A fiatalok az első lakás vásárlásához szükséges önerőt hitelek segítségével is kiegészíthetik

A fiatalok az első lakás vásárlásához szükséges, 10 százalékos önerőt személyi kölcsön, másik tehermentes ingatlanra felvett szabad felhasználású hitel vagy takarékpénztár segítségével is kiegészíthetik - közölte a Duna House pénteken az MTI-vel.

A fiatalok az első lakás vásárlásához szükséges önerőt hitelek segítségével is kiegészíthetik

Emlékeztettek az idei évtől élő szabályra, amelynek értelmében a fiataloknak lehetőségük van az eddigi 20 százalék helyett, 10 százalékos önerővel lakást vásárolni, amelyre ráadásul családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül bárki jogosult, aki 41 év alatti, valamint korábban sosem volt 50 százalékot elérő tulajdoni hányada semmilyen ingatlanban.

A közlemény idézte Fülöp Krisztiánt, a cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkája, a Credipass magyarországi vezetőjét, aki elmondta, a jogszabályi előírás kizárólag a 41 év alatti életkort és a meglévő lakástulajdonnal kapcsolatos korlátozásokat írja ugyan elő, azonban mégsem működik minden banknál automatikusan ez a fajta finanszírozás.

A csökkentett önerő igénybevétele ugyanis függhet a banki ügyfélminősítéstől, de van olyan pénzintézet is, ahol a megvásárolandó ingatlan elhelyezkedésétől függ, vagy éppen a meglévő munkahelyen eltöltött idő számít.

Fontos, hogy ingatlanvásárlásnál a bankok nem a vételár, hanem az értékbecslő által megállapított forgalmi érték alapján hiteleznek, így előfordulhat, hogy a vételárnál alacsonyabb forgalmi értéket állapítanak meg, ami az önerő kiegészítését vonhatja maga után.

Közölték, a lakásvásárláshoz szükséges önerő kiegészítésére az egyik lehetőség a személyi kölcsön igénybevétele lehet.

Arra azonban figyelni kell, a személyi kölcsön felvételének legalább 3 hónappal meg kell előznie a lakáshitel igénylését.

Az igazolt fizetés mértéke is meghatározó, ugyanis a lakáshitel bírálatánál a személyi kölcsön törlesztőrészlete már terhelni fogja a jövedelmet. Elsősorban azonban azt kell mérlegelni, hogy a személyi kölcsön és a jelzáloghitel együttes törlesztője - még ha meg is felel a banki szabályoknak - biztonsággal vállalható-e hosszabb távon is.

Példaként említették, hogy egy 30 millió forintos vételárú lakás megvásárlásához, attól függően, hogy a vevők tudnak-e élni a 10 százalékos önerővel, 3 vagy 6 millió forint önerő szükséges.

Egy 3 millió forintos személyi kölcsön havi törlesztése 8 évre nagyságrendileg havi 50 000 forint, míg 6 millió forintnál már havi 100 000 forint körül alakul. Ehhez kell hozzáadni a 24 millió forintos jelzáloghitel havi törlesztőrészletét, amely 20 éves futamidőre hozzávetőlegesen 180, míg 25 évre 160 000 forint körül alakul.

Amennyiben nincs meg a teljes önerő, akkor megoldás lehet az is, ha az ügyfél a megvásárolandó ingatlanon kívül egy másik tehermentes ingatlant ajánl fel a banknak a jelzáloghitel fedezeteként. Ebben az esetben az önerő egy része, vagy adott esetben akár az egész is "kiváltható" a pótfedezet bevonásával.

Közölték, egy másik tehermentes ingatlan segítség lehet úgy is, ha az önerőhöz szükséges plusz összeget (vagy akár a teljes önerőt) külön, egy szabadfelhasználású jelzáloghitel formájában igényli az ügyfél.

Így a lakásvásárlásnál már kéznél van a foglaló vagy akár a tervezett teljes önrész.

A szabadfelhasználású jelzáloghitel kamata kedvezőtlenebb, mint a lakáshitelé, ezért a Credipass szakértői szerint érdemes ezt a hitelt mielőbb lezárni.

Felhívták a figyelmet a lakástakarékpénztári megtakarításra is: ennek segítségével 4-5 év alatt már akár egy budapesti garzonlakás önerejét is össze lehet spórolni.

Számítások szerint ugyanis havi 50 000 forintos megtakarítással, 5 év alatt 3,5 millió forintot lehet félretenni az elérhető kamatbónuszokkal, amely egy 35 millió forintos lakás árának 10 százalékát jelentheti - olvasható a Duna House közleményében.


Az amerikai és a német tízéves hozam is emelkedett

Szerdán az amerikai tízéves hozam 4,5% felett is járt, de Kevin Warsh Sintrában mondott üzenetei, továbbá a vártnál gyengébb ADP foglalkoztatási adat és lassuló feldolgozóipari aktivitás mérsékelték a hozamemelkedést.
2026. 07. 02. 09:30
Megosztás:

Szerdán lefelé vették az irányt az amerikai részvényindexek

Szerdán mindhárom vezető Wall Street-i index mínuszban zárta a napot. Az S&P 500 0,2%-ot, a Nasdaq Composite 0,7%-ot csökkent, míg a Dow Jones minimálisan zárt a keddi értéke alatt. 8,8%-os emelkedéssel kiemelkedő teljesítményt nyújtott a Meta, miután a Bloomberg arról számolt be, hogy a vállalat felhőszolgáltatási üzletágat épít ki annak érdekében, hogy értékesítse a felesleges mesterséges intelligencia-számítási kapacitását.
2026. 07. 02. 09:00
Megosztás:

0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600

A kimondottan erős második negyedév után (+10%-os erősödés Q2-ben) 0,4%-os mérséklődéssel kezdte a júliust a páneurópai STOXX600. Bár a DAX 0,2%-ot erősödött, a CAC 40 0,8%-kal, az FTSE100 pedig 0,2%-kal került lejjebb. A technológiai szektorindex 1,2%-ot esett, amiben az ASML 4,6%-os csökkenése is szerepet játszott. A mesterséges intelligenciához kapcsolódó berendezéseket gyártó Schneider Electric 3,1%-ot veszített értékéből, miután megállapodott a Cognite Holding felvásárlásáról. Az egyedi részvények között a Primark tulajdonosa, az Associated British Foods 3,2%-ot esett, miután jelezte, hogy az éves profit várhatóan elmarad az előző évi szinttől. A svéd védelmiipari vállalat, a Saab 3,3%-kal erősödött, miután mintegy 2,54 milliárd dollár értékű szerződést írt alá 16 darab Gripen vadászgép Ukrajnának történő szállításáról.
2026. 07. 02. 08:30
Megosztás:

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 02. 08:00
Megosztás:

Peking és Washington közös érdeke a kapcsolatok erősítése

Kína és az Egyesült Államok közös érdeke, hogy kapcsolataik a konstruktív stratégiai stabilitás irányába fejlődjenek - hangsúlyozta Vang Ji kínai külügyminiszter amerikai kollégájával, Marco Rubióval folytatott telefonbeszélgetésén.
2026. 07. 02. 07:00
Megosztás:

A Toyota Corolla a hibrid-verseny győztese? Nagyot nőtt a hibridek piaca

Valóságos roham indult a részben elektromos hajtású járművek iránt a hazai használtautó-piacon a Használtautó.hu legfrissebb, 2026 májusi statisztikái szerint. Egyetlen év alatt több mint 34%-kal emelkedett a hibrid modellek iránti kereslet, miközben a kínálatbővülésnek köszönhetően a szegmens átlagára némileg csökkent. A legnépszerűbb modellek rangsorában trónfosztás történt: a Toyota Corolla megszerezte az első helyet, a Ford Kuga pedig hatalmasat lépett előre.
2026. 07. 02. 06:30
Megosztás:

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek - így vásárolnak bútort a magyarok

A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.
2026. 07. 02. 06:00
Megosztás:

Júniusban jelentősen felpörgött a lakáspiaci forgalom

2026 júniusában országosan 9 862 lakóingatlan-adásvétel köttetett, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 222 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 07. 02. 05:30
Megosztás:

Az engedélyek megérkezése után indulhat a tevékenység a CATL debreceni cellagyárában

A CATL debreceni cellagyára teljesen készen áll, az üzem elindításához az engedélyeket várják; eközben megkezdődött az ötödik toborzási kampány a CATL-nél - hangzott el a cég debreceni telephelyén szerdán tartott sajtótájékoztatón.
2026. 07. 02. 05:00
Megosztás:

A magyarok közel kétharmada kerékpározik, és ez egyre inkább jelent identitást is

A nyári szabadságok és a szünidő kezdetével egyre többen ülnek nyeregbe, és sokan még a külföldi nyaralásukra is magukkal viszik kerékpárjukat. Egy friss kutatás szerint a szabadidős kerékpározás egyre inkább közösségi élménnyé válik, és a magyar bringások fele már életmódja szerves részének tekinti a biciklizést, amely sokak számára identitásformáló szerepet is betölt. De hogyan élik meg a magyarok a kerékpáros létet? Mit ad számukra a bringázás, milyen kapcsolatban vannak a többi közlekedővel, és mennyire figyelnek saját biztonságukra? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ a Groupama Biztosító legfrissebb, országos reprezentatív kutatása.
2026. 07. 02. 04:30
Megosztás:

Megállt a lakásárak száguldása - Jelentős fordulatot hozott a második negyedév

Az idei első negyedévben még látványos volt az éves áremelkedés a hazai lakáspiacon, a második negyedévben azonban elfogyott a lendület. A zenga.hu legfrissebb elemzése szerint éves összevetésben ugyan még mindig 14 százalékkal magasabbak a lakóingatlanok hirdetési árai, de ez jelentős lassulás az első negyedévi 20 százalékos növekedéshez képest. Negyedéves alapon pedig mindössze 0,3 százalékkal emelkedtek az árak, vagyis országosan gyakorlatilag megállt az áremelkedés.
2026. 07. 02. 04:00
Megosztás:

Vizsgálják a Paksi Atomerőmű hulladékhőjének a fővárosi távfűtésben történő hasznosítását

A Főváros távhőrendszerét FŐTÁV divíziója keretében üzemeltető Budapesti Közművek - több hónapig tartó tárgyalásokat követően - megbízási szerződést kötött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel. Az együttműködés célja egy majdani döntést megalapozó tanulmány közös elkészítése a Paksi Atomerőmű hőjének a fővárosi távfűtési rendszerbe történő eljuttatásának lehetőségéről. A beruházás révén számottevően csökkenhetne a Duna vizének hőterhelése, továbbá a jelentős CO2 kibocsátáscsökkenés mellett tovább mérséklődne az ország földgázimport-függése. A Paks és Budapest közötti távhővezetékre a nyomvonal közelében lévő városok távhőrendszerei, ipari fogyasztói is rácsatlakozhatnának, ezzel tovább javítva az energetikai és gazdasági hatékonyságot.
2026. 07. 02. 03:30
Megosztás:

Mi történt a magyar tőzsdén júniusban?

Emelkedéssel zárta a júniust a Budapesti Értéktőzsde irányadó részvényindexe, a BUX, amely a hónap végén 139 892,19 ponton állt. Az azonnali részvénypiaci forgalom összesen 565,7 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 25,7 milliárd forintos kereskedési volument jelentett. A befektetői aktivitás továbbra is elsősorban az OTP Bank, a Magyar Telekom és a MOL részvényeire koncentrálódott, míg a befektetési szolgáltatók közül júniusban is a WOOD & Company zárt az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 07. 02. 03:10
Megosztás:

Légkondipiac 2026: jön a nagy klíma-drágulás!

A magyarországi klímapiac 2026-ban jelentős fordulóponthoz érkezett: a 2025-ös évhez képest átlagosan 20–25 százalékkal csökkentek az árak, ami elsősorban a forint erősödésének és a piaci túlkínálatnak köszönhető.
2026. 07. 02. 02:40
Megosztás:

A júliusi nyugdíj hamarabb érkezik!

Fontos változásra számíthatnak 2026 júliusában azok a nyugdíjasok, akik bankszámlára kérik havi ellátásukat. A pénz ugyanis nem a megszokott időpontban érkezhet meg, hanem valamivel korábban válhat elérhetővé.
2026. 07. 02. 02:00
Megosztás:

A Pay10 fizetési szolgáltató felügyeleti engedélyt szerzett Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését

A Pay10 megszerezte az elektronikuspénz-kibocsátó intézményi és pénzforgalmi szolgáltatói engedélyét Magyarországon, így megkezdi európai uniós működését. Az indiai hátterű cég a harmadik elektronikuspénz-kibocsátó intézmény, amelynek működését jóváhagyta a Magyar Nemzeti Bank.
2026. 07. 02. 01:30
Megosztás:

Temu és Shein vám 2026: így lesz egy 500 forintos termék ára 2300 Ft

2026. július 1-jétől alapjaiban változik az EU-n kívüli webáruházakból történő rendelés. A Temu, a Shein, az AliExpress és más nemzetközi platformok 150 eurónál kisebb értékű küldeményeire is vám kerülhet. Az új szabály különösen a néhány száz forintos termékeket érinti érzékenyen: egy 500 forintos áru teljes költsége bizonyos esetekben akár 2000–3000 forint fölé is emelkedhet.
2026. 07. 02. 01:00
Megosztás:

Növekedési pályára állt a kiskereskedelem az MBH Bank szakértői szerint

Növekedési pályára állt a belföldi kiskereskedelem, fejlődési üteme ugyanakkor mérsékeltebb a térség más piacaihoz képest – mondták az MBH Bank szerdai sajtóeseményének szakértői Budapesten.
2026. 07. 02. 00:30
Megosztás:

Több milliárd koronás osztalékot kapott az Agrofert konszerntől Andrej Babis miniszterelnök

Mintegy 4,25 milliárd koronás (68 milliárd forint) osztalékot kapott tavaly Andrej Babis az Agrofert konszerntől, amelynek korábban a cseh kormányfő egyszemélyes tulajdonosa volt. Babis ezt abban az interjúban mondta el, amelyet az iDnes című hírpotál hozott nyilvánosságra szerdán.
2026. 07. 02. 00:05
Megosztás:

A lovasturizmust segítő fejlesztések indultak Csongrád-Csanád vármegyében

A lovasturizmust segítő fejlesztések indultak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, 2027 végre hat megállópontot alakítanak ki és kijelölik a túraútvonalakat - tájékoztatta a projektet megvalósító konzorciumban résztvevő Csongrád-Csanád Vármegyéért Nonprofit Kft. az MTI-t szerdán.
2026. 07. 01. 23:30
Megosztás: