosan 21 pontról 29 pontra nőtt, miközben a vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
2026. 07. 22. 22:00
Megosztás:

A Mol nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt

A Mol igazgatósága úgy döntött, hogy a cég nem működteti tovább a Mol Új Európa Alapítványt (MÚEA) más formában - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
2026. 07. 22. 21:00
Megosztás:

A Mol és az OTP történelmi csúcsra vitték a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 876,07 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 144 765,41 ponton, történelmi zárócsúcson fejezte be a kereskedést szerdán, de napközben 144 800,72 ponton abszolut új történelmi csúcson is járt.
2026. 07. 22. 20:00
Megosztás:

Gyengült szerdán a forint

Gyengült szerdán a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 07. 22. 19:00
Megosztás:

Több mint 8000 négyzetméteres székházat fejleszt a KPMG számára a WING a Váci úton

2029 őszén kerül átadásra a KPMG új, több mint 8000 négyzetméteres irodaháza a Váci úton. A teljes egészében a nemzetközi tanácsadó és könyvvizsgáló cég igényeire szabott fejlesztés különlegessége, hogy a WING egy teljes irodaházat alakít ki egyetlen bérlő hosszú távú elvárásai mentén, ami a mai budapesti irodapiacon rendkívül ritka konstrukciónak számít. A tranzakció egyúttal az év eddigi legnagyobb új irodabérleti megállapodása Budapesten. A projekttel a WING tovább erősíti vezető helyét a vállalati székházfejlesztések területén.
2026. 07. 22. 18:00
Megosztás:

Spinbetter áttekintés: személyes benyomások egy modern online játékfelületről

Az online kaszinók között ma már nem elég néhány látványos bannerrel vagy hosszú játékkínálattal kitűnni.
2026. 07. 22. 17:30
Megosztás:

Már a 9 százalék alatti kamatok jöhetnek a hatalmas összegben fogyó személyi kölcsönöknél

A hat százalék alá került alapkamat után már csak idő kérdése, mikor jelennek meg a 9 százalék alatti kamatok a személyi kölcsönöknél a BiztosDöntés.hu szakértői szerint. A legjobb ajánlatok már most 9 százalék közelébe értek, a kereslet pedig óriási: május végéig több mint 150 000 új személyi kölcsönt vettek fel a magyarok a bankoktól.
2026. 07. 22. 17:00
Megosztás: