Yellen - a 6,5%-os munkanélküliségi ráta nem jelent semmit

Janet Yellen az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) új elnöke szerint a mostani szokatlan gazdasági körülmények mellett a Fed feladata, hogy rugalmasan reagáljon.

Yellen - a 6,5%-os munkanélküliségi ráta nem jelent semmit

Yellen kedd délután az amerikai a képviselőház pénzügyi szolgáltatások bizottsága előtt ismertette a Fed szokásos féléves beszámolóját.
    

Jeb Hensarling, Texas republikánus képviselőházi képviselője a Fed célszámairól kérdezősködött, hogy pontosan mikor kezdi meg majd a szervezet a monetáris politika szigorítását. Hensarling szerint a munkanélküliségi ráta már gyakorlatilag elérte a Fed 6,5 százalékos előzetes célszámát, a Fed mégsem szigorít. Janet Yellen hangsúlyozta, hogy ezek csak irányadó számok. Szerinte a Fed feladata, hogy rugalmasan reagáljon. Yellen szerint "furcsa időket élünk" és nagyon szokatlanok a gazdasági körülmények, és ha szorosan követték volna a korábbi évek politikáját, akkor elvileg negatív alapkamat rátát kellett volna bevezetniük.
    

Maxine Waters demokrata képviselő a Fed kötvényvásárlási programjáról, a "mennyiségi enyhítés" (QE) bevezetésének okára kérdezett rá. Janet Yellen szerint a gazdasági növekedést akarták erősíteni, növelni a befektetési kedvet, csökkenteni a jelzáloghiteleket, megtámogatni a lakásárak drágulását. Ezek a célok megvalósultak és a Fed vezetője szerint a gazdaság több szektorában is sikerült élénkíteni a vállalakozói kedvet.
    

William Clay demokrata képviselő a munkanélküliség, különösen a latinók és az afro-amerikaiak közötti magas szintjét tartotta nagy problémának. Yellen szerint a munkanélküliség jelentős részéért strukturális okok felelősek, de ebben a ciklikus gazdasági folyamatoknak is szerepük van.
    

A Fed vezetője szerint nemcsak a munkanélküliségi ráta a fontos, hanem a részmunkaidőben dolgozók száma is. A monetáris politika nem megoldás mindenre, de a munkanélküliségen enyhíteni kell, és ezért az amerikai képviselőház is sokat tehet. A munkaerőpiac Yellen szerint még nem teljesen heverte ki a válságot.
    

Yellentől később megkérdezték, hogy mi a véleménye a legutóbbi (februári) munkanélküliségi adatokról. Yellen szerint valóban csalódást keltőek a legfrissebb adatok, de ebbe még nem kell túl sok mindent belemagyarázni. A kötvényvásárlások leépítése ettől folytatódik, ennél sokkal nagyobb és szélesebb körű jelzések (fogyasztási, jövedelmi, inflációs adatok) kellenének, hogy ezen változtasson a Fed. (MTI)


Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Nem úgy nőtt mint várták az új családi házak értékesítése Amerikában

Az elemzők által vártnál kevésbé nőtt az új családi házak értékesítése az Egyesült Államokban júliusban, miután az előző három hónapban csökkent.
2021. 08. 25. 04:00
Megosztás:

Nőtt a világ acéltermelése

Nőtt a világ acéltermelése júliusban és az idei első hét hónapban az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a The World Steel Association (WSA) szerint.
2021. 08. 24. 21:00
Megosztás:

Pluszban nyitottak az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 24. 16:00
Megosztás:

Felfelé javította a német GDP-növekedést a Destatis

Előző becsléséhez képest felfelé javította a második negyedévi német GDP-növekedési adatait a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis keddi jelentésében.
2021. 08. 24. 09:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Indexemelkedéssel tértek magukhoz az amerikai tőzsdék

Indexemelkedéssel tértek magukhoz a hétfői nyitásban az amerikai tőzsdeindexek a gazdasági növekedés ütemével szemben kialakult kételyek miatt az elmúlt héten elszenvedett veszteségekből.
2021. 08. 23. 17:00
Megosztás:

Újra itt van, a nagy csapat… helyett a hurrikánszezon

Idén is megérkezett a hurrikán szezon. Szerencsére most még nem tűnik olyan vészesnek a dolog. A Henri nevű hurrikánt nemrég visszaminősítették trópusi viharrá, és mostanában érkezik meg New Yorkba illetve New England-be, ahol felkészülten várják.
2021. 08. 23. 16:00
Megosztás:

Ukrajnában lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése

Ukrajnában júliusban lassult a kiskereskedelmi forgalom növekedése éves összevetésben, ugyanakkor gyorsult havi szinten.
2021. 08. 23. 13:00
Megosztás:

Trump és Biden is hibázott?

Milos Zeman cseh államfő úgy véli, hogy Afganisztán esetében Donald Trump és Joe Biden amerikai elnök is hibát követett el és felelős a kialakult kedvezőtlen afganisztáni helyzetért. Szerinte az ottani események megmutatták, hogy szükség van a NATO reformjára is.
2021. 08. 22. 14:00
Megosztás:

46 éve nem volt ilyen magas a német termelői infláció

1975 óta nem emelkedtek olyan ütemben a termelői árak Németországban, mint júliusban; ez erősítheti az inflációs aggodalmakat.
2021. 08. 20. 12:00
Megosztás:

Nagy mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma

Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben csökkent a munkanélküli segélyt kérő amerikaiak száma a múlt héten.
2021. 08. 20. 08:00
Megosztás:

Veszített lendületéből a feldolgozóipar a philadelphiai körzetben

Az elemzők által várt gyorsulás helyett lassult a feldolgozóipar bővülése az Egyesült Államok harmadik legnagyobb, közép-atlanti térségében augusztusban.
2021. 08. 20. 07:00
Megosztás:

Semmi meglepetés, mégis nagyot esett az amerikai tőzsde

A Federal Reserve tegnap közzétett jegyzőkönyve nem szolgált új információval az amerikai jegybank monetáris politikáját illetően.
2021. 08. 19. 15:00
Megosztás:

Ilyen még nem volt: 11%-kal több bevétellel terveznek a vállalkozások

Rekord magas árbevétel-növekedéssel számolnak a következő egy évben a hazai kkv-k. A K&H bizalmi index kutatás 17 éves történetének legmagasabb pénzügyi várakozása szerint átlagosan 11 százalékkal több árbevétellel és 6 százalékkal nagyobb profittal terveznek az előttünk álló egy évre a vállalkozások.
2021. 08. 19. 08:00
Megosztás:

Rendkívüli tanácskozást tartanak a NATO-külügyminiszterek

A NATO-tagállamok külügyminiszterei rendkívüli tanácskozást tartanak videokonferencia keretében pénteken, az afganisztáni tálib hatalomátvétellel kapcsolatban.
2021. 08. 19. 03:00
Megosztás:

Júniusban fellendült a félvezetők globális eladása

Nőtt a félvezetők globális eladásából származó bevétel júniusban havi és éves szinten egyaránt a világ vezető nemzetközi gyártóit tömörítő szövetség, a SIA szerint.
2021. 08. 18. 21:00
Megosztás:

Vegyes indexekkel kezdik a napot az amerikai tőzsdék

Vegyesen indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 18. 17:00
Megosztás:

A delta variáns miatt lassul a gazdasági növekedés

A japán export erősödés elkezdett lassulni júliusban, miután a növekvő fertőzés számok miatt a Kínába és az Európába irányuló szállítások is csökkentek.
2021. 08. 18. 16:00
Megosztás: