Völner Pál - a közlekedési holdingon belül érvényesül a vasút előnye

Elvárás, hogy a MÁV és a Volán társaságok összevonásával létrejövő nemzeti közösségi közlekedési holdingon belül érvényesüljön a vasút előnye - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára kedden a Magyar Vasút 2010 című konferencián, Budapesten.

Utalt arra, hogy a nemzeti közlekedési holdig létrehozásáról megszületett a politikai elhatározás, ami a második gazdasági akciótervben szerepel. Hozzátette: a szakma, az ágazat feladata lesz társadalmi egyeztetés során kialakítani azt a módozatot, ahogyan ezt a kérdést kezelni lehet. Újságírói kérdésre válaszolva Völner Pál elmondta, hogy a holding várhatóan jövő év vége körül alakul meg.

 

Az államtitkár elmondta: a busztársaságok "ráhordó" járatokkal biztosíthatják, hogy a vasút kihasználtsága meglegyen. Kiemelte: a holding kapcsán a költségekben megtakarítást kell elérni. Völner Pál beszélt arról is, hogy a vasúti közlekedés színvonalát, a szolgáltatást javítani, fejleszteni kell, és ehhez jelentős forrásokra van szükség. Az államtitkár elmondta, hogy 2015-ig 650 milliárd forint jut a vasúti pálya fejlesztésére, 2011 végéig 95 kilométer felújított vasúti pálya átadása várható.

 

Völner Pál rámutatott: decemberben, az új vasúti menetrend életbelépésekor újabb szárnyvonalakon indul újra a vasúti közlekedés. Az államtitkár hozzátette: a MÁV az idén pályafenntartásra további 22 milliárd forint állami forrást kap, és állami garancia mellett 10 milliárd forint értékben kötvényt kibocsáthat ki. Berényi János, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesülés vezérigazgatója úgy vélekedett, hogy a vasutat a politika korábban bűnbaknak tekintette, az új kormány pozitív üzeneteket küld, a vasút növekvő szerepvállalásáról lehet beszélni.

 

Ezt jelzi, hogy Magyarországon megkezdődött a személyszállítási törvény kidolgozása, lesz közszolgáltatási szerződés a személyszállítás és a pályavasút vonatkozásában. A Hungrail vezetője elmondta, hogy Magyarország EU-elnöksége alatt adják ki a közlekedési új fehér könyvet az Európai Unióban.

 

A magyar vasutakat tömörítő szervezet vezérigazgatója hangsúlyozta: egyenlő versenyfeltételeket kell teremteni a közút és a vasút között. Megítélése szerint a közútnak versenyelőnye van a vasúttal szemben. Példaként elmondta: a vasúton mindenütt pályahasználati díjat kell fizetni, a közúton nincs mindenhol úthasználati díj. Johannes Ludewig, az európai uniós vasutak szervezete, a CER vezérigazgatója az Európai Unió közlekedési politikájáról szólva kifejtette: a 2011-es közlekedési fehérkönyv jelentősége, hogy a vasútra vonatkozó irányelveket a következő tíz évre tartalmazza.

 

A közlekedési rendszereket környezőbaráttá kell tenni, a síneken gördülő forgalom arányát növelni kell. Hangsúlyozta: az európai törvénykezés kimondja, a költségeket meg kell téríteni a közszolgálat, így a vasúti szolgáltatások megrendelésekor, ezt a kelet-európai országokban többnyire nem tartják be.

Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai autópálya újabb szakaszát

Átadták a forgalomnak Romániában a moldvai A7-es autópálya újabb, mintegy 50 kilométeres szakaszát, így megszakítás nélkül gyorsforgalmi úton lehet közlekedni Bukarest és - a fővárostól 250 kilométernyire található - Egyedhalma (Adjud) között.
2025. 12. 24. 04:00
Megosztás:

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője. Az alternatív piacon – ahol végrehajtási, adóhatósági vagy állami eljárásokból származó lakások cserélnek gazdát – akár 30–40 százalékos árkülönbségek is előfordulhatnak, ám ezek az ügyletek fokozott előkészítést igényelnek. A szakértő szerint az első lépés a kockázatos, bizonytalan jogi vagy műszaki hátterű ingatlanok kizárása.
2025. 12. 24. 03:00
Megosztás:

Ennyit nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke

2010 óta a nyugdíjak vásárlóértéke 25 százalékkal nőtt, az összegük a duplájára emelkedett - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggel műsorában.
2025. 12. 24. 02:00
Megosztás:

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

Az utóbbi időszakban Magyarországon is egyre nyilvánvalóbbá vált a vadvilág beköltözése a városba – a főváros 12. kerületében például már-már mindennaposnak számít, hogy a helyiek vaddisznókkal találkoznak a lakóhelyük környezetében. Az ilyen esetek kapcsán sokan leginkább arra gondolnak, egy vadállattal való találkozáskor kell-e félteniük a testi épségüket, jóllehet a probléma egy másik – a leírtakhoz részben kapcsolódó – kérdést is felvet, nevezetesen, hogy a vadak által okozott károkat térítik-e a biztosítók? A Bank360 hazai biztosítókat kérdezett meg ezzel kapcsolatban.
2025. 12. 24. 01:00
Megosztás:

Biztonságos AI-tranzakciókat valósít meg a Visa partnereivel, megnyílhat az út a technológia széles körű elterjedése előtt 2026-ban

A Visa bejelentette a mesterséges intelligencia (AI) alapú kereskedelem fejlődésének egyik mérföldkövét: több száz biztonságos, AI-ügynök által kezdeményezett tranzakciót hajtottak végre sikeresen az ökoszisztéma partnereivel szoros együttműködésben. Az áttörés jelzi, 2025 lesz az utolsó év, amikor a vásárlók egyedül intézik a vásárlást és a fizetést – az AI-ügynökök által támogatott tranzakciók pedig a kísérleti fázisból a széles körű alkalmazás felé haladnak.
2025. 12. 24. 00:05
Megosztás:

A Hyperliquid 25 dollárra esik, miközben a Digitap ($TAP) a valódi költésekre fókuszál — A legjobb kriptó 2026-ra?

A Hyperliquid eléri a 25 dollárt – gyenge kockázati étvágy a piacon.
2025. 12. 23. 23:00
Megosztás:

A Bitcoin az $88,000-as szinten oldalaz — A Digitap ($TAP) 5-szörös hozamot céloz, mint a legjobb kripto előértékesítési rotációs lehetőség

A Bitcoin árfolyama ezen a héten pontosan ott kezdett, ahol az előző héten abbahagyta: a $88,000 körüli szinten. A köztes időszakban azonban az árfolyammozgás mindennek mondható, csak nyugodtnak nem.
2025. 12. 23. 22:00
Megosztás:

Márciusban indul a legnagyobb keretösszegű földhőpályázat

A kormány a Jedlik Ányos Energetikai Programban minden eddiginél nagyobb forrásmennyiséggel segíti a geotermia térnyerését. A pályázati honlapon keddtől elérhető a földhőre a legtöbb forrást biztosító programelem végleges felhívása, 19 milliárd forint kamatmentes hitel ösztönzi a geotermikus hő- és villamosenergia-termelő beruházásokat Budapesten kívül az ország bármely részében - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) kedden.
2025. 12. 23. 21:00
Megosztás:

Közelíti a 10%-ot a borravaló mértéke Magyarországon

A bankkártya-használati adatok szerint 2025-ben a magyar fogyasztók 8,12% borravalót adtak a vendéglátó ipari helyeken. A borravaló szokása átalakulóban van a gazdaságban és szektoronként eltérő a mértéke, amit a szezonális hatások is befolyásolnak. A kártyaelfogadási szolgáltató Teya Magyarország először hozott nyilvánosságra a jellemzően vendéglátóipari fogyasztáshoz kapcsolódó, borravalóra irányuló adatokat.
2025. 12. 23. 19:00
Megosztás:

Becsapós lehet az enyhe tél: szakértői tippek a biztonságos ünnepi utazáshoz

Az év végi rokonlátogatások és téli kiruccanások időszaka a magyar közutak egyik legforgalmasabb periódusa. Bár az idei december eddig enyhébb arcát mutatta, a Hankook szakértői arra figyelmeztetnek: a hamis biztonságérzet a legnagyobb ellenség. A változékony időjárás, a „fekete jég” jelensége és a hajnali fagyok olyan kihívások elé állítják az autósokat, amelyekre csak megfelelő műszaki felkészültséggel és minőségi, évszaknak megfelelő abroncsokkal lehet biztonságosan reagálni.
2025. 12. 23. 18:00
Megosztás:

Nőtt a forgalomba helyezett új autók száma az EU-ban

Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik forgalomba helyezése az egy évvel korábbihoz képest, miközben emelkedett az elektromos járművek piaci részesedése az Európai Autógyártók Szövetsége, az ACEA kedden közzétett jelentése szerint.
2025. 12. 23. 17:00
Megosztás:

Idén a tavalyinál 10 százalékkal több újbor készült

Az idén leszüretelt szőlőből mintegy 2,9-3 millió hektoliter seprős újbor készült, ez 10 százalékkal haladja meg a tavalyi szintet, ami az elmúlt tíz év átlaga körül alakul a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa által készített körkép szerint.
2025. 12. 23. 16:00
Megosztás:

Új babaáruházlánccal erősít a Mészáros Csoport

Sikeres megállapodást követően adásvételi szerződést írt alá a Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Talentis Group Zrt. a szlovén ALFI Magántőkealappal és a többi kis tulajdonossal, amelynek értelmében Szlovénia, Horvátország és Észak-Macedónia piacvezető baba-mama és gyermek bolthálózata, a Baby Center a 100 százalékos tulajdonába kerül az Alfi Kids d.o.o-n keresztül - jelentette be a társaság az MTI-nek kedden megküldött közleményben.
2025. 12. 23. 15:00
Megosztás:

Olajos magvak, szaloncukrok, héjas gyümölcsök vizsgálata, karácsonyi vásárok vendéglátóhelyeinek ellenőrzése

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) és a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok vendéglátóhelyeket és aszalt gyümölcsöket, olajos magvakat, szaloncukrokat és héjas gyümölcsöket árusító karácsonyi vásárokat, piacokat, vásárcsarnokokat és boltokat ellenőriztek az adventi időszakban. A szaloncukroknál és olajos magvaknál minden tizedik ellenőrzött termék esetében találtak valamilyen hiányosságot, így többek között a termék összetételére és származására vonatkozó tájékoztatási, valamint nyomonkövetési problémák merültek fel. Eközben a karácsonyi vásárok vendéglátóhelyeit is vizsgálta a hatóság, amelyek közül 6 egység ideiglenes bezárására vagy a tevékenység korlátozására került sor higiéniai problémák miatt.
2025. 12. 23. 14:00
Megosztás:

A 4iG Nyrt. új finanszírozási feltételei tovább erősítik a csoport hosszú távú növekedési terveit

A 4iG megállapodást kötött az NKP II. keretében kibocsátott kötvényeinek új feltételrendszeréről, amely a finanszírozók részéről a társaság eredményes növekedési pályájának és megerősödött pénzügyi teljesítményének elismerését, valamint a befektetők hosszú távú bizalmát tükrözi. A lépéssel felszabaduló jelentős forrásokat a vállalatcsoport a következő években a hazai és nemzetközi növekedési stratégiájának prioritásaira – az űr- és védelmi ipari, valamint a távközlési és digitális infrastruktúra területén tervezett beruházásokra, valamint célzott akvizíciókra – fordíthatja, amely a részvényesi értékteremtést szolgálja.
2025. 12. 23. 13:00
Megosztás:

Milliárdos veszteség is lehet a vége: a gyártás legsérülékenyebb pontja

2025-ben a gyártóvállalatok digitalizációja és automatizációja új, korábban nem látott kiberfenyegetéseket hozott magával. A támadási pontok száma a termelési rendszerek összekapcsoltsága miatt többszörösére nőtt, miközben számos ipari szereplő még mindig alábecsüli a kockázatokat. Az OMIKRON Informatika Kft. friss tapasztalatai szerint nemcsak az IT-rendszerek, hanem az üzemi OT-környezet sérülékenysége is komoly üzletmeneti kockázatot jelent: egyetlen támadás akár teljes gyárleállást is okozhat.
2025. 12. 23. 12:00
Megosztás:

Karácsonykor is nyitva tartanak az ORLEN DESPAR üzletei

Az ORLEN Hungary országszerte már 70 töltőállomáson üzemeltet DESPAR élelmiszerüzleteket, ahol a tankolás mellett a mindennapi bevásárlás egyaránt gyorsan és kényelmesen elintézhető. Az ORLEN benzinkutakon található DESPAR egységek az ünnepi időszakban is megbízható megoldást nyújtanak azok számára, akik az utolsó pillanatban szembesülnek azzal, hogy hiányzik egy-egy fontos alapanyag a karácsonyi készülődéshez.
2025. 12. 23. 11:00
Megosztás:

A virtuális rendezvények és koncertek új korszaka

Abban a korszakban, amikor a világ a világjárvány idején a túlélésért küzdött, és az emberek nem tudtak elmenni kedvenc koncertjeikre, a szórakoztatóipar megszűnt kizárólag offline formában létezni.
2025. 12. 23. 10:44
Megosztás:

Vállalkozók! Ezek a változások jönnek 2026-ban

Fontos adóváltozások lépnek életbe 2026. január 1-jétől. Emelkedik az alanyi adómentes (AAM) határ, módosul az átalányadózás egyik kulcseleme, a költséghányad, továbbá átalakul a szociális hozzájárulási adó (SZOCHO) minimum alapjának meghatározása is. A módosítások egyszerre jelenthetnek könnyebbséget és új, odafigyelést igénylő feladatokat a vállalkozók számára.
2025. 12. 23. 09:00
Megosztás:

Botrány az Aave-nél: egy elhamarkodott szavazás megrendíti a DeFi egyik zászlóshajóját

Az Aave, a decentralizált pénzügyek (DeFi) egyik legismertebb protokollja, ezúttal nem technikai újításaival vagy hozamígéreteivel, hanem belső kormányzási válságával került a figyelem középpontjába. Egy vitatott szavazási kezdeményezés, mely a protokoll márkaeszközeinek DAO alá helyezéséről szól, komoly feszültséget váltott ki a közösségben – és súlyos kérdéseket vet fel a decentralizáció hitelességével kapcsolatban.
2025. 12. 23. 08:00
Megosztás: