A kiskereskedelem jól kezdte a negyedik negyedévet

A kiskereskedelmi forgalom várakozásokat meghaladó októberi növekedése bíztató kezdetet jelez a negyedik negyedévi GDP-növekedés szempontjából, a szolgáltatószektor mellett továbbra is ez az egyedüli terület, amely érdemi pozitív növekedési hozzájárulást hozhat.

A kiskereskedelem jól kezdte a negyedik negyedévet

Az évvégi jutalmak és ünnepi vásárlások valamint a jövő év eleji béremelések és kormányzati juttatások biztosítják a dinamikus növekedés folytatását - így kommentálták az MTI-nek nyilatkozó elemzők a pénteken megjelent friss adatokat.
    
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentése szerint októberben 5,7 százalékkal nőtt a kiskereskedelemi forgalom volumene a szeptemberi 5,8 százalék után.
    
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában azt emelte ki, hogy a kiskereskedelem októberi teljesítménye viszonylag jó kezdetet biztosít az idei év utolsó negyedévének. A dinamikus növekedés részben az előző évi alacsony bázis, részben pedig az október havi (mérsékelt) növekedés következménye. Bármennyire biztató is az októberi kiskereskedelmi adat a negyedik negyedévre nézve, a szolgáltatószektor mellett továbbra is ez az egyedüli terület, amely érdemi pozitív növekedési hozzájárulást hozhat. Az ipar és az építőipar ugyanis továbbra is ellátási és munkaerőpiaci nehézségekkel küzd. Egyelőre azonban az ING Bank szakértői úgy látják, hogy a negyedik hullám során nem kerül sor komoly lezárásokra, így a gazdaság, ha mérsékelt ütemben is, de tovább növekedhet.
    
A várakozásokat bőven meghaladónak nevezte a kiskereskedelmi forgalom októberi növekedését Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője. A háztartások növekvő jövedelme, valamint a munkaerőpiac teljes helyreállásának köszönhetően a háztartások fogyasztása nem csupán a megnyíló szabadidős tevékenységek, hanem a vásárlások területén is elkezdett élénkülni. Számítása szerint a forgalom 17,4 százalékkal nőtt a tavaly áprilisi mélyponthoz képest, míg alig 0,8 százalékkal marad el a járvány előtti szinttől. A korábbi hónapokhoz képest jelentkező lényeges gyorsulást azonban részben az árváltozások okozzák.
    
Idén 3,4 százalék körül nőhet a kiskereskedelmi forgalom, jövőre azonban az idei év eleji alacsony bázis, a gyermeket nevelők szja-visszatérítése, a 13. havi nyugdíj, valamint a rendőri hivatásos állomány számára tervezett féléves bónusz hatására - amivel összességében mintegy 1200 milliárd forint többletjövedelem kerülhet a háztartásokhoz -, valamint a közel 20 százalékos minimálbér és bérminimum emelés, illetve egyes ágazatokban szintén 20 százalék körüli béremelés hatására kétszámjegyű, 11 százalék feletti növekedésre számítanak a Takarékbank elemzői.
    
Nagy János, az Erste Bank makrogazdasági elemzője szerint bár az októberi kiskereskedelmi adat pozitív meglepetést hozott, a lényegi tendenciák nem változtak meg. A gazdaság nyár eleji újranyitását követően a fogyasztás szerkezete némileg megváltozott, mivel jövedelmüket inkább szolgáltatásokra költötték a háztartások, mint árucikkekre. A kiskereskedelmi forgalom így még mindig nem érte el teljesen a járvány előtti szintjét. Az üzemanyag-forgalom alacsony bázisa még várhatóan jövő májusig támogathatja az ágazat növekedését. A fogyasztás bővülését dinamizálhatja még egyrészt a bérek növekedése, másrészt a következő félévre előirányzott, nagy volumenű kormányzati transzfercsomag is.
    
Regős Gábor, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágának vezetője szerint több tényező is magyarázza az októberi kiskereskedelmi forgalom kedvező alakulását: a kedvező foglalkoztatási, illetve jövedelmi helyzet, a vírustól való korábbinál mérsékeltebb félelem, a korlátozások alacsony szintje, illetve a bázisidőszak alacsony adata. A kiskereskedelmi forgalomban szerepe lehet a határmenti kiskereskedelemnek is: a gyenge forintárfolyam, illetve a szomszédos országokban bevezetett korlátozások nyomán megugorhatott a határmenti üzletek forgalma. Regős Gábor meglepőnek találta viszont az üzemanyag-fogyasztás jelentős növekedését, azt, hogy a magas benzinár nem fogta vissza a keresletet.
    
A következő hónapokban a kiskereskedelmi forgalom tovább élénkülhet, különösen, ha nem lesznek a tavalyihoz hasonló korlátozások, illetve a korlátozások a szomszédos országokban fennmaradnak. Ebben az esetben a fogyasztás érdemben hozzájárulhat a negyedik negyedéves gazdasági növekedéshez, míg a külföldiek vásárlásai a nettó export gyengélkedését javíthatják.

Külföldi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját a Shopper Park

A Shopper Park Plus (SPP) lengyelországi és csehországi kiskereskedelmi ingatlanokkal bővíti portfólióját, az akvizíciós tervben négy, összesen körülbelül 132 millió euró összértékű projekt szerepel - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2026. 04. 08. 22:30
Megosztás:

Bitcoin 70 ezer dollár fölé kapaszkodott, de a piac még nem meri elhinni a kitörést

A Bitcoin ismét áttörte a lélektani 70 000 dolláros szintet, azonban a látványos emelkedés ellenére a piaci szereplők továbbra sem dőlnek hátra. Bár a geopolitikai enyhülés reményt adott a kockázatos eszközöknek, a befektetői hangulat továbbra is törékeny, és sokan úgy érzik: a mostani rali mögött még nincs meg az a magabiztos intézményi támogatás, amely tartóssá tehetné az emelkedést.
2026. 04. 08. 22:00
Megosztás:

A tűzszünet ellenére a szállítási bizonytalanság még az online rendeléseket is drágíthatja

Az Egyesült Államok és Irán között létrejött, két hétre szóló, feltételes tűzszünet nyomán megindult a forgalom helyreállása a Hormuzi-szoroson, amely az elmúlt napokban a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen visszaesett. A fejlemények rövid távon enyhítették a globális piacokra nehezedő nyomást.
2026. 04. 08. 21:30
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

Az Elektrorider forgalmazza az indiai Ultraviolette elektromos motorjait a közép-európai régióban

Az Elektrorider stratégiai együttműködést kötött az Ultraviolette-tel, így az Elektrorider válik a high-tech indiai motormárka hivatalos importőrévé és forgalmazójává Magyarországon, Horvátországban, Szlovákiában, Romániában, Szlovéniában és Csehországban - közölte az elektromos motorokra specializálódott társaság, az Elektrorider az MTI-vel.
2026. 04. 08. 21:00
Megosztás:

A TRON 150+ blokklánccal kapcsolódik össze, miközben fundamentumai rekord erősek

A TRON ökoszisztéma látványos fejlődési szakaszba lépett 2026 elején: az interoperabilitás bővülése, az intézményi elfogadottság erősödése és a stabilcoin dominancia együttesen új narratívát épít a hálózat köré. A legfrissebb fejlemények alapján a TRON nemcsak megőrizte piaci pozícióját, hanem komoly eséllyel válhat az interchain stabilcoin infrastruktúra egyik központjává.
2026. 04. 08. 20:30
Megosztás:

Golf és csapatépítés – profi programok cégeknek vidéken

A céges csapatépítés akkor igazán hatékony, ha élményt ad és közben fejleszti az együttműködést. A golfpályán szervezett outdoor programok természetközeli környezetben, játékosan és inspiráló módon hozzák közelebb egymáshoz a munkatársakat.
2026. 04. 08. 20:00
Megosztás:

ORFK: fejlesztik a magyar-szerb határ elektronikus védelmét

Fejleszti a magyar-szerb határszakasz elektronikus védelmét az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) az Európai Unió támogatásával; az új rendszer az illegális bevándorlás visszaszorításához is hozzájárul - írta az ORFK a police.hu oldalon szerdán.
2026. 04. 08. 19:30
Megosztás:

Bekérették a japán nagykövetet az orosz külügyminisztériumba

Tiltakozását fejezte ki az orosz külügyminisztérium Japán moszkvai nagykövetének szerdán amiatt, hogy a szigetország egy vállalata befektetési megállapodást kötött harci drónok egy ukrán fejlesztőjével.
2026. 04. 08. 19:00
Megosztás:

Európai és kanadai vezetők: a háború befejezése csak diplomáciai úton érhető el

A cél most az, hogy napokon belül tárgyalások kezdődjenek a háború gyors és tartós befejezéséről, ami csak diplomáciai úton érhető el - jelentette ki több uniós tagállam, valamint Kanada vezetője, továbbá az Európa Bizottság és az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatban szerdán, miután az Egyesült Államok és Irán a Hormuzi-szoros újranyitását is tartalmazó kéthetes tűzszünetben állapodott meg.
2026. 04. 08. 18:30
Megosztás:

NGM: magasabb fokozatra kapcsolt a fogyasztás, februárban 3,8 százalékkal bővült a kiskereskedelemi forgalom

A kormány az elhúzódó háború és a kedvezőtlen külső gazdasági környezet ellenére sem enged a brüsszeli és ukrán nyomásgyakorlásnak, továbbra is azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni - írta a legfrissebb kiskereskedelmi adatokhoz fűzött kommentárjában a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
2026. 04. 08. 17:30
Megosztás:

Ethereum árfolyamkilátás: történelmi csúcsra ugrott a stabilcoin-kínálat a hálózaton

Új lendületet kapott az Ethereum, miután az árfolyam többhetes csúcsra emelkedett, miközben a hálózaton lévő stablecoin-kínálat minden korábbi rekordot megdöntött. A piacot egyszerre támogatja a javuló globális hangulat, a fokozódó kockázatvállalási kedv, valamint az Ethereum ökoszisztéma egyre erősebb on-chain fundamentuma.
2026. 04. 08. 17:00
Megosztás:

A Magyar Telekom közgyűlése jóváhagyta az osztalékfizetési javaslatot

A Magyar Telekom a részvényeseknek összesen 136,4 milliárd forint osztalékot fizet a 2025. évi eredmény után - erről döntött a társaság szerdai közgyűlése a cég tájékoztatása szerint.
2026. 04. 08. 16:30
Megosztás:

Kezdődik az Egyetemi Tavasz Szegeden

Csaknem két hónapon át, hetven helyszínen több mint háromszáz eseménnyel - kiállításokkal, tudományos és ismeretterjesztő előadásokkal, konferenciákkal, színházi bemutatókkal, koncertekkel és szórakoztató programokkal - várja a közönséget a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) hagyományos tavaszi programkavalkádja, az Egyetemi Tavasz - közölte Széll Márta stratégiai rektorhelyettes szerdán Szegeden.
2026. 04. 08. 16:00
Megosztás:

Kína a szolgáltatások fejlesztésével ösztönözné a fogyasztást

Keresletvezérelt megközelítést, reformokat és technológiai fejlesztéseket sürgetett a szolgáltatási szektor erősítése érdekében Hszi Csin-ping kínai elnök egy pekingi országos szolgáltatóipari konferencián – jelentette a kínai állami média szerdán.
2026. 04. 08. 15:30
Megosztás:

Alchemy Pay szerepe a kriptogazdaságban: hogyan kapcsolja össze a hagyományos pénzügyeket és a blokklánc világát?

A kriptovaluták világát sokan még ma is bonyolultnak, technikainak és nehezen megközelíthetőnek tartják. Nem véletlenül: egy átlagos felhasználónak egyszerre kell megértenie a tárcákat, a tőzsdéket, a blokkláncokat, a tokeneket, a hálózati díjakat és azt is, hogyan lehet a „hagyományos pénzből” digitális eszközt venni. Ebben a bonyolult környezetben különösen fontosak azok a szolgáltatások, amelyek hidat képeznek a bankkártyás, fiatpénzes világ és a kriptoeszközök ökoszisztémája között. Az Alchemy Pay pontosan egy ilyen szereplő: egy olyan fizetési és infrastruktúra-megoldás, amely azt igyekszik lehetővé tenni, hogy a felhasználók egyszerűbben vásároljanak, adjanak el vagy használjanak kriptovalutákat.
2026. 04. 08. 15:00
Megosztás:

NVI: csütörtök délutánig lehet kérni akadálymentes szavazóhelyiséget

A választópolgárok csütörtök 16 óráig kérhetik akadálymentes szavazókör kijelölését elektronikus úton, személyesen vagy kézbesítési meghatalmazott útján - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szerdán.
2026. 04. 08. 14:30
Megosztás:

Szlovéniában 234 ezer gigabájt adatot töröltek a digitális hulladék csökkentéséért

Szlovéniában három év alatt 234 ezer gigabájt digitális hulladékot töröltek magánszemélyek és szervezetek eszközeikről a digitális nagytakarítási kampányban (Slovenia Digital Cleanup), amivel évente mintegy 49 tonnával csökkentették a szén-dioxid-kibocsátást - közölték a szervezők szerdán.
2026. 04. 08. 14:00
Megosztás:

Meglepetésre 2% alatt maradt az infláció

A fogyasztói árak márciusban 1,8%-kal haladták meg az egy évvel korábbi szintet idehaza, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb várakozásunknál és 0,4 százalékponttal alacsonyabb a piaci konszenzusnál. Az előző hónaphoz képest 0,4%-kal emelkedtek az árak, az elemzői konszenzus azonban jóval magasabb, 0,8% volt. Az éves maginfláció is tovább mérséklődött, 2,1%-ról 1,9%-ra márciusban - olvashatjuk az MBH Bank friss elemzői anyagában.
2026. 04. 08. 13:30
Megosztás:

Új stabilcoin-szabályokra készül az FDIC: szigorúbb felügyelet jöhet az amerikai bankrendszerben

Az Egyesült Államokban újabb fontos lépést tehetnek a stabilcoinok (angolul: stablecoin) szabályozása felé. Az FDIC a GENIUS Act keretében olyan új szabályjavaslatot tett közzé, amely a banki felügyelet alatt működő stablecoin-kibocsátók tartalékképzését, kockázatkezelését, visszaváltási mechanizmusait és letétkezelési gyakorlatát rendezné. Bár a bankokban elhelyezett tartalékbetétek bizonyos esetekben FDIC-védelem alá eshetnek, a stablecoin-tulajdonosok maguk nem kapnának szövetségi betétbiztosítást. A javaslat új korszakot nyithat az amerikai stablecoin-piacon, miközben a szabályozók most a piac és a nyilvánosság véleményét is várják.
2026. 04. 08. 13:00
Megosztás: