Vírusállóbbak voltak a gyakornoki pozíciók, mint a klasszikus diákmunka

A klasszikus diákmunka és a diploma előtti – gyakran kötelező – szakmai gyakorlat hosszú időn keresztül két külön fogalomnak számított. Míg a tipikus diákmunkára diákszövetkezeteken keresztül jelentkeztek a fiatalok, addig szakmai gyakorlati helyet jellemzően maguknak kerestek a képzés végéhez közeledve, a cégek pedig egyedi munkaszerződéssel foglalkoztatták őket. Ez a modell az elmúlt időben megváltozott: egyre több vállalat és diák ismeri fel, hogy gyakornoki munka is vállalható diákszövetkezeten keresztül, sőt ez mindkét félnek megéri.

Vírusállóbbak voltak a gyakornoki pozíciók, mint a klasszikus diákmunka

„Ha egy cég egyetemi, főiskolai tanulmányait folytató hallgatókat, azaz gyakornokokat alkalmaz, jobban megéri diákszövetkezeten keresztül foglalkoztatni őket, hiszen így mentesül a járulékfizetési kötelezettségek alól, másrészt a toborzást, a kiválasztást és a szükséges adminisztrációt a diákszövetkezet átvállalja” – mondta el Tóth Rozália, a naponta közel 5 ezer diákot foglalkoztató Prohuman Diákmunka operatív igazgatója. A Prohuman Diákmunkán keresztül tavaly több, mint 11 ezer fiatal talált munkát, közülük sokan gyakornokként.
 
„Bár a diákok korábban inkább egyénileg kerestek maguknak gyakorlati helyet, és ha találtak, akkor egyedi munkaszerződéssel dolgoztak, az utóbbi időben egyre több foglalkoztató szeretné kihasználni a diákszövetkezeti foglalkoztatásban rejlő adó- és járulékelőnyt” – tette hozzá szakember. A diákmunkásként gyakornokoskodó diák bruttó bérét ugyanis kevesebb közteher terheli, mint ha a cég a saját állományába venné őt. Az iskolaszövetkezetnek nem kell fizetnie a munkáltatói szociális, szakképzési és rehabilitációs hozzájárulást, amit munkaviszonyban igen, a diák bruttó bérét pedig csak az SZJA terheli, nyugdíjjárulék nem. Ez azt jelenti, hogy azonos nettó fizetés esetén a munkáltatónak több, mint 30%-kal többe kerül egy gyakornok, ha saját állományába veszi, mintha iskolaszövetkezeten keresztül alkalmazná.

Ezért éri meg a hallgatóknak diákmunkásként vállalni a szakmai gyakorlatot

Nemcsak a cégeknek előnyös ez a felállás: diákszövetkezeten keresztül gyakornokoskodni a fiataloknak is megéri. A diákszövetkezet ugyanis számos vállalattal áll kapcsolatban, így több lehetőség közül választhat, könnyebben találhat számára megfelelő profilú munkahelyet. Másrészt a járulékmenteség miatt a bér is magasabb lehet. Ha pedig mégsem válnak be az együttműködéshez fűzött remények, a diákszövetkezet gyorsan tud segíteni, hogy egy másik vállalatnál újra elhelyezkedjen, vagy akár más jellegű gyakornoki pozícióba kerüljön a hallgató.

15-20%-kal keresnek többet a gyakornokok a klasszikus diákmunkához képeset

A gyakornokok a hallgatói jogviszony végéig dolgozhatnak a kedvező konstrukció keretében. Ha továbbtanulnak posztgraduális képzésben, esetleg nekivágnak egy második diplomának, a hallgatói jogviszony is meghosszabbodik. A gyakornoki pozíciókban általában szakirányú képzettséggel rendelkező, idegen nyelveket is beszélő fiatalok dolgoznak. A klasszikusnak számító diákmunkás állásokban a bruttó órabérek 1300 és 1500 forint körül mozognak, a gyakornokok fizetése ennél átlagosan 15-20%-kal magasabb lehet, sőt előfordul – például IT, technológiai vagy mérnöki pozíciókban –, amikor az órabér meghaladja a 2000 forintot is.

Mennyi pénzt kellene keresnem, ha rendesen megfizetnének? ITT kiszámolhatod!

A gyakornoki programokban résztvevőket sokkal kevésbé érintette a vírus helyzet

A Prohuman tapasztalatai szerint a járványidőszakban bevezetett munkáltatói válság-intézkedések kevésbé érintették a gyakornoki pozíciókat, mint a klasszikus diákmunkát. A gyakornokokra a legtöbb cégnél ugyanúgy tekintettek, mint a belsős munkatársakra, illetve sokszor a munkakörük is olyan jellegű irodai beosztás, amit a „már nem gyakornok” kollégák is végeznek. Így home office-ban is rengeteg diákmunkás dolgozhatott tovább a karantén alatt, a gyakornoki pozíciók „vírusállóbbnak” bizonyultak, mint a hagyományos diákmunka.
 
„Jelenleg is közel 1000 fiatal dolgozik gyakornokként a Prohuman Diákmunka kötelékében. A legtöbben IT területen, logisztikai, pénzügyi, sales vagy marketing pozícióban szereznek értékes tapasztalatokat. A legtöbb gyakornok Budapesten dolgozik, hiszen itt működik a legtöbb felsőoktatási intézmény, de a vidéki főiskolákkal és egyetemekkel is kapcsolatban állunk, így országos szinten tudjuk összekötni a fiatalokat és a munkáltatókat egymással” – mondta el Tóth Rozália.

Hozzászólások

Ősziesre fordul az időjárás

A jövő hét elején is sok lesz a napsütés és marad a meleg, többfelé 30 Celsius-fok közeli értékekkel, a hét második felében viszont csapadékosabb idő várható. A hétvégére hűl is az idő, egyre inkább 20 fok körül alakulnak a maximumok - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2020. 09. 20. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 09. 20. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szigorítják a maszkhasználatot a tömegközlekedési eszközökön

A MÁV-Start és a Volánbusz a napokban megjelent kormányrendelet értelmében hétfőtől tovább szigorítja a maszkhasználatot: azt már nem csak a közösségi közlekedési eszközökön, hanem azon állomási és megállóhelyi helyiségekben is kötelező lesz hordani, ahol az utas a felszállás előtt vagy után tartózkodik - közölte a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága vasárnap az MTI-vel.
2020. 09. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakulnak a biztosítási díjbevételek - ábrán mutatjuk!

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2020. 09. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kamatdöntésre és inflációs adatokra számíthatunk a napokban

A jövő hét legfontosabb eseménye a Magyar Nemzeti Bank (MNB) keddi kamat-meghatározó ülése és a szeptemberi Inflációs jelentés publikálása lesz, más statisztikai adat nem jelenik meg.
2020. 09. 20. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia Stratégiája

Elkészült Magyarország Mesterséges Intelligencia (MI) Stratégiája, amelynek a kidolgozásában 250 szakmai szervezet vett részt - mondta Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MIK) elnöke az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2020. 09. 20. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezek lesznek az új szabályok holnaptól

Elhunyt nyolc beteg, és újabb 1070 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
2020. 09. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbítja a kormány a hitelmoratóriumot

A munkahelyeket és a családok életszínvonalát a járvány ideje alatt is meg kell védeni - hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Facebook-oldalán közzétett videóban, bejelentve, hogy a háztartásoknak nyújtott hitelmoratóriumot - bizonyos társadalmi csoportok esetében - 2021. január 1-jétől további hat hónapig meghosszabbítják.
2020. 09. 20. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért ilyen drága a gyümölcs a boltban

A katasztrofális tavaszi időjárás miatt drágultak a gyümölcsök tavalyhoz képest - mondta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.
2020. 09. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Fürdőhelyeket fejlesztenek Tolna megyében

Mintegy 170 millió forintos fejlesztést valósítanak meg az önkormányzatok Tolna megye két szabadvízi fürdőhelyén a Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) támogatásával - közölték a települések vezetői az MTI-vel.
2020. 09. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 09. 19. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Október végén tartják a X. Mozinet Filmnapokat

Október 22. és 25. között rendezik meg a X. Mozinet Filmnapokat Budapesten a Puskin moziban és 14 további magyarországi városban; a programban nyolc olyan alkotás szerepel, amelyet akár hónapokkal a hazai mozibemutató előtt láthat a közönség - közölték a szervezők az MTI-vel.
2020. 09. 19. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Digi kifogásolja a frekvenciaárverési tervezetet

Nehezítik a Digi indulását a 900 és az 1500 meghertzes frekvenciaárverésen a tender eljárási szabályai a kedden közzétett tervezet alapján - közölte a Digi az MTI-vel pénteken.
2020. 09. 19. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Huszonnégy televíziós műsor készülhet 127 millió forintból

Hír-, közéleti és kulturális magazinműsorok gyártására összesen 127 millió forintot nyertek el helyi és körzeti televíziók - közölte Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága szombaton az MTI-vel.
2020. 09. 19. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új pályázatot írt ki a Bahart

A Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) használatba kívánja adni 11 vitorláskikötőjét, 15 éves, határozott idejű üzemeltetési szerződéssel, egyfordulós, nyilvános pályázat útján - áll a cég pénteki sajtóközleményében.
2020. 09. 19. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyi sertéshúst eszik a magyar? Ábrán mutatjuk!

A sertéshús kivitele és behozatala, 2004-2017 kivitel, behozatal (ezer tonna)
2020. 09. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeresen zárult a Budapest Central European Fashion Week

A rendkívüli egészségügyi óvintézkedések mellett is sikeresen zárult az Budapest Central European Fashion Week (BCEFW) - közölték a szervezők az MTI-vel pénteken.
2020. 09. 19. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elindult a cukorrépa-feldolgozási kampány

A mészkemence begyújtásával kezdetét vette a 127. cukorrépa-feldolgozási kampány a Magyar Cukor Zrt. cukorgyárában Kaposváron pénteken - tájékoztatta a cég közleményben az MTI-t.
2020. 09. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Októberben vakcinázzák a rókákat

A vadon élő rókákat idén ősszel is immunizálják veszettség ellen, az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendelnek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Augusztusban ismét 4,5 milliónál többen dolgoztak

Agusztusban az idén először ismét több mint 4,5 millióan dolgoztak - jelentette Heti monitor című kiadványában pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2020. 09. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások: