A KSH lett a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség tulajdonosa

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) lett a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség Kft. (NAVÜ) tulajdonosi jogainak gyakorlója a Digitális Magyarország Ügynökség helyett 2024. február 1-i hatállyal.

A KSH lett a Nemzeti Adatvagyon Ügynökség tulajdonosa

Azzal, hogy a NAVÜ tulajdonosi jogai a KSH-hoz kerültek, hatékonyabbá és gyorsabbá válik az adatok gyűjtésének, feldolgozásának, elemzésének és közzétételének folyamata - jelentette be csütörtöki közleményében a KSH.

A tulajdonjogváltás után a NAVÜ változatlan formában, viszont már a KSH tulajdonosi irányítása alatt folytatja tevékenységét.

A KSH Magyarország legnagyobb adatvagyon kezelője, a hazai hivatalos statisztika előállítója, és több mint 150 éves tapasztalattal rendelkezik az adatok gyűjtésének, feldolgozásának, elemzésének és közzétételének terén.

A KSH továbbá kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik mind az Európai Unióban, mind a szélesebb nemzetközi viszonylatban is.

A NAVÜ a nemzeti adatvagyon-gazdálkodás megvalósításával kapcsolatos állami feladatokért, a Nemzeti Közadatportál üzemeltetéséért, a nemzeti közadatkataszter és nemzeti adatvagyon leltár létrehozásáért és gondozásáért felel, továbbá adatelemzési, adatszolgáltatási és tájékoztatási feladatokat lát el.

A KSH fontosnak tartja kiemelni, hogy nem összevonásról, hanem a tulajdonosi jog gyakorlásának váltásáról van szó, mely után a NAVÜ változatlan formában, viszont már a KSH tulajdonosi irányítása alatt folytatja tevékenységét.

A változással megszűnnek a KSH és a NAVÜ tevékenységei közötti párhuzamosságok, érvényesülnek a racionalizáció és a költséghatékonyság szempontjai.

A NAVÜ adatkormányzással és adathasznosítási szolgáltatásaival kapcsolatos feladatok részleges átfedést mutatnak a KSH statisztikai tevékenységével. A két intézmény egy ernyő alá vonása azért is célszerű, mert ezáltal hatékonyabban tudják támogatni a felhasználók, a kutatók, a társadalom vagy az üzleti élet szereplőinek munkáját.

A KSH emlékeztet arra, hogy az adatkormányzással kapcsolatos feladatokat és az erre vonatkozó uniós jogszabályokban meghatározott koordinációs tevékenységet több országban is a statisztikai hivatalok látják el.

A KSH és a NAVÜ eddig is együttműködött a hatályban lévő európai uniós Adatkormányzási rendelet (European Data Governance Act - DGA) kapcsán. A DGA célja az adatmegosztásba vetett bizalom növelése, az adatok hozzáférhetőségét fokozó mechanizmusok megerősítése és az adatok újrafelhasználását gátló technikai akadályok leküzdése - tették hozzá.

Két-három hét alatt Velencei-tónyi szennyvíz keletkezik Magyarországon

Űrhajókon is használt megoldással csökkentik 30–50 százalékkal a szennyvíztisztító telepek energiaigényét.
2026. 02. 26. 10:30
Megosztás:

Jelentősen erősödött a forint, nagyot estek a hazai hozamok, az ÁKK újabb 1,2 milliárd euró értékű devizaforrást vonhatott be zárt körben

Folytatódott az irány nélküli kereskedés a fejlett gazdaságok kötvénypiacain, a tízéves amerikai hozam maradt 4,05, a német 2,7% körül. A dollár kissé gyengült, az euró erősödött, így az EUR/USD 1,18-ig emelkedett.
2026. 02. 26. 10:00
Megosztás:

Visszatért az optimizmus az AI-jal kapcsolatban, meredeken emelkedett a NASDAQ

A Wall Street szerdán emelkedéssel zárt, folytatva a technológiai részvények vezette ralit, és kéthetes csúcsokat ért el, köszönhetően annak, hogy az AI-jal kapcsolatos aggodalmak háttérbe szorultak az új technológia lehetséges előnyeivel kapcsolatos, újjáéledő optimizmus miatt.
2026. 02. 26. 09:30
Megosztás:

Rekordon zártak a főbb európai indexek

Rekordmagasságba került a legtöbb vezető európai index, köztük a DAX (+0,8%), a CAC 40 (+0,5%), az FTSE 100 (+1,2%) és így a pán-európai Stoxx 600 is (+0,7%).
2026. 02. 26. 09:00
Megosztás:

Szolgálati lakások épülnek Balatonfüreden

Két épülettömbben 16 szolgálati lakás épül összesen mintegy másfél milliárd forintértékben. A lakóházak a tervek szerint jövő nyárra készülnek el - közölte szerdán, Balatonfüreden az Építési és Közlekedési Minisztérium magasépítésért felelős helyettes államtitkára.
2026. 02. 26. 08:30
Megosztás:

Ebben a városban megduplázzák a turisztikai adót!

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 08:00
Megosztás:

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak Csongrád-Csanád vármegyében

A kerékpáros turizmust segítő fejlesztések indulnak uniós támogatással Csongrád-Csanád vármegyében, a EuroVelo 11 útvonal mentén - tájékoztatta a beruházásra létrejött konzorciumot vezető csongrádi önkormányzat az MTI-t.
2026. 02. 26. 07:30
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 07:00
Megosztás:

Kettészakadhat a fővárosi panelpiac

Országos szinten 24 százalékkal visszaesett az eladó használt lakóingatlanok iránti telefonos érdeklődés, ugyanakkor a panellakások népszerűsége stabilan megmaradt, mivel ezek iránt a kereslet jóval kisebb mértékben csökkent, mint a téglaépítésű lakásoké az ingatlan.com friss elemzése szerint. Az Otthon Start Program és az első lakásvásárlókat célzó budapesti beruházások viszont kettészakíthatják a fővárosi panellakások piacát.
2026. 02. 26. 06:30
Megosztás:

Spanyolország betiltaná az energiaitalokat a 16 év alattiak számára

Spanyolország betiltaná az energiaitalok értékesítését a 16 év alattiak számára - jelentette be Pablo Bustinduy, a szociális jogokért és fogyasztóvédelemért felelős miniszter szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 06:00
Megosztás:

Elfogadták Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját

Elfogadta Budapest csapadékvíz-gazdálkodási stratégiáját szerdán a Fővárosi Közgyűlés, a dokumentum a többi mellett intézkedéseket határoz meg a csapadékvíz helyben tartására, hasznosítására és a káros hatások mérséklésére.
2026. 02. 26. 05:30
Megosztás:

Zöld utat kapott a teljes digitális jegyrendszer Budapesten

2028-ban elindulhat az e-jegyrendszer a teljes budapesti és agglomerációs közösségi közlekedési hálózaton, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) elindíthatja az ehhez szükséges közbeszerzési eljárást, miután a koncepciót a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén támogatta - közölte a szervezet szerdán az MTI-vel.
2026. 02. 26. 05:00
Megosztás:

A turisztikai adó duplázásáról határozott a katalán regionális parlament

A turisztikai adó megduplázásáról határozott a katalán regionális parlament szerdán Barcelonában.
2026. 02. 26. 04:30
Megosztás:

Hol a legjobb és hol a legrosszabb a lakáskínálat? Megmutatjuk a különbségeket

A magyar lakásállomány állapota vegyes képet mutat: miközben az elmúlt években egyre több korszerű, energiahatékony új építésű lakás jelent meg a piacon, az ingatlanok jelentős része továbbra is elöregedett. A zenga.hu kínálata alapján megnéztük, hol vannak a legjobb és legrosszabb állapotú lakóingatlanok Magyarországon.
2026. 02. 26. 04:00
Megosztás:

Montenegró az év végéig le akarja zárni az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét

A montenegrói kormány bejelentette szerdán, hogy az év végéig lezárja az uniós csatlakozási tárgyalások minden fejezetét, valamint hogy a leendő tagságra készülve a nemzeti légitársaság erre utaló felirattal látta el az egyik repülőgépét.
2026. 02. 26. 03:30
Megosztás:

Izland népszavazást készít elő az uniós csatlakozási tárgyalások folytatásáról

A következő hónapokban Izland elő fogja készíteni a népszavazást arról, hogy az ország újból megnyissa-e a csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval - közölte Kristrún Frostadóttir izlandi miniszterelnök szerdán Varsóban, a Donald Tusk lengyel kormányfővel közös sajtóértekezleten.
2026. 02. 26. 03:00
Megosztás:

A várakozást meghaladóan nőtt a Magyar Telekom nyeresége az utolsó negyedévben

A Magyar Telekom árbevétele 2025. negyedik negyedévben 0,6 százalékkal 258,1 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig 18,3 százalékkal 44,7 milliárd forintra nőtt a cég szerdán közzétett jelentése szerint. A társaság tőzsdezárás után közölte azt is, hogy az igazgatóság javaslata alapján a 2025. évi osztalék várhatóan részvényenként 154 forint lesz.
2026. 02. 26. 02:30
Megosztás:

Putyin aláírta: jöhet a vagyon lefoglalása Oroszországban

Radikális fordulat az orosz kriptovaluta-politikában: az állam mostantól hivatalosan is lefoglalhatja a digitális eszközöket büntetőeljárások során. A döntés egyszerre jelent szigorítást, piacátrendezést és stratégiai kontrollt a szektor felett - számolt be a Coinmarketcap News.
2026. 02. 26. 02:00
Megosztás:

Súlyos árat fizet, aki bedől a „váratlan infarktus” mítoszának

A súlyos szív-érrendszeri katasztrófák több mint 99%-a előtt már évekkel korábban jelen van legalább egy mérhető kockázati tényező. A szakértők szerint a legnagyobb veszélyt a „jó lelet csapdája” és a folyamatos, 24/7 életmód-terhelés jelenti.
2026. 02. 26. 01:30
Megosztás:

Rezsistop 2026 - sok pénzed bánhatja, ha lemaradsz a határidőkről

Rezsistop 2026: ezekről a dátumokról lemaradsz, ha nem figyelsz – sok pénzbe kerülhet! A rezsistop körüli szabályok és határidők 2026 elején kulcsfontosságúak minden háztartás számára. Egyetlen elmulasztott nyilatkozat, egy figyelmen kívül hagyott dátum, és máris csúszhat a kedvezmény vagy a jóváírás. Hogy ez ne fordulhasson elő, összegyűjtöttük egy helyre a rezsistop legfontosabb mérföldköveit, közérthetően, időrendben.
2026. 02. 26. 01:00
Megosztás: