A luxusingatlanpiacon hozhat átrendeződést a rákosrendezői ingatlanberuházá

A Külgazdasági és Külügyminisztérium január 11-én jelentette be, hogy Magyarország és az Egyesült Arab Emirátusok megállapodott egymással, hogy a XIV. kerületben található Rákosrendező pályaudvaron a kormány rendezi a környék infrastruktúráját, míg az Egyesült Arab Emírségek Magyarországon szinte példátlan mértékű ingatlanberuházást hajt végre. A 130 hektáros – jelenleg elhanyagolt – területen bevásárló- és szórakoztatóközpont, parkok, irodák, szolgáltatások sora és lakóingatlanok épülhetnek majd, ami a mostani piaci és lakhatási viszonyokra jelentős hatással lehet. A fejlesztések hatására megemelkedhetnek az ingatlanárak is. 

Az otpotthon.hu adatai szerint a XIV. kerületben egy átlagos lakás négyzetméterára éppen átlépte az egymillió forintot. De nemcsak a XIV. kerület, hanem a pályaudvarral közvetlenül határos XIII. kerület ingatlanpiacára, továbbá a közeli IV., XV. kerületi ingatlanárakra is hatással lehet a beruházás. .

Az otpotthon.hu adatai szerint már jelenleg is fokozott az érdeklődés ezekben a kerületekben, sőt a kerületek közül a legtöbben Újpesten, a harmadik legtöbbet a XIII. kerületben keresnek lakást, a hetedik legnépszerűbb célpont pedig a XIV. kerület. “Ezek tehát jelenleg is népszerű kerületek a Budapesten lakást keresők körében” - nyilatkozta Lipták Zsuzsa, az otpotthon.hu ügyvezetője. “A beruházás további vonzerőt jelenthet” - tette hozzá.  
 
És nemcsak az átlagos lakások piacát befolyásolhatja a beruházás, hanem a luxusingatlanok piacára is hatással lehet, hiszen az Emírség által a projektre kijelölt gazdasági társaságot a hírek szerint az a Mohamed Alabbar vezeti majd, akinek világszerte találhatók luxusingatlan-beruházásai, mint például az Egyesült Államokban, Egyiptomban, Törökországban, Szaúd-Arábiában, Indiában, illetve Marokkóban. A nemzetközi szintéren már bizonyított, prémium színvonalú lakásokkal tovább növekedhet a magyarországi luxusingatlanpiac, amely a magyarországi ingatlanállomány közel egy százalékát teheti ki.  

Mi a luxus?

“A luxusingatlan Magyarországon hivatalosan nem létező kategória, általában lokáció, felszereltség, alapanyag minősége és az egyedi, neves tervező által készített lakberendezés alapján értjük egy ingatlanra, hogy luxus.” - mondta Lipták Zsuzsa, az otpotthon.hu ügyvezetője.  
“Ha az otpotthon.hu-n elérhető komfort kategóriákat nézzük, akkor több mint 730 luxus kategóriába eső eladó ház és több mint 640 lakás található a kínálatban, de a hirdetők nem mindig fordítanak figyelmet ennek a feltüntetésére.” 

A prémium szempontoknak megfelelő ingatlanokat magasabb áron hirdetik, több mint másfélszer is magasabb lehet egy ilyen kategória hirdetési ára az átlagos árnál.  Az otpotthon.hu-n azokat a fővárosi lakásokat, amelyeknél feltüntették a luxus jelzőt, átlagosan 61 százalékkal magasabb négyzetméteráron hirdették, mint amennyit egy átlagos budapesti lakásért kérnek.

Az alábbi táblázatban azt mutatjuk meg az otpotthon.hu adatai alapján, hogy az átlagos fővárosi négyzetméterárakhoz képest, magasabb árkategóriákban a hirdetések hány százalékában található ingatlan.

Luxuskínálat szempontjából Budapesten eddig nem a Rákosrendező által határolt kerületek voltak a legnépszerűbbek, hanem az I., az V., a XII. és a II., illetve a III. kerület. Az új projekt ezeket a kerületeket versenyhelyzetbe hozhatja, és az árakat is jelentősen befolyásolhatja.  A Külgazdasági és Külügyminisztérium január 11-én jelentette be, hogy Magyarország és az Egyesült Arab Emirátusok megállapodott egymással, hogy a XIV. kerületben található Rákosrendező pályaudvaron a kormány rendezi a környék infrastruktúráját, míg az Egyesült Arab Emírségek Magyarországon szinte példátlan mértékű ingatlanberuházást hajt végre. A 130 hektáros – jelenleg elhanyagolt – területen bevásárló- és szórakoztatóközpont, parkok, irodák, szolgáltatások sora és lakóingatlanok épülhetnek majd, ami a mostani piaci és lakhatási viszonyokra jelentős hatással lehet. A fejlesztések hatására megemelkedhetnek az ingatlanárak is. 

Az otpotthon.hu adatai szerint a XIV. kerületben egy átlagos lakás négyzetméterára éppen átlépte az egymillió forintot. De nemcsak a XIV. kerület, hanem a pályaudvarral közvetlenül határos XIII. kerület ingatlanpiacára, továbbá a közeli IV., XV. kerületi ingatlanárakra is hatással lehet a beruházás.  

XV.
818,5 (-28,2)

Négyzetméterár alapján:  

Budapest
 
Ház
Lakás
Átlagár
880 e Ft/nm
1,14 m Ft/nm
1,5 millió
8%
20%
2 millió
2%
5%
3 millió
0,5%
1%

Luxuskínálat szempontjából Budapesten eddig nem a Rákosrendező által határolt kerületek voltak a legnépszerűbbek, hanem az I., az V., a XII. és a II., illetve a III. kerület. Az új projekt ezeket a kerületeket versenyhelyzetbe hozhatja, és az árakat is jelentősen befolyásolhatja.  
Lakás négyzetméterár (a fővárosi átlagtól eltérés)

Újépítésű négyzetméterár 2023
IV.
912,4 (-20%)
932,3 (-39,4%)
XIII.
1280 (+12%)
1766 (+14,7%)
XIV.
1002 (-12%)
1459 (-3,2%)
XV.
818,5 (-28,2)
1053 (-32%)
Budapest
1140
1539

Az otpotthon.hu adatai szerint már jelenleg is fokozott az érdeklődés ezekben a kerületekben, sőt a kerületek közül a legtöbben Újpesten, a harmadik legtöbbet a XIII. kerületben keresnek lakást, a hetedik legnépszerűbb célpont pedig a XIV. kerület. “Ezek tehát jelenleg is népszerű kerületek a Budapesten lakást keresők körében” - nyilatkozta Lipták Zsuzsa, az otpotthon.hu ügyvezetője. “A beruházás további vonzerőt jelenthet” - tette hozzá.  
 
És nemcsak az átlagos lakások piacát befolyásolhatja a beruházás, hanem a luxusingatlanok piacára is hatással lehet, hiszen az Emírség által a projektre kijelölt gazdasági társaságot a hírek szerint az a Mohamed Alabbar vezeti majd, akinek világszerte találhatók luxusingatlan-beruházásai, mint például az Egyesült Államokban, Egyiptomban, Törökországban, Szaúd-Arábiában, Indiában, illetve Marokkóban. A nemzetközi szintéren már bizonyított, prémium színvonalú lakásokkal tovább növekedhet a magyarországi luxusingatlanpiac, amely a magyarországi ingatlanállomány közel egy százalékát teheti ki.  

Mi a luxus?

“A luxusingatlan Magyarországon hivatalosan nem létező kategória, általában lokáció, felszereltség, alapanyag minősége és az egyedi, neves tervező által készített lakberendezés alapján értjük egy ingatlanra, hogy luxus.” - mondta Lipták Zsuzsa, az otpotthon.hu ügyvezetője.  
“Ha az otpotthon.hu-n elérhető komfort kategóriákat nézzük, akkor több mint 730 luxus kategóriába eső eladó ház és több mint 640 lakás található a kínálatban, de a hirdetők nem mindig fordítanak figyelmet ennek a feltüntetésére.” 

A prémium szempontoknak megfelelő ingatlanokat magasabb áron hirdetik, több mint másfélszer is magasabb lehet egy ilyen kategória hirdetési ára az átlagos árnál.  Az otpotthon.hu-n azokat a fővárosi lakásokat, amelyeknél feltüntették a luxus jelzőt, átlagosan 61 százalékkal magasabb négyzetméteráron hirdették, mint amennyit egy átlagos budapesti lakásért kérnek

Az alábbi táblázatban azt mutatjuk meg az otpotthon.hu adatai alapján, hogy az átlagos fővárosi négyzetméterárakhoz képest, magasabb árkategóriákban a hirdetések hány százalékában található ingatlan.  

Négyzetméterár alapján:  

Budapest
 
Ház
Lakás
Átlagár
880 e Ft/nm
1,14 m Ft/nm
1,5 millió
8%
20%
2 millió
2%
5%
3 millió
0,5%
1%

Luxuskínálat szempontjából Budapesten eddig nem a Rákosrendező által határolt kerületek voltak a legnépszerűbbek, hanem az I., az V., a XII. és a II., illetve a III. kerület. Az új projekt ezeket a kerületeket versenyhelyzetbe hozhatja, és az árakat is jelentősen befolyásolhatja.  

Budapesten nagyot ugrott az első lakást vásárlók aránya

2025 augusztusát az Otthon Start Program hatásai dominálták. Extrém magas keresletet hozott és a piac egészét felpezsdítette: a tranzakciószám egy hónap alatt 20%-ot ugrott, az árak meredeken emelkedtek, a kereslet összetétele pedig a fiatal és első lakást vásárló vevők irányába tolódott el. Bár a hitelezés átmenetileg mérséklődött, az előttünk álló hónapokban a program miatt hatalmas hitelpiaci robbanás várható.
2025. 09. 13. 06:00
Megosztás:

Zöld állítások és visszaváltási díjak nagyító alatt – országos fogyasztóvédelmi ellenőrzés indul

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) országos témavizsgálatot indított a hagyományos és az elektronikus kereskedelemben tapasztalható fogyasztóvédelmi gyakorlatok fenntarthatósági szempontú ellenőrzésére. Az NKFH szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok által lefolytatandó vizsgálat elsődleges célja egyrészt a visszaváltási díjra vonatkozó szabályok betartásának ellenőrzése, másrészt annak feltárása, hogy a vállalkozások által egyes termékeken feltüntetett zöld állítások valósak, pontosak és igazolhatóak-e.
2025. 09. 13. 05:00
Megosztás:

Albérlet árak 2025 szeptember: Bejött-e az egyetemisták kivárásos taktikája?

A várakozásokkal ellentétben az Otthon Start program egyelőre nem hozott fordulatot az albérletpiacon: szeptember első két hetében nem csökkentek, hanem még kicsivel emelkedtek is a lakásbérleti díjak - derül ki a zenga.huingatlanhirdetési portál adataiból. Budapesten jelenleg átlagosan 211 ezer forintos havidíjért hirdetnek garzonlakásokat, de a többszobás ingatlanoknál is 5-7 százalékkal magasabbak a kínálati bérleti díjak, mint tavaly ilyenkor.
2025. 09. 13. 04:00
Megosztás:

A Simple szolgáltatásai bővültek, a Simple Classic-tól búcsúzunk

Érdemes Simple Classic-ról a Simple appra váltani, hiszen a régebbi verziót még idén kivezeti az alkalmazást fejlesztő és üzemeltető SimplePay Zrt. A Simple applikációban ezzel párhuzamosan számos új fejlesztés várja a felhasználókat. Például már lehetőség van az OTP Visa mellett az OTP Mastercard bankkártyák digitalizálására is NFC-fizetéshez az androidos verzióban.
2025. 09. 13. 03:00
Megosztás:

Óraállítás - most jött a hír, aminek sokan nem örülnek majd! 2025 téli időszámítás

Téli időszámítás, őszi óraállítás 2025 időpontja: Magyarországon 2025-ben a téli időszámítás október utolsó vasárnapján indul. Ez idén 2025. október 26-ára, vasárnap hajnalban lesz. Pontosabban hajnali 3:00-kor állítjuk vissza az órákat 2:00-ra. De miért lesz ebből sokaknak baja idén?
2025. 09. 13. 02:00
Megosztás:

Két nyugdíjas él egy háztartásban? Akkor nagyon figyeljenek erre most!

Nézzük át, 2025-ben mire érdemes külön figyelnie KÉT nyugdíjasnak, ha egy háztartásban élnek Magyarországon.
2025. 09. 13. 01:00
Megosztás:

Sokan lebuktak! Ellenőrizze bérlapját! Ilyen hibák miatt kevesebb lehet a fizetése sok embernek

Minden dolgozónak fontos, hogy alaposan átnézze a bérlapját – mert gyakran előfordulnak hibák, amelyek miatt kevesebb pénzt kap kézhez, mint amennyi járna neki. Az alábbiakban összegyűjtöttem azokat a leggyakoribb hibákat és mulasztásokat, amelyek Magyarországon ma is akadályozzák, hogy a munkavállaló a neki jogszerűen járó összeget kapja meg.
2025. 09. 13. 00:01
Megosztás:

Gyorsabb kamatvágásokat vár a Morgan Stanley

Az amerikai bank vezető elemzője arról írt, hogy az eddiginél gyorsabb ütemű lazításra számít a Fed részéről.
2025. 09. 12. 23:00
Megosztás:

Drága most vagy olcsó az amerikai részvénypiac?

A részvénypiacok értékeltségét többféle módszertan és mutatószám szerint lehet vizsgálni. Az egyik, most bemutatandó megközelítés három komponensre bontja az értéket. Egyrészt a könyv szerinti értékre, mint ami azt hivatott megtestesíteni, ami a cégben jelenleg van, például eredménytartalék formájában.
2025. 09. 12. 22:00
Megosztás:

A magyar gazdák továbbra is számíthatnak a kormány segítségére

Hubai Imre a Kalocsa Térségi Öntözési Közösség vízgazdálkodási fejlesztéseinek projektzáró rendezvényén - amely a Vidékfejlesztési Program keretében valósult meg - elmondta, a kormány az öntözésfejlesztést szolgáló gazdálkodói együttműködéseket egy 2 milliárd forint keretösszegű, jelenleg is nyitva álló felhívással ösztönzi.
2025. 09. 12. 21:00
Megosztás:

Feszül a húr: Újabb Bitcoin-rug pull para a volatilis piacon

A Bitcoin újra reflektorfénybe került – nem a szárnyalása, hanem a hirtelen ármozgások miatti aggodalmak okán. Bár konkrét csalásnak nincs nyoma, a piaci szereplők mégis egyre idegesebbek. Vajon közeledik egy újabb „rug pull”, vagy csupán a makrogazdasági széljárás és az intézményi befektetők játszadozása kavarta fel a kedélyeket?
2025. 09. 12. 20:30
Megosztás:

BÉT: az OTP és a Mol húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1084,28 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 101 199,84 ponton zárt pénteken.
2025. 09. 12. 20:00
Megosztás:

A TikTok-ról tárgyal az USA és Kína

A hírek szerint jövő héten He Lifeng kínai miniszterelnök-helyettes és Scott Bessent amerikai pénzügyminiszter Madridban tárgyal a két ország közötti kereskedelemről és a TikTok helyzetéről.
2025. 09. 12. 19:30
Megosztás:

ViVeTech Nyrt.: 20-25 százalékos árbevétel-növekedést tervez 2025-ben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett kibervédelmi cég

542,2 millió forintos nettó árbevételt ért el a 2025-ös év első hat hónapjában a Budapesti Értéktőzsde Xtend piacán jegyzett kibervédelmi cég, a ViVeTech Nyrt. A társaság a 2025-ös pénzügyi év egészét tekintve 20-25 százalékos árbevétel-növekedésre számít a tavalyi évben elért rekordszintű, közel 1,4 milliárd forintos szint után - derül ki a társaság mai napon publikált 2025. első féléves jelentéséből.
2025. 09. 12. 19:00
Megosztás:

Aranypiaci kilátások 2025 őszén: új történelmi csúcsok és a biztonság keresése a globális bizonytalanság közepette

Az arany ára az elmúlt hetekben ismét a figyelem középpontjába került, ahogy új történelmi csúcsra emelkedett. 2025 szeptemberében az arany unciánkénti ára elérte a 3 660 dollárt, ezzel több mint 39%-os növekedést produkált az év eleje óta – ami a legnagyobb éves átlagos emelkedés 1990 óta.
2025. 09. 12. 18:30
Megosztás:

Bebukott a kötvényhozam

Tegnap az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult az USA-ban. Azaz a fő mutatószám 2,7-ről 2,9 százalékra emelkedett, míg a maginfláció 3,1 százalékon stagnált, de ez is elég volt ahhoz, hogy a kötvénypiac, s így a részvénypiac is optimista legyen.
2025. 09. 12. 18:00
Megosztás:

Megtörte rossz sorozatát az Adobe

Az szoftverfejlesztő cég tegnap tőzsdezárás után tette közzé aktuális pénzügyi évének harmadik negyedéves jelentését.
2025. 09. 12. 17:00
Megosztás:

Titkos üzenetet rejtenek a banki adatok: minden korábbinál drágább lett az iskolakezdés

Bár kevesebb család vett fel áruhitelt júliusban, mint tavaly, még soha nem költöttek ennyit iskolakezdésre – hiszen a kölcsönök átlagösszege egy év alatt 15 százalékkal, közel 40 ezer forinttal nőtt – mondja Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. A 281 ezer forintos átlagösszeg inflációs nyomást jelez, miközben a bankok 0 százalékos THM-mel csábítanak. Kérdés, marad-e még puskapor a karácsonyi szezonra.
2025. 09. 12. 16:30
Megosztás:

15 millión Ft-ot is adnak már a bankok személyi kölcsönként

Egyre magasabb összegeket kínálnak a magyarországi bankok fedezetlen személyi hitelként, ma már egyáltalán nem számít ritkaságnak a 15 millió forintos felső összeghatár sem. Ezzel párhuzamosan az újonnan kötött személyi hitelek átlagos hitelösszege is sokat emelkedett az elmúlt időszakban, ráadásul ezt a folyamatot az Otthon Start Program is gyorsíthatja - vélik a Bank360 szakértői. Bár az ezzel kapcsolatos banki tapasztalatok vegyesek, van olyan hitelintézet, amely a program meghirdetése óta érzékelte az átlagon felüli személyi hitelek iránti érdeklődés élénkülését.
2025. 09. 12. 16:00
Megosztás:

Kényelem és biztonság: az online játékok fizetési rendszereinek jövője

A magyar játékosoknak nagyon fontos, hogy egyszerűen tudjanak pénzt be- és kivenni. Az azonnali utalás, a mobil fizetés lehetősége, valamint a kriptovaluták elérhetősége mind számítanak, mert ezek teszik kényelmessé a játékot. Sok oldal figyel ezekre az igényekre, és jobb rendszert kínál. Ebben az útmutatóban bemutatjuk az aktuális trendeket, bemutatjuk a pénzügyi szabályozás, és felsoroljuk, milyen fizetési módokat találsz a hazai oldalaknál.
2025. 09. 12. 15:58
Megosztás: