A NAV-tól igazolt szakértőt a PwC Magyarország

Czöndör Szabolcs a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Kockázatkezelési és Információtechnológiai Támogató Főosztályának korábbi vezetője május elején csatlakozott a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágához. A szakember több mint 20 év tapasztalattal rendelkezik az e-kereskedelem, az e-számlázás, illetve az adózás digitalizációjának területén. Új pozíciójában fő feladata a hazai és multinacionális cégek támogatása adóügyeik kezelésében, valamint automatizált adózási rendszerek kialakításában.

A közgazdász-informatikus végzettségű szakértő a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól érkezik a PwC-hez, ahol több mint 20 évet töltött és számos adóhivatali digitalizációs program aktív résztvevője volt. Az Online Számla projekt szakmai vezetőjeként részt vett a számlaadat-szolgáltatás kialakításában. Adótanácsadó képesítéssel is rendelkezik, ezen a területen tevékenysége elsősorban az e-kereskedelem, illetve e-számlázás és az adózás digitalizációjának kérdésköreire terjed ki. A témában több cikk szerzője, adókonferenciák rendszeres előadója.

Új pozíciójában – az adóhatóságnál megszerzett tapasztalatokra alapozva – a legújabb nemzetközi szabályozásoknak való megfelelésben, valamint az ehhez szükséges automatizált adózási rendszerek kialakításában segíti a vállalatokat. Feladatai közé tartozik többek között a pénzügyi szolgáltatók támogatása a határon átnyúló fizetési tranzakciók tagállami adóhivatalok felé történő jelentéstételében, mely 2024-től minden érintett számára kötelező lesz. Illetve a szintén jövőre induló eÁfa-rendszerre való gördülékeny átállás és felkészülés elősegítése a társaságok körében.

Szabolcs Czöndör, former head of the National Tax and Customs Authority’s (NAV) Risk Management and IT Support Department has joined PwC Hungary’s Tax and Legal Services business line as of May 2023. He has more than 20 years of experience in the fields of e-commerce, e-invoicing, and the digitalisation of taxation. In his new position, his main task will be to support Hungarian and multinational companies in managing their tax affairs and developing automated tax systems.

Before joining PwC, Szabolcs spent more than 20 years at the National Tax and Customs Authority, where he actively participated in several digitisation programmes as an economist and IT expert. As the technical lead of the Online Invoice project, he was involved in the development of invoice data reporting. He is also a qualified tax consultant, focusing on e-commerce, e-invoicing, and the digitalisation of taxation. He has authored several articles on these subjects and is a regular speaker at tax conferences.

In his new position, building on his experience at NAV, he will be assisting companies in complying with the latest international regulations and in developing the necessary automated tax systems. His responsibilities include supporting financial service providers in reporting cross-border payment transactions to national tax authorities, which will be mandatory for all stakeholders from 2024. He will also help companies make a smooth transition to and prepare for the e-VAT system starting next year.


Emelkedtek tegnap a főbb európai indexek

Emelkedéssel kezdték a hetet az európai részvénypiacok, a STOXX 600 0,4%-kal erősödött, ezzel nyolchetes csúcsra emelkedett. A befektetői hangulatot javította, hogy az Egyesült Államok és Irán között újabb diplomáciai egyeztetések körvonalazódtak, ami enyhítette a közel-keleti konfliktus további eszkalációjával kapcsolatos félelmeket.
2026. 11. 03. 09:30
Megosztás:

Több mint 40 éve töretlen a tőzsdei sikersorozat az amerikai félidős választások után – 2026-ban is folytatódhat?

Az elmúlt négy évtizedben minden amerikai félidős kongresszusi választást követő évben emelkedett az S&P 500 részvényindex. A történelmi adatok alapján a november 3-i választás után is kedvező időszak következhet a részvénypiacokon, az emelkedő olajárak, a magas kötvényhozamok és a technológiai szektor bizonytalanságai azonban ezúttal komoly kockázatot jelenthetnek.
2026. 11. 03. 09:00
Megosztás:

Gyengült a forint kedd reggelre

Gyengült a forint jegyzése kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő estihez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 11. 03. 08:30
Megosztás:

Legfőbb ügyészt választ a parlament

Dönt a legfőbbügyész-jelöltről kedden az Országgyűlés, amely munkaszüneti nappá nyilváníthatja december 24-ét és határozhat a politikusok vagyongyarapodásának vizsgálatáról. A parlament több adótörvény általános vitáját is lefolytatja.
2026. 11. 03. 08:00
Megosztás:

Korrekciós programot kér a leszakadó nyugdíjak rendezésére a Nyugdíjasok Országos Képviselete

Szakaszos korrekciós programot és a vegyes indexálás bevezetését tartja szükségesnek a leszakadó nyugdíjak elértéktelenedésének megállítása érdekében a Nyugdíjasok Országos Képviselete (NYOK).
2026. 11. 03. 07:30
Megosztás:

Kissé lassult az euróövezet feldolgozóipari teljesítménynövekedése októberben

Kis mértékben lassult az euróövezet feldolgozóiparának teljesítménynövekedése októberben a szeptemberi négyéves csúcsról - áll az S&P Global hétfőn ismertetett felmérésében.
2026. 11. 03. 07:00
Megosztás:

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja

Ismét névleges teljesítményen üzemel a paksi atomerőmű 4. blokkja, miután november 1-én befejeződött a blokk főjavítása - közölte honlapján a nukleáris cég.
2026. 11. 03. 06:30
Megosztás:

Konszolidáció előtt a magyar közúti áruszállítási szektor: a nagyok és a specializált szereplők lehetnek a nyertesek

Átrendeződés előtt áll a hazai közúti áruszállítás: a szektor szereplőinek összesített profitabilitása három éve folyamatosan szűkül, és a cégvezetők idén is további eredménycsökkenéssel számolnak. Az Equilor Corporate Advisory iparági elemzése alapján a fennálló erős árverseny és a visszaeső profitok piaci átrendeződést hozhatnak a következő időszakban. A nagy szereplők a méretgazdaságosságban, a kisebbek a specializációban találhatják meg versenyelőnyüket.
2026. 11. 03. 06:00
Megosztás:

Oktatási minisztérium: az új tankerületi igazgatókkal szemléletváltás is érkezik

Csaknem az összes tankerületi központ élére új vezető érkezik, a 60 helyből 5 helyen új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ - közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium hétfő este az MTI-vel.
2026. 11. 03. 05:30
Megosztás:

Jelentősen javult a magyar lakosság fizetőképessége: 200 százalék feletti ugrás az Intrum indexében

2026 harmadik negyedévében 28,2 pontra emelkedett az Intrum fizetőképességi index átlagos értéke, ami éves összevetésben több mint 200 százalékos növekedést jelent. A lakosság pénzügyi helyzetének jelentős javulását elsősorban a reáljövedelmek gyors növekedése és a háztartások magas megtakarítási hajlandósága hajtja, ugyanakkor a makrogazdasági környezet továbbra is kettős képet mutat: a fellendülést jelenleg a belső fogyasztás, nem pedig egy általános konjunktúra táplálja.
2026. 11. 03. 05:00
Megosztás:

Veszteséges évet zárhatnak a kínai légitársaságok az emelkedő üzemanyagárak miatt

Veszteséges volt 2026 első kilenc hónapjában Kína három legnagyobb légitársasága, a vállalatok eredményét elsősorban a megemelkedett üzemanyagköltségek és a belföldi piacon tapasztalható erős verseny rontotta; az előrejelzések szerint a teljes évet is veszteséggel zárhatják.
2026. 11. 03. 04:30
Megosztás:

Megugrott a forgalom az Otthon Start kivezetése előtt

2026 októberében országosan 11 277 lakóingatlan-adásvétel történt, a lakáscélú jelzáloghitelek várható szerződéses összege pedig elérte a 225 milliárd forintot a Duna House havi tranzakciószám-becslése és jelzáloghitel-előrejelzése szerint.
2026. 11. 03. 04:00
Megosztás:

Októberben ez történt a magyar tőzsdén

Októberben tovább élénkült a kereskedés a Budapesti Értéktőzsde azonnali részvénypiacán: a havi forgalom 24 százalékkal, 701,8 milliárd forintra nőtt szeptemberhez képest, míg a napi átlagos kereskedési volumen közel 30 százalékos emelkedéssel 33,4 milliárd forinton zárt. A tőzsdei érdeklődés ezúttal is az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon részvényeire koncentrálódott, miközben a befektetési szolgáltatók rangsora sem változott: októberben is a WOOD & Company végzett az első helyen, amelyet a Concorde és az ERSTE követett.
2026. 11. 03. 03:30
Megosztás:

Észak-koreai hackerek 25 másodpercenként új kriptotárcába mozgatják a Binance-től ellopott milliárdokat

Rendkívüli sebességgel próbálják eltüntetni a Binance elleni, 6,4 milliárd dolláros hackertámadásból származó kriptovalutákat az észak-koreai támadók. Az Elliptic blokkláncelemző vállalat szerint a hackerek kevesebb mint négy nap alatt mintegy 12 ezer különböző tárcába mozgatták a pénzt, átlagosan 25 másodpercenként új címet használva. A stabilcoinkibocsátóknak ugyanakkor a lopott vagyon közel felét sikerült befagyasztaniuk vagy lefoglalniuk.
2026. 11. 03. 03:00
Megosztás:

Ha kitörne a 3. világháború, akkor ide menekülj a ChatGPT szerint

Egy távoli sziget, egy svájci óvóhely vagy egy csendes vidéki település jelentene nagyobb biztonságot egy világméretű háborúban?
2026. 11. 03. 02:00
Megosztás:

A nyugdíjemelés sávos formáját nem tartja méltányosnak a NYOK

Méltányos nyugdíjemelést, értéknövekedést tartalmazó nyugdíjat és érdemi érdekegyeztetést!
2026. 11. 03. 01:30
Megosztás:

Ezt kell tudni a nyugdíjelőlegről minden nyugdíjasnak

A nyugdíjba vonuláskor előfordulhat, hogy a jogosultság már megállapítható, a pontos havi összeg kiszámításához azonban még hiányoznak adatok. Ilyenkor nyugdíjelőleg biztosíthat átmeneti jövedelmet. Az előleg összege később változhat, hosszabb ügyintézés esetén pedig az érintett maga is kezdeményezheti a módosítását.
2026. 11. 03. 01:00
Megosztás:

Több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a Binance-ről a történelmi hackertámadás után

Jelentős tőkekiáramlás indult meg a Binance kriptotőzsdéről, miután a platform fokozatosan újraindította a kifizetéseket a kriptotörténelem eddigi legnagyobb, mintegy 6,3 milliárd dolláros hackertámadását követően. A felhasználók összesen több mint 4,6 milliárd dollárt vontak ki a tőzsdéről, miközben az FBI szerint észak-koreai hackerek állnak a támadás mögött.
2026. 11. 03. 00:30
Megosztás:

A Stadler rövidesen leszállítja az első FLIRT Intercityt a GYSEV számára

A Stadler járműgyártó heteken belül leszállítja a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt. flottája számára az első új FLIRT InterCity vonatot, amely elkezdi a futópróbákat. A 11 járműből álló flotta várhatóan 2028 nyárra teljes egészében forgalomba áll - közölte a Stadler Trains Magyarország Zrt. hétfőn az MTI-vel.
2026. 11. 03. 00:05
Megosztás:

A z ellenzék szerint több százmillió dinárt akar szétosztani a távozó szerb kulturális miniszter

Több százmillió dinár kulturális támogatás gyorsított kifizetését készíti elő a távozó szerb kormány kulturális minisztériuma, miközben az október 25-i parlamenti választáson győztes Egyetemista Lista még nem vette át a hatalmat - állította hétfőn a Kreni-Promeni (Indulj és változtass!) ellenzéki mozgalom.
2026. 11. 02. 23:30
Megosztás: