A médiaipart teljesen átformálják a következő időszakban

A dentsu globális kreatív-, marketing- és médiaügynökségi hálózat idén is közzétette immár hagyományosnak számító elemzését a következő évre várható médiatrendekről. A „The Pace of Progress” címet viselő kiadvány, amelynek összeállításában a dentsu médiaügynökségeinek, a Carat, a dentsuX, illetve az iProspect cégeknek a szakemberei vettek részt a világ minden tájáról, tíz fő médiaipari tendenciát vizsgál, amelyek három átfogó témakör köré csoportosíthatók: (1) a generatív mesterséges intelligencia (AI) kihasználása a növekedésben, (2) a bevételszerzési verseny erősödése, illetve (3) az etikus gazdasági elvek követése.

A dentsu kiadványában azt a tíz kulcsfontosságú iparági trendet azonosította be, amelyek várhatóan katalizálni fogják a médiaipar változásait, a márkák fejlődési ütemét szerte a világon. A több mint 40 oldalas tanulmány amellett, hogy az említett tényezőket behatóan ismerteti, részletes javaslatokat is ad a márkák számára, hogy ezeket hogyan tudják rövid és hosszú távon kihasználni.

„A legégetőbb témák és a legígéretesebb lehetőségek bemutatása során a nemzetközi csapat által összeállított elemzésünk nem véletlenül foglalkozik kiemelten a generatív AI hatásaival - magyarázza Bacsa Gábor, a dentsu ügyfélportfolió-vezetője. – Az elmúlt hónapban elvégzett saját, 36 piacra kiterjedő ügyfélkutatásunk azt mutatta ki, hogy a marketingesek több mint 60 százaléka már alkalmazza a mesterséges intelligenciát. E széles körű trendhez igazodva igyekszünk beazonosítani és bemutatni mindazokat a hozzáadott előnyöket, tendenciákat és technológiákat, amelyek a fejlődés motorjai lehetnek.”

Az elemzés tíz fő médiatrendet tár fel, amelyek három téma köré csoportosíthatók:

Középpontban a generatív AI

A generatív AI túlzás nélkül az elmúlt évtizednek a gazdaságot és a társadalmat leginkább felforgató technológiai áttörése. A keresések futtatásától a kreativitáson keresztül a médiatervezésig és -gyártásig a generatív AI új szintre emeli a médiahatékonyságot. Az itt beazonosított fő trendek a következők:

- The Rise of Generative Search – A generatív mesterséges intelligencia a keresőmotoroktól a kereskedelmi platformokig átalakítja az emberek információhoz való hozzáférését.

- Creativity Reimagined – A generatív AI olyan területeken segít fokozni az emberi kreativitást, mint a tartalomkészítés, szövegírás és a képalkotás.

- Generative Optimizations – A kampányok hatékonyságának növelésében is kiemelt szerepet kaphat a mesterséges intelligencia, amely egyszerűbbé, gyorsabbá és könnyen skálázhatóvá teszi a reklámkészítést és a targetálást.

Verseny a bevételekért

A globális digitális marketingköltések bővülési üteme lassulóban van, a következő években már várhatóan tíz százalék alatt marad. Ennek megfelelően, élénkülni fog a verseny a technológiai platformok között is a korlátos méretű piaci torta megszerzéséért. Ezek a cégek a korábbiaknál jobban védik majd adatbázisaikat, több energiát fognak fordítani felhasználóik megértésére, valamint tovább fejlesztik és bővítik majd hirdetési szolgáltatásaikat.
- The World of Lookalike Apps – Ahogy a platformok egyre hasonlóbbá válnak egymáshoz megjelenés és működés szempontjából, a márkáknak egyre kreatívabb eszközökkel kell megragadniuk a közönség figyelmét.

- From Walled Gardens to Walled Pipes – A fokozódó verseny egyre erősebb adatvédelmi lépésekre készteti a platformokat.  Az óvatlanul kiszolgáltatott információk ugyanis könnyen a versenytársakat segíthetik előnyhöz. Meg kell találni a kényes egyensúlyt a bezárkózás és a felfedezhetőség fenntartása között.

- The Identity Refocus – A bizonytalan versenykörnyezetben a médiaplatformok fokozott energiát fektetnek a felhasználók pontos beazonosításába, hiszen az egyedi üzenetek csak így juttathatók el hatékonyan a megcélzott köröknek. Mindez a harmadik feles cookie-k jövőre esedékes kivezetése miatt még nagyobb jelentőséggel bír majd.

- More Ads for More Returns – A legtöbb platform igyekszik új területekre kiterjeszteni a reklámozást, ezáltal új formátumok, lehetőségek, és persze kockázatok merülnek fel.

Etikus Gazdasági elvek követése

Ha a márkák növekedni szeretnének, nem pusztán a közgazdasági alapelveket kell követniük, hanem fontos figyelembe venniük azt is, hogyan tudnak fenntartható módon hozzájárulni a társadalom működéhez. A növekvő társadalmi és politikai polarizáció, valamint az éghajlati problémák súlyosbodása közepette a siker egyre alapvetőbb feltétele lesz új karbonhatékony, változatos és biztonságos online terek kialakítása is a márkák és az emberek közti kapcsolat megteremtésére.

- The New Faces of Growth – A médiafogyasztás módja egyre sokszínűbbé és egyedibbé válik. Hogy a márkák megőrizzék relevanciájukat, alkalmazkodniuk kell a közönség igényeihez és identitásához.

- Safer, Better, Faster, Stronger – A gyorsan változó digitális környezetben a platformoknak fontos fejlesztési céljává válik a biztonságosabb környezet megteremtése mind a felhasználók, mind a márkák számára.

- More Attention, Fewer Emissions – A klímaváltozás gyorsulásával párhuzamosan egyre nagyobb szerep jut a márkák karbonhatékonysági stratégiáinak. Az üzleti hatékonyság és a fenntarthatósági célok együttes elérésére folyamatosan újszerű megoldások alkalmazását követeli meg.

Csökkenti az olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése az OPEC-ből

Londoni iparági elemzők szerint középtávon csökkenti a világpiaci olajárakat az Egyesült Arab Emírségek kilépése a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC) és a bővebb OPEC+ szerveződésből.
2026. 05. 01. 23:00
Megosztás:

A lengyel elnök új alkotmány kidolgozását kezdeményezi

Új lengyel alkotmány kidolgozását kezdeményezi Karol Nawrocki lengyel elnök, az erre hivatott tanács első tagjait a május 3-i állami ünnepen, az alkotmány napján nevezik ki - jelentette be pénteken Rafal Leskiewicz lengyel államfői szóvivő.
2026. 05. 01. 22:00
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 21:00
Megosztás:

Erősödött a forint pénteken

Erősödött a forint pénteken délután a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 05. 01. 20:00
Megosztás:

Erős Bitcoin-lendület hajtotta az amerikai ETF-beáramlásokat áprilisban

Április újabb fontos fordulópontot hozott az amerikai kripto ETF-piacon: a Bitcoin árfolyamának látványos erősödése mellett a befektetői érdeklődés is érezhetően megugrott. A spot Bitcoin ETF-ekbe érkező friss tőke idén eddig nem látott szintre emelkedett, miközben az Ether, az XRP, a Solana és a Dogecoin alapok is jelezték, hogy a kriptovaluta ETF-ek iránti kereslet nem kizárólag a Bitcoinra korlátozódik.
2026. 05. 01. 19:00
Megosztás:

Csapadékos májust remélnek a gabonatermesztők

Nem kedvez az időjárás a szántóföldi növényeknek, de a következő hetekben egy nagyobb csapadék még sokat segítene - mondta az MTI-nek a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke.
2026. 05. 01. 18:00
Megosztás:

Várakozásokon felül nőtt a magyar és a német gazdaság is

2026 I. negyedévében a magyar gazdaság teljesítménye a KSH első becslése szerint az előző év azonos időszakához képest 1,7%-kal bővült a nyers adatok és a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint egyaránt, ami érdemi gyorsulást jelent a 2025 második felében látott, stagnálás közeli növekedési ütemhez képest.
2026. 05. 01. 17:00
Megosztás:

Visszafogottabb munkáshitelesek, felfelé menetelő személyi kölcsönösök

A munkáshitelek iránti érdeklődés az idei év elején mérséklődött a tavalyi, bevezetési év kiugró szintjéhez képest, miközben a személyi kölcsönök piaca tovább bővült – derül ki a K&H a munka ünnepe alkalmából készített összeállításából, amelyben a legnépszerűbb szabad felhasználású hitelek szegmensét mutatja be. A pénzintézetnél a folyósított munkáshitelek összege a felére csökkent, a személyi kölcsönök összege ugyanakkor közel 49 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.
2026. 05. 01. 16:00
Megosztás:

Az olasz kormány meghosszabbította az üzemanyagok jövedéki adója csökkentését

További huszonegy nappal meghosszabbították az üzemanyagokra literenként kivetett jövedéki adó csökkentését - jelentette be az olasz miniszterelnöki hivatal a csütörtök esti kormányülésre hivatkozva.
2026. 05. 01. 15:00
Megosztás:

Ankara is felkerült a WIzz AIr térképére

A Wizz Air, Közép-és Kelet-Európa piacvezető légitársasága közvetlen járattal köti össze a török és a magyar fővárost április 29-től, tovább bővítve a két ország közötti légi összeköttetést. A légitársaság eddig Isztambulba, valamint a nyaralók körében kiemelten népszerű Antalyába közlekedett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, most szerdától pedig hetente három alkalommal már Ankara is közvetlenül elérhető.
2026. 05. 01. 14:00
Megosztás:

Szeretik, de nem isszák gyakran – így áll a bor helyzete a fiataloknál

A fiatal felnőttek körében erős a bizalom a magyar borok iránt, a borfogyasztás azonban továbbra is inkább alkalmakhoz kötődik, és ritkán válik a mindennapok részévé – derült ki a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megbízásából készült friss, reprezentatív kutatás eredményeiből. Az Y és Z generáció kétharmada fogyaszt bort valamilyen gyakorisággal, miközben a magyar borokat jóval többen választanák a külföldieknél. Ez lehetőséget adhat arra, hogy a bor még relevánsabb szerepet kapjon a fiatal felnőttek életében, elsősorban közösségi és élményalapú helyzetekben.
2026. 05. 01. 13:00
Megosztás:

Úgy tűnik, az EKB nem tart a stagflációtól

Az Európai Központi Bank a várakozásunknak és a széleskörű piaci várakozásoknak is megfelelően nem változtatott a 2%-os betéti rátán. Az aktív oldali rendelkezésre állás kamatlába 2,40%-on, az irányadó refinanszírozási műveletek kamatlába 2,15%-on maradt.
2026. 05. 01. 12:00
Megosztás:

A hónap második felében indul az igazi strandszezon

Bár egyes strandok már a hétvégén megnyitnak, többségük a hónap második felétől vagy június elejétől várja a látogatókat; a belépőárak mérsékelten emelkedhetnek az idén - derül ki az MTI az országos körkérdésére adott válaszokból.
2026. 05. 01. 10:00
Megosztás:

Egy rossz fordítás milliókba kerülhet a magyar cégeknek

A Magyarországon történt politikai változás, az Európai Unióval való kapcsolatok normalizálására való törekvés és az uniós források hazahozatalának ígérete sok vállalkozást inspirálhat a határokon túli terjeszkedésre. A szakértők szerint a nemzetközi piacokra történő kilépésnél nem a gyorsaság a legfontosabb szempont, hanem a tudatos stratégiai tervezés. Bár az angol nyelv ismerete a nemzetköziség egyik alapvető szimbóluma, önmagában nem elegendő a sikeres és biztonságos külföldi piacra lépéshez.
2026. 05. 01. 09:00
Megosztás:

Ne bízz – ellenőrizz: Hogyan válassz biztonságos kriptotőzsdét

A kriptoiparban a biztonságos kriptotőzsde kiválasztása nem csupán a díjakról, a kereskedési párokról vagy a kényelemről szól. Arról szól, hogy eldöntsd, hol tartják majd az eszközeidet, hogyan védik azokat, és hogy a platform biztosít-e elegendő átláthatóságot ahhoz, hogy ellenőrizni tudd az állításait.
2026. 05. 01. 08:28
Megosztás:

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után

Nem fizet osztalékot a 4iG Nyrt. 2025-ös eredménye után, a közgyűlés csütörtökön úgy határozott, hogy a vállalat adózott eredményének egésze kerüljön az eredménytartalékba - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2026. 05. 01. 08:00
Megosztás:

Nem dőlhetnek hátra a cégek reklámadó ügyben

Bár elhárult a közvetlen veszélye annak, hogy a média- és reklámpiaci szereplőknek jelentős adóteherrel kelljen kalkulálniuk a harmadik negyedévtől, a reklámadó bármikor visszatérhet. A leköszönő kormány módosította ugyan a reklámadó szabályozást, a 0 százalékos adókulcsot a június 30-a utáni időszakra is kiterjesztette, de az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója hangsúlyozza, hogy a jogtechnikai megoldás csak átmeneti könnyítést jelent, nem végleges adópolitikai döntést. A közteher a nagyobb reklámbevétellel rendelkező vállalkozásokat érintette volna.
2026. 05. 01. 07:00
Megosztás:

Erősebb nők, fenntarthatóbb munkaerőpiac - Így válik stratégiai kérdéssé az izomépítés

A munkahelyi jóllét egyik nagy témája nem feltétlenül az irodában, hanem az edzőteremben kezdődik. A nők körében egyre népszerűbb súlyzós és saját testsúlyos edzések ma már nem csupán életmód- vagy szépségtrendként értelmezhetők, hanem hosszú távú egészségbefektetésként is. Ez különösen fontos az idősödő társadalmunkban, ahol a munkavállalók fizikai és mentális ellenállóképessége közvetlenül kapcsolódik a teljesítményhez, a hiányzások csökkentéséhez és az aktív életpálya meghosszabbításához. A 30 éves kor után fokozatosan csökkenő izomtömeg, valamint a szarkopénia nemcsak időskori egészségügyi probléma: már fiatalabb korban érdemes tenni ellene, ha hosszabb távon stabilabb, energikusabb és önállóbb életet szeretnénk élni.
2026. 05. 01. 06:00
Megosztás:

Az ALDI-ban vásárolsz? Most meg fogsz döbbenni...

Az ALDI Magyarország tovább folytatja tartós árcsökkentési programját, és egy héten belül másodszor, ismét több mint 100 termék esetében mérsékli az árakat. Április során így már több mint 200 termék lett olcsóbb, ami az állandó kínálat közel 10%-át érinti. Az árcsökkentés élelmiszerekre és háztartási termékekre egyaránt kiterjed.
2026. 05. 01. 05:00
Megosztás:

Mérséklődő aktivitás és átrendeződés: így indult 2026 az álláspiacon

Óvatosabb aktivitás és enyhe visszarendeződés jellemezte az álláspiacot 2026 első negyedévében. Mind a hirdetői, mind a pályázói oldalon mérséklődés volt tapasztalható éves összevetésben, ugyanakkor a piac fokozatos alkalmazkodását jelzi, hogy a második negyedév elején mérsékelt élénkülés indult az álláshirdetések számában. Területileg vegyes kép rajzolódik ki: míg a vármegyék többségében bővülés történt, Budapesten 10%-os visszaesés volt tapasztalható éves alapon – derül ki a Profession.hu friss negyedéves jelentéséből.
2026. 05. 01. 04:00
Megosztás: