A Miniszterelnöki Hivatal továbbra is a legnagyobb hirdető a hazai reklámpiacon

Rácáfolva a korábbi pesszimista várakozásokra a magyar reklámpiac - hasonlóan a többi közép-kelet-európai országhoz – növekedésnek indult tavaly. Köszönhetően főként az állami költéseknek. Hazánkban 9 százalékkal nagyobb, 844 millió eurós bevételre tett szert a hirdetési szektor 2021-ben, mint egy évvel korábban és ezzel az eredménnyel elértük a járvány előtti forgalom mértékét. A régióban ennél is nagyobb, 14 százalékos bővülést lehetett tapasztalni, ami 9,5 milliárd eurót elérő reklámköltést jelent a múlt esztendőre vetítve – állapítja meg a kelet-és közép-európai reklámpiacok folyamatait, trendjeit összefoglaló és elemző, online letölthető kiadvány, a CANnual Report idei kiadása, amelyet a 14 ország független reklámügynökségeiből – köztük a hazánkat képviselő Café Communications – álló hálózat, a weCAN jelentettet meg a közelmúltban.

A Miniszterelnöki Hivatal továbbra is a legnagyobb hirdető a hazai reklámpiacon

A jelentésből kiderül, hogy a hazai reklámpiacon az online szegmens fejlődik a legerőteljesebben. Ezt a területet évek óta stabil növekedés jellemzi, ami tavaly elérte a 8 százalékot. Viszont az innen befolyó bevételek egyre kevésbé gazdagítják a hazai médiaszereplőket.  A világtrendeknek megfelelően ezek nálunk is elsősorban a globális szereplőknél csapódtak le. A múlt évben a hazai online hirdetésekre költött forintok több mint a harmada landolt a Google-nél, a Facebooknál és más nemzetközi vállaltoknál.

Ugyanakkor 2021. a tévé évének is számított Magyarországon. 2020-hoz képest 15 százalékos növekedést könyvelhettek el a csatornák és több mint 209 millió eurós hirdetési forgalmat generáltak. A reklámpiac tavalyi eredményének negyedét ők állították elő. Sőt az online és a tévés szegmens együtt 76 százalékot szakított ki a hazai reklámtortából. Velük szemben a közterületi reklámoknál már az örömteli fejlemény, hogy a tavalyi 18 százalékos emelkedés révén ez a terület visszakapaszkodott a COVID-előtti időszak szintjére, közel 70 millió eurós bevételt termelve. Viszont sem a rádió, sem a nyomtatott sajtó nincs hozzá hasonló helyzetben. Előbbi bebetonozta gyengébb pozícióját és mindössze 4 százalékkal járul hozzá a reklámtorta éves bevételeihez. Utóbbi pedig folytatja az esztendők óta tartó lassú, de folyamatos visszaesését. Ezt jelzi, hogy a 2019-ben felmutatott 126 millió eurós forgalom, a múlt évre 100 millió euróra apadt.

A pandémia a legnagyobb reklámozók sorrendjén sem változtatott hazánkban. Maradt az állami szereplők dominanciája.A legtöbb pénzt a Miniszterelnöki Hivatal fordította a magyar emberek megszólítására. 76 millió eurót költöttek el egy év alatt a különböző kampányokra. Érdekes összevetni, hogy ez az összeg 2019-ben 65 millió euró, míg 2018-ban csak 27 millió euró volt. A második legnagyobb hirdető a Szerencsejáték Zrt. lett 24 millió euróval, míg a Magyar Turisztikai Ügynökség 21 millió euróval a harmadik helyen zárta az elmúlt esztendőt - áll az idei CANnual Report-ban.

A nemzetközi kitekintést nyújtó jelentés rámutat arra is, hogy a Magyarországéhoz hasonló növekedési ütem jellemezte tavaly a teljes közép-és kelet európai reklámpiacot. 2021. a fellendülés éve volt a régióban. Nőtt mindenhol a GDP, csökkent a munkanélküliség, emelkedtek a bérek és ezekhez stabil keretet adott a felmérésbe bevont 14 közép-kelet-európai országban tapasztalható nyugodt politikai légkör.

A kedvező körülmények serkentőleg hatottak a reklámiparra. A járvány idején elszenvedett veszteségeket sikerült ledolgozni és 2021-ben már 14 százalékos bővüléssel zárni az évet a hirdetési piacon. A lendület leginkább az online szegmensben érződött, aminek a kimagasló teljesítményét a 18 százalékos növekedés mellett abban lehetett lemérni, hogy a rekordközeli régiós, 9,5 milliárd eurós éves forgalom több mint fele ott realizálódott. A többi szektor is megvédte többé-kevésbé a pozícióját. A digitális csatornák mellett a tévé, a nyomtatott sajtó, a közterületi reklám, illetve a rádiók szintén megtartották jövedelem termelő képességüket és ezzel a COVID-előtti szintre tornázták vissza a teljesítményüket.


Banki gyorsjelentések és inflációs adatok mozgathatják a piacokat – rekordközelben az S&P500

Az amerikai bankok negyedéves gyorsjelentései, valamint a jövő héten érkező inflációs és egyéb gazdasági adatok fontos támpontot adhatnak a befektetőknek. A számokból kiderülhet, mennyire erősek a vállalati profitok, és hogyan alakulhat a kamatpolitika – ez a két tényező az amerikai részvénypiac emelkedését is meghatározza.
2026. 10. 12. 06:00
Megosztás:

48 százalékot ralizott a Sui egy hónap alatt – tényleg ez lehet a következő Solana?

A Sui (SUI) árfolyama 48,6 százalékkal emelkedett az elmúlt hónapban, ami ismét felvetette a kérdést, hogy a blokklánc-hálózat idővel a Solana (SOL) riválisává válhat-e. A rali egybeesett a Hashi nevű új rendszer megjelenésével, amely lehetővé teheti az intézményi befektetők számára, hogy Bitcoinjuk eladása nélkül jussanak hitelhez.
2026. 10. 12. 05:00
Megosztás:

Az új KATA-tervezet lehetőség a kisvállalkozások megerősítésére

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) üdvözli a kisadózó vállalkozások tételes adójának megújítására irányuló kormányzati szándékot. A 2026. október 6-án társadalmi egyeztetésre bocsájtott törvénytervezettel alapvetően egyetértünk: a változtatás megkönnyíti a legkisebb hazai vállalkozások adózását, ezzel hozzájárul a vállalkozói aktivitás növekedéséhez.
2026. 10. 12. 04:00
Megosztás:

Radiátorral is működhet a hőszivattyú

Nemcsak új építésű, padlófűtéses házakban lehet gazdaságos a hőszivattyú: megfelelő szigetelés mellett régebbi, radiátoros ingatlanokban is beválhat.
2026. 10. 12. 03:00
Megosztás:

Nők 40 nyugdíj adategyeztetés! Ne várd meg a hatóság levelét!

Már a nyugdíjas éveket tervezed, amikor kiderül: a hivatal nyilvántartásából hónapok hiányoznak. A Nők40 kedvezményes nyugdíjára készülők számára ezért különösen fontos az adategyeztetés. A hivatal automatikus eljárása ugyanis sokaknál később indul, mint amikor megszerezhetik a nyugdíjhoz szükséges jogosultsági időt.
2026. 10. 12. 02:00
Megosztás:

Vége a milliók otthon rejtegetésének! A készpénz ellen indul hajtóvadászat

Szigorúbb korlátok közé kerülnek a nagy összegű készpénzes vásárlások az Európai Unióban: 2027 nyarától egységes felső határ lép életbe.
2026. 10. 12. 01:00
Megosztás:

London nem támogatja az amerikai-orosz dízelüzemanyag-megállapodást

A brit védelmi miniszter vasárnapi nyilatkozata szerint London nem támogatja azt a megállapodást, amelyet Donald Trump amerikai elnök kötött a minap Vlagyimir Putyin orosz államfővel nagy mennyiségű orosz dízelüzemanyag exportjáról.
2026. 10. 12. 00:05
Megosztás:

Orbán Anita az uniós külügyminiszterek tanácsülésére utazott

Az információs manipuláció elleni fellépés, valamint az EU bővítésének aktuális kérdései is szerepelnek témaként az Európai Unió külügyminisztereinek hétfőn kezdődő luxemburgi tanácsülésén, amelyre elutazott Orbán Anita, a magyar diplomácia vezetője.
2026. 10. 11. 23:00
Megosztás:

Visszatér a többnyire napos, száraz idő

A jövő héten visszatér a többnyire napos, száraz idő, kisebb eső csak elvétve alakulhat ki. A hőmérséklet csúcsértéke jellemzően már csak 16-17 Celsius-fok körül alakul, reggelente ismét többfelé várható fagy - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 10. 11. 22:00
Megosztás:

Egyszerűsödött az emelt sebességű buszok szabályozása

Egyszerűsödtek és átláthatóbbá váltak az emelt sebességű - úgynevezett Tempo 100-as - buszokra vonatkozó szabályok - tájékoztatott a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 21:00
Megosztás:

Ebbe a 3 magyar részvénybe érdemes most 1 milliót befektetni!

Az OTP hitelállománya lendületesen növekszik, a Richter megemelte eredményvárakozását, a Magyar Telekom pedig jelentős szabad készpénzt termel. Három eltérő befektetési történet, amelyekre egymillió forintból is építhető magyar részvényportfólió. A jó vállalat azonban nem minden áron jó befektetés: a választás mellett a beszállás ütemezése is számít.
2026. 10. 11. 19:37
Megosztás:

Egyre több vállalkozás számít a közterhek emelkedésére

Egyre több vállalkozás számít a közterhek növekedésére a következő egy évben Magyarországon - derül ki a K&H Bank kis- és közepes vállalkozások bizalmi indexét vizsgáló, legfrissebb felméréséből.
2026. 10. 11. 18:10
Megosztás:

Kreml: Zelenszkij részéről a béketárgyalás lenne az észszerű lépés

Ha Volodimir Zelenszkij ukrán elnök képes lenne az átgondolt lépesekre, hajlana a béketárgyalásokra - nyilatkozta Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára a Rosszija 1 televízió által vasárnap sugárzott nyilatkozatában.
2026. 10. 11. 17:00
Megosztás:

A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra

Az adózók a vagyonadójuk öt százalékát felajánlhatják közcélokra, a kormány a társadalmi felelősségvállalás eszközének tekinti ezt az adónemet - közölte a pénzügyminiszter a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 10. 11. 16:00
Megosztás:

Őrzi vezető helyét a Toyota a magyarországi újautó-piacon

Tartotta a lépést a magyarországi újautópiac bővülésével a Toyota az idén az első háromnegyed évben, 11 százalékkal meghaladva a 2025. hasonló időszakit, 13 785 eladott járművel megőrizte 11 százalékos piaci részesedését és ezzel vezető helyét - tájékoztatta a Toyota Central Europe Kft. (TCE) az MTI-t közleményben.
2026. 10. 11. 15:00
Megosztás:

Javaslatcsomagot készített elő az SNI-gyermekek fejlesztésére az oktatási minisztérium

Tízpontos javaslatcsomagot készített elő a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek fejlesztésére az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium munkacsoportja - közölte a tárca vezetője szombaton Facebook-oldalán.
2026. 10. 11. 14:00
Megosztás:

Egy hét alatt duplázott a Starknet árfolyama: tíz kriptovaluta, amely magára vonta a piac figyelmét

A Starknet több mint 105 százalékot emelkedett egyetlen hét alatt, miközben a Celestia közel 27 százalékos nyereséggel kapaszkodott a második helyre. A heti kriptopiaci nyertesek között decentralizált tőzsdék, blokklánc-infrastruktúrák és egy kínai mémcoin is megjelent: az emelkedések mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak.
2026. 10. 11. 12:00
Megosztás:

Új egyensúlyt keres a kkv-szektor

Az előző negyedéves drasztikus csökkenés után ismét felívelőben van azon hazai vállalkozásoknak aránya, amelyek a közterhek növekedésére számítanak a következő egyéves időtávon – derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb felméréséből. A várakozások terén éles különbség látható cégméret alapján: egyedül a legkisebb vállalkozások optimisták, a nagyobb piaci szereplők körében figyelemreméltó az egység; 43 százalékuk számít a járulékterhek emelkedésére a közeljövőben. Bár az érték korrigált, az elmúlt évek eredményeihez viszonyítva az összkép továbbra is pozitív.
2026. 10. 11. 11:00
Megosztás:

Fontosabb kripto hírek: megtorpant a Bitcoin, milliárdos üzlet az OKX-nél

​A Bitcoin elveszítette október eleji nyereségét, miközben jelentős összegeket vontak ki az amerikai spot Bitcoin ETF-ekből. A hét ugyanakkor komoly intézményi fejleményeket is hozott: új befektetők érkeztek az OKX-hez, az amerikai pénzügyminisztérium két kriptós szabályozási javaslatot visszavont, az Ethereum pedig közelebb került következő hálózati frissítéséhez.
2026. 10. 11. 10:00
Megosztás:

Újabb fejlesztésre nyílt lehetőség egy korábban elnyert támogatásból Szarvason

Öt utcában nyílik lehetőség Szarvason a mederburkolattal ellátott árkok rendbetételére egy korábban elnyert uniós támogatásból - közölte Hodálik Pál (Fidesz-KDNP) polgármester az MTI-vel.
2026. 10. 11. 09:00
Megosztás: