Vegyesen zártak a főbb európai tőzsdeindexek pénteken

Erős nyitás után vegyesen zártak a főbb európai tőzsdeindexek pénteken. A frankfurti Xetra DAX index pénteken 0,50 százalékos nyereséggel nyitott, majd 6.864,30 ponton zárt, 54,84 pont, 0,81 százalék emelkedéssel. A londoni FTSE-100 index 0,33 százalékkal emelkedő nyitás után zárásra 5.935,30 ponton állt meg 2,59 pont, 0,04 százalék csökkenéssel. A párizsi CAC-40 index zárásra 3.468,80 pontra emelkedett 21,49 ponttal, 0,62 százalékkal, megőrizve ezáltal nyitáskor elért eredményét.

 

A banki-pénzügyi részvények Európa szerte emelkedtek a görög adósságtörlesztés fenntarthatóságával szembeni piaci aggodalmak enyhülésére. A görög parlament által elfogadott törvény megnyitotta az utat a magánbefektetők birtokában lévő görög állampapírok részleges leírását lehetővé tévő kötvénycsere végrehajtása előtt, ami egyúttal a második EU/IMF segélycsomag folyósítása egyik előfeltételeként is szolgált.

A Sociéte Generale részvénye 6,17 százalékkal, a Deutsche Bank AG részvénye 4,65 százalékkal, az Intesa Sabpaolo részvénye 2,90 százalékkal, a BNP Paribas 2,01 százalékkal, az UniCredit 1,84 százalékkal, az Allianz pedig 1,10 százalékkal erősödött.

A veszteséges évről beszámoló Lloyds Banking Group részvénye viszont 2,76 százalékkal gyengült Londonban, nagyban hozzájárulva az FTSE-100 index veszteséges zárásához, csakúgy, mint a sorban a negyedik egymást követő évet veszteséggel záró Royal Bank of Scotland, melynek részvénye 0,17 százalékkal gyengült.

Az általános európai tőzsdei befektetői hangulaton javított az amerikai konjunkturális kilátások pozitív alakulása is. A Michigan Egyetem fogyasztói hangulat indexe februárban a várakozásokat meghaladó módon javult a januárihoz képest. Javulást mutatott az új lakások építése is januárban az Egyesült Államokban.

Frankfurtban a várakozáson felüli negyedéves nyereségről beszámoló BASF részvénye 0,34 százalékkal, a profitját tavaly több mint kétszeresére, rekordra növelő Volkswagen részvénye pedig 0,12 százalékkal emelkedett. A DAX index tagjai közül a legjobb eredményt a Deutsche Bank érte el 4,65 százalékkal, a legrosszabbat pedig a Henkel AG 2,88 százalékos veszteséggel.

A spanyol Telefónica részvénye a vállalat 2011-es nyereségének felére csökkenése miatt 0,39 százalékkal gyengült, miközben a német Deutsche Telekom részvénye ágazati híreknek köszönhetően 1,09 százalékkal erősödött.

Az olajárak az iráni olajszállítási bizonytalanságok miatt pénteken is emelkedtek és a legjobb úton tartanak afelé, hogy az amerikai záráskor sorban az ötödik hetet fejezzék be emelkedéssel.

Az európai tőzsdék zárásakor a WTI nyersolaj határidős jegyzése legközelebbi szállításra 108,27 dollár hordónként, 43 centtel, 0,40 százalékkal magasabb az előző amerikai zárásnál. A Brent nyersolaj határidős jegyzése legközelebbi szállításra 124,02 dollár hordónként, 40 centtel, 0,32 százalékkal magasabb az előző zárásnál.

Az arany árának emelkedése pénteken megtorpant az euró árfolyamának folytatódó erősödése ellenére is, mivel a héten elért nyeresége már elegendő okot szolgáltatott a profitkivételhez. A dollárban árazott arany befektetési vonzereje a dollár gyengülésével párhuzamosan emelkedik más devizákkal, például euróval kezdeményezett befektetések esetében.

Az arany határidős jegyzése legközelebbi teljesítésre péntek délután az európai tőzsdék zárásakor 1.776,45 dollár unciánkén,t 9,85 dollárral, 0,55 százalékkal alacsonyabb az előző zárásnál. Az arany spot ára 1.775,25 dollár unciánként, 5,80 dollárral, 0,33 százalékkal alacsonyabb a csütörtök esti New York-i árnál.

Solana árfolyam-előrejelzés: Hamarosan vissza 200 dollárra? A Cardano továbbra is ingadozó, míg a Digitap akár tízszeres növekedést is elérhet előbb?

Bár a Solana (SOL) és a Cardano (ADA) árfolyama november eleje óta folyamatosan hullámzik, néhány influencer továbbra is optimista. Például az ismert véleményvezér, Curb, úgy véli, hogy a Solana árfolyama újra felszökhet 200 dollárra. Eközben Dan Gambardello megdöbbentette a kereskedők egy részét a Cardanóra vonatkozó jóslatával, miután az ADA ára több mint 10%-ot esett az elmúlt 30 napban.
2025. 11. 11. 22:30
Megosztás:

Az On-Chain és Off-Chain tranzakció fogalmak jelentése és értelmezése

Hogyan működik a tranzakciók két arca, az On-Chain és az Off-Chain a blokklánc világában? A blokklánc tranzakciók két útja – mit jelent az On-Chain és az Off-Chain működés, és miért fontos ez neked is?
2025. 11. 11. 22:00
Megosztás:

A ZK Proof jelentése és értelmezése a kriptovaluták világában

ZK Proof: az adatbiztonság jövője a gyakorlatban. A digitális korban, amikor az adatbiztonság, a magánélet védelme és a decentralizált pénzügyi rendszerek egyre nagyobb hangsúlyt kapnak, egy különleges technológia egyre gyakrabban kerül előtérbe: a ZK proof, vagyis a zero-knowledge proof.
2025. 11. 11. 21:30
Megosztás:

Mastercard: öt éve tart Magyarország digitális fejlettségének emelkedése

Öt év alatt 12 ponttal nőtt, így tavaly 63 pont volt a Mastercard Digitális Fizetési Indexe (DFI) Magyarországon - közölte a Mastercard legfrissebb jelentése alapján az MTI-vel kedden.
2025. 11. 11. 21:00
Megosztás:

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 604,8 pontos, 0,56 százalékos csökkenéssel, 107 229,31 ponton zárt kedden.
2025. 11. 11. 20:30
Megosztás:

9 legjobb új kriptovaluta 2025-ben a magas ROI reményében – A Digitap ($TAP) vezeti a novemberi vásárlási listát

A csendes hónapoknak vége — a kriptovaluta piac ismét felgyorsult, és az új projektek egy kitöréssel kecsegtető évre készülnek. A legígéretesebb választások néhány közös jellemzőt mutatnak: világos felhasználási cél, működő termék, erős token-gazdaságtan (tokenomics) és növekvő közösségek.
2025. 11. 11. 20:00
Megosztás:

Adóváltás adhat lökést a magyar zöldségeknek

Versenyképesebbé válhatnak a magyar zöldségtermelők és tovább fehéredhet az agrárszektor a fordított áfa bevezetésével. A szektort sújtó áfacsalásokat ugyanis leginkább ezzel a módszerrel lehetne gyorsan és a leghatékonyabb visszaszorítani, illetve a hazai áruk kereskedelmi pozíciója is javulna - derült ki a 450 szentesi termelőt tömörítő DélKerTÉSZ összefoglalójából. A szentesi termelők egyébként jó szezont zártak: 2025 első háromnegyed évében 53,5 ezer tonna zöldséget értékesítettek, ami 700 tonna növekedést jelent éves szinten. Az árbevétel pedig 260 millió forinttal, 16,5 milliárd forintra nőtt. Jövőre újabb beruházásokkal, üvegházakkal és fóliablokkok építésével pörgetnék fel az exportot.
2025. 11. 11. 19:30
Megosztás:

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat orosz tulajdonosa kész átadni a vállalat irányítását

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonosa kész átadni harmadik félnek a vállalat feletti irányítást, és a működési engedély meghosszabbítását kérte az amerikai pénzügyminisztérium alá tartozó Külföldi Vagyonellenőrzési Hivataltól (OFAC) - közölte a szerb energiaügyi miniszter kedden.
2025. 11. 11. 19:00
Megosztás:

Javulnak a német elektromos és digitális ágazat gazdálkodási mutatói

A javuló szeptemberi és első három negyedévi megrendelési és forgalmi adatok tükrében kilábalni látszik a válságból a német elektromos és digitális ágazat a ZVEI ágazati képviseleti szervezet legfrissebb jelentése szerint.
2025. 11. 11. 18:30
Megosztás:

Elkészült az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja

Az ELI ALPS szegedi lézeres kutatóközpont naperőmű parkja megtestesíti azt az elvet, hogy az energiát megpróbáljuk minél hatékonyabban és kevesebb károsanyag-kibocsátással előállítani ott, ahol arra szükség van - jelentette ki az energiaügyi miniszter kedden Szegeden.
2025. 11. 11. 18:00
Megosztás:

Nőtt az éves infláció Csehországban

Októberben 2,5 százalékra emelkedett az éves infláció Csehországban a szeptemberi 2,3 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal kedden Prágában.
2025. 11. 11. 17:30
Megosztás:

42 milliárdos természetvédelmi fejlesztés lesz a nemzeti parkokban

Az elkövetkező években 42 milliárd forintból 60 természetvédelmi projekt valósul meg a tíz hazai nemzeti parkban - jelezte az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős helyettes államtitkára hétfőn a Hortobágyi Nemzeti Park Látogatóközpontjában.
2025. 11. 11. 17:00
Megosztás:

Ausztriában havi szinten csökkentek, éves szinten nőttek a nagykereskedelmi árak

Az osztrák nagykereskedelmi árak havi szinten csökkentek, éves összevetésben nőttek októberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich kimutatása szerint.
2025. 11. 11. 16:30
Megosztás:

Uniós oltalom alá kerültek a füredi borok

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Füred megnevezés felvételét az oltalom alatt álló eredetmegjelölések (OEM) nyilvántartásába.
2025. 11. 11. 16:00
Megosztás:

A madárinfluenza-járvány ellenére sem lesz hiány libamájból

Az elhúzódó madárinfluenza-járvány ellenére sem várható hiány az idén hazai libahúsból és hízott libamájból - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kedden az MTI-vel.
2025. 11. 11. 15:30
Megosztás:

Tovább csökkent az ingatlanok értékesítési ideje októberben

Az ingatlanok értékesítési ideje szinte minden szegmensben tovább rövidült októberben a Duna House legfrissebb elemzése szerint, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent - tájékoztatta az ingatlanközvetítő társaság kedden az MTI-t.
2025. 11. 11. 15:00
Megosztás:

Nem minden deepfake, ami nem tetszik

Már annak a tudata is kárt okoz, hogy létezik a deepfake-jelenség, hiszen emiatt sokan utasítanak el egy számukra kényelmetlen álláspontot azzal, hogy az nem a valóság része, hanem csak manipuláció. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) deepfake-kel foglalkozó podcastsorozatának harmadik epizódja a mesterséges intelligencia sötét oldalának is nevezett technológia újabb aspektusait tárja fel.
2025. 11. 11. 14:30
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Változatlan árakon - a magyar inflációs adat margójára

Ma reggel az októberi fogyasztói inflációs adatok érkeztek. A fogyasztói árak havi szinten – már harmadik hónapja – továbbra sem változtak, s az éves inflációs mutató így az előző hónapokhoz hasonlóan 4,3 százalékon stagnált. A tényadat kicsit jobb lett az általunk várt 4,4 százaléknál, így a mai adat kisebb pozitív meglepetésként értékelhető. A maginflációs mutató a bázishatás következtében emelkedett, 4,2 százalékra.
2025. 11. 11. 14:00
Megosztás:

Zöld technológia a fürdőszobában: hogyan csökkentik a mosógépek a vízfogyasztást?

Az otthoni háztartási gépek között is egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság: a víz- és energiahatékony megoldások előnyösek környezet számára, de pénztárcánknak is jót tesz. Cikkünkben azt vizsgáljuk, miként segíthetnek a korszerű készülékek a fürdőszobai vízfogyasztás visszaszorításában.
2025. 11. 11. 13:30
Megosztás: