A bukaresti vezetők üdvözlik, hogy Moldovában ezentúl "románnak" nevezik az államnyelvet

A bukaresti vezetők történelmi jelentőségű döntésnek, a történelmi igazság helyreállításának tartják a moldovai parlament csütörtökön hozott döntését, amelynek értelmében az ország hivatalos nyelvének elnevezése immár nem moldáv, hanem román.

A bukaresti vezetők üdvözlik, hogy Moldovában ezentúl "románnak" nevezik az államnyelvet

Nicolae Ciuca liberális miniszterelnök pártja Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében úgy értékelte: "a történelmi és tudományos igazság elismerése" a - Románia és Moldova közti határt képező - Prut folyó két partján élők kulturális és nyelvi együvé tartozását szentesíti. Leszögezte: Románia feltétel nélkül segíti Moldova európai közeledését, az általa vezetett kormány pedig támogatja a szomszédos ország szuverenitását, stabilitását és területi integritását.

Koalíciós partnere, a kormányfői tisztség júniusi átvételére készülő Marcel Ciolacu szociáldemokrata házelnök történelmi fordulatnak, az "orosz fenyegetés előtt emelt újabb pajzsnak" minősítette a moldovai államnyelv új elnevezéséről szóló jogszabály elfogadását. "Gratulálok azoknak a törvényhozóknak, akik megszavazták ezt a rendkívül fontos törvényt! Március 27-én, Románia és Besszarábia (1918-as) egyesülésének napján Chisinauban leszek, és azt szeretném, hogy együtt ünnepeljük a román identitás ezen hatalmas győzelmét" - írta közösségi oldalán a román politikus.

A bukaresti külügyminisztérium állásfoglalásban üdvözölte, hogy a Moldovai Köztársaság parlamentje törvényt fogadott el a román nyelvre vonatkozó alkotmánybírósági határozat végrehajtásáról. A kommüniké szerint a törvény elfogadásának szimbolikus jelentősége van, mivel helyreállítja a Moldovai Köztársaság hivatalos nyelvének megnevezésével kapcsolatos tudományos igazságot, emellett megerősíti Románia és Moldova nyelvi, történelmi és kulturális közösségét. A jogszabály elfogadása Bukarest szerint a "moldovai társadalom érettségét és az Európai Unió alapját képező értékrendhez való ragaszkodását is bizonyítja".

A moldovai parlament csütörtökön a kormánypárt képviselőinek támogatásával, az ellenzék tiltakozása közepette, egyszerű többséggel fogadta el az államnyelv új elnevezéséről szóló törvényt, amelynek értelmében az ország hivatalos nyelvének elnevezése immár nem moldáv, hanem román. A módosítás értelmében a "moldáv nyelv" kifejezést mindent törvényhozási dokumentumban a "román nyelv" kifejezéssel váltják fel. Ez vonatkozik az "államnyelv", a "hivatalos nyelv" és az "anyanyelv" kifejezésekre is. A törvénytervezet benyújtásakor a kormánypárti képviselők az alkotmánybíróság 2013-ban meghozott döntésére hivatkoztak, amely a románt nevezi meg az ország hivatalos nyelvének az 1991-ben elfogadott moldovai függetlenségi nyilatkozat alapján. Az alkotmányba viszont nem került be az új elnevezés.


Sokkoló áramdíj-emelkedés terheli a magyar vállalkozásokat

Akár háromszázmilliárdos többletköltséget okozhat a jelenlegi rendszer az iparnak és a logisztikai szektornak.
2026. 05. 22. 01:30
Megosztás:

Nyugdíjtitkok a paragrafusok mögé bújva: ezért nem csak a befizetés számít

A nyugdíjrendszerről szóló törvényi szövegek elsőre száraznak és nehezen emészthetőnek tűnhetnek, pedig nagyon is húsba vágó kérdésekről beszélnek. Ki garantálja a nyugdíjak kifizetését? Mitől függ az összeg? Mi történik akkor, ha valaki magánnyugdíjpénztári tag is volt? A szabályok mögött egy egész élet munkájának pénzügyi lenyomata rajzolódik ki.
2026. 05. 22. 01:00
Megosztás:

Lemondott a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke

Csütörtökön lemondott Zlatko Matesa, a Horvát Olimpiai Bizottság elnöke, miután korrupciógyanús ügyek sora rázta meg a horvát sportéletet az utóbbi időben.
2026. 05. 22. 00:30
Megosztás:

A spanyol kormány erősíti az erdőtüzek elleni védekezést

A spanyol kormány fokozza az erdőtüzek elleni védekezést az erőforrások bővítésével, az intézmények közti koordináció javításával és a lakosság tudatosságának növelésével - hangsúlyozta Pedro Sánchez miniszterelnök csütörtökön Torrejón de Ardozban, a katonaság vészhelyzeti egységének központjában, miután találkozott az operatív egységek vezetővel.
2026. 05. 22. 00:05
Megosztás:

Forsthoffer Ágnes a parlamenti kapcsolatok élénkítéséről állapodott meg a Szejm elnökével

A lengyel-magyar parlamenti diplomáciai kapcsolatok és együttműködés élénkítéséről állapodott meg az Országgyűlés elnöke a lengyel Szejm elnökével.
2026. 05. 21. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 21. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 05. 21. 23:00
Megosztás:

Nőtt az EU népessége, de továbbra is több a halálozások, mint a születések száma

Az Európai Unió népessége 2025 elején elérte a 451 millió főt, ami mintegy egymillióval több az egy évvel korábbinál, ugyanakkor az unió társadalma tovább öregszik, a természetes népességfogyás pedig tartós maradt - derült ki EU statisztikai hivatalának csütörtökön közzétett demográfiai felméréséből.
2026. 05. 21. 22:30
Megosztás:

Teherán kiterjesztette ellenőrzését a Hormuzi-szoros felett

Irán jelentősen kiterjesztette katonai ellenőrzését a Hormuzi-szoros térségére, és a tengeri útvonalon áthaladó összes hajó számára kötelezővé tette az előzetes engedélykérést - közölte csütörtökön a brit közszolgálati média (BBC).
2026. 05. 21. 21:30
Megosztás:

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elnöke

Lemondott a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) elnöki tisztségéről Somlyai Zoltán, a szövetség működésének folytonosságát az alapszabálynak megfelelően a novemberi tisztújító közgyűlésig a két alelnök, Juszkó Anita és Kovács Balázs együttesen biztosítja - közölte az érdekképviselet csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 21:00
Megosztás:

Tízéves magyar-olasz erdőhelyreállítási projekt zárul az idén

Látható eredményt hozott az iparszerű fakitermelés nyomainak felszámolására 2017-ben indult, mintegy 2000 hektárnyi magyar és olasz nemzeti parki erdőt érintő, 8 millió eurós uniós támogatásból megvalósított tízéves projekt - ismertette Fidlóczky József projektvezető csütörtökön a projekt magyarországi helyszínén, Barangon tartott sajtótájékoztatón.
2026. 05. 21. 20:30
Megosztás:

Idén is díjazták a legjobb konferencia és wellness szállodákat

Kiosztották a kiemelkedő színvonalú magyarországi konferencia és wellness szállodákat, illetve rendezvényhelyszíneket elismerő Aranynap-díjakat csütörtökön Budapesten - közölték a szervezők az MTI-vel.
2026. 05. 21. 20:00
Megosztás:

Megnyílt a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat

Megnyílt csütörtökön a Mercedes-Benz Studio Budapest programsorozat, a 140 éves német autógyártó mostantól több mint három hónapon át fővárosi és balatoni helyszíneken a prémium márka innovációit, designját és életstílusát bemutató élményekre hívja a látogatókat, hogy a Mercedes-Benz világát az autón túl is megtapasztalják.
2026. 05. 21. 19:00
Megosztás:

Csökkent a BUX csütörtök este

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 827,76 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel 130 632,44 ponton zárt csütörtökön.
2026. 05. 21. 18:30
Megosztás:

Nőtt a COOP árbevétele tavaly

A COOP gazdasági csoport árbevétele 3 százalékkal 887 milliárd forintra nőtt tavaly – közölte a CO-OP Hungary Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 05. 21. 18:00
Megosztás:

Növekvő hatékonysággal zárta az első negyedévet az AutoWallis

Javította működési hatékonyságát az AutoWallis Csoport 2026 első negyedévében, miután EBITDA eredménye 13 százalékkal 3,7 milliárd forintra emelkedett, elsősorban a bruttó árrés javulása miatt. A kedvező folyamat az árbevétel 2 százalékos csökkenése mellett történt, amit a nagykereskedelmi értékesítési volumen visszaesése okozott, szemben a kiskereskedelmi és mobilitási üzletágak növekedésével. A Csoport időszaki nyereségességét több egyedi tényező befolyásolta kedvezőtlenül, köztük a növekedési stratégiához illeszkedő új márkák bevezetéséhez kapcsolódó egyszeri költségek, valamint részben a nem realizált, forint erősödése miatti pénzügyi veszteség.
2026. 05. 21. 17:30
Megosztás:

Jövőre ismét gyorsulhat az infláció Magyarországon

A magyar gazdaság az idén 1,4 százalékkal, jövőre 2,2 százalékkal bővülhet, az éves átlagos infláció 2027-ben 4,5 százalékra gyorsulhat az idei 3,2 százalékról az emelkedő energiaárak és egyes árkorlátozó intézkedések akár részbeni kivezetése miatt - közölte az Erste Bank legújabb előrejelzését az MTI-vel.
2026. 05. 21. 16:30
Megosztás:

Coinbase és Flipcash: USDF néven új Solana-alapú stabilcoin indult

A Coinbase újabb lépést tett a stablecoin-infrastruktúra piacán: a vállalat a Flipcash alkalmazással közösen elindította az USDF nevű, Solanán kibocsátott egyedi stablecoint. A token teljes mértékben USDC-fedezettel működik, és azt a célt szolgálja, hogy a Flipcash felhasználói által létrehozott digitális valuták mögött egységes, dollárhoz kötött elszámolási eszköz álljon.
2026. 05. 21. 15:30
Megosztás:

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna

Szabadkereskedelmi megállapodást kötne Szerbia és Ukrajna, erről tárgyalt Belgrádban Tarasz Kacska ukrán miniszterelnök-helyettes a szerb kereskedelmi miniszterrel, a miniszterelnökkel és a köztársasági elnökkel csütörtökön.
2026. 05. 21. 15:00
Megosztás:

Júniusban újraindul a magyar-osztrák vasúti munkacsoport

Júniusban újraindítjuk a magyar és az osztrák közlekedési minisztérium együttműködését és a vasúti szolgáltatások közös fejlesztésével foglalkozó munkacsoport munkáját - közölte Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter közösségi oldalán csütörtökön, miután találkozott Peter Hanke osztrák közlekedési miniszterrel Bécsben.
2026. 05. 21. 14:30
Megosztás:

Száraz idő várható, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából

Továbbra is nagy szüksége lenne a mezőgazdaságban az esőre, de az északiasra forduló áramlás tartósan száraz időt hoz, a talaj sokat veszít a nedvességtartalmából - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 05. 21. 14:00
Megosztás: