Mérséklődött a budapesti ingatlanok drágulása novemberben

Míg az ingatlanpiaci boom első hullámában Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább az agglomerációban erősödött a kereslet - derül ki a zenga.hu ingatlankereső portál adataiból. Budapesten novemberben 1 százalékponttal mérséklődött az éves drágulás üteme, ugyanakkor van három kerület, ahol egy év alatt harmadával emelkedtek a lakásárak.

Mérséklődött a budapesti ingatlanok drágulása novemberben

Sorra döntötték meg a rekordokat a Budapest és környéki ingatlanárak, miközben a kereslet és kínálat tekintetében is voltak változások. A zenga.hu ingatlankereső portál adatai szerint míg az idei ingatlanpiaci boom első hullámában - az év első harmadában - Budapesten volt nagyobb élénkülés a lakáspiacon, az év második felében inkább a fővárosi agglomerációban nőtt az eladó ingatlanok iránt az érdeklődések száma.

“Az év eleji ingatlanbefektetési hullám, amit főleg a lejáró állampapírok és a kamatfizetések okoztak, inkább a főváros, míg a szeptembertől elérhető Otthon Start program eddig inkább az agglomeráció piacát mozgatta meg” - mondta Futó Péter, a zenga.hu elemzési vezetője. 

Kevesebb az eladó ingatlan az agglomerációban

Ha a fővárost és környékét öt részre osztjuk (budai, belső-pesti, középső-pesti, külső-pesti kerületek, illetve Pest vármegye) megállapítható, hogy az utóbbi hónapokban a középső-pesti kerületekben, többek között a X., XIV. és XIX. kerületekben csökkent leginkább az eladásra meghirdetett ingatlanok száma, ami azt is jelenti, hogy ott az átlagnál nagyobb a kereslet. 

A zenga.hu adatai szerint a kínálat az agglomerációban is enyhén szűkült, ami ott is nagyobb keresletre utal. Futó Péter kiemelte, hogy az átlagnál nagyobb mértékben nőtt viszont a külső-pesti, a XVI., XVII. és XXI. kerületekben a meghirdetett lakások és házak száma. 

“A potenciális ingatlanvásárlók az utóbbi hónapokban próbálják a közepes árazású, de a központtól még nem annyira távoli kerületeket előnyben részesíteni a drágább belvárosi, vagy éppen az olcsóbb, de nehezebben megközelíthető külső-pesti kerületekkel szemben” - tette hozzá a zenga.hu szakértője.

Mérséklődött a drágulás Budapesten

Budapesten az átlagos 1,495 millió forint hirdetési négyzetméterár hajszál híján eléri az Otthon Start program maximált értékét.

“Ez 23 százalékos éves áremelkedésnek felel meg, de novemberben az októberihez képest 1 százalékponttal így is mérséklődött az éves drágulási ütem. A következő hónapokban feltehetően ez fokozatosan tovább fog csökkenni, ahogy egyre jobban emelkedik majd a tavalyi bázisérték” - hangsúlyozta Futó Péter.

Bár a legdrágább továbbra is a belső-pesti V. kerület, ahol 2,2 milliós átlagos négyzetméteráron kínálják a lakásokat az eladók, az élmezőnyben többségében budai kerületek találhatók.

A legolcsóbb kerületekben - ilyen a XVII., XVIII., XXI., XXIII. - az átlag 900 ezer és 1 millió forint között van négyzetméterenként, az agglomerációban viszont 840 ezer, nem véletlen, hogy Budapest helyett sokan itt keresnek maguknak ingatlant.

A zenga.hu adatai szerint három olyan kerület is van, ahol novemberben az éves áremelkedés meghaladta a 30 százalékot, a XV., a IX. és a VII. A szakértő szerint előbbi kettőben a drágább új építésű lakások megnövekedett aránya állhat a kiemelkedő drágulás mögött, a VII. kerület pedig az elmúlt egy év első felét meghatározó befektetési célú vásárlások fontos célterülete. A fentiek mellett a 30 százalékot közelíti a X. kerületi áremelkedés is, ott részben szintén az új építésű projektek magyarázhatják a magasabb értéket.

A sor másik végén az agglomeráció áll 14 százalékkal, valamint az I. kerület 12 százalékkal, a XVII. kerület pedig az egyetlen, ahol kicsivel 10 százalék alatt maradt az éves áremelkedési dinamika. “Ez is megerősíti azt, hogy a kereslet a központtól távoli peremkerületek helyett továbbra is a valamivel közelebbi kerületeket célozza” - mondta a zenga.hu elemzési vezetője.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban bizonyos társadalmi csoportok számára egyre nagyobb hátrányt jelent. A Bank360 utánajárt, melyik bank milyen feltételeket szab ezen a téren, illetve, hogy ez hogyan érinti a kisebb jövedelemmel rendelkező igénylőket.
2026. 01. 15. 13:00
Megosztás:

Úton van a megemelt nyugdíj

A Magyar Posta munkatársai már úton vannak az év első, megemelt nyugdíjával. A társaság által kiadott nyugdíjkifizetési naptár szerint a nyugdíjak kézbesítése január 15-én indul és január 30-án fejeződik be - közölte a posta az MTI-nek csütörtökön megküldött közleményében.
2026. 01. 15. 12:30
Megosztás:

Messari: a Bitget UEX-modellje robbanásszerűen nő – 18 milliárd dollár tokenizált részvényforgalommal

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) szerepel egy frissen megjelent Messari kutatási jelentésben, amely a platform fejlődő piaci struktúráját és növekedési hajtóerejét vizsgálja.
2026. 01. 15. 11:30
Megosztás:

229 féle építési terméket vizsgált 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében került sor jogsértés megállapítására.
2026. 01. 15. 11:00
Megosztás:

Kasszasiker volt 2025 a szerencsejátékosoknak

Rekordmagas volt a nyertesek száma tavaly a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. Több mint nyolcezren léphettek be 2025-ben a milliomosok, és nem kevesen a milliárdosok klubjába. A legnagyobb spílerek továbbra is a sportfogadók, a legnagyobb nyertesek pedig a lottójátékosok és sorsjegykedvelők. A legalább milliós nyereményt elérők összesen több mint húszmilliárd forinttal gazdagabban zárhatták az évet.
2026. 01. 15. 10:30
Megosztás:

A Bitget 2025-ös összefoglalója: az UEX vezeti a kripto és a hagyományos piacok konvergenciáját

A Bitget, a világ legnagyobb Universal Exchange-e (UEX) közzétette 2025-ös éves áttekintését, amely bemutatja az UEX-modell bővülését a kriptopiacokon, az onchain piacokon és a tokenizált hagyományos eszközök terén – mindezt egyetlen, egységes kereskedési élmény keretében.
2026. 01. 15. 10:00
Megosztás:

229 féle építési termékből minden harmadik fennakadt az ellenőrzésen

Zsákos kiszerelésű cementek, falazóhabarcsok és vakolóhabarcsok forgalmazási feltételeit vizsgálta 2025-ben a fogyasztóvédelmi hatóság. Az ellenőrzések 229 féle építési termékre terjedtek ki, minden harmadik árucikk esetében jogsértést állapított meg a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
2026. 01. 15. 09:30
Megosztás:

A télies időjárás miatt szerdán 66 esethez vonultak ki a tűzoltók

A télies időjárással összefüggésben szerdán 66 tűzoltáshoz és műszaki mentést igénylő esethez vonultak ki a katasztrófavédelem munkatársai.
2026. 01. 15. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult csütörtök reggelre a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 01. 15. 08:30
Megosztás:

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap mintegy 890 millió eurót biztosít kkv-k növekedésének felgyorsítására Közép- és Kelet-Európában

Az UniCredit és az Európai Beruházási Alap (EIF), amely az EIB Csoport része, új InvestEU-garanciamegállapodást írt alá régiós kis és középvállalkozások támogatásának növelésére.
2026. 01. 15. 07:30
Megosztás:

Túlóráznak a hétvégén a MOHU munkatársai

Túlórát rendelnek el a fővárosi hulladékbegyűjtésben részt vevő és a begyűjtést kiszolgáló munkatársak körében a hétvégére, ha az útviszonyok és az időjárási körülmények lehetővé teszik - közölte a MOHU Budapest Zrt. szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 07:00
Megosztás:

Hiányos az olívaolaj-ellenőrzés az Európai Számvevőszék szerint

Az EU ellenőrzési rendszereinek hiányosságai miatt veszélybe kerülhet az európai olívaolaj biztonságossága és nyomonkövethetősége - írta az Európai Számvevőszék az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
2026. 01. 15. 06:30
Megosztás:

Franciaország konzulátust nyit Grönlandon

Konzultátust nyit Grönlandon Franciaország február 6-án - jelentette be szerdán a francia diplomácia vezetője, hozzátéve, hogy ez "politikai jelzés", miközben az amerikai elnök, Donald Trump szeretné amerikai tulajdonná tenni a Dániához tartozó autonóm területet.
2026. 01. 15. 06:00
Megosztás:

A globális olajkereslet további növekedésére számít az OPEC

Az olajkereslet növekedésére számít idén és jövőre a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) legfrissebb, szerdán kiadott piaci jelentése szerint.
2026. 01. 15. 05:30
Megosztás:

A venezuelai válságról tárgyalt az orosz és a brazil elnök

A venezuelai helyzetről tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Luiz Inácio Lula da Silva brazil elnök - közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.
2026. 01. 15. 04:30
Megosztás:

Padlót fogtak az albérletárak? – Decemberben ismét emelkedtek a lakbérek

Változott a helyzet a magyarországi albérletpiacon 2025 végén. Decemberben országosan 0,6 százalékkal, Budapesten pedig 1 százalékkal emelkedtek a bérleti díjak az előző hónaphoz képest. Ezzel véget ért a korábbi, három hónapon át tartó árcsökkenés, ugyanakkor éves összevetésben tovább mérséklődött az albérletdrágulás üteme: országosan már csak 5,4 százalékkal, Budapesten pedig 5,6 százalékkal voltak magasabbak a bérleti díjak, mint egy évvel korábban - áll a KSH-ingatlan.com lakbérindexéhez fűzött elemzésből, amely ismerteti az átlagos bérleti díjak januári szintjét és a kínálat változását is.
2026. 01. 15. 04:00
Megosztás:

Országos energetikai csapatversenyt hirdet diákoknak az OPUS Energetika Csoport

Idén már negyedik alkalommal hirdet országos energetikai és fenntarthatósági csapatversenyt középiskolás diákok számára az OPUS Energetika Csoport - közölte a társaság szerdán az MTI-vel.
2026. 01. 15. 03:30
Megosztás:

Több mint százéves Bugatti és 1050 lóerős villanyautó - 2025-ös rekordok a használtautó-piacról

Mozgalmas évet zárt a hazai használtautó-piac 2025-ben: a Használtautó.hu-n személyautók iránt közel 5 millió érdeklődés érkezett, miközben a felhasználók több mint 1,2 millió hirdetést adtak fel az év során. Az átlagos kínálati ár 5,1 millió forint körül alakult, az autók átlagéletkora megközelítette a 13 évet, az átlagos futásteljesítmény pedig 178 ezer kilométer volt. A számokból azonban nemcsak trendek, hanem kifejezetten meglepő rekordok is kirajzolódtak.
2026. 01. 15. 03:00
Megosztás:

Átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban

Előre tervezett, átfogó felújítási munkák zajlanak a Gödöllői Semmelweis Egészségközpontban, amelyek első üteme előreláthatóan február végén fejeződik be. Annak érdekében, hogy ez idő alatt a térség lakóinak ne kelljen a fővárosba utazniuk az ambuláns ellátásért, az egyetem úgy szervezte a munkálatokat, hogy a betegellátás folyamatosan, zavartalanul működjön - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel szerdán.
2026. 01. 15. 02:30
Megosztás:

Miért kritikus a HFR és tűzjelző rendszerek felülvizsgálata 2026-ban?

A 2025-ös hazai tűzeseti adatok ismét rávilágítanak arra, hogy alapvetően maga a füst, nem pedig a lángok, a tűzesetek legnagyobb veszélyforrása. A katasztrófavédelem 2025-ös jelentése szerint például, az év első kilenc hónapjában, 4739 lakóépület gyulladt ki, melyek során, 77 ember életét vesztette, 473 pedig megsérült – és ezekben az esetekben, a füst gyors elterjedése gyakran nehezítette a menekülést és a mentést. Ráadásul az érintett lakóépületek közül, mindössze néhányban volt csak tűzjelző rendszer vagy valamilyen füstérzékelő eszköz, ami a korai jelzések hatékonyságát még inkább kérdésessé teszi.
2026. 01. 15. 02:00
Megosztás: