A 4iG 2028-ig százötvenmilliárd forintnyi fejlesztést hajt végre

A 4iG távközlési és infokommunikációs vállalatcsoport 2028-ig 150 milliárd forint értékű mobil és vezetékes hálózati beruházást valósít meg, így a lakosság közel 100 százaléka számára elérhetővé teszi a szélessávú internet és nagy felbontású televíziós szolgáltatások használatát 5G és gigabites hálózattal - jelentette be Jászai Gellért, a 4iG-csoport elnöke budapesti sajtótájékoztatón, miután együttműködési megállapodást írtak alá a kormánnyal.

A 4iG 2028-ig százötvenmilliárd forintnyi fejlesztést hajt végre

A megállapodás értelmében a kormány 2024. január 1-jétől megszünteti a hírközlési szolgáltatókat terhelő közműadót, valamint 2025. január 1-jétől a hírközlési szolgáltatókat terhelő távközlési pótadót - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) közleménye szerint a felek együttműködnek többek közt a távközlési hálózatfejlesztés, a kkv-k digitalizálása, a határon túli magyarság digitalizálása, a digitális állam fejlesztése, valamint a beszállítói láncok fejlesztése területén.

Jászai Gellért kifejtette: a kormány által elfogadott, 2030-ig terjedő Nemzeti Digitalizációs Stratégiában megfogalmazott célokat a 4iG már 2028-ra teljesíti. A társaság vállalásai között szerepel, hogy a 150 milliárd forintos hálózatfejlesztéssel további 1,1 millió háztartásban válik elérhetővé a gigabit képes hálózat, valamint Budapesten és az agglomerációjában, a vármegyeszékhelyeken, továbbá a főbb közlekedési útvonalak mentén kiépül a nagy kapacitású, 5G hálózat, legalább 1000 bázisállomás telepítésével.

Elmondta, hogy a fejlesztésekhez szükséges forrást a távközlési közműadó és a távközlési különadó kivezetése biztosítja.

A tárcavezető szerint a 4iG a távközlési szektoron túl az egész gazdaság meghatározó szereplőjévé vált és külföldi beruházásai, fejlesztései illeszkednek "a kormány kifektetési politikájához", ezért támogatják, hogy a 4iG a régió meghatározó telekommunikációs szereplőjévé váljon.

Nagy Márton hangsúlyozta: a bank, média és energiaszektor mellett a távközlési szektorban is arra törekszik, hogy a hazai tulajdon aránya meghaladja az 50 százalékot.

A kormány célja, hogy 2030-ra Magyarország az EU tíz digitálisan legfejlettebb országa közé tartozzon, ehhez pedig új fejlesztésekre van szükség, amely a 4iG nélkül nem valósulhat meg - húzta alá.

A GFM közleményében kiemelte: nincs versenyképesség fejlett telekommunikációs szektor nélkül, hiszen a digitális gazdaság már a teljes GDP legalább 25 százalékát és a k+f kiadások 7 százalékát adja, miközben a multiplikátor hatásokat is figyelembe véve a foglalkoztatottak 17 százalékának biztosít munkalehetőséget.

Kiemelték: a kormány a telekommunikációs szektor szereplőivel partnerségre törekszik, ezt erősíti meg a Magyar Telekommal szeptember 15-én kötött megállapodás és a ma aláírt nyilatkozat is.

A társaság korábbi közlése szerint az év első hat hónapjában a 4iG konszolidált nettó árbevétele 118,5 százalékkal, 266,2 milliárd forintra, a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyeresége (EBIDTA) 190 százalékkal 95,3 milliárd forintra, míg az adózott eredménye 7,8 milliárd forintra nőtt.

A 4iG részvényeit a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában jegyzik, a részvény árfolyama az elmúlt egy évben 611 forint minimumot és 880 forint maximumot ért el.


Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás:

240 brit kriptomilliomos vitte el a kriptónyereségek több mint felét

A brit adóhatóság, a HMRC most először tett közzé részletes hivatalos adatokat a kriptovalutákból származó nyereségekről. Az adatokból kiderül, hogy a profit jelentős része rendkívül kevés ember kezében összpontosul.
2026. 08. 30. 08:00
Megosztás:

40 ezer milliárd dollár fölé nőtt az amerikai államadósság – ez jót tehet a Bitcoinnak?

Az Egyesült Államok államadóssága augusztus 18-án átlépte a 40 ezer milliárd dollárt, ami több mint kétszerese a 2017-es szintnek. Bár önmagában a hatalmas összeg nem feltétlenül mond sokat, az adósság GDP-hez viszonyított aránya már komolyabb problémát jelenthet.
2026. 08. 30. 07:00
Megosztás:

A beporzók védelméhez a védett területeken is a helyi adottságokra szabott kezelésre van szükség

Európa tíz országának 639 mintavételi helyét vizsgáló szintézis szerint a védett területeken alkalmazott beporzóbarát kezelések hatása többnyire semleges, és csak kisebb részben pozitív. A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont vezetésével készült kutatás arra hívja fel a figyelmet, hogy a beavatkozásokat az adott élőhelyhez, táji környezethez és a beporzók konkrét igényeihez szükséges igazítani. Az eredmények a Conservation Biology folyóiratban jelentek meg.
2026. 08. 30. 06:00
Megosztás:

Bitcoin, Ethereum vagy XRP? Melyik kriptovaluta lehet most a legjobb vétel?

A Bitcoin, az Ethereum és az XRP egyaránt komoly esést szenvedett el az év eleji csúcsokhoz képest, az elmúlt két hétben azonban látványos fordulat következett. A Bitcoin 22, az Ethereum 29, az XRP pedig 33 százalékot emelkedett.
2026. 08. 30. 05:00
Megosztás:

Bitcoin és az ARKK újra 2021-et idézi: visszatérhet az őrület?

A Bitcoin és Cathie Wood Ark Innovation ETF-je, az ARKK egyaránt több mint 20 százalékot emelkedett augusztusban. Ez rendkívül ritka: az ETF 2014-es indulása óta mindössze négy alkalommal fordult elő hasonló.
2026. 08. 30. 04:00
Megosztás: