A NAV 2023-as ellenőrzési tervei - megy a piac után az adóhatóság

Nemrég tette közzé az adóhatóság a 2023-as ellenőrzési tervét, amelyből látszódik, hogy az adóhatóság gyorsan alkalmazkodott a piaci változásokhoz. Míg az ellenőrzések fókuszában idén is a jól működő slágerszegmensek és a nagy adózók állnak, komoly szerepet kap a támogató eljárás és egyéb érdekes irányok is kirajzolódnak. A Jalsovszky Ügyvédi Iroda ismerteti a részleteket.

A NAV 2023-as ellenőrzési tervei - megy a piac után az adóhatóság

Slágerszegmensek

Továbbra is a veszélyeztetett ágazatok között szerepel az építőipar, a számítástechnikai termékek kereskedelme, a webshopok tevékenysége, a gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelem és az élelmiszeripar. Ugyanígy hagyományosan számíthatnak ellenőrzésre az őrzés-védelemmel, takarítással, épületüzemeltetéssel és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozók. Az említett területek évek óta a NAV fókuszában állnak, ezért egyre inkább az a kérdés, hogy valaha egyáltalán lekerülhetnek-e a fekete listáról. Erre jelenleg nem sok esély látszódik.

Ugyanakkor néhány új, eredményes iparág is „élvezheti” a NAV kiemelt figyelmét 2023-tól: a tüzelőanyagot forgalmazók, a klímát értékesítők és -szerelők, az étrendkiegészítőket forgalmazók, a marketing-, reklám-, médiaszolgáltatás és filmgyártás területén tevékenykedők, valamint az informatikai és ügyviteli szolgáltatást, tanácsadást végzők. Az említett szektorok szereplőinek ezért érdemes fokozott körültekintéssel megválasztaniuk az üzleti partnereiket és érdemes őket, rendszeresen, mélyrehatóan leellenőrizniük.

Nagy adózók: adókedvezmények és transzferár

Költségvetési súlyuknál fogva továbbra is rövid pórázon kívánja tartani a NAV a nagy adózókat (vagyis a kiemelt adózókat és a legnagyobb teljesítménnyel rendelkező adózókat). Ők elsősorban az igénybe vett adókedvezmények és a transzferárak kapcsán kerülhetnek a NAV látókörébe.

„Ezt segíti elő a 2023. január 1-től bevezetett transzferár-adatszolgáltatási kötelezettség is, amelyet az adózóknak már a 2022-es adóbevallásuk benyújtásával együtt - főszabály szerint májusban -teljesíteniük kell” – ismerteti Barta Péter, a Jalsovszky szenior ügyvéde. A bekért adatok már idéntől lehetővé teszik a NAV számára, hogy könnyen és gyorsan elemezze és értékelje az alkalmazott transzferárakat. Az év második felében ezért fokozottan kell transzferárellenőrzésekre számítani – amire a jelölteket az adóhatóság már nem szúrópróbaszerűen, hanem jól megalapozottan fogja kiválasztani. Talán még az utolsó pillanatban vannak a vállalkozások ahhoz, hogy a transzferár-politikájukat átvizsgálják.

MRP-k célkeresztben

Az utóbbi időkben elszaporodtak a munkavállalói résztulajdonosi programok, az ún. MRP-k. Nem is meglepő módon, hiszen azok révén – az általános közterhek helyett – 15%-os adóteherrel tudja a cég a munkavállalóit javadalmazni. Természetesen kinőttek időközben az MRP-k “vadhajtásai” is, amelyek csak nevükben férnek bele a szabályozásba, valós tartalmuk alapján nem.

A NAV azt kívánja ellenőrizni a jövőben, hogy az MRP-n keresztül biztosított, kedvező adózású jövedelmek megfeleltek-e a jogszabály céljának és nem valamilyen más tevékenység leplezett ellenértékei-e. Vizsgálni fogja azt is, hogy az MRP működése megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak és a javadalmazási politikának.

Támogató eljárás az új módi

Az utóbbi években az adóhatóság is felismerte, hogy egyszerűbb rávenni az adózókat az önkéntes adófizetésre, semmint lefolytatni egy hosszú és költséges adóeljárást, majd a végén megkísérelni behajtani az adótartozást. Éppen emiatt jogkövetési vizsgálatok és ún. támogató eljárások garmadájára lehet számítani idén. A támogató eljárás még nem ellenőrzés, bár azzá fordulhat át, ha az adózó és a NAV nem tudja feloldani az adatbázisaikban fellelt eltérést. „Nem kell ezért egyből megijedni, ha az év során levelet kapunk a NAV-tól, valószínűleg lesz még akkor idő az esetleges elkövetett hibáinkat kikorrigálni” – emlékeztet a Jalsovszky szakértője.

Gyanús körülmények

- Az ellenőrzési terv alapján az adózók alábbi körülményei szintén növelik az ellenőrzés kockázatát:
- gyanús személycserék a cégben (például, ha a magyar ügyvezetőt egy harmadik országbeli ügyvezető váltja fel);
- ha az adózó székhelye székhelyszolgáltatóhoz van bejelentve;
- ha az adózó a visszaigényelt áfa kiutalását vagy átvezetését kéri (a legjobb megoldás ezért otthagyni az adószámlán a túlfizetést, és egy későbbi periódusban „felhasználni”);
- a megalakulást követően egy éven belül keletkező kiugró forgalom (a NAV tehát továbbra sem hisz a kiugróan sikeres, kezdő vállalkozásoknak);
- a tartósan veszteséges és adóminimalizáló adózók;
- kockázatos adózói múlttal (például törölt adószámmal) rendelkező vállalkozások ügyvezetőinek a további vállalkozásai.


A szemfüles szülők vagyonokat spórolhatnak az iskolakezdésen

Gyermekenként akár 320 ezer forintot meghaladó beiskolázási támogatással számolhatnak az egészségpénztári tagok, amit számos célra elkölthetnek, például tandíjra vagy elektronikai eszközökre. A pénztárba befizetett összeg után igénybe vehető 20 százalékos adó-visszatérítés pedig jövőre ismét rendelkezésre állhat majd - írja közleményében a Bank360 pénzügyi szakportál.
2026. 08. 11. 14:00
Megosztás:

Ölre mennek a gyorskölcsönök az áruhitelekkel az iskolakezdési vásárlásokért

Az iskolakezdés az áruvásárlási hitelek iránti keresletet is növeli, ami rájuk is fér, mert itt eddig nyoma sem volt annak a szárnyalásnak, amit az idén a lakossági hitelek produkáltak. A vásárlásra is szabadon használható személyi kölcsönök minden rekordot megdöntöttek, és akár néhány százezer forintot is gyorsan és jó kamattal lehet így kapni a bankoktól – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A beiskolázáshoz hitelt felvevőkért ezzel a két kölcsönnel fognak versenyezni a pénzintézetek.
2026. 08. 11. 13:00
Megosztás:

Új kriptoszabály jöhet az USA-ban: az SEC előveszi a Regulation Crypto tervet

Az amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet, az SEC újabb jelentős lépésre készül a kriptovaluták szabályozásában. A hatóság augusztus 14-én tárgyalja azt a Regulation Crypto néven emlegetett javaslatot, amely speciális szabályozási utat teremthet bizonyos digitális eszközök kibocsátásához. A kezdeményezés különösen fontos lehet a kriptovállalatok és startupok számára, mivel egyes esetekben egyszerűbbé tehetné a tőkebevonást az Egyesült Államokban.
2026. 08. 11. 12:00
Megosztás:

Pirosba fordultak a vezető Wall Streeti indexek; 5%-kal emelkedett a nyersolaj jegyzése

Kisebb mínuszokat hozott a hét első kereskedési napja a Wall Streetre, amikor a befektetői hangulatot a közel-keleti konfliktus lezárására és a Hormuzi-szoros újranyitására irányuló tárgyalások kilátástalansága árnyékolta be.
2026. 08. 11. 11:00
Megosztás:

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a vezető európai részvényindexek

Kisebb elmozdulásokkal, vegyesen zártak a hétfői kereskedést a vezető európai részvényindexek, maradva ezzel a történelmi csúcsok közelében.
2026. 08. 11. 10:00
Megosztás:

Japán új korszakot nyit a kriptopiacon: szigorúbb szabályok, 20%-os adó és stabilcoinok

Japán jelentősen átalakítja a kriptovaluták szabályozását: a pénzügyi felügyelet új, kifejezetten kriptoeszközökre és stabilcoinokra szakosodott részleget hozott létre, miközben a Bitcoin, az Ethereum és több mint száz másik token pénzügyi eszköznek minősül.
2026. 08. 11. 09:00
Megosztás:

Nem lassítanak az egyéni vállalkozások

Több mint 578 ezer aktív egyéni vállalkozás működött Magyarországon 2026 júniusának végén az OPTEN adatai szerint. Számuk egyetlen év alatt több mint 30 ezerrel nőtt, az idei első fél évben pedig további 21 ezerrel bővült.
2026. 08. 11. 07:00
Megosztás:

Elfogy a pénzünk hó végére: a magyarok közel harmadának semmi sem marad a kasszában

Drámai mértékben átrajzolták a magyarok pénzügyi stratégiáit a gazdasági kihívások: az ingatlanvásárlásra vagy -felújításra spórolók aránya a 2022-es 37 százalékról 23 százalékra zuhant és általában is jellemző, hogy a lakosság több mint felének csupán minimális mozgástere marad a kiadásai után. A tartós gazdasági nyomás miatt a mindennapi túlélés jelentősen kiszorította a hosszú távú célokat – derül ki a Provident Pénzügyi Zrt. friss Financial Wellbeing kutatásából, amelyet minden évben kilenc országban reprezentatív mintán készítenek.
2026. 08. 11. 06:00
Megosztás:

Új uniós szabályok erősítik a gépbiztonság szerepét az iparban

A magyarországi gyárak és üzemek rohamos automatizációjával párhuzamosan kritikus szintet ért el a biztonság kérdése. Bár a technológiai fejlődés elhozta az emberrel együttműködni képes úgynevezett kollaboratív robotokat (cobotokat), a fizikai elkerítés szerepe nem csökkent, sőt: a szigorodó vállalati auditok, a folyamatos gyártósor-átalakítások és az akár tízmillió forintos termeléskieséssel járó balesetek kockázata miatt a moduláris védőkerítések az ipari infrastruktúra alappilléreivé váltak. Egy nem megfelelően kialakított biztonsági rendszer nemcsak munkavédelmi, hanem üzleti kockázat is.
2026. 08. 11. 05:00
Megosztás:

Aszályra készül Belgium, riadót rendelhet el Hollandia

A hőmérséklet további emelkedése mellett folytatódó csapadékhiányos időszakra és rendkívüli aszályra készül Belgium. Hollandia a hét folyamán hőségriadót rendelhet el és figyelmeztetést adhat ki.
2026. 08. 11. 04:00
Megosztás:

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító

Sok károsult bejelentését fogadta a Robinson Tours ügyében az Axiom biztosító, a visszaigazolások 2-3 napot is igénybe vehetnek - olvasható a szalloda.blog oldal hétfői bejegyzésében.
2026. 08. 11. 03:00
Megosztás:

Törvényi döntés: Gyerektartás összege 2026

Sok különélő szülő számít arra, hogy 2026-ra a jogszabályok egyetlen, mindenkire kötelező gyermektartási összeget határoznak meg. Ilyen egységes tarifa azonban nincs. A gyerektartás összege 2026-ban továbbra is elsősorban a gyermek indokolt szükségleteitől, valamint mindkét szülő jövedelmi és vagyoni helyzetétől függ.
2026. 08. 11. 02:00
Megosztás:

Amit az özvegyi nyugdíjról elhallgatnak, sokan rosszul tudják ezt

Az ideiglenes özvegyi nyugdíj folyósításának befejezése után az özvegy abban az esetben szerezhet jogosultságot özvegyi nyugdíjra, ha teljesíti a jogszabályban meghatározott feltételek valamelyikét. De hol van itt a „kutya elásva”?
2026. 08. 11. 01:00
Megosztás:

A magány nemcsak lelkileg, hanem agyilag is öregít

A World Health Organization (WHO) 2026 júliusában frissített demencia-megelőzési irányelvei szerint a szociális elszigeteltség önálló kockázati tényező a kognitív hanyatlás szempontjából. A dokumentum külön fejezetet szentel a szociális aktivitás szerepének — és a következtetés meglepően határozott.
2026. 08. 11. 00:01
Megosztás:

Lassan visszaáll a rend az ingatlanpiacon: 3 hónapja folyamatosan csökken a panelek ára

Egyre jobban nyílik az olló a budapesti lakáspiac két nagy szegmense között. A panellakások ára a tél végi csúcs óta hónapról hónapra csökken, júliusban az idei mélypontjára ért, miközben a téglalakásoké tovább emelkedett, és éppen az idei csúcsát érte el. Az eredmény: a két ingatlanfajta közötti árkülönbség, amely tavasszal átmenetileg összeszűkült, mostanra újra több mint 20 százalékra tágult.
2026. 08. 10. 23:00
Megosztás:

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának felterhelése

Megkezdődött a paksi atomerőmű 2. blokkjának fokozatos felterhelése hétfőn 18 órakor - közölte a létesítmény a honlapján.
2026. 08. 10. 22:00
Megosztás:

Így zárták a hét első napját az európai piacok

Vegyes indexekkel fejezték be a hétfői kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok. Az energiaárak az ismételten fokozódó ellátási bizonytalanság következtében emelkedtek.
2026. 08. 10. 21:00
Megosztás:

Gyengült hétfőn a forint

Gyengült hétfőn a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
2026. 08. 10. 20:00
Megosztás:

1,75 milliárd USDT-t égetett el a Tether – mit jelent ez a kriptopiac számára?

A Tether 1,75 milliárd USDT tokent vont ki véglegesen a forgalomból egy jelentős tokenégetés keretében. A tranzakció a Tether Treasury tárcájából történt, és ekkora összeg már a stabilcoinpiac likviditása szempontjából is figyelemre méltó. Bár a lépés önmagában nem jelez előre konkrét piaci irányt, jól mutatja, hogyan szabályozza a Tether az USDT kínálatát a kereslet és a visszaváltások függvényében.
2026. 08. 10. 19:00
Megosztás:

BKK: több mint 45 ezer utast ellenőriztek a fővárosban

Több mint 45 ezer utast ellenőriztek a közösségi közlekedést használók biztonságérzetének növelése érdekében a főváros forgalmas járatain és metróállomásain a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) munkatársai júliusban a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság közreműködésével - tájékoztatta a BKK hétfőn az MTI-t.
2026. 08. 10. 18:00
Megosztás: