A héten elkészül a Vác-Balassagyarmat vasútvonal felújítása
Hegyi Zsolt a közösségi oldalán azt írta, hogy a 75-ös számú vasútvonal infrastrukturálisan már kész, de a következő napokban mérővonattal még átvizsgálják, a személyforgalmat csak ezután indítják el újra. A vonatok a nőnapi hétvégétől válthatják föl a pótló buszokat Magyarország egyik legnépszerűbb vasúti mellékvonalan - tette hozzá.
A vezérigazgató emlékeztetett, hogy tavaly ősszel ezen a vonalon kisiklott egy szerelvény Vác és Szokolya között, a balesetet a váratlanul felgyorsult pályaromlás okozta.
Az ezt követő vizsgálatban arra kerestek választ, hogy miért nem tudták megbízhatóbban előre jelezni a pályahiba gyors súlyosbodását.
A szakértői jelentés megállapításai alapján a társaság új protokollt vezetett be, több méréssel és összetettebb elemzésekkel. A mérési adatokat a belső vizsgálat szerint másképp kell feldolgozni és szigorúbban kell értelmezni, mint eddig, különösen egy geológiai szempontból olyan kényes szakaszon, mint a Börzsönyben - olvasható a bejegyzésben.