A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap

A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

A következő másfél hónapban minden településen lesz oltási akciónap

A kormányfő azt várja ettől, hogy "a harmadik oltást felvevők száma rakétasebességgel lő majd ki".
    
A miniszterelnök elmondta, hogy az elmúlt szűk két hétben, csütörtök estig egymillió oltást adtak be az oltási kampány során, ebből 800 ezer volt a megerősítő, harmadik oltás, míg 115 ezer első oltás történt, vagyis ennyien döntöttek úgy, hogy eddig "valamilyen rejtélyes okból nem oltatták be magukat, most mégis felveszik". Értékelése szerint az elmúlt két hétben Magyarországon az emberek biztonsága az oltásoknak köszönhetően jelentős mértékben nőtt. A "harmadik oltással vágtatunk, jól állunk", 2,6 millió embert vette fel a megerősítő oltást, ami a lakosság 27 százaléka, miközben az uniós átlag 10 százalék körül van - tette hozzá Orbán Viktor. Hozzátette, a legnagyobb ajándék, amit idén egymásnak és a szeretteinknek adhatunk, az az, hogyha beoltatjuk magunkat.
    
Közölte: mivel az első és második oltás hatékonysága hat hónap után csökken, a kormány azt tervezi, hogy mindenkit meg fog keresni személyesen - e-mailben, sms-ben, levélben is - akinek lejár a védettségi ideje, és megkéri őket, hogy vegyék fel a harmadik oltást. Emlékeztetett: a harmadik oltással a védettségi szint ismét 90 százalék fölé emelhető. Kijelentette: eddig "fantasztikusan" küzdött mindenki, az orvosok, az ápolónők, a háziorvosok, a besegítő rendőrök, katonák és a védekezést szervező államigazgatásban dolgozók is. Úgy értékelt: nagy teher volt rajtuk, de nem roppantak össze, a magyar egészségügyi kapacitás "jól állja a sarat". Felhívta a figyelmet arra: Ausztriában például azért kell bezárni, mert a vírusjárvány esetén az ellátásba bevonható ágyak száma jóval kisebb, mint Magyarországon.
    
A pedagógusok oltásával kapcsolatban leszögezte: a szülők részéről jogos elvárás a pedagógusok felé, hogy tegyenek meg ők is mindent a gyerekek egészsége érdekében, vagyis vegyék fel az oltást. Úgy vélte: a pedagógushiány "nem kellemes dolog", de ha a gyerekek komolyan megbetegednek, az még sokkal nagyobb baj.     
    
Az omikron vírusvariánsról Orbán Viktor azt mondta: a tudományos közösségnek nincs még általánosan elfogadott álláspontja arról, hogy ez mennyivel veszélyesebb és mennyivel terjed gyorsabban, ugyanakkor úgy látja, hogy az első-két nap ijedtsége nagyobb volt, mint amit az új variáns ereje indokolt. "De hát aki egyszer megégette a száját forró tejjel, az a hideg vizet is fújva issza. (..) Mi is így vagyunk, jobb az óvatosság" - jegyezte meg.
    
A gyermekvédelmi népszavazásra áttérve kijelentette: a népszavazás egyszer már bevált, hiszen a bevándorlás ügyében Brüsszel "szinte legyűrt bennünket", de a voksolással pozícióinkat megerősítettük. Az akkori népszavazásnak köszönhetően sem kötelező kvótát nem vezettek be, sem migránsbetelepítés nem történt azóta - mutatott rá."Újra ezt kell tennünk gyerekeink jövője érdekében" - emelte ki, megjegyezve, egyáltalán nem érdekli, mit mondanak Brüsszelben a gyermekvédelmi törvényről, s azt sem szeretné, ha a Velencei Bizottság beleszólna abba, a magyarok hogyan neveljék gyerekeiket. "Saját eszünk után kell menni" - jelentette ki, hozzátéve: "van Nyugat-Európában egy őrület (...) egy hullám, egész egyszerűen nem tartja tiszteletben a szülőknek azt a jogát, hogy a gyermekek emberré nevelése, ideértve a szexuális nevelés kérdését is, a szülők a kizárólagos joga".    
    
Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kormány egyedül nem tudja megvédeni az érdekeit, csak "ha a magyarok újra felsorakoznak mögötte". Úgy vélte: az emberek politikai figyelmét leköti a járvánnyal és az energiaválsággal való küzdelem, de emögött zajlik egy másik, "a hosszabb távú jövőnkről szóló elkeseredett küzdelem a gyermekeink lelkéért, gondolkodásmódjáért, vagyis a jövőért". Kiemelte: Brüsszel a gyermekvédelmi törvény ügyében zsarolja Magyarországot az uniós pénzekkel, de ezt a vitát meg fogjuk nyerni, a pénzek ide fognak érkezni, addig is a költségvetés megelőlegezi őket, tehát a gazdaság fejlődésében törés nem lesz.
    
Ez szerinte egy "idegjáték is", a másik oldal fenyeget, túlerőben van, de  - folytatta - "ha mi magyarok kitartunk, akkor épp úgy, mint a bevándorlásban, a gyerekeink nevelésének az ügyében is győzni fogunk".     Megjegyezte: ha nem lenne ez az ügy fontos, akkor Brüsszel "nem csinálna ekkora balhét belőle".    
    
Orbán Viktor azt mondta, Brüsszel azért akar beavatkozni a jövő évi Magyarországi választásokba, hogy a bevándorlás, energiaáremelés vagy éppen a gyermekek nevelése ügyében akadálytalanul tudja érvényesíteni a szándékait. Brüsszelben olyan kormányt akarnak Magyarországon, amely csak annyit mond, hogy "jawohl" - mondta.

Az energiaárak kérdésére áttérve megerősítette: a kormány úgy döntött, hogy 33 ezer kisvállalkozónak és az önkormányzatoknak is lehetőséget ad, hogy belépjenek egy kedvezőbb árkategóriájú díjszabásba. Azt, hogy ebbe Budapest és Hódmezővásárhely is belépne, úgy kommentálta: "amikor egy önkormányzatról gondolkodunk, sosem a vezetőkre kell csak gondolni, hanem az ott élő emberekre. Szerintem a budapestieknek is, meg a hódmezővásárhelyieknek is az a jó, ha az emberek kevesebbet fizetnek az áramért, meg a gázért. (...) Örülünk, ha segíthetünk". Kitért arra is: az ebből fakadó költségeket elsősorban a nagy nemzetközi cégeknek kell lenyelnie, de a Magyar Villamos Műveknek is kell majd veszteséget elkönyvelnie.
    
A kormány és az ellenzék vitáját az energiaárakról a kormányfő úgy összegezte: a kormányoldal azt akarja, hogy az emberek kevesebbet fizessenek az áramért, a gázért és a benzinért, a baloldal meg azt, hogy többet.

A Mol megvásárolja az 5 naperőművel rendelkező Polsolar Kft.-t

A Mol csütörtökön szerződést kötött a Polsolar Kft. megvásárlására, amely 5 teljesen működőképes naperőművet birtokol Mezőcsát közelében, Kelet-Magyarországon; a naperőművek együttes kapacitása 304 megawatt peak (MWp), amellyel a társaság megnégyszerezi napenergia portfólióját - közölte a Mol Nyrt. csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2025. 12. 04. 20:00
Megosztás:

Energiahatékonyság, digitalizáció, moduláris fordulat: az építőipar 2026-ban

Az építőipar 2025-ben gyakorlatilag padlóra került Magyarországon: az ÉVOSZ konjunktúrafelmérése* szerint az építőipari cégek 60 százaléka árbevétel csökkenéssel számol, 90 százaléka kedvezőtlennek látja a piaci helyzetet. A megrendeléshiány, a bizonytalan gazdasági környezet és a késedelmes fizetések sok vállalkozást az összeomlás szélére sodort. A Mapei trendelemzése szerint a mélyponton a felújítási boom és a támogatott hitelek jelenthetnek fordulatot az ágazatnak.
2025. 12. 04. 19:30
Megosztás:

Új vezető felel a közép-európai régióért az AstraZenecánál

Decembertől Julio Ordaz tölti be az AstraZenecánál a csehországi, szlovákiai és magyarországi működésért felelős regionális igazgatói pozíciót.
2025. 12. 04. 19:00
Megosztás:

A Polymarket visszatér Amerikába: a való világ eseményei mostantól kereskedhető valószínűségekké válnak

A Polymarket nagy visszatérése új korszakot nyit a kriptoalapú jóslópiacok számára: a platform friss amerikai alkalmazása már valós pénzzel zajló sportesemény-piacokat kínál, immár hivatalos szabályozói jóváhagyással. A kriptoszféra egyik legizgalmasabb területe most lép be a mainstream pénzügyi térbe – szigorúbb felügyelettel, mégis a blokklánc rugalmasságával.
2025. 12. 04. 18:30
Megosztás:

GLS csomagszállítási határidők és utolsó szállítási napok az ünnepek idején

A GLS Hungary idén is átfogó tervezéssel, optimalizált működéssel és kibővített szolgáltatásokkal támogatja az év végi megnövekedett csomagforgalom kezelését. A házhoz szállítás mellett a több mint 2600 GLS Automata és 1000 GLS CsomagPont kínálta rugalmas átvételi lehetőségek, valamint a megerősített ügyfélszolgálati kapacitás mind azt szolgálják, hogy a küldemények az ünnepi hajrában is minél gördülékenyebben jussanak el a címzettekhez. Az idén bevezetett GLS Automata Expressz pedig akár a másnap reggeli átvételt is lehetővé teszi a több mint 500 expressz jelölésű automatában.
2025. 12. 04. 18:00
Megosztás:

Az OECD Versenybizottságának egyik alelnöke lett a GVH elnöke

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Organisation for Economic Co-operation and Development, OECD) Versenybizottságának 17 tagú Tanácsába választották a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökét - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
2025. 12. 04. 17:30
Megosztás:

8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld - hívta fel a figyelmet az adóhatáság csütörtökön az MTI-nek küldött közleményében.
2025. 12. 04. 17:00
Megosztás:

A Bitfinex szerint közel a Bitcoin fellélegzése: elindulhat a várva várt „relief rally”?

A Bitfinex friss elemzése szerint a Bitcoin elérhette a piaci mélypontot: az eladók kifáradása, az extrém tőkeáttétel leépülése és az on-chain jelek mind arra utalnak, hogy közeleghet a megkönnyebbülés-rali. A kriptopiacon egyre erősebb a remény a stabilizációra, miközben a BTC egy nap alatt 8%-ot pattant vissza.
2025. 12. 04. 16:30
Megosztás:

Elérte a tízmilliomodik rendelést a Kifli.hu

December első hetében elérte története tízmilliomodik rendelését a Kifli.hu. A közel hat évvel ezelőtt indult online üzletben ma már havonta több mint 300 ezer virtuális kosarat töltenek meg a vásárlók. A mintegy 732 ezer regisztrált vásárlóval rendelkező Kifli.hu szolgáltatása Budapesten és a fővárosi agglomeráción kívül Pest megye nagy részében, valamint jelentős vidéki városokban is elérhető, több, mint 700 futárjával elérve a hazai lakosság közel egyharmadát.
2025. 12. 04. 16:00
Megosztás:

Stabil tartományban maradt a K&H innovációs index

A hazai vállalkozások innovációs aktivitása továbbra is stabil szinten maradt: a K&H innovációs index 2025 második félévében 27 pontot ért el, ami lényegében megfelel az elmúlt három év eredményeinek. A főindex ezzel továbbra is a több éve megszokott, szűk tartományban mozog, miközben több területen is kedvező elmozdulások láthatók.
2025. 12. 04. 15:30
Megosztás:

Világszenzáció Várpalotáról: magyar kutatók mesterséges anyatej szerkezetet hoztak létre

Magyar kutatók várpalotai laborja forradalmi áttörést ért el: mesterséges anyatej-szerkezetet alkottak, amely a természetes anyatej különleges micelláit és liposzómáit utánozza, és előzetes vizsgálatok alapján a hatóanyagok felszívódását rendkívül hatékony módon képes támogatni. Az új technológia a jövőben nemcsak a táplálkozástudományban, hanem akár a gyógyszerhatóanyag-hordozás kutatásában is ígéretes lehetőségeket nyithat meg, akár a rákgyógyszerek jelenlegi formáját, sőt akár az öregedés lassítását is forradalmasíthatja. A jelenleg még szabadalmazás alatt álló eljárás világszenzációként hívja fel a figyelmet Magyarország fiatal kutatóinak innovációjára, amely a tudományos világ előtt új lehetőségeket nyit.
2025. 12. 04. 15:00
Megosztás:

Chainlink áttörés előtt? Kritikus támasz felett stabilizálódik, miközben rekordot dönt a Grayscale új LINK ETF-je

A Chainlink árfolyama továbbra is masszívan tartja magát a kulcsfontosságú 13 dolláros támasz felett, miközben a Grayscale újonnan indított LINK ETF-je már indulása óta több tízmillió dollárnyi befektetést vonzott. A technikai és fundamentális jelek együtt egyre erősebb hosszú távú növekedési potenciált rajzolnak a decentralizált oracle-hálózat köré.
2025. 12. 04. 14:30
Megosztás:

Digitális játéktrendek 2025-ben a Dudespin Online példáján

Az európai online szerencsejáték-piac az elmúlt években látványosan átalakult: a felhasználók egyre inkább mobilon, azonnali fizetésekkel és élő közvetítésekkel keresik a kikapcsolódási lehetőségeket.
2025. 12. 04. 13:47
Megosztás:

Így nő a minimálbér és a garantált bérminimum

Közvetlenül hétszázezer család jövedelmi viszonyait javítja a jövő évi bérmegállapodás - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök a dokumentum aláírásán csütörtökön Budapesten.
2025. 12. 04. 13:30
Megosztás:

HSBC újraírja a bankolás szabályait: elindult a tokenizált betétek globális korszaka

A világ egyik legnagyobb bankja meghúzta a váratlant: a tokenizált betétek nemcsak Hongkongban, hanem már Szingapúrban, az Egyesült Királyságban és Luxemburgban is elérhetők. Ez nem csupán technológiai fejlesztés – hanem új pénzügyi korszak kezdete, ahol a határokon átívelő utalások valós időben, éjjel-nappal lezajlanak.
2025. 12. 04. 13:00
Megosztás:

Októberben is többet vásároltak a magyar családok – 3,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom

A Kormány folyamatosan azon dolgozik, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni és döntésük szerint többet is tudjanak költeni. Az erősödő lakossági fogyasztás a magyar gazdaság húzóereje. Több mint 2 éve nőnek a reálbérek, így folyamatosan bővül a kiskereskedelmi forgalom, miközben újabb és újabb rekordokat dönt a hazai turizmus. Októberben a kiskereskedelmi forgalom volumene éves alapon 3,1 százalékkal nőtt.
2025. 12. 04. 12:30
Megosztás:

Az erős forint pörgeti a használtautó-importot

Novemberben a DataHouse adatai szerint 11 075 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami 14,6 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak 9 660-as értékét. A második félévben jelentősen megugrott a használtautók behozatala, ami egybeesett a forint árfolyamának erősödésével: az euróhoz mért árfolyam ekkor lépett tartósan a 400 forintos szint alá.
2025. 12. 04. 12:00
Megosztás:

Nyolc jelentős társadalmi hatású digitális fejlesztés nyert összesen 20 millió forint támogatást

A One Alapítvány célja a digitális esélyegyenlőség és fenntartható fejlődés támogatása, a digitális kompetenciák fejlesztése, valamint innovatív társadalmi kezdeményezések és a helyi közösségek támogatása. Ehhez a One Digitális Díj keretében a technológiai megoldások erejét hívja segítségül, így támogatva azokat a hazai innovátorokat, akik kiemelkedő és jelentős társadalmi hatású fejlesztéseket hoznak létre.
2025. 12. 04. 11:30
Megosztás:

Magyar fintech-siker: a BlockBen megkapta az új, európai szintű kripto engedélyt

Az európai kriptopiac drasztikus átalakuláson ment keresztül a Markets in Crypto-Assets (MiCA) szabályozás életbelépésével: a több ezer korábbi szolgáltatóból 2025 végére alig száz cég szerezte meg az új engedélyt. A BlockBen tulajdonosainak lettországi vállalata első magyar tulajdonú szereplőként felelt meg az új, egységes európai kriptoszabályozási követelményeknek a Lett Nemzeti Bank engedélye alapján.
2025. 12. 04. 11:00
Megosztás:

Mire számíthatnak a befektetők csütörtökön?

Az ázsiai piacokon ma reggel vegyes a hangulat, további számottevő pluszokat látni a japán piacon, miközben a kínai, dél-korai indexek a piros tartományban várják a kereskedés végét.
2025. 12. 04. 10:30
Megosztás: