A mezőgazdasági támogatások mellett hamarosan indulnak a Ginop és Dimop pályázatok - Így lehet vállalkozása a nyertesek között

Az elkövetkező időszak bővelkedik a pályázati lehetőségekben, elsősorban a mezőgazdasági szektor számíthat támogatásokra, és jó esély nyílik az innovációs tervek megvalósítására is. A Pályázat Neked vezető pályázatírója foglalja össze, hol kaphatnak megfelelő tájékoztatást a vállalkozások a lehetőségekről, hogyan induljanak el, és mi a titka a sikeres projekteknek.

A mezőgazdasági támogatások mellett hamarosan indulnak a Ginop és Dimop pályázatok - Így lehet vállalkozása a nyertesek között

„Egy pályázatot mindig akkor kell beadni, amikor a lehetőség elérhető, és tudjuk, hogy bár nem azonnal, de az elkövetkező 2-3 évben szüksége lesz a cégünknek fejlesztésre” – hangsúlyozza Szűcsné Hován Szilvia (képünkön). „Nem jelennek meg minden évben ugyanarra a területre vonatkozó pályázatok, ki kell használni az elérhető támogatásokat!”

A következő hetekben, hónapokban az agrár és az innovációs pályázatok lesznek túlsúlyban, több támogatási forma között találhatják meg a vállalkozások a számukra megfelelőt.

Finanszírozási lehetőségek feldolgozóüzemek, állattartó telepek és díszkertészek számára

Szeptember 17-én indul a feldolgozóüzemek támogatási pályázata, a vállalkozások 200 millió forinttól 5 milliárd forintig kérhetnek támogatást. A pályázat segítségével egyebek mellett új üzem építése, eszközök, gépek, gyártósorok beszerzése, meglévő épületek felújítása, korszerűsítése, energetikai beruházások finanszírozása, zöldmezős beruházás valósulhat meg. A támogatási igényt az élelmiszer-ágazatban, illetve az italgyártás területén működő cégek is benyújthatják,, teljes üzemek újulhatnak meg.

Szeptember közepén és októberben érkezik az állattartó telepek pályázata két kiírásban, majd ezt követően a díszkertészek ágazatfejlesztési pályázatai érhetők el. Utóbbira zöldterület-kezelők is benyújthatják a pályázatukat, nem előírás, hogy mezőgazdaságból származó bevétellel is rendelkezzenek, de a zöldterület-kezelést TEÁOR kóddal kell igazolni.

Ritka alkalom a fővárosi cégeknek

Várhatóan október közepétől lesz elérhető egy innovációs pályázat a KKV-k számára, amelynek különlegessége, hogy nem tartalmaz területi megkötést, vagyis akár budapesti cégek is megvalósíthatják az innovatív elképzeléseiket. A támogatás 20 és 50 millió forint közötti, amely bértámogatásra, marketing- és szervezetfejlesztési tanácsadásra, valamint gép- és eszközbeszerzésre is fordítható.

A szakértő szerint utóbbi pályázatnál nagy roham várható, mert a fővárosi cégek ritkán jutnak lehetőségekhez a pályázati piacon. A Pályázat Neked vezető pályázatírója hozzátette, hogy egy-egy vállalkozás akár több pályázaton is indulhat párhuzamosan, ha megvan az önereje mindegyikhez, akár milliárdos beruházást is megvalósíthat.

Akár 150 milliós támogatás érhető el képzésekre

November 30-ig meghosszabbították a GINOP Plusz 3.2.1-21 program keretében elérhető, összesen 70 milliárd forintos kerettel meghirdetett munkaerőképzési pályázat beadási határidejét. A mikro-, kis- és középvállalkozások akár 75 millió, a nagyvállalatok pedig akár 150 millió forintos támogatást igényelhetnek. Az elnyert forrásból soft skill képzések, nyelvi képzések, informatikai képzések és szakmai képzések is megvalósíthatóak, illetve bértámogatás is igénybe vehető a munkavállalók kieső munkaidejére.

Leghamarabb decemberben, de nagyobb eséllyel januárban indulhatnak el a DIMOP Plusz támogatások. A program különböző feltételekkel kínál támogatást a mikro-, kis- és középvállalkozások számára. A felhívás és a pályázat az alacsony digitális intenzitással rendelkező KKV-k versenyképességének javítására fókuszál. Célja, hogy a piacon elérhető digitális megoldások bevezetésével növelje a vállalkozások hatékonyságát és jövedelemtermelő képességét.

mezőgazdasági Ginop és Dimop pályázatok 2024 2025

Egyedi megoldások, win-win helyzet

„Minden pályázat életútja egy tervvel, egy ötlettel, egy álommal kezdődik” – fogalmaz a www.palyazatneked.hu vezetője. „Sok cég azonban megretten, amikor szembesül az akár 60-70 oldalból álló pályázati kiírásokkal. Mi többek között abban is segítünk, hogy elkészítjük a pályázatok néhány oldalas kivonatát, ezeket küldjük el a cégeknek, egyedileg rájuk szabva. A Pályázat Neked munkatársai előminősítik az érdeklődőket adószám alapján, így határozzunk meg, hogy mely pályázatoknak felel meg az adott vállalkozás.”

Mivel pontozásos rendszer alapján dől el, hogy mely cég részesülhet a támogatásban, már előre tudható, hogy a benyújtott pályázati anyag hány pontos lesz az adott támogatás esetében. A siker titka a szakértő szerint a jó üzleti terv, egy jól átgondolt projekt, valamint a legpontosabb és a legtöbb dokumentációval ellátott pályázati anyag elkészítése.

„Cégünk kizárólag sikerdíjért dolgozik, nincs pályázatírási költség, így a hozzánk forduló cégek semmit nem kockáztatnak azzal, ha beadjuk a pályázatukat. Az elmúlt években a GINOP pályázatok 100 százalékában nyertünk, de ugyanez igaz a Leader és az egyéb vidékfejlesztési pályázatokra is” – hangsúlyozza Szűcsné Hován Szilvia.

Ezt sokan elfelejtik

Azzal, hogy megvalósul egy beruházás, és a vállalkozás leadja a záró beszámolót, még nincs vége a projektnek. GINOP pályázatok esetén például 3 éven keresztül fenntartási jelentést kell benyújtani. 

„Az ügyfeleinkkel pályázatírásra és projektmenedzsmentre is vonatkozó, komplex szerződést kötünk, nem engedjük el a kezüket azután sem, hogy sikeresen pályáztak. Optimális esetben 2 hónap alatt elbírálják a pályázatokat, 3 hónap után pedig az előleg is rendelkezésre áll. Fontos, hogy ne maradjon magára a cég a jogi, számviteli és egyéb felhívások útvesztőjében, és sikeresen kezdhesse meg, majd haladjon tovább a projekttel. Elég egy rossz alaki bizonylat, és elveszhet a támogatás egy része, rosszabb esetben az egésze” – tette hozzá a csaknem 20 éves aktív pályázatíró és tanácsadói tapasztalattal rendelkező cégvezető. – “Hosszú távra építünk partnerséget, a célunk, hogy a projektek lezárásakor mindenki elégedett legyen.”


A mellrák nemcsak a nők ügye – a férfiakat is érinti, miközben sokat tehetnek a hozzájuk közel álló nők egészségéért is

Magyarországon évente mintegy 2000 nő hal meg mellrákban, miközben a szűrésre behívott nőknek alig 40 százaléka jelenik meg a vizsgálaton. A Mellrákinfó Egyesület az idei „rózsaszín októberben” a pékárukat értékesítő Lantmännen Unibake támogatásával a férfiakat is megszólítja, hogy kevesebb felesleges áldozatot szedjen a betegség.
2026. 10. 12. 12:30
Megosztás:

Francia kriptoadó-fordulat: a stabilcoinra váltás is adókötelessé válhat

Franciaországban már a stabilcoinra váltás is adófizetést eredményezhetne egy új javaslat alapján, miközben a kriptobefektetők tíz évet kaphatnának veszteségeik későbbi elszámolására. A 2027-es költségvetéshez kapcsolódó módosítások a nagyobb kriptovagyonnal külföldre költözőket is érintenék. A pénzügyi bizottság támogatása azonban még nem jelent végleges törvényt: mindhárom intézkedés további parlamenti jóváhagyásra vár.
2026. 10. 12. 12:00
Megosztás:

A jelentési időszak előtt továbbra is jó erőben az amerikai tőzsdeindexek

Pénteken mindhárom meghatározó amerikai részvénypiaci index növekedett: a Dow Jones 0,8%-kal, a S&P 500 és a Nasdaq 0,6%-kal. Utóbbi kettő a múlt hét során – még kedden – történelmi csúcsra emelkedett, és továbbra is annak közelében tartózkodik (az S&P 500 csak 0,1%-kal elmaradva tőle).
2026. 10. 12. 11:30
Megosztás:

Tardos Gergely: az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek a piaci hozamok

Az euró bevezetése felé haladva tovább csökkenhetnek az elvárt piaci hozamok, de enélkül újra visszaemelkedő kamatteher várna Magyarországra - jelentette ki Tardos Gergely, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) elnök-vezérigazgatója a Portfoliónak adott, hétfőn megjelent interjúban.
2026. 10. 12. 11:00
Megosztás:

Ethereum: 11 millió dollár mozdult a Krakenre – újabb eladás készül?

Két, az Ethereum Foundationhöz korábbi tranzakciókon keresztül kapcsolódó kriptotárca összesen 4393 ETH-t, megközelítőleg 11,13 millió dollár értékű ethert utalt a Kraken kriptotőzsdére az október 12-i beszámoló szerint. A jelentős pénzmozgás ismét felvetette egy lehetséges eladás kérdését, miközben az Ethereum árfolyama 2555 dollár közelében járt. A tőzsdei befizetés azonban önmagában nem bizonyít értékesítést, és az sem igazolt, hogy az érintett tárcákat jelenleg az alapítvány irányítja.
2026. 10. 12. 10:30
Megosztás:

Pénteken nyugodt napot zártak a kötvénypiacok

Pénteken nem volt jelentős elmozdulás a kötvénypiacon: a fontosabb amerikai és európai állampapírhozamok a lejáratok többségén nagyrészt jóval 5 bázisponton belüli mozgásokat mutattak.
2026. 10. 12. 10:00
Megosztás:

Az európai tőzsdék pénteken ledolgozták a hét közepi eséseket

A STOXX 600 1,0%-kal emelkedett múlt pénteken, ezzel sikerült visszakapaszkodnia – a szerda és csütörtöki csökkenések után – az egy héttel korábbi szintjére. Az általános jó hangulatban valamennyi szektorális alindex pozitívban zárt.
2026. 10. 12. 09:00
Megosztás:

Nem enyhül a szorítás az energiapiacon, a Trump-Putyin megállapodás várhatóan nem hoz érdemi mérséklődést a dízelárakban és az inflációban sem

Múlt pénteken tovább emelkedtek az energiaárak: a WTI és a Brent olaj egyaránt +0,4%-kal drágult (hordónként: 91,9, illetve 104,7 dollárra), a hét egészét tekintve pedig még nagyobb, +0,8% illetve +2,4% növekedést mutattak. Az európai gázárak esetében még rosszabb volt a helyzet: a TTF pénteki 82,35 euró/MWh-os záróára 4,2%-kal haladta meg az előző napit, és 8,6%-kal az egy héttel korábbit és 2022 óta a második legdrágább napi záróárnak bizonyult (egyedül idén szeptember 14-én láttunk ennél is magasabbat).
2026. 10. 12. 08:30
Megosztás:

Jól látszik a kamatcsökkentések hatása – egyre olcsóbb személyi kölcsönöket veszünk fel

Csak augusztusban majdnem fél százalékot esett és közel 4,5 éves mélypontra került a személyi kölcsönök átlagos kamata – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. Az idén rekordösszegben folyósított hitel még olcsóbbá válhat, miután az utóbbi hetekben sorra kamatcsökkentéseket jelentettek be a bankok.
2026. 10. 12. 08:00
Megosztás:

Ukrán dróncsapás érte a Yandex vlagyimiri adatközpontját

Ukrán dróntámadás károkat okozott a Yandex vlagyimiri adatközpontjának infrastruktúrájában, az objektum működése leállt, a szolgáltatások egy része elérhetetlenné vált a felhasználók számára - közölte az orosz informatikai vállalat sajtószolgálata vasárnap reggel az Interfax hírügynökséggel.
2026. 10. 12. 07:00
Megosztás:

Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás: