A koronavírus-járvány elleni küzdelem tudományos vezetői is kaptak kitüntetést II. Erzsébet királynőtől

A nagy-britanniai koronavírus-járvány elleni küzdelem tudományos vezetői szerepelnek II. Erzsébet királynő újévi kitüntetési listájának élén. A politikusok közül Tony Blair egykori munkáspárti miniszterelnök részesült magas kitüntetésben.

A koronavírus-járvány elleni küzdelem tudományos vezetői is kaptak kitüntetést II. Erzsébet királynőtől

Az uralkodói elismerések díjazottjainak névsorát évente kétszer, II. Erzsébet királynő júniusi "hivatalos" születésnapján és újévkor hirdetik ki. A szombat hajnalban ismertetett, több mint 1200 nevet tartalmazó idei újévi kitüntetési lista élén szerepel Chris Whitty angliai tisztifőorvos, a brit kormány egészségügyi főtanácsadója, aki a koronavírus-járvány legnehezebb időszakaiban is nyugodt, tárgyilagos, megnyugtató, de a kockázatokat, veszélyeket sem elhallgató lakossági tájékoztatóival vívott ki rendkívüli népszerűséget és közbizalmat.
    
Whitty professzort az uralkodó - a hivatalos indoklás szerint a közegészségügy szolgálatában kifejtett munkásságáért - lovagi rangra emelte, így az angliai tisztifőorvos szombattól a Sir Chris Whitty megszólításra tarthat igényt.
    
Ugyancsak a Sir előnév viselésére jogosító lovagi rangot adományozta a királynő Jonathan Van-Tam professzornak, az angliai tisztifőorvos-helyettesnek - vagyis Sir Chris helyettesének -, aki szintén rendszeresen tart lakossági tájékoztatókat az aktuális járványhelyzetről. Sir Jonathan ugyancsak igen népszerűvé vált, de elsősorban tájékoztatóinak színes, a komor hangulatot gyakran a labdarúgás világából kölcsönzött analógiákkal feloldó nyelvi fordulataiért.
    
Azóta is emlegetett megfogalmazásai között szerepelt, amikor az egyik novemberi sajtótájékoztatóján kijelentette: a koronavírus-járvánnyal vívott mérkőzés végét jelző sípszó még nem harsant fel, de a meccs már a hosszabbítás félidejében jár.
    
A lovagi cím női megfelelőjének számító, a Dame előnév viselésére jogosító címet adományozta a 95 esztendős uralkodó Jenny Harries professzornak, a brit kormány egészségügyi biztonsági hivatala (UK Health Security Agency, UKHSA) vezérigazgatójának. Ugyanilyen elismerésben részesült June Raine professzor, a brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) vezérigazgatója. Mindketten szintén a közegészségügy szolgálatában és a koronavírus-járvány elleni küzdelemben kifejtett tevékenységükért kapták a magas kitüntetést.
    
A színművészet világából Joanna Lumley és Vanessa Redgrave veheti át a Dame előnévre jogosító elismerést II. Erzsébet királynőtől.
    
Az élsport legkiválóbbjai közül a brit tenisz új szupersztárja, Emma Raducanu a Brit Birodalom rendjének tagja (Member of the Order of the British Empire, MBE) címet viselheti szombattól.
    
Raducanu kitüntetését sokan megjósolták, miután a 19 éves versenyző három hónapja - az egész világot alaposan meglepve - szettveszteség nélkül megnyerte a 2021-es év utolsó Grand Slam-tornáját, a US Opent. Ő lett 44 év után az első brit női játékos, akinek sikerült ez a diadal.

A politika világából Tony Blair részesült a legmagasabb uralkodói kitüntetésben.
    
Blair 1997 és 2007 között állt a brit kormány élén, és egymás után három parlamenti választást nyert a jelenlegi legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjeként, rekordot döntve ezzel a párt történetében. Blairt a királynő a világ egyik legexkluzívabb lovagi közössége, az Order of the Garter, a 14. század óta létező brit térdszalagrend tagjává emelte.
    
Az Order of the Garternek, a legmagasabb brit lovagi rendnek - amelynek legfeljebb 25 tagja lehet - mindig tagja a mindenkori uralkodó, aki a többi 24 helyre saját illetékességében, kormányzati ajánlás nélkül nevezhet ki új tagokat.
    
A rend tagjai is jogosultak a lovagoknak kijáró Sir, illetve hölgyek esetében a Lady előnév viselésére, a volt munkáspárti kormányfő hivatalos megszólítása szombattól így Sir Tony Blair. Blair egykori konzervatív párti riválisa és közvetlen hivatali elődje, Sir John Major is az Order of the Garter tagja, immár több mint másfél évtizede.

A Nébih tipp: ideje rendet tenni a hűtőben és a kamrában

A tavasz közeledte jó alkalom arra, hogy a hűtőszekrényt és kamrát is átvizsgáljuk, rendbe tegyük. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Oktatási Program praktikus tanácsokkal hívja fel a figyelmet a rendszeres ellenőrzés és takarítás fontosságára. A helyes élelmiszer-elrendezés mind az élelmiszerbiztonság, mind az élelmiszerpazarlás csökkentése szempontjából alapvető.
2026. 03. 01. 05:00
Megosztás:

Begyújtotta a rakétákat a 4iG: Soha nem látott pénzügyi eredményeket ért el a cégcsoport

A 4iG Csoport történetének legerősebb pénzügyi évét zárta 2025-ben: konszolidált nettó árbevétele 733,88 milliárd forintra, EBITDA-ja 275 milliárd forintra emelkedett, mindkettő történelmi csúcsot jelent.
2026. 03. 01. 04:00
Megosztás:

Befejeződött a Bászna Gabona Zrt. károsultjainak állami kárrendezése

A kormány gyors reakciójának köszönhetően másfél hónap alatt a pénzükhöz juthattak a Bászna Gabona Zrt. károsultjai - jelentette be közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter a tárca által az MTI-hez szombaton eljuttatott közlemény szerint.
2026. 03. 01. 03:00
Megosztás:

Ennyi lesz a liszt, a cukor, az étolaj és a tojás ára márciustól

Az üzletekben tapasztalható árváltozások most jóval visszafogottabbak, mint a korábbi, erőteljes inflációs időszakban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy teljesen mindegy lenne, mikor és melyik boltban tesszük a kosárba az alapélelmiszereket.
2026. 03. 01. 02:00
Megosztás:

Kevés a nyugdíjad? Így lehet emelést kérni hivatalos úton

Sokan csak akkor szembesülnek vele, mennyire alacsony az ellátásuk, amikor már hónapok óta próbálnak kijönni a pénzből. Pedig a nyugdíjrendszer nem zárja ki teljesen a segítséget: méltányossági alapon többféle támogatás is kérhető. Mutatjuk, milyen lehetőségek állnak rendelkezésre, ha kevésnek érzed a nyugdíjadat.
2026. 03. 01. 01:00
Megosztás:

Városi épületfejlesztést segítő algoritmust fejlesztett az EFERTE Kft.

Tartószerkezetet vizsgáló döntéstámogató algoritmust és hozzá kapcsolódó adatbázist fejlesztett az EFERTE Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. a meglévő városi épületek fejlesztésének segítésére, a 257,6 millió forint összköltségvetésű projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól kapott 199,9 millió forint vissza nem térítendő támogatás segítségével valósult meg - közölte az EFERTE Kft. az MTI-vel.
2026. 03. 01. 00:05
Megosztás:

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása

Drasztikus áremelkedést idézne elő a Hormuzi-szoros lezárása, ott halad át a világ nyersolaj-kereskedelmének mintegy harmada - mondta a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágának vezetője szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.
2026. 02. 28. 23:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél az ötös lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 9. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 02. 28. 22:00
Megosztás:

Pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moodys

A felminősítés lehetőségére utaló eddigi pozitívról stabilra módosította Szerbia adósosztályzatának kilátását a Moody's Ratings. A nemzetközi hitelminősítő elsősorban azzal a véleményével indokolta a negatív korrekciót, hogy a szerbiai politikai kockázatok jelentős erősödése a korábban vártnál nagyobb visszahúzó erőt gyakorol a szerb gazdaság növekedésére, és lefulladt a szerb EU-csatlakozási folyamat is.
2026. 02. 28. 21:00
Megosztás:

Nem kezdődött el a harmadik világháború, de új korszak kezdődik

Aleksandar Vucic szerb államfő szerint a közel-keleti konfliktus nem jelenti a harmadik világháború kezdetét, ugyanakkor a világ olyan új korszakba lép, amelyben a nemzetközi jog egyre kevésbé lesz meghatározó. Úgy vélte, jelentősen emelkedhet az olaj ára is.
2026. 02. 28. 20:00
Megosztás:

1,71 milliárd dolláros kriptobányászati veszteség után irány az AI: új pályára áll a MARA?

Brutális negyedéves mínuszt jelentett a MARA Holdings, miután a Bitcoin árfolyamesése letarolta a mérleget. A cég azonban nem csupán túlélni akar: mesterséges intelligencia-adatközpontokkal és egy francia energetikai óriás leányvállalatával közösen teljesen új üzleti modellt építene.
2026. 02. 28. 19:00
Megosztás:

Több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start program

A lakásvásárlást tekintve több mint negyvenezer fiatalt hozott helyzetbe az Otthon Start hitelprogram - közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a program bevezetése óta eltelt hat hónap eredményeit ismertetve szombaton Debrecenben.
2026. 02. 28. 18:00
Megosztás:

Iráni konfliktus - Kína a katonai műveletek azonnali leállítását sürgeti

Kína nagyfokú aggodalmát fejezte ki az Izrael és az Egyesült Államok által Irán ellen végrehajtott légitámadások miatt, és a katonai műveletek leállítását sürgeti - közölte szombaton a kínai külügyminisztérium.
2026. 02. 28. 17:00
Megosztás:

Több mint 531 milliárd SHIB áramlott a tőzsdékre – Komoly nyomás alá került a Shiba Inu árfolyama

A Shiba Inu ismét kritikus ponthoz érkezett. Az on-chain adatok szerint egyetlen nap alatt több mint 531 milliárd SHIB token került kriptotőzsdékre, ami erős eladói nyomásra utal. A technikai kép továbbra is gyenge, a hétvégi alacsony likviditás pedig felerősítheti az árfolyammozgásokat.
2026. 02. 28. 16:00
Megosztás:

Megközelítette a 4 milliárd forintot a CIG Pannónia nyeresége tavaly

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. 59,7 milliárd forintos díjbevétel mellett 3,958 milliárd forint adózott eredménnyel zárt tavaly - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2026. 02. 28. 15:00
Megosztás:

A Leapmotor kínai autómárka gyors ütemben bővíti hálózatát Európában

A Leapmotor kínai autómárka a Stellantis kiterjedt márkakereskedői hálózatába integrálódva gyors ütemben erősíti európai jelenlétét - tájékoztatta a C Automobil Import Kft. az MTI-t szombaton.
2026. 02. 28. 14:00
Megosztás:

80 ezer BTC visszaszerzése hard forkkal? Mark Karpeles vitatott javaslata felforgathatja a Bitcoint

Egy minden eddiginél merészebb ötlet rázta meg a kriptoközösséget: a csődbe ment Mt. Gox egykori vezérigazgatója, Mark Karpeles egy egyszeri Bitcoin hard fork végrehajtását javasolja annak érdekében, hogy visszaszerezzen közel 80 000 BTC-t egy 2011-es hackből. A terv nemcsak technikai, hanem filozófiai szempontból is alapjaiban kérdőjelezi meg a Bitcoin egyik legszentebb elvét: a megváltoztathatatlanságot (immutability).
2026. 02. 28. 13:00
Megosztás:

A gyógyszerpiac versenyjogi kihívásairól tartott szemináriumot a GVH és az OECD közös budapesti oktatási központja, Budapesten

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központja (ROK) a gyógyszerpiac versenyjogi kérdéseiről szervezett szemináriumot. A háromnapos szakmai eseményen közel 20 ország versenyhatósági szakértői vettek részt. A GVH aktívan foglalkozik a gyógyszerpiacokon felmerülő versenyjogi problémákkal, nemrég két versenyfelügyeleti eljárást is indított versenykorlátozás, illetve erőfölénnyel való visszaélés gyanújával.
2026. 02. 28. 12:00
Megosztás:

A Wizz Air felfüggesztette izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatait

A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt a Wizz Air azonnali hatállyal felfüggesztette minden izraeli, dubaji, abu-dzabi és ammani járatát - közölte a Wizz Air Magyarország szombaton az MTI-vel, jelezve: az intézkedés legalább március 7-ig érvényben marad.
2026. 02. 28. 11:00
Megosztás:

A Shopper Park Plus Nyrt. eredménye jelentősen nőtt 2025-ben

Az SPP Csoport 2025. évi adózott nyeresége 36,6 millió euró volt, 12,4 millió euróval magasabb, mint 2024-ben - tájékoztatott a Shopper Park Plus Nyrt. a tőzsde honlapján szombaton, a Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok (IFRS) alapján készült, konszolidált, nem auditált jelentésében.
2026. 02. 28. 10:00
Megosztás: