A bevezetés előtt 2 nappal jelentősen módosultak az EPR szabályai

2023. június 29-én egy kormányrendelettel (276/2023. (VI-29)) módosították a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer szabályait. „Mivel az új szabályokra nem volt elég idejük felkészülni az érintetteknek, érdemes a rendelet hatályba lépése utáni időszakban is további hatáselemzéseket végezni a kötelezettségek pontos teljesítése és a plusz terhek kiszámítása érdekében.” – emelte ki Jancsa-Pék Judit, a LeitnerLeitner vezető tanácsadója, partnere.

A csomagolási anyagokat érintő módosítások

A módosítás következtében az EPR rendelet nem vonatkozik a lakossági, illetve az egészségügyi szolgáltatóknál képződő gyógyszerhulladéknak minősülő, a gyógyszerrel közvetlenül érintkező fogyasztói csomagolásra.

A fogyasztó számára történő értékesítés helyén használt, megtöltésre tervezett és szánt csomagolószerek és az ilyen célú egyszer használatos csomagolószerből létrehozott csomagolások esetében a kiterjesztett gyártói felelősségi kötelezettség a csomagolószer gyártóját terheli, miközben a rendelet korábban a belföldi csomagolószerértékesítőket kötelezte volna díjfizetésre.

A módosítás értelmében a csomagolás-összetevőkre az egyes összetevőkre vonatkozó körforgásos kódokat és az azokhoz tartozó kiterjesztett gyártói felelősségi díjtételeket kell alkalmazni.

Az újrahasználható csomagolószereket érintő változások

A módosító rendelet a termékdíj szabályozáshoz hasonló lehetőségeket vezet be az EPR díjfizetési kötelezettség alóli mentesüléshez az újrahasználható csomagolószerek esetében az alábbiak szerint.

Nem minősül saját célú felhasználásnak a termékdíj szabályokhoz hasonlóan

§  a belföldi gazdálkodó szervezet tulajdonában lévő, külföldről visszahozott, az országos hulladékgazdálkodási hatóság újrahasználható csomagolószerek nyilvántartásába felvett újrahasználható csomagolás végleges elválasztása a terméktől, amennyiben a csomagolószer első felhasználása során a kiterjesztett gyártói felelősségi díjat korábban megfizették, vagy

§  a külföldről behozott csomagolás részét képező újrahasználható csomagolás végleges elválasztása a terméktől, ha azt a kötelezettség keletkezésétől számított 365 napon belül igazoltan visszaszállítják külföldre. A külföldre történő kiszállítás szállítólevéllel vagy fuvarokmánnyal igazolható.

Továbbá nem minősül saját célú felhasználásnak a külföldi előállítású csomagolást alkotó újrahasználható csomagolószer végleges elválasztása az árutól vagy az újrahasználható csomagolószerből csomagolás létrehozása, ha annak bérbeadója a hulladékgazdálkodási hatóság által kiadott bérleti rendszer üzemeltetésére vonatkozó engedéllyel rendelkezik. Ebben az esetben a gyártónak nem kell teljesítenie például az EPR rendelet nyilvántartásba vételre, valamint a nyilvántartási és adatszolgáltatási kötelezettségre vonatkozó előírásait. Kivéve ha az újrahasználható csomagolószer belföldön válik hulladékká. 

Abban az esetben sem kell a kiterjesztett gyártói felelősségi díjat megfizetni az újrahasználható csomagolószerből létrehozott csomagolás forgalomba hozatala esetén, ha azt az országos hulladékgazdálkodási hatóság felvette az újrahasználható csomagolószerek nyilvántartásába – kivéve az első alkalommal létrehozott csomagolás belföldi forgalomba hozatala.

Az EPR kötelezettség alóli mentesülés átvállalási szerződés vagy nyilatkozat alapján

Eddig csak a gépjármű termékáramban érintett termékek, vagyis a gépjárművek gyártói vállalhatták át szerződés alapján az EPR díjfizetési kötelezettséget, a módosítás alapján azonban a Közösségi rendeletek szerinti mezőgazdasági termelői szerveződésen keresztül forgalomba hozott körforgásos termék esetén a mezőgazdasági termelői szerveződés is átvállalhatja azt.

A sütőolajok esetében nyilatkozat alapján van lehetőség mentességet kapni. Nem kell a kiterjesztett gyártói felelősségi díjat megfizetni, ha a fizetésre kötelezett gyártó vevője nyilatkozik arról, hogy a megvásárolt sütőolajat más termék előállításához közvetlen anyagként használja fel, amelynek során a sütőolaj a technológiai eljárás szerint beépül az előállított termékbe.

Készletre vétel alapján történő nyilvántartás vezetés

A módosító rendelet értelmében a gyártó jogosult a nyilvántartást a forgalomba hozott körforgásos termék helyett a készletre vett körforgásos termékről vezetni. Ebben az esetben a gyártó által fizetendő kiterjesztett gyártói felelősségi díj mértékének meghatározása során a forgalomba hozott körforgásos termék mennyiség helyett a tárgynegyedévben készletre vett körforgásos termék mennyiségét kell figyelembe venni. A gyártó a készletre vett körforgásos termékről történő nyilvántartás vezetésre vonatkozó választását a negyedéven belül nem változtathatja meg.

A készletre vétellel történő nyilvántartás vezetés negyedév fordulójával történő választása esetén a gyártónak a tárgynegyedév első napján készleten lévő körforgásos termékeiről leltárt kell készítenie, amely egyben a tárgynegyedévi körforgásos termékek nyitókészlete és az adatszolgáltatás része. 

A hulladékgazdálkodási hatóság felé megküldött adatok utólagos módosítása

A gyártó az egyes tárgynegyedévekre vonatkozó adatszolgáltatásának adatait legkésőbb a tárgyévet követő év március 31-éig módosíthatja az eddigi határidő helyett, amely a számla kézhezvételétől számított 15 nap volt.

A fentieken túl a módosító rendelet számos változást eredményez az EPR szabályozásban, melyek vállalkozások tevékenységére gyakorolt hatásának megvizsgálásába érdemes szakértőket is bevonni. „Mivel a kötelezettségek megsértése esetén az illetékes hatóság hulladékgazdálkodási bírságot szabhat ki, vagy akár a körforgásos termék forgalomba hozatalát fel is függeszthetik, nem szabad félvállról venni az új szabályok értelmezését, a rendszer bevezetését a cégeknek.” -figyelmeztetett Ágoston Krisztián, a LeitnerLeitner tanácsadója.


Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás:

Tanács Zoltán: az önvezető autók a közlekedésbiztonság szempontjából is előrelépést jelentenek

Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést jelentenek - jelentette ki a tudományos és technológiai miniszter szombaton Zalaegerszegen, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. autonóm járművek közúti tesztelését bemutató sajtóeseményén.
2026. 08. 30. 12:00
Megosztás:

A Magyar Bankszövetség támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium mezőgazdasági termelők megsegítésére vonatkozó ajánlását

A Magyar Bankszövetség elkötelezett a mezőgazdasági szerkezetátalakítás, a gyorsabb ütemű európai felzárkózás, valamint a nehéz helyzetbe került hazai mezőgazdasági termelők és élelmiszergazdasági szereplők megsegítése mellett, ezért üdvözli és szakmailag támogatja az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium ágazati ajánlását.
2026. 08. 30. 11:00
Megosztás:

Texas leállítja az MI-vel felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák finanszírozását

Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák működésének finanszírozását a lakosság részéről felmerült kifogások és személyiségi jogokat érintő aggályok miatt - közölte az amerikai állam kormányzói hivatala.
2026. 08. 30. 10:00
Megosztás:

Csökkent a sertés- és csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára

Augusztus elejére a tavalyi azonos időszakhoz képest csökkent a sertés- és a csirkehús kiskereskedelmi beszerzési ára - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összesítéseiben.
2026. 08. 30. 09:00
Megosztás: