Megjelent a felhívás, a vidéki vállalkozások beruházásait támogatja a Demján Sándor 1+1 Program új üteme

Megjelent a felhívás: a vidéki vállalkozások beruházásait támogatja a Demján Sándor 1+1 Program új üteme - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel szerdán.

Megjelent a felhívás, a vidéki vállalkozások beruházásait támogatja a Demján Sándor 1+1 Program új üteme

A közleményben kiemelték, a kormány mindent megtesz a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) támogatása érdekében. Ezért egy 11 pontból álló 80-90 milliárd forintos adócsökkentési programot hajt végre, megduplázta a Demján Sándor Tőkeprogram keretében egy vállalkozásba befektethető tőke maximális összegét, valamint bevezette a fix 3 százalékos kkv hitelt.

A kormány azonban itt nem áll meg: szerdán megjelent a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program második ütemének végleges felhívása. A pályázatok előtöltésére november 20-án 10.00 órától november 28-áig lesz lehetőség, a támogatási kérelmek december 1-jén lesznek benyújthatók. A program a vidéki, legalább 5 fős feldolgozóipari vállalkozások beruházásait támogatja 20 milliárd forintos keretösszeggel. A kormány célja, hogy a vidéki vállalkozások eszközberuházásainak támogatásával növelje a hazai kkv-k termelékenységét, versenyképességét és technológiai felkészültségét - írták.

A Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program második szakasza az első ütem kimagasló eredményeire épül, amelynek keretében eddig közel 1400 vállalkozás részesült támogatásban, mintegy 108 milliárd forint értékben, ami több mint 200 milliárd forintnyi beruházás megvalósulását teszi lehetővé országszerte.

A források közel kétharmada a leghátrányosabb helyzetű térségekbe került, jelentősen hozzájárulva a helyi gazdaságok megerősödéséhez.

A második ütem előregisztrációs időszakában összegyűlt igények alapján a felhívás véglegesítésre került. Az NGM a második ütemet kifejezetten a termelőberuházások támogatására, a legalább 5 fő munkavállalót foglalkoztató és 2 lezárt üzleti évvel rendelkező, vidéki mikro-, kis- és középvállalkozások számára hirdeti meg. A program továbbra is új, korszerű eszközbeszerzések megvalósítását támogatja - közölte a tárca.

A főbb paraméterek változatlanok maradtak: 25-200 millió forint közötti, 50 százalékos intenzitású vissza nem térítendő támogatás igényelhető, kizárólag vidéki megvalósítási helyszínen, és minimum két lezárt üzleti év szükséges.

A végleges felhívás november 19-én jelent meg és november 20-án 10.00 órától november 28-áig lesz lehetőség a kérelmek előtöltésére, amelyek 2025. december 1-jén lesznek benyújthatók. November 12-én lezárult a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Támogatási Program második ütemének előregisztrációs szakasza, támogatási kérelmet kizárólag azok adhatnak be, akik az előregisztrációban részt vettek - ismertették.

Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért, technológiáért és védelmi iparért felelős államtitkár a közleményben kiemelte: az első ütem nyertesei között vannak, akik már megvalósították beruházásukat, ezek a vállalkozások jó példával szolgálnak arra, hogy a hatékonyságnövelő fejlesztések mind a hazai, mind az exportpiacon erősítik a versenyképességüket.

"Célunk, minél több kkv számára lehetőséget biztosítani arra, hogy a technológiai megújulás által mérhetően növekedjen a termelékenységük, a jövedelemtermelő képességük, valamint, hogy magasabb hozzáadott értékű működésre tudjanak átállni" - közölte.

A program lebonyolítását a Magyar Gazdaságfejlesztési Ügynökség végzi, a pályázati felhívás és a kitöltő rendszer a www.vali.hu felületen érhető el. A támogatás 2026 első negyedévében 100 százalék előleg formájában kerül kifizetésre, hogy a vállalkozások minél előbb elindíthassák beruházásaikat.

Így csap le Európa gazdaságára a közel-keleti háború

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően újfent 2,00%-on hagyta a betéti rátát. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába pedig 2,15%-on maradt.
2026. 03. 20. 04:00
Megosztás:

Miért nem érdemes tiltani a munkavállalók másodállását?

Önmegvalósítás vagy anyagi kényszer? A WHC Csoport elemzése szerint a főállás mellett vállalt másodprojektek térnyerése már olyan jelentős hazánkban, hogy komoly munkajogi, adózási és bérszámfejtési kihívást jelenthet a vállalatok számára. A szakértők hangsúlyozzák: a tiltás helyett a transzparens szabályozás és a támogató vállalati kultúra a kulcs a lojalitás megőrzéséhez, hiszen a több lábon álló munkavállalók új kompetenciákat is hozhatnak a szervezetbe, ugyanakkor a munkáltatóknak kiemelt figyelmet kell fordítaniuk az összeférhetetlenségi kérdésekre és a pihenőidő betartására a hatékony működés érdekében.
2026. 03. 20. 03:30
Megosztás:

Meglepő tények a csapvízről a víz világnapján

Amikor megnyitjuk a csapot, egy több tízezer kilométeres vezetékhálózat és összetett tisztítási folyamat eredménye jut el a poharunkba. A víz világnapja alkalmából a szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy az ivóvíz nem magától értetődő erőforrás, hanem egy folyamatosan karbantartott rendszer eredménye. Magyarországon a közel százezer kilométeres vízhálózat jelentős része már több mint ötvenéves. A szakértők szerint ezért a vízbiztonság egyik kulcskérdése ma az infrastruktúra állapota és a szakszerű kivitelezés.
2026. 03. 20. 03:00
Megosztás:

A Fidesz EP-képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében

A Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselői írásbeli kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a magyarországi Facebook-cenzúra ügyében azt követően, hogy a brüsszeli testület bejelentette: élesíti a magyar választásokra az úgynevezett gyorsreagálású rendszert, ami bizonyos közösségi média tartalmak megjelölésére ad lehetőséget, hogy korlátozzák azok elérését - tájékoztatott a Fidesz uniós parlamenti képviselőcsoportja csütörtökön.
2026. 03. 20. 02:30
Megosztás:

Brutális döntés előtt a nyugdíjrendszer: jön a Férfiak40, vagy mindent átalakítanak?

Évek óta visszatérő kérdés, ami újra és újra felkorbácsolja a kedélyeket: bevezessék-e a férfiak kedvezményes nyugdíját („Férfiak40”), vagy inkább teljesen új alapokra kellene helyezni a rendszert? A válasz azonban korántsem egyszerű – sőt, komoly gazdasági és társadalmi következményei lehetnek.
2026. 03. 20. 02:00
Megosztás:

16 éves kor alatt tilos lesz a TikTok, a Facebook és a SnapChat használata is

Egy egész generáció mindennapjai kerülhetnek gyökeres változás elé – egy döntés, amely sokak szerint régóta esedékes volt, mások szerint viszont túl messzire megy.
2026. 03. 20. 01:00
Megosztás:

Máárcius 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák

Március 21-étől érkeznek a "rezsistopkedvezményt" tartalmazó számlák - közölte az MVM Facebook-oldalán csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:30
Megosztás:

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás

Több tízezer termelőhöz érkezik a napokban agrártámogatás, gyorsuló kifizetésekkel segíti az Agrárminisztérium a gazdálkodókat - közölte az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel csütörtökön.
2026. 03. 20. 00:05
Megosztás:

A Mol 300 forint körüli osztalékot fizethet részvényenként

A Mol igazgatósága részvényenként 180 forint alaposztalék és 120 forint körüli rendkívüli osztalék, így együttesen körülbelül 300 forint részvényenkénti osztalék fizetését javasolja a közgyűlésnek, ami 9,1 százalékkal haladja meg a tavalyit - közölte a Mol Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2026. 03. 19. 23:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 03. 19. 23:00
Megosztás:

A magyarok kedvence a szénsavmentes másfél literes ásványvíz

Ötödével több ásványvizet vásároltak a magyarok a Kifli.hu-n az elmúlt egy évben, a másfél literes és a szénsavmentes változatok a legnépszerűbbek. A régiós összehasonlításban Magyarország a harmadik helyen áll, a magyarok jóval több ásványvizet rendelnek, mint a csehek vagy az osztrákok.
2026. 03. 19. 22:30
Megosztás:

Már csak két hét maradt a lakásbiztosítási kampányból: az igazi hajrá csak most kezdődhet

Kitartott az első hét lendülete a lakásbiztosítási kampány második hetében is, a kalkulációk száma és a szerződéskötések száma is ugyanazon a szinten mozgott, mint március elején. Ugyanakkor már csak két hét maradt hátra a kampányból, és a korábbi évek adatai azt mutatják, hogy sokan az utolsó pillanatra hagyják a váltást, így könnyen lehet, hogy március második fele az idei évben is jelentős felfutást hozhat – írja a Bank360.
2026. 03. 19. 22:00
Megosztás:

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezetők

Túlterheltek és időhiányban szenvednek a magyar női vállalkozók és vezető beosztásban dolgozó nők, akik közül leginkább a 30-39 évesek érzik magukat hajszoltnak, miközben a válaszadók többsége elégedett a jövedelmével - közölte reprezentatív felmérése alapján a Számlázz.hu csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 21:30
Megosztás:

Erősödött a forint csütörtök estére

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
2026. 03. 19. 21:00
Megosztás:

Jelentős közlekedésfejlesztési projekt indul Zalaegerszegen

Több mint másfél milliárd forint állami támogatással turbókörforgalmat alakítanak ki Zalaegerszeg keleti kapujában, a város egyik legforgalmasabb kereszteződésében - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a város polgármestere.
2026. 03. 19. 20:30
Megosztás:

Hetekig elhúzódó harcokra számítanak Izraelben

Az izraeli hadsereg helyzetértékelése szerint még több hétig eltarthat az Irán és a Hezbollah elleni háború.
2026. 03. 19. 20:00
Megosztás:

Online is köthető növénybiztosítás az MBH AgrárPartner Platformon

Az MBH Bank 100 százalékos tulajdonában álló leányvállalata, az MBH eFin Technologies Zrt. és a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elindította az MBH AgrárPartner Platformot, amelyen növénybiztosítást köthetnek a gazdálkodók - közölte az MBH Bank csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:30
Megosztás:

A VisitBalaton365 csütörtökön indult kampányában a Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet

A Balaton tavaszi élményeire hívja fel a figyelmet a VisitBalaton365 csütörtökön indult kampánya, amelynek a célja, hogy a Balaton tavasszal is erős belföldi úti célként jelenjen meg. A fókusz a rövid, élményalapú utazások ösztönzésén, az aktív programok, valamint a bor- és gasztronómiai kínálat láthatóvá tételén, továbbá a digitális kampányeszközökkel támogatott forgalomélénkítésen van - közölte a VisitBalaton365 Nkft. csütörtökön az MTI-vel.
2026. 03. 19. 19:00
Megosztás:

Az EKB változatlanul hagyta az irányadó kamatlábakat

Az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsa csütörtöki ülésén a piaci várakozásokkal összhangban nem változtatott a három irányadó eurókamat szintjén.
2026. 03. 19. 18:30
Megosztás:

A vendégek 73%-a nem tér vissza, ha nem tetszik neki a mosdó – mit tehetnek az éttermek?

A vendéglátóipar két megkerülhetetlen kihívással néz szembe: a vendégek higiéniai elvárásai sosem voltak magasabbak, miközben a fenntarthatósági nyomás is folyamatosan nő az éttermeken, szállodákon. A Tork kutatása szerint a vendégek közel háromnegyede nem tér vissza oda, ahol negatív tapasztalata volt a mosdóval, és eközben egyre környezettudatosabbak is. A válasz mindkét kihívásra a megfelelő higiéniai megoldások alkalmazása lehet, amelyekkel csökkenthető a pazarlás.
2026. 03. 19. 18:00
Megosztás: