Visa Europe - a kártyás költések egy év alatt 16 százalékkal nőttek

A Visa Europe közlése szerint a 2009 szeptember végétől 2010 szeptember végéig számított pénzügyi évben a Visa kártyás költések éves szinten 16 százalékkal bővültek Európában, ezzel több mint 1.000 milliárd euró forgalmat ért el a Visa Europe ebben az időszakban. Minden Európában elköltött 8 euróból 1 eurót Visa kártyával költenek el - mondták a nemzetközi kártyatársaság képviselői szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Joerg Metzelaers, a Visa Europe regionális területi vezetője elmondta: a betéti kártyák domináltak a fogyasztók vásárlási szokásai terén, mivel a Visa kártyás költések több mint 70 százaléka betéti kártyán történt. Mindez éves szinten 20 százalékos növekedést jelentett a költések terén, és 19 százalékos emelkedést a tranzakciók számának tekintetében.

 

A Visa betéti kártyák száma több mint 12 százalékkal emelkedett az elmúlt évben, beleértve a 14 millió új V PAY kártyát is, a Visa Europe-nak az Egységes Euró Fizetési Övezetben (SEPA) kibocsátott egyedi chip- és PIN kód alapú kártyáját. A Visa Europe által a tájékoztatón kiadott közlemény szerint a Visa több beruházást is végrehajtott az elmúlt időszakban a technológia és innováció területén is.

 

Ezek a befektetések az elmúlt hat évben összesen 1 milliárd eurót tettek ki, köztük 500 millió eurós beruházással valósult meg a leggyorsabb és legmegbízhatóbb bankközi tranzakciókat feldolgozó rendszer Európában, mely 2010-ben 10 milliárd tranzakciót dolgozott fel, 30 százalékkal többet az előző évhez képest. További 500 millió eurót invesztáltak olyan innovatív fizetési technológiák fejlesztésébe, mint a chip és PIN, az érintés nélküli, a mobilfizetési, valamint az e-kereskedelem.

 

A chip és PIN technológia sikere jelentősen hozzájárult a Visa kártyákon történt csalások számának folyamatos visszaszorításához, melynek eredményeként 2010-ben 14 százalékkal, 0,049 százalékra csökkent a csalások költésekhez viszonyított aránya. A csalások aránya a valaha mért legalacsonyabb szinten van azon országokban, ahol már bevezették a chip és PIN alapú kártyákat.

 

Ezzel párhuzamosan az e-kereskedelem területén is folyamatosan csökken a csalások száma "a Verified by Visa" kibocsátói és elfogadói hálózatának növekedésével. A már elindított további csalás megelőzési programok révén, például a valós idejű kockázatok felmérésével 28 százalékkal nőt a visszaéléses tranzakciók azonosításának aránya. A Visa Europe, amely nem profit-orientált tagsági szervezetként működik, a 2010-es évre 879 millió euró bevételről számolt be.

 

A tagoknak járó 158 millió euró értékű bevétel kifizetését követően 76 millió eurós adózás előtti eredményt ért el. Ezt a pénzösszeget fenntartották a tőke és tartalékok támogatására, mely összeg így 574 millió euróra emelkedett. A Visa Europe adatai szerint az elmúlt tíz évben több mint duplájára - 5,6 százalékról 12,5 százalékra - nőtt a Visa Europe részesedése a fogyasztói költésekben. Idén a Visa Europe arra összpontosít majd, hogy egyre több európai számára válhasson a preferált fizetési rendszeré - mondta Joerg Metzelaers.

 

A Visa Europe vezetése tavaly kinevezte Kiss Edét, mint új, Magyarországért felelős területi vezetőt, és ezzel egy időben megnyitotta első Budapesti irodáját. "A legfontosabb céljaim között szerepel, hogy megerősítsem a Visa pozícióját Magyarországon, intenzívebbé tegyem a kapcsolatot a helyi tagbankokkal, annak érdekében, hogy új termékeket és szolgáltatásokat honosíthassunk meg a magyar piacon - mondta Kiss Ede a sajtótájékoztatón.

Öt hónapja csökkenésben a FAO élelmiszerár-indexe

Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken kiadta legfrissebb jelentését az élelmiszer-alapanyagok világpiaci mutatójáról, amely szerint januárban ötödik hónapja csökkentek az élelmiszerárak, elsősorban a tejtermékek, a cukor és a húsfélék nemzetközi jegyzéseinek mérséklődése miatt.
2026. 02. 06. 15:30
Megosztás:

A piacépítés a legfontosabb a bormarketingért felelős kormánybiztos szerint

A bormarketingért felelős kormánybiztos szerint minden erőforrással piacot kell építeni a magyar bornak - közölte a Magyar Bormarketing Ügynökség pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 15:00
Megosztás:

Több mint hétszázzal több ügyet zártak le a békéltető testületek

Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, ez 704 üggyel több, mint az előző évben, a hat százalékos növekedés jól mutatja a fogyasztói jogvitákban eljáró alternatív vitarendezési fórum iránti növekvő bizalmat és igényt - közölte a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 06. 14:00
Megosztás:

Országos közúti ellenőrzést tart a rendőrség

A rendőrség február 9. és 15. között Magyarország teljes területén közúti ellenőrzést tart - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu oldalon.
2026. 02. 06. 13:30
Megosztás:

Stabilcoinok özöne az eladási hullám közepette – 98 milliárd dolláros beáramlás jelzi a piac ébredését?

Miközben a kriptopiac gyenge lábakon áll és az árfolyamok esnek, a stabilcoinok beáramlása váratlanul felfutott – ez akár a fordulat jele is lehet? Nézzük, mit mutatnak az adatok.
2026. 02. 06. 13:00
Megosztás:

Magyarország ipari termelési adatok - elemzés

A tavaly decemberi ipari termelési adatok érkeztek ma reggel. A KSH közleménye szerint 2025 decemberében az ipari termelés volumene munkanaphatástól megtisztítva 1 százalékkal maradt el a 2024 decemberitől, ami némileg kedvezőbb lett az általunk várt 1,5 százalékos visszaeséstől.
2026. 02. 06. 12:30
Megosztás:

Magyar sztárfocisták külföldi álomfizetései a professzionális vagyonkezelő szemével

Tóth Alex – januári átigazolásával az angliai Bournemouth csapatába – minden idők legdrágább NB I-ből távozó játékosa lett, 12 millió euróval (+3 millió euró bónusz lehetőséggel) gazdagítva előző klubcsapatát, a Ferencvárost.
2026. 02. 06. 12:00
Megosztás:

Minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé

Plusz 50 ezer vasúti ülőhely: mintegy 100 távolsági és elővárosi motorvonat, csaknem 90 új InterCity-kocsi - erről szól a most megjelent kormányhatározat, amivel újabb, minden eddiginél nagyobb lépés történt a MÁV-flotta megújítása felé - tette közzé pénteki Facebook bejegyzésében Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
2026. 02. 06. 11:30
Megosztás:

Hiába nagyon vonzó, kezd kifulladni a munkáshitel

Decemberre újabb mélypontra süllyedt a kamatmentes munkáshitel új szerződéseinek összege, miközben láthatóan csökken az érdeklődés a támogatott konstrukció iránt – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója. A munkáshitel iránti keresleten az Otthon Start hitel megjelenése sem segített, így az idén stabilan havi 10 milliárd forint alatt maradhat az új kihelyezések havi összege.
2026. 02. 06. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők pénteken?

Enyhe emelkedésben vannak az ázsiai indexek ma reggel, a Nikkei 0,5, az SSEC 0,1%-os pluszban áll. Az európai és amerikai határidős indexek viszont fél százalék körüli mínuszban vannak, tovább esik az arany és az ezüst is, a WTI ára viszont pluszban tartózkodik.
2026. 02. 06. 10:30
Megosztás:

Csökkentek a fejlett piaci hozamok, erősödött a dollár az euróval szemben

A vártnál gyengébb adatok érkeztek az amerikai munkapiacról, az újonnan munkanélküli segélyért fordulók száma megugrott, miközben a betöltetlen álláshelyek száma váratlanul és jelentősen csökkent. Emiatt az amerikai kamatcsökkentési várakozások erősödtek, a hozamgörbe mintegy 10 bázisponttal lejjebb tolódott, a tízéves hozam 4,2% alá süllyedt. Miközben az EKB nem okozott meglepetést, az európai hozamok is csökkentek, de kisebb mértékben, mint a tengerentúlon. A növekvő kockázatkerülés miatt, a munkapiaci adatok és a hozamesés dacára a dollár negyed százalékkal erősödött az euróval szemben, az EUR/USD 1,18 alá süllyedt.
2026. 02. 06. 10:00
Megosztás:

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggodalmak és a vártnál kedvezőtlenebb munkapiaci adatok lefelé húzták a tengerentúli piacokat is

Meredeken estek csütörtökön a Wall Street indexei, a Nasdaq pedig tavaly november óta a legalacsonyabb szintre került a Microsoft, az Amazon és más technológiai nehézsúlyúak veszteségei miatt, miután az Alphabet bejelentette, hogy megduplázhatja mesterséges intelligenciára fordított tőkekiadásait.
2026. 02. 06. 09:30
Megosztás:

Széleskörű eladási hullám söpört végig a tőzsdéken

Bár nem okozott meglepetést az EKB, a vegyes gyorsjelentések és a szoftvercégekkel kapcsolatos aggodalmak miatt estek a nyugat-európai piacok. A BUX is tetemes mínuszban fejezte be a napot. A mesterséges intelligenciával kapcsolatos aggodalmak és a vártnál kedvezőtlenebb munkapiaci adatok lefelé húzták a tengerentúli piacokat is. Zuhant az arany, az ezüst és az olaj ára, a Bitcoin 70,000 USD alá esett. 380 alatt maradt a forint az euróval szemben, de a hazai hozamesés megtorpant. Ma magyar és német ipari termelési adatokra, a tengerentúlról fogyasztó bizalom statisztikára érdemes figyelni.
2026. 02. 06. 09:00
Megosztás:

Megérkeznek az első választási értesítők a postaládákba

Pénteken érkeznek az első értesítők a postaládákba az április 12-ei országgyűlési választásról.
2026. 02. 06. 08:10
Megosztás:

A mesterséges intelligencia vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé

Az AI (mesterséges intelligencia) vált a globális digitális gazdaság fő hajtóerejévé, amely egyszerre formálja át az üzleti szoftvereket, a keresést és a tartalomfogyasztást - írta friss elemzése alapján a Deloitte az MTI-nek csütörtökön eljuttatott tájékoztatásában.
2026. 02. 06. 07:00
Megosztás:

Motorosok segítik az új KRESZ-szabályok finomhangolását

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) széleskörű szakmai egyeztetések keretében tekinti át az új KRESZ tervezetét, valamint az arra beérkező észrevételeket. Csütörtökön motoros szakértőkkel, szakmai és érdekképviseleti szervezetekkel, szakújságírókkal, valamint tartalomkészítőkkel folytatódott a közlekedési szabályok finomhangolása - közölte az ÉKM az MTI-vel.
2026. 02. 06. 06:30
Megosztás:

Magyar innováció segíti az aszály elleni küzdelmet a mezőgazdaságban

Az öntözés hatékonyságát jelentősen növelő innovatív eszközt mutat be a nagyközönségnek az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletága és szakmai partnere, a Mezőgépgyártók Országos Szövetsége (MEGOSZ) a 32. Fegyver, horgászat, vadászat (FeHoVa) kiállításon február 5. és 8. között. Az öntözőcső-fektető gép segít hatékony választ adni a klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszály okozta kihívásokra az erdőgazdálkodásban és a mezőgazdaságban, miközben hozzájárul a vízkészletek fenntarthatóbb felhasználásához.
2026. 02. 06. 06:00
Megosztás:

Milyen Európa-politikája lehet az új holland kormánynak?

A három, kormányzásra készülő holland párt múlt héten ismertette koalíciós megállapodását.
2026. 02. 06. 05:30
Megosztás:

Átláthatóbbá válnak a kötvények módosítására vonatkozó szabályok

Február 14-én lép életbe az a jogszabálymódosítás, amely egyértelmű kereteket ad a kötvények módosítására vonatkozóan. A még a tavalyi év végén elfogadott törvényjavaslat több ponton is lényegesen bővíti a Tpt. kötvényekre vonatkozó rendelkezéseit, ezáltal könnyebbé válik a kibocsátók számára a hitelviszony átstrukturálása és kiszámíthatóbb eljárást tesz lehetővé a piaci szereplők számára. A kötvények módosítására vonatkozóan bevezetett új szabályokat Boros György, a DLA Piper Hungary finanszírozási csoportjának szenior ügyvédje ismerteti.
2026. 02. 06. 05:00
Megosztás:

Az első adag beton kiöntésével megkezdődött a Paks II. Atomerőmű alapozása

2026. február 5-én az első adag beton alaptestbe öntésével a Paks II. Atomerőmű építési területén ünnepélyes keretek között megkezdődött az 5. blokk reaktorépületének alapozása. A VVER-1200 típusú, orosz nyomott vizes reaktorokkal megvalósuló atomerőmű generáltervezője a generálkivitelezője az Roszatom Állami Vállalat Mérnöki részlege, az Atomstroyexport vállalat. Az eseményen jelen volt Rafael Grossi, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója, Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere, valamint Alekszej Lihacsov, a Roszatom Állami Vállalat vezérigazgatója. A Paks II. Atomerőmű lesz az első olyan atomerőmű az Európai Unió területén, amely orosz VVER-1200-as III+ generációs reaktorokkal működik majd.
2026. 02. 06. 04:30
Megosztás: