A 31. Quasimodo költőverseny fődíját Farkas Wellmann Endre nyerte el

A 31. Quasimodo költőverseny fődíját Farkas Wellmann Endre A vándor című költeményével érdemelte ki. A balatonfüredi Anna Grand Hotelben tartott pénteki díjátadó ünnepségen Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) helyettes államtitkára a versek küldetéséről szólt megnyitó beszédében.

Szentmártoni János arról beszélt, hogy "a jó vers a szavak mögötti valóság megnyilatkozása".

Felidézte: Salvatore Quasimodo Nobel-díjas olasz költő egykor Balatonfüreden talált gyógyulást, hálaérzetét pedig versebe öntötte és egy fát is ültetett ennek emlékére. Mint mondta, a költészet napjához mérhető ünneppé nőtte ki magát a rendezvény, több ezer költeményt teremve éveken át. Gabriele La Posta, a Budapesti Olasz Kultúrintézet igazgatója a költészet elgondolkodtató, megváltó erejéről beszélt. Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke azt hangsúlyozta, hogy a rendezvényen résztvevők a versek által kiszakadhatnak a hétköznapokból, átélhetik a versek, az irodalom gyógyító erejét.

A kétnapos irodalmi fesztiválon kiállítás, koncertek és kötetbemutatók várják a közönséget. A költőversenyre idén több mint háromszáz vers érkezett. A zsűri döntése értelmében a fődíjat Farkas Wellmann Endre A vándor című költeményével érdemelte ki. Különdíjban részesült Jóna Dávid Patchwork című verséért, a zsűri Térey János-díjjal ismerte el Payer Imre Rapszódia tájakról, időkről című alkotását.

A 31. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny pénteken a Borbély Szilárd költő, a Nincstelenek című regény szerzője emlékét felelevenítő kiállítással kezdődődött a Kisfaludy Galériában, ahol Tamus István grafikáit láthatja a közönség szeptember 16-áig. Ezt követően a hagyományoknak megfelelően a Tagore sétányon Salvatore Quasimodo emlékfájánál tartottak ünnepséget.   

Szombaton bemutatják Franco Cajani Visszapergetett álmok másodszor című kötetét és Roberto Ruspanti Agrigentói sétány című regényét is. A programok között lesz irodalmi kerti party borkóstolóval és Bakos Árpád triójának koncertjével, Stamler Ábel vallástudós Horváth Róbert vallásfilozófussal beszélget és kihirdetik a Hamvas Béla meghívásos esszépályázat eredményét is. A fesztiválon bemutatják a Minden örömben bor című kötetet is.

Salvatore Quasimodo (1901-1968) 1961-ben járt Balatonfüreden, a Nobel-díjas olasz költő tiszteletére rendezik meg 1992 óta évről évre a Quasimodo nemzetközi költőversenyt, amelyre több száz magyar és külföldi pályázat érkezik minden évben.

Pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók

Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 09. 16:30
Megosztás:

A CERHA HEMPEL bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő

Márky Gábor (indexképünkön) társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A CERHA HEMPEL-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Budapesten.
2026. 04. 09. 16:00
Megosztás:

Segítik az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
2026. 04. 09. 15:30
Megosztás:

A vállalati mobilitás a megvalósítható megoldások irányába tolódik

A vállalatok egyre pragmatikusabban közelítik meg a mobilitást, és az ambiciózus stratégiai célok helyett a ténylegesen működő, üzletileg is fenntartható megoldásokra helyezik a hangsúlyt – derül ki az Arval Mobility Observatory éves felméréséből. A négy kontinens 33 országában, több mint 10 ezer döntéshozó bevonásával készült kutatás alapján a mobilitási döntések ma már elsősorban a gyakorlati megvalósíthatóság mentén születnek.
2026. 04. 09. 15:00
Megosztás:

Az iráni háború várható hosszú távú hatásai

Az iráni konfliktus és a Hormuzi-szoros lezárása nemcsak az olaj- és gázárakra volt rendkívüli hatással, hanem egy új globális energiaválság küszöbét is megnyitotta, amely alapjaiban formálhatja át a világgazdaságot.
2026. 04. 09. 14:30
Megosztás:

Vigyázat, az AI útitervek félrevezethetik az utazókat

Egyre több utazó bízza mesterséges intelligenciára az útitervezést, különösen új, feltörekvő desztinációk esetében. A tapasztalatok szerint azonban ezek a javaslatok sokszor nem tükrözik a helyi viszonyokat és a gyakorlati realitásokat. Szakértők szerint ez különösen olyan országoknál jelent kockázatot, ahol az algoritmusok több ponton is hibázhatnak.
2026. 04. 09. 14:00
Megosztás:

Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 20 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
2026. 04. 09. 13:30
Megosztás:

A Filecoin forradalmasítja a Web3 adattárolást: egyszeri díjjal örök tárolás

Új korszak kezdődhet a decentralizált adattárolásban: a Filecoin és a Lighthouse együttműködése révén megszületett az egyszeri díjas, örök élettartamú Web3 storage modell. A megoldás nemcsak költséghatékonyabb lehet, hanem jelentősen leegyszerűsíti az eddig sokszor bonyolult decentralizált adattárolási folyamatokat is – különösen az AI-adathalmazok és kritikus rendszerek esetében.
2026. 04. 09. 13:00
Megosztás:

Megjelent a rendelet, de a bankok még nem léptek - csend van a szakaszos finanszírozás körül

Március 6-án megjelent a 40/2026. (III. 5.) Korm. rendelet, amely élénk érdeklődést váltott ki az újépítésű lakások finanszírozásában Otthon Start és CSOK Plusz igénybevétele esetén.
2026. 04. 09. 12:35
Megosztás:

Újra lehet és érdemes is alkudni a lakásokra

A 2025-ös keresleti hullámot követően egyre több túlárazott ingatlan szorul korrekcióra, miközben a reálisan árazott lakások gyorsan és kis engedménnyel kelnek el. A Duna House friss tranzakciós adatai szerint országos szinten ismét nőtt az alku szerepe, elsősorban azoknál az ingatlanoknál, amelyek ára elszakadt a piaci realitásoktól.
2026. 04. 09. 12:00
Megosztás:

WLFI árfolyamzuhanás: partnerségi botrány és likviditási feszültségek rengették meg a piacot

Komoly nyomás alá került a World Liberty Financial tokenje, a WLFI, miután árfolyama közel 10%-ot zuhant, miközben egymást követték a partnerségi aggályok és a nagyszabású treasury-mozgások. A befektetők figyelme most a háttérben zajló on-chain aktivitásra és a projekt stabilitására összpontosul, miközben a DeFi-szektorban is nő a bizonytalanság.
2026. 04. 09. 11:30
Megosztás:

286 millió dolláros USDT-mozgás rázta meg a piacot: bálna utalhatott ki az OKX-ről

Hatalmas, közel 286 millió USDT értékű stablecoin-transzfer kavarta fel a kriptopiacot, miután egy óriási összeg távozott az OKX tőzsdéről egy ismeretlen tárcába. Az ilyen méretű mozgások rendszerint azonnal beindítják a találgatásokat: intézményi átrendeződés, OTC-ügylet, DeFi-fedezetáthelyezés vagy egy nagyobb piaci lépés előszobája? Bár egyetlen tranzakcióból még nem lehet biztos következtetést levonni, a mostani ügylet ismét ráirányította a figyelmet arra, mennyire fontosak a bálnamozgások, a stablecoin-likviditás és az on-chain transzparencia a digitális eszközpiac működésében.
2026. 04. 09. 11:00
Megosztás:

Gyengültek a kamatemelési várakozások, estek a hosszú hozamok

A tűzszünet hatására érdemben csökkentek a kamatemelési várakozások és estek a kötvényhozamok, de igazaból csak Európában. Az USA-ban továbbra is a 2026 végéig változatlan kamatszint a legvalószínűbb forgatókönyv. Európában viszont a korábban várt három-négy helyett már csak két 25 bázispontos emelést vár a piac. A tíz éves amerikai hozamszint vegül 4,3%-on stagnált, a német viszont 15 bázisponttal 2,9%környékére csökkent, a francia és az olasz hosszú hozamok 20-30 bázisponttal zuhantak. A javuló hangulatban ismét jelentősen gyengült a dollár, az EURUSD 0,6%-os emelkedéssel meghaladta az 1,165-ös szintet.
2026. 04. 09. 10:30
Megosztás:

A tűzszünettel kapcsolatos hírekre a tengerentúli piacok is nagyot mentek

Az USA-Iráni tűzszünet bejelentése után tegnap a tengerentúli piacok is jelentősen emelkedtek.
2026. 04. 09. 10:00
Megosztás:

XRP-címek szabadesésben: 41%-os zuhanás után jöhet a mélypont vagy csak most kezdődik a fájdalom?

Látványosan gyengül az XRP hálózati aktivitása, miközben az on-chain mutatók egyre komorabb képet festenek a piaci hangulatról. A Santiment adatai szerint az aktív XRP-tárcacímek száma egy év alatt 41%-kal esett vissza, az MVRV mutató pedig olyan mélypontra süllyedt, amire utoljára az FTX összeomlása után volt példa. A kérdés most az, hogy ez egy újabb gyengeségi hullám kezdete, vagy éppen egy klasszikus kapitulációs zóna, ahonnan az árfolyam később újra erőre kaphat.
2026. 04. 09. 09:30
Megosztás:

Kilőttek az európai tőzsdék az amerikai–iráni tűzszüneti megállapodás után

Donald Trump amerikai elnök és Irán Pakisztán közvetítésével ideiglenes, két hétre szóló tűzszünetben állapodtak meg, amely érdemben csillapította a globális energiapiaci sokktól való félelmeket. A geopolitikai kockázatok enyhülése miatt az olaj- és gázárak 15% körüli mértékben zuhantak, csökkentek a kamatemelési aggodalmak és a kötvényhozamok, megugrott a kockázatosabb eszközök iránti étvágy és meredeken emelkedtek a részvénypiacok. Európa „félelemindexe”, a STOXX volatilitásindex több mint három hét után először 25 pont alá csökkent.
2026. 04. 09. 09:00
Megosztás:

Több mint 300 millió forintból fejlesztik az utakat Tótkomlóson

Csaknem 320 millió forint uniós támogatásból fejlesztik a belterületi utakat a Békés vármegyei Tótkomlóson – közölte az önkormányzat.
2026. 04. 09. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült csütörtök reggelre a forint a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 04. 09. 08:00
Megosztás:

Sürgetik a kriptovaluta törvényt: szűkül az időablak az amerikai „Clarity Act” előtt

Röviden: új lendületet kapott az amerikai kriptoszabályozás körüli vita, miután Scott Bessent pénzügyminiszter nyíltan felszólította a Kongresszust a Digital Asset Market Clarity Act elfogadására. A törvényjavaslat célja, hogy végre egyértelműen kijelölje, melyik hatóság felügyeli a digitális eszközök piacát az Egyesült Államokban.
2026. 04. 09. 07:30
Megosztás:

Országszerte megszépülnek az iskolák

Országszerte 800 iskola jelentkezett a Szépítsük együtt a magyar köznevelést! programra, a tavaszi szünetben 200 iskola vesz részt a munkában - mondta Balatoni Katalin miniszterelnöki biztos szerdán Kazáron, az Aba Sámuel Általános Iskolában.
2026. 04. 09. 07:00
Megosztás: