A britek többsége nem akar több adót fizetni a védelmi kiadások növeléséért

A YouGov brit közvéleménykutató csoport hétfőn ismertetett legfrissebb felmérése szerint a britek többsége nem szeretne több adót fizetni a védelmi kiadások növelése érdekében.

A britek többsége nem akar több adót fizetni a védelmi kiadások növeléséért

A 7300 brit állampolgár bevonásával elvégzett országos reprezentatív vizsgálat kimutatta, hogy a választók 55 százaléka nem támogatja, hogy a kormány adóemelésekkel finanszírozza a katonai költségvetés bővítését, és csak 30 százalékuk lenne hajlandó magasabb adókat fizetni a védelmi ráfordítások növelése érdekében.

A kormányzó Munkáspárt szavazói még az országos átlagnál is valamivel nagyobb, 51 százalékos arányban vetnék el a védelmi célú adóemeléseket; 34 százalékuk elfogadná, ha a kormány ebből a célból emelné az adóterheket.

Az ellenzéki Konzervatív Párt táborán belül ugyanakkor csak 49 százalék ellenezné az adóemelést, ha annak célja a védelmi kiadások növelése, viszont 40 százalékuk támogatna egy ilyen adóintézkedést.

Donald Trump amerikai elnök a minap felszólította a NATO-tagállamokat arra, hogy hazai össztermékük (GDP) 5 százalékát költsék védelmi kiadásokra a szövetség jelenleg érvényes ajánlásában szereplő 2 százalékos minimum helyett.

London egyelőre ennek a felére vállalt távlati kötelezettséget: Keir Starmer miniszterelnök többször hangoztatott hivatalos álláspontja szerint a brit kormány "kijelöli majd" majd azt az utat, amely elvezet a hazai össztermék 2,5 százalékának megfelelő védelmi költségvetés eléréséhez.

A YouGov hétfőn ismertetett felmérése kitér arra is, hogy a britek támogatnának-e egy közös európai hadsereget, amelynek létrehozását Volodimir Zelenszkij ukrán államfő is javasolta. A közvélemény-kutatás eredménye szerint a válaszadók relatív többsége nyitott az ötletre: 46 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy támogatná az elképzelést, és csak 28 százalékuk vetne el egy ilyen kezdeményezést.

Nemzetközi takarítási kutatás: a felmosóvödörre esküszünk, pedig csak szétkenjük a koszt

A Dyson bemutatta első, nemzetközi nedves takarítási kutatásának (Global Wet Cleaning Study) eredményeit, amely a háztartások padlótisztítási szokásait, valamint az eszközhasználattal kapcsolatos elégedettséget és frusztrációkat vizsgálta.
2025. 05. 29. 04:00
Megosztás:

Siess a LIDL-be, most rendkívül olcsón adják a háztartási és szépségápolási szereket

A Lidl Magyarország csökkenti és tartósan lent tartja az árakat. A vállalat ezúttal több mint 150 háztartási és vegyi áru, valamint tisztálkodási és szépségápolási cikket kínál olcsóbban, átlagosan 20 százalék kedvezménnyel. A döntéssel a diszkontlánc célja, hogy a vásárlók a bevásárlásaikat minél kényelmesebben, egy helyen intézhessék, mindezt a lehető legjobb ár-érték arányon.
2025. 05. 29. 03:30
Megosztás:

A nyugdíj-félelem egyre erősebb a magyar lakosságban - van megoldás?

Magyarország népessége csökkenő tendenciát mutat, és öregszik is – ez a kettős demográfiai kihívás egyre érezhetőbb hatással van a társadalom szerkezetére és a jövőbeli gazdasági kilátásokra.
2025. 05. 29. 03:00
Megosztás:

Autósok figyelem! Benéznek mindenki csomagtartójába, ezt keresik benne...

A magyar utakon közlekedők számára nem csupán a vezetési szabályok betartása fontos, hanem az autó megfelelő felszereltsége is. A rendőrség közúti ellenőrzései során gyakran vizsgálják az autó kötelező tartozékait, és hiányosság esetén akár 6.500 és 65.000 forint közötti bírságot is kiszabhatnak. De mit ír elő a jogszabály, mit kell az autónkban feltétlenül tartanunk?
2025. 05. 29. 02:00
Megosztás:

Nyugdíjigénylés - figyeljünk a júniusban lejáró határidőre!

Ha valaki 2024-ben megszerezte a nyugdíjjogosultságot, de csak 2025-ben igényli a nyugdíjat, az ellátás összege a 2025-ös szabályok szerint kerül kiszámításra. Ebben az esetben csak 2026-ban részesül az éves nyugdíjemelésben és a tizenharmadik havi nyugdíjban.
2025. 05. 29. 01:00
Megosztás:

Törvényi döntés: háziorvosok csak ezeket a gyógyszereket írhatják fel!

A háziorvosok felírási jogosultsága szigorúan szabályozott a betegbiztonság érdekében.
2025. 05. 29. 00:30
Megosztás:

Altcoin szuperciklus a láthatáron: Íme a legjobb kriptók, amiket érdemes most megvenni

Tény, hogy az altcoinok az utóbbi időben bámulatos módon szárnyalnak, még mindig nem érkezett el az altcoin-szezon, hiszen a Bitcoin dominanciája kimondottan felfelé ívelő.
2025. 05. 29. 00:01
Megosztás:

Stratégiai megállapodás a tudásalapú gazdasági fejlődésért

Az MBH Bank Nyrt., a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az egyetem fenntartója, az Universitas Quinqueecclesiensis Alapítvány hosszútávú stratégiai együttműködési megállapodást kötött, amelynek célja, hogy a gazdasági, digitalizációs, egyetemi infrastruktúra- és oktatásfejlesztés területén közös kezdeményezéseket valósítsanak meg.
2025. 05. 28. 23:30
Megosztás:

Az OKSZ szerint az árréscsökkentés nem szolgálja sem a gazdaság, sem a vásárlók érdekeit

Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül meghosszabbította a hatósági árak rendszerét, amivel szőnyeg alá söpri a magyar gazdaságban meglevő feszültségeket, és figyelmen kívül hagyja a magyar gazdaság és a vásárlók hosszú távú érdekeit - írta a szervezet az MTI-nek elküldött szerdai közleményében.
2025. 05. 28. 23:00
Megosztás:

Így alakul a diákmunkások órabére az idei nyári szezonban

Az idei nyári szezonban a diákmunkások órabére átlagosan bruttó 2000 forint körül alakul, de a legjobban fizető pozíciókban 3000 forintot meghaladó órabér is elérhető a Mind-Diák Szövetkezet friss adatai szerint.
2025. 05. 28. 22:30
Megosztás:

Csökkent árbevétel mellett nyereséggel zárta a Rába Nyrt. az első negyedévet

A Rába Járműipari Holding Nyrt. árbevétele 14,5százalékkal 14,55 milliárd forintra csökkent csoport szinten az első negyedévben 2024 első negyedévéhez képest, míg adózott eredménye 21,1 millió forint lett az egy évvel korábbi 191 millió forintos veszteség után - tudatta a győri székhelyű vállalat szerdán a Budapesti értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 05. 28. 22:00
Megosztás:

A Gorenje Magyarország 41 milliárd forint árbevétellel zárta az évet

A Gorenje Magyarország Kft. 2024-ben 41,4 milliárd forint nettó árbevételt és 302 millió forint adózott nyereséget ért el, árbevételét 10 százalékkal növelte az előző évihez képest - mondta Füle Norbert ügyvezető a cég sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.
2025. 05. 28. 21:30
Megosztás:

Rekordérdeklődés a HU-rizont Program iránt: 51 milliárd forint támogatási igény 19 egyetemi konzorciumtól

Második alkalommal hirdette meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) a HU-rizont Programot, amelynek célja, hogy a magyar egyetemek nemzetközi élvonalbeli intézményekkel közösen fejlesszenek megoldásokat a társadalom és a gazdaság legégetőbb kihívásaira. A tavalyi 112 után idén már 132 pályázat érkezett be 51 milliárd forint összesített támogatási igénnyel.
2025. 05. 28. 21:00
Megosztás:

Szabados Richárd: a Garantiqa valós segítséget nyújt a vállalkozásoknak

A Garantiqa Hitelgarancia Zrt. a nemzetgazdasági tárca stratégiai partnere, amely valós segítséget nyújt a vállalkozásoknak - mondta Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.
2025. 05. 28. 20:00
Megosztás:

Nagyobb válság jön, mint valaha – Kiyosaki szerint a Bitcoin ára 1 millió dollárra emelkedhet

Robert Kiyosaki, a Gazdag papa, szegény papa című világhírű könyv szerzője újra figyelmeztet: az amerikai gazdaság a valaha volt legsúlyosabb válság felé tart. A pénzügyi nevelés szószólója szerint nemcsak az államadósság és a munkanélküliség nő, hanem a hagyományos befektetési eszközök – mint a részvények vagy kötvények – is veszélybe kerülnek. És hogy mik az igazi menekülőeszközök?
2025. 05. 28. 19:30
Megosztás:

A vámok nehezítik az Abercrombie helyzetét

Az Abercrombie & Fitch a vártnál jobb első negyedéves eredményeket tett közzé, mivel az új stílusok felé történő nyitás, például nyomtatott farmerok és ruhák bevezetése több vásárlót vonzott.
2025. 05. 28. 19:00
Megosztás:

Mi egy hatékony meeting felépítése? – Így kerüld el az időpazarlást

A megbeszélések célja nem a beszélgetés, hanem az előrelépés. Vezetőként nemcsak az a feladatod, hogy jelen legyél az asztalnál – hanem az is, hogy tudd, kinek van ott helye, miről érdemes beszélni, és mi történjen azután, hogy mindenki felállt.
2025. 05. 28. 18:30
Megosztás:

Metaplanet és a Bitcoin: Japán új pénzügyi játszmája megkezdődött

A japán tőkepiacokon eddig példátlan lépést tett a Metaplanet, amely teljes egészében a Bitcoinra építi új pénzügyi stratégiáját.
2025. 05. 28. 17:30
Megosztás:

Tanult az építőipar a Grenfell Tower tragédiájából

2017 június 14-én kapott lángra és égett le Londonban a 24 emeletes toronyház, a Grenfell Tower. A tűzvésznek 72 halálos áldozata volt. A tragédia az építőipart is megrázta, miközben azt is nyilvánvalóvá tette, hogy a jogszabályok frissítése, szigorítása mellett az ágazat szereplőinek is tenniük kell azért, hogy a hasonló katasztrófák megelőzése érdekében erősítsék a biztonságot, javítsák hatékonyságot. A létesítménygazdálkodásban, ingatlanprojektekben, valamint az építőiparban is használatos digitális dokumentáció, kommunikáció és jelentéskészítő vezető platformját Magyarországon is forgalmazó PlanRadar azt foglalta össze, hogy a beruházási folyamatok digitalizációja miként támogatja a tűzvédelmi előírások betartását, az emberi életek megóvását.
2025. 05. 28. 17:00
Megosztás:

Nagy durranással zárulhat az amerikai gyorsjelentési szezon

Végéhez közelít az első negyedéves gyorsjelentési szezon az Egyesült Államokban, az S&P 500-as vállalatok több, mint 96%-a már beszámolt az eredményéről.
2025. 05. 28. 16:30
Megosztás: