Visszatért a BUX ereje a héten - Mire számíthatunk?
Az index a 2009. december végi 21.227 pontos értékénél 711 ponttal, 3,35 százalékkal áll magasabban. A kis és közepes kapitalizációjú részvények indexe, a BUMIX egy hét alatt 0,89 százalékot, 17,74 pontot emelkedett, pénteken záráskor 2021,02 ponton állt.
Az elmúlt héten meglehetősen hektikusak mozogtak a részvénypiacok, a pünkösd miatti négy napos héten a BUX járt 20.700 pont alatt, és közel 22.000 ponton is. Kedden, a hét első kereskedési napján már jelentős mínuszban kezdtek az európai tőzsdék, amit elsősorban a spanyol bankrendszer körüli bizonytalanságok váltottak ki.
A keddi kereskedés során a legnagyobb mértékben az OTP veszített értékéből, miután a bankpapír zárásra csaknem 10,5 százalékot zuhant. Szerdán jelentős forgalom mellett már közel egy százalékkal emelkedni tudott a BUX, a befektetők elsősorban az előző napi esést vették vissza. A BUX szinte egész nap jól teljesített, azonban a nap végére jelentős mértékben veszített értékéből, napi csúcsához képest. Csütörtökön még erősebb emelkedés kezdődött meg a magyar börzén, amelynek eredményeként már közel 5,3 százalékkal emelkedett a BUX. A korábbi napok alulteljesítéséhez képest ekkor már felülteljesítő volt a BUX a régióban.
Elsősorban az OTP és a Mol húzta a piacot, az előbbi 6,3, míg az utóbbi 9,3 százalékkal emelkedett. A magyar tőzsde elsősorban a nemzetközi pozitív hangulatot tükrözte, amely többek között a spanyol mentőcsomag miatt következett be. Pénteken szinte egész nap folytatódott az emelkedés és a BUX felülteljesítése, azonban a nap végére ismét esni kezdtek a részvényárfolyamok, így csökkenéssel fejezte be a BUX a hét utolsó kereskedési napját.
Hogyan indulhat a hétfő?
A szakértők szerint mivel hétfőn szünetel a kereskedés az amerikai és a brit tőzsdéken is, a magyar kereskedés irányát a magyar befektetők határozhatják majd meg. A részvénypiaci elemzők úgy vélték, várhatóan optimista befektetői hangulat és alacsony forgalom jellemzi majd a magyar tőzsdét a hét első kereskedési napján.
A részvénypiac heti forgalma 145,83 milliárd forintot ért el, szemben az előző heti 160,5 milliárd forinttal. A heti forgalom túlnyomó részét, több mint 68,6 százalékát az OTP adta 100,12 milliárd forint értékben. A Mol 25,89 milliárd forint forgalmat ért el, ami az összforgalom 17,75 százaléka. A Magyar Telekommal 5,58 milliárd, a Richter részvényeivel 10,8 milliárd forint értékben kereskedtek. Előbbi a teljes részvénypiaci forgalom 3,83 százaléka, utóbbi a 7,41 százaléka. Az OTP árfolyama egy hét alatt 2,61 százalékkal, 55 forinttal 5.775 forintra csökkent.
A Mol 2,87 százalékot, 500 forintot erősödött, 17.900 forinton zárt pénteken. A Magyar Telekom kis mértékben erősödni tudott, árfolyama 1,34 százalékkal, 9 forinttal 681 forintra nőtt. A Richter részvények ára 4,21 százalékkal, 1.695 forinttal 42.000 forintra nőtt. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 0,46 százalékos, 90 forintos nyereséget könyvelhetett el, így 19.795 forintra emelkedett az árfolyama. (MTI)