A következő években sem szűkülnek az agrárfejlesztésekre fordítható pályázati lehetőségek

Az uniós fejlesztési ciklus végéig rendelkezésre álló forrásoknak köszönhetően a következő években sem szűkülnek az ágazat szereplőinek hatékonyságát és versenyképességét javító pályázati lehetőségek - jelentette be az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára csütörtökön, az állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat támogatói okiratainak átadásán, Gyöngyösön

A következő években sem szűkülnek az agrárfejlesztésekre fordítható pályázati lehetőségek

Farkas Sándor kiemelte: a kormány és az agrártárca elkötelezett abban, hogy minél több támogatási lehetőséget biztosítson az ágazat szereplőinek. Példa erre a 2020-ban 50 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett állattartó telepek korszerűsítésére kiírt pályázat is, melyben eddig a növekvő beruházói kedv és a rendkívüli érdeklődés miatt országszerte több mint 600 nyertest hirdettek, és 290 milliárd forintot meghaladó támogatási összeget ítéltek oda.
    
Ebből a forrásból férőhely-fejlesztések, technológiai korszerűsítések valósulnak meg a gazdálkodás hatékonyabbá tétele érdekében - tette hozzá. Jelezte: a források és lehetőségek a továbbiakban sem csökkennek. Ehhez 4236 milliárd forint vidékfejlesztési forrás áll rendelkezésre az uniós fejlesztési ciklus hátralévő bő hat évére, melynek jelentős részét az agrárium használhatja fel - közölte.
    
Emlékeztetett: jelenleg is nyitott a precíziós gazdálkodást támogató keret, míg a kertészeti ágazat résztvevői a meghirdetett forrás közel duplájára: mintegy 50 milliárd forintra pályázhatnak.
    
Kitért arra is, hogy elindult egy földbirtok-koncentráció, melyre az Agrárminisztériumnak az őszi törvényalkotási időszakban reagálnia kell. Ennek legfontosabb eleme a gazdaságok átadásáról szóló törvény előkészítése lesz, melynek célja a termelési színvonal és hatékonyság fenntartása mellett rugalmasabbá tenni, egyszerűsíteni és könnyíteni az agrárvállalkozások utódlását.
    
Farkas Sándor rámutatott: míg a tavalyi őszi vetésű növények jó, olykor kimagasló hozamokat produkáltak, addig a száraz, forró nyár a kukoricában már az aratás előtt komoly terméskiesést okozott. Ez szavai szerint rávilágít az öntözésfejlesztés szükségességére is, melyre évi 17 milliárd forintot szán a tárca. Hozzátette, hogy a támogatás segíti az öntözési közösségek kialakítását és a 2021 tavaszán 90 ezer hektárt kitevő öntözhető terület jövő évre 120-130 ezer hektárra történő bővítését. Hosszabb távon 300-350 ezer hektár öntözhető terület kialakítása szerepel a tervek között - jegyezte meg az államtitkár.

Nyugdíjasok figyelem! Az élelmiszer utalvánnyal a postás csak egyszer csengethet

Újabb bomba a nyugdíjasoknak: csak egyszer viszi ki a postás a címre a kormány adományát, a 30 ezer forintos élelmiszer utalványt, s aki nincs otthon a kézbesítéskor, az bottal ütheti a nyomát.
2025. 07. 12. 06:46
Megosztás:

Szuperszámítógép figyeli az M1-M7 közös bevezető szakaszán a forgalmat

Világviszonylatban is kiemelkedő fejlesztés zárult le az M1-M7 autópálya közös szakaszán: a napokban helyezték üzembe azt a szuperszámítógéppel kiegészített rendszert, amely a forgalom valós idejű érzékelése és modellezése révén a jövő közúti közlekedésének alapvető építőeleme lesz - közölte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 12. 06:00
Megosztás:

Új fokozatra kapcsol a Demján Sándor 1+1 Program – elindultak a kifizetések, az első 100 vállalkozás már meg is kezdhette tervezett fejlesztéseit

A Kormány Magyarország forrásait a magyar családok és vállalkozások támogatására fordítja és mindent megtesz a hazai kkv-k termelékenységének növelése, méretugrásuk elősegítése és beruházásaik támogatása érdekében.
2025. 07. 12. 05:00
Megosztás:

3%-os hitellel itt lehet esély új építésű lakásra

Az új Otthon Start Program sokak számára nyitja meg a lehetőséget, hogy végre saját otthonba költözzenek – akár új építésűbe is. Kérdés viszont, hogy hány darab olyan új építésű ingatlan létezik, ami megfelel a feltételeknek? A Duna House adatai szerint ilyen jellegű megoldás leginkább a budapesti külső kerületekben, valamint egyes agglomerációs településeken és vidéki nagyvárosokban jöhet szóba az első lakást keresőknek.
2025. 07. 12. 04:00
Megosztás:

Hazánk jó befektetési piac, de érdemes megválogatni a papírokat

Az elmúlt fél évben soha nem látott ütemben alakultak át a nemzetközi gazdaság erővonalai, melyek pillanatnyi irányát talán legpontosabban a befektetési piacok trendjei mutatják. Az Egyesült Államok és az Európai Unió közti kereskedelmi megállapodás, a dollár árfolyamának és szerepének változása, a közép-európai és feltörekvő piacok fellendülése mind meghatározó tényezői lesznek az idei második félév gazdasági folyamatainak.
2025. 07. 12. 03:00
Megosztás:

Nyugdíjreform magyar módra! Előbb mehetnek nyugdíjba a férfiak, mint a nők?

Az egységes nyugdíjrendszer 2011-es bevezetése óta időről időre felmerül az igény a rendszer átalakítására vagy javítására. A leggyakrabban visszatérő javaslat az, hogy a férfiak számára biztosítsanak valamilyen kedvezményt, amely lehetővé tenné számukra a korábbi nyugdíjba vonulást.
2025. 07. 12. 02:00
Megosztás:

Hogyan fogyjak le 20 kilót könnyen és gyorsan?

Mégis hogyan fogyjak le? - Sokak álma, mások kétségbeesett vágya, hogy gyorsan, lehetőleg minél kevesebb szenvedéssel megszabaduljanak 20 kiló feleslegtől. Ez a cél első hallásra ijesztőnek tűnhet, hiszen a 20 kiló jelentős mennyiség, és a legtöbb divatdiéta, villámmódszer inkább csak ideiglenes eredményeket produkál. De vajon lehetséges-e mégis könnyen és gyorsan leadni ezt a súlyt? A válasz: igen, de fontos megérteni, hogy mit jelent valójában a könnyű és a gyors.
2025. 07. 12. 01:00
Megosztás:

Eldőlt! A nyugdíjakkal ez történik, ha Magyarország bevezeti az EURÓ-t

Az alábbi pénzügyi elemzői összefoglaló a magyar euróbevezetésről és annak nyugdíjakra gyakorolt hatásáról megbízható források alapján készült.
2025. 07. 12. 00:05
Megosztás:

Kerékpáros sebességkorlátozás tesztelését kezdik meg Hollandiában

Holland önkormányzatok a jövő év elejétől kísérleti jelleggel kötelező vagy ajánlott sebességkorlátozást vezethetnek be a kerékpárokra; a teszt a közlekedési szabályok kiigazításának szükségességét méri fel - tájékoztatott az NL Times című, angol nyelvű holland hírportál pénteken.
2025. 07. 11. 23:00
Megosztás:

Oroszország Franciaországot jelölte meg legfőbb európai ellenfelének

A francia vezérkari főnök szerint Moszkva Franciaországot jelölte meg legfőbb ellenfeleként Európában. Thierry Burkhard ennek okát mindenekelőtt abban látja, hogy Párizs támogatja az Oroszország által megtámadott Ukrajnát.
2025. 07. 11. 22:00
Megosztás:

Történelmi csúcson a Bitcoin: 118 000 dollár fölé száguldott a kriptovaluta – Mi áll a szárnyalás mögött?

A Bitcoin áttörte a 118 000 dolláros álomhatárt, ezzel új történelmi csúcsot állított fel. De nem csupán a piaci lendület hajtja: politikai hátszél, új jogszabályok és a befektetői bizalom példátlan erősödése egyaránt táplálja az emelkedést. Lássuk, mi áll a kriptovilág legújabb eufóriája mögött!
2025. 07. 11. 21:10
Megosztás:

A migráció miatt növekszik az EU népessége

Az Európai Unió népessége a negyedik egymást követő évben növekedett, január elsején elérte a 450,4 milliót, ami 1 070 702-vel több az előző évinél, az uniós népességnövekedés főként a migrációnak tulajdonítható - közölte az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat pénteken.
2025. 07. 11. 21:00
Megosztás:

A kisnyugdíjak megduplázását szorgalmazza a DK

A kisnyugdíjak megduplázását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
2025. 07. 11. 20:00
Megosztás:

A Katolikus Karitász tízmillió forint azonnali támogatást különített el a károsultaknak

Tízmillió forint azonnali támogatást különít el a Katolikus Karitász az e hét elején az országon végigsöprő viharok miatt nehéz helyzetbe került családok számára.
2025. 07. 11. 19:00
Megosztás:

A lakásokban több mint 7,5 milliárd, a vállalatoknál, intézményeknél csaknem 2 milliárd forintnyi kár keletkezett

A héten rendkívüli erejű vihar csapott le Magyarországra, az első három napon a Mabisz-tagbiztosítókhoz érkezett kárbejelentések alapján 45 734 lakásban 7 milliárd 526 millió forint kár keletkezett, ezáltal a lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott. A vállalatok, intézmények, önkormányzatok 1700 káreseményt jelentettek be, 1 milliárd 941 millió forint értékben - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) pénteken az MTI-vel.
2025. 07. 11. 17:30
Megosztás:

Ha több hitelük lenne az embereknek, az előnyösebb lenne a magyar gazdaságnak

Noha a hazai háztartások alacsony eladósodottsága első ránézésre előnyös adottságnak tűnik, ugyanakkor több kutatás is rámutat: bizonyos esetekben a magasabb – de nem extrém – hitelállomány kifejezetten serkentőleg hat a gazdaságra, és a lakosság jóléte szempontjából is előnyös. Az MBH Elemzési Centrum szakértői szerint a magyarországi háztartási adósságállomány jelenleg alacsonyabb a régiós átlagnál, s így valószínűleg a növekedési szempontból optimális szinttől is elmarad.
2025. 07. 11. 17:00
Megosztás:

Nyár, diákmunka, első fizetés – és az első pénzügyi döntések

Játékkonzol, robogó, nyári utazás vagy egy régóta vágyott ruhadarab – ki ne emlékezne arra, mire költötte élete első fizetését? És mire gyűjtenek a mai fiatalok? A nyári szünetben sok kamasz és fiatal találkozik először a munka világával, így most különösen aktuális a kérdés.
2025. 07. 11. 16:30
Megosztás:

Egyedülálló élménygazdaságot alakítanak ki a gödöllői egyetemen

Egyedülálló növénytermesztési és állattenyésztési bemutatókertet alakítanak ki Gödöllőn, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Szent István Campusán - jelentették be pénteken a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
2025. 07. 11. 16:00
Megosztás:

Gyorsult az éves infláció Romániában

Júniusban 5,66 százalékra gyorsult az éves infláció Romániában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2025. 07. 11. 15:30
Megosztás:

Michelin-csillagos étterem séfje főz Budapesten Jennifer Lopeznek

Hatalmas megtiszteltetésnek nevezte az esztergomi 42 Restaurant séfje, hogy felkérést kaptak Jennifer Lopez budapesti koncertjére, a catering biztosítására. Koppány Levente elárulta, hogy az étlap összeállításánál fontos szempont volt az egészségtudatosság.
2025. 07. 11. 15:00
Megosztás: