Vegyesen fogadták a vállalkozások az új adózási szabályokat

Az idei adócsomag-változások nagy részét már jól ismerik a hazai kis- és középvállalkozások. A megkérdezett kkv vezetők azonban úgy ítélték meg, hogy azok többsége nem lesz jelentős befolyással cégük helyzetére. Legpozitívabban a két új adónemmel, a kisvállalati adóval illetve a kisadózó vállalkozások tételes adózásával kapcsolatban nyilatkoztak a vállalkozások. Az eddigi adatok alapján úgy tűnik, a kata beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a kiva esetében azonban a tényleges regisztráltak aránya nem tükrözi az optimista várakozásokat. Legnegatívabban a helyi iparűzési adó módosítását ítélték meg a vállalkozások – mondta el Németh László, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

A K&H december elején 500 hazai mikro-, kis- és középvállalkozás vezetőjét kérdezte arról, mennyire tájékozottak a 2013-as adócsomag őket érintő változásait illetően, és azok előre láthatón milyen hatással lesznek vállalkozásuk helyzetére. „A kutatás adatai azt mutatják, hogy a kkv-k többsége már decemberben tájékozódott az idei adócsomag-változásokról. Viszonylag nagy eltérés tapasztalható azonban az egyes elemek ismertségét illetően. A 2013-tól életbe lépő új adózási szabályok közül a fordított ÁFA fizetéssel kapcsolatban a vállalkozások túlnyomó többsége (87%) jól informált, de közel hasonló arányban ismerik a pénztárgépeket az adóhatóság számítógépeivel összekötő szabályozást (85%), amelynek azonban tényleges hatályba lépése egyelőre még kérdéses.

 

Az újonnan bevezetett kisvállalati adózást (82%) és a kisadózó vállalkozások tételes adózását (81%) szintén nagyon magas arányban ismerték a megkérdezettek. Ezzel szemben a népegészségügyi termékadó módosítását, amely szerint ezentúl a NAV látja majd el az ezzel kapcsolatos feladatokat, a megkérdezett cégvezetők kevesebb, mint fele (44%) ismeri. Ennek oka az lehet, hogy ez a változtatás nem érinti a kkv-k teljes körét. Legkevésbé az újonnan bevezetett adókedvezményről, a szabad vállalkozási zónák kijelöléséről tájékozottak a vállalkozások. Ezt az új szabályozást a megkérdezett cégek alig harmada (31%) ismeri, holott az adókedvezmény mellett fejlesztési támogatást is nyújthat a vállalkozásoknak – magyarázta az eredményeket Németh László. 

 

Az egyes adócsomag változások ismertségén túl azonban még lényegesebb, hogy az említett újítások hatásait hogyan ítélték meg a vállalkozások. „A visszajelzések alapján a kkv-k jelentős része vélte úgy, hogy a módosításoknak nem lesznek különösebb hatásai a cég működésére. A vállalkozások a két új adónemmel

kapcsolatban voltak leginkább bizakodók: a kisvállalati adóról (kiva) minden negyedik, míg a kisadózó vállalkozások tételes adójáról (kata) minden hetedik vállalkozás gondolta úgy, hogy pozitívan befolyásolja cégüket. Ez az arány azonban a kiva esetében a tényleges regisztráltak számában messze nem tükröződött, hiszen az NGM eddigi adatai alapján a katát több mint 50 ezren, a kivát azonban csupán néhány ezer vállalkozás választotta. Ennek oka feltehetően az lehet, hogy még december végén sem volt minden részlet ismert, így a vállalkozások inkább maradtak az eddig alkalmazott adózási szokásoknál” – mondta el a kkv szakértő.

 

A legnagyobb bizonytalanság a szabad vállalkozási zónák kijelölésével, illetve a népegészségügyi termékadó módosításával kapcsolatban tapasztalható. Az előbbinél a kkv-k 34%-a, míg az utóbbinál 27%-uk nem tudja még, hogyan fogja befolyásolni vállalkozásuk életét. A helyi iparűzési adó módosításához a legnegatívabb a kkv vezetők hozzáállása, minden ötödik megkérdezett kifejezetten negatívan értékelte a hipa módosítását.


A Visa továbbfejlesztett megoldása segíthet a bankoknak megállítani a csalásokat még a tranzakciók teljesülése előt

A Visa (NYSE: V), a világ egyik vezető digitális fizetési szolgáltatója, bejelentette az A2A Protect megoldásának továbbfejlesztett változatát, amely valós idejű kockázati információkkal segíti a bankokat abban, hogy még azelőtt megállítsák az átutalásokhoz kapcsolódó csalásokat, hogy a pénz elhagyná az ügyfelek számláját. A kibővített megoldás egy új, egységes csalási kockázati pontszámot vezet be, amely elsőként a Featurespace technológiáját is integrálja. Az új funkció gyorsabb és egyértelműbb jelzésekkel segíti a pénzintézeteket abban, hogy több csalást észleljenek, miközben csökkenthetik a szükségtelen riasztások számát.
2026. 09. 03. 05:00
Megosztás:

Meghaladhatja a 3 ezer milliárd forintot a lakáshitelpiac 2026-ban – Ráadásul az Otthon Start szigorítása újabb hajrát indíthat

A magyar lakáshitelpiac már augusztus végére túlszárnyalhatta a tavalyi egész éves teljesítményét. A Bankmonitor becslése szerint az év első nyolc hónapjában 2 100 milliárd forintnyi új lakáshitel-szerződés születhetett, közel kétszer annyi, mint a tavalyi első nyolc hónapban. A jelenlegi folyamatok alapján az éves volumen elérheti a 3 050 milliárd forintot a Bankmonitor szakértői szerint. Ráadásul az Otthon Start Program jogosultságának esetleges szűkítése újabb év végi rohamot indíthatna: az előrehozott igénylések akár további 100-200 milliárd forinttal növelhetnék az idei év lakáshitelkihelyezését.
2026. 09. 03. 04:30
Megosztás:

Nem az olcsóságban kell legyőzni a Temut! – Itt lehet a magyar cégek esélye

A hazai kis- és középvállalkozások többsége stratégiai és marketingterv nélkül működik, ami a megváltozott gazdasági környezetben és a nemzetközi, elősorban ázsiai e-kereskedelmi óriások térnyerése mellett már nem fenntartható. A szakértő hangsúlyozza, hogy a hirdetésekbe pumpált milliók helyett tudatos koncepcióra és rendszerben gondolkodó marketingre van szükség a fennmaradáshoz.
2026. 09. 03. 04:00
Megosztás:

Ruff Bálint: a kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést

A kormány eddig összesen kétezer milliárd forint értékű ügyekben tett feljelentést - nyilatkozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Telexnek.
2026. 09. 03. 03:30
Megosztás:

Veszélyt is jelenthetnek a szerzői jogok, ha nem kezeljük őket körültekintően

Bár a kisebb vállalkozások gyakran csak érintőlegesen foglalkoznak a szerzői jogok kérdéskörével, könnyen jelentős összegeket felemésztő hibákba lehet esni, különösen, ha az ún. „szerzői jogi trollok” célkeresztjébe kerül egy KKV. A GVH Gondolja Végig Higgadtan! kampányának legújabb kiadványában tanácsokat kíván nyújtani a jogkövetésre törekvő vállalkozások számára, az ilyen szerzői jogi viták megelőzésére, és kezelésére.
2026. 09. 03. 03:00
Megosztás:

Politikai döntés: 3 gyerekes családok kedvezményei Magyarországon

Magyarországon a harmadik gyermek érkezése nem pusztán eggyel növeli a családi pótlékot. Több támogatásnál ekkor vált kategóriát a család: megugrik a családi adókedvezmény, megnyílik a nagycsaládos gázkedvezmény, ingyenessé vagy olcsóbbá válhat a gyermekétkeztetés, és külön adómentesség illeti meg az anyát. Mutatjuk mennyi minden jár 3 gyerek esetén.
2026. 09. 03. 02:30
Megosztás:

Több ezer éve gyűjtjük az esővizet – mit kell ma újra megtanulnunk?

Az esővíz hasznosítása több ezer éves gyakorlat: az ókori Krétán már komplett vízgyűjtő rendszereket építettek, a római házakban a tetőről lefolyó vizet gyűjtötték, a magyar várak ciszternái pedig háborús időkben biztosították a túlélést. Hogyan lehetett akkor Magyarországon még a közelmúltban is gyakorlatilag „tiltott” az esővíz hasznosítása? Mit tanulhatunk az elődeinktől? És miért válik egyre fontosabbá a lehulló víz megtartása még akkor is, ha azt érzékeljük: egyre kevesebb az eső? Dienes György mérnök több rangos szakmai konferencián elhangzott előadásaiból szemlézve keressük a válaszokat.
2026. 09. 03. 02:00
Megosztás:

Meglepő döntés! Így emelik a nyugdíj korhatárt

A nyugdíjkorhatár emelése az egyik legérzékenyebb társadalmi kérdés: egyetlen szám megváltoztatása milliók munkával töltött éveit és családok hosszú távú terveit írhatja át. Magyarországon ismét előkerült a 67, sőt a 69 éves nyugdíjkorhatár lehetősége.
2026. 09. 03. 01:30
Megosztás:

Jön a Bitcoin „Bart Simpson” összeomlása? Ez kellene egy valódi flash crashhez

A Bitcoin augusztusban közel 25 százalékkal emelkedett, 64 420 dollár környékéről egészen 80 700 dollárig. Azóta oldalazik és lassan visszakorrigált, jelenleg nagyjából 77 470 dolláron mozog. A hirtelen emelkedés, majd az elnyújtott oldalazás miatt a kriptokereskedők ismét egy régi alakzatról, a „Bart Simpson” mintáról beszélnek.
2026. 09. 03. 01:00
Megosztás:

Magyar Péter kormányának első 100 napi tevékenységét foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter egy washingtoni napilapban

A Magyar Péter vezette új magyar kormánynak a jogrend átalakítása, a jogállamiság erősítése és a korrupció megszüntetése terén végzett első száznapos tevékenységét, valamint további célkitűzéseit foglalta össze Orbán Anita külügyminiszter a Washington Examiner amerikai napilap szerdai kiadásában.
2026. 09. 03. 00:30
Megosztás:

Október 1-jén új iskolaigazgatói pályázatokat írnak ki

Október 1-jén új pályázatot írnak ki a tankerületek azokra az iskolaigazgatói pozíciókra, ahol ideiglenes megoldásról döntött az oktatási és gyermekügyi miniszter.
2026. 09. 02. 23:30
Megosztás:

A Shopper Park Plusz fő tulajdonosa kivásárolja az EBRD alapját

A Shopper Park Plus Nyrt. fő részvényese, a Penta CEE Holding Zrt. megvásárolja az Adventum Penta Co-Investment SCSp - az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) befektetési alapja - teljes részesedését a társaságban - közölte a cég szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2026. 09. 02. 23:00
Megosztás:

NAV: könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőműhöz érkező felajánlásokat

Könnyített adózási szabályok segítik a paksi atomerőmű hűtővízellátását biztosító beruházáshoz érkező felajánlásokat, bizonyos feltételekkel ezek a fuvarok eKÁER-bejelentés nélkül szállíthatók, a hozzájárulások után pedig nem kell áfát fizetni - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
2026. 09. 02. 22:30
Megosztás:

A holland központi bank 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából

A holland központi bank (DNB) szerdán közölte, hogy több mint 10 milliárd euró értékű aranykészletet helyezett át az Egyesült Államokból és Kanadából Londonba a növekvő geopolitikai feszültségekre hivatkozva.
2026. 09. 02. 22:00
Megosztás:

Kormányhivatali határozatok ellen indítottak pert az ALTEO leányvállalatai

Az ALTEO Circular Kft. és a Peregium Green Zrt. közigazgatási pert indított a Nógrád Vármegyei Kormányhivatal hulladékgazdálkodási bírságai ellen, amelyeket használt akkumulátorok kezelése miatt róttak ki rájuk - közölte az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 09. 02. 21:30
Megosztás:

Az idei volt az eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban

Az idei volt eddigi legmelegebb nyár Luxemburgban a hőmérsékleti adatok rögzítésének 1947-es kezdete óta, az átlaghőmérséklett 20,6 Celsius-fok volt a nagyhercegségben - közölte jelentésében a MeteoLux luxemburgi meteorológiai intézet, amelyet a Virgule című, francia nyelvű luxemburgi hírportál ismertetett.
2026. 09. 02. 20:30
Megosztás:

Oroszország befolyásolhatja az uniós tagállamok választásait

Elképzelhető, hogy Oroszország megpróbálja befolyásolni az Európai Unió tagállamaiban tartandó választásokat, és ezt meg kell előzni - jelentette ki Antonio Tajani olasz külügyminiszter az EU külügyminiszterek informális találkozóján, az írországi Wicklow-ban szerdán.
2026. 09. 02. 20:00
Megosztás:

Erősödött szerdán a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 09. 02. 19:30
Megosztás:

Az Országgyűlés oktatási bizottsága elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot

Az Országgyűlés oktatási bizottsága szerdai ülésén elutasította a szakképzési törvény módosításához benyújtott ellenzéki javaslatot, amely a szakképzési centrumokban a kancellária rendszer megszüntetésének határidejét a tanév végére tolná el.
2026. 09. 02. 19:00
Megosztás:

Vitézy Dávid: újraindul az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatása

Zöld utat adott a kormány az egyeskocsi-teherfuvarozás támogatásának újraindításához a Közlekedési és Beruházási Minisztérium javaslatára. Ezzel egy olyan program folytatásáról döntöttek, amely képes arra, hogy százezernyi kamionnyi árut tartson a vasúton - közölte szerdán a közlekedési és beruházási miniszter a Facebook-oldalán.
2026. 09. 02. 18:30
Megosztás: