Beszáll az Erste a társasházi kiadásokba

Csak kevesen gondolják társasházuk pénzügyi helyzetét kifejezetten rossznak – derül ki az Erste megbízásából készült felmérésből. A megkérdezett lakók jellemzően tisztában vannak házuk anyagi lehetőségeivel, igaz a váratlan helyzetekre kevesen készülnének előre: érdemi megtakarítás helyett a legtöbb esetben inkább a célbefizetésben bíznak. Az Erste most ingyenes folyószámla- és lakástakarékpénztári számlevezetéssel ösztönözi a lakóközösségek napi pénzügyeinek tudatos kezelését, és a felújítások, váratlan kiadások forrását biztosító megtakarítások gyarapítását.

Beszáll az Erste a társasházi kiadásokba

Társasházak számára is újra értékesíti szolgáltatásait az Erste Lakástakarék. Az elsőként szerződő négy lakóközösség egyaránt a nyolcéves futamidejű konstrukciót választotta, és havi 50 ezer forint megtakarítását vállalta. A társasházak a befizetéseik után 30 százalékos plusz kamatot kapnak, ami az 50 ezres megtakarítási összeg mellett közel másfél millió forintos kamatbónuszt jelent minden lakóközösségnek a nyolcadik év végén. A négy társasház a lakástakarékpénztári számlák mellett a banknál folyószámlát is nyitott, így ezentúl a megtakarítások mellett a napi pénzügyeiket is az Ersténél intézik – mondta el Gerle Balázs, az Erste Lakástakarék értékesítésért felelős vezetője.

A lakóközösségeknek nem mindegy, hogy társasházuk hol bankol, a felújításra, vagy egy váratlan kiadásra félretett pénzük hogy dolgozik, mennyi kamatot hoz. A társasházban élők 59 százaléka nagyjából tisztában van a ház anyagi lehetőségeivel, míg 41 százalék rendszeresen foglalkozik a lakóközösség pénzügyeivel – derül ki az Erste megbízásából, ötszáz fő megkérdezésével készült, nem reprezentatív felmérésből. A lakók 40 százaléka szerint a társasháznak jó a pénzügyi helyzete, míg 13 százalék úgy látja, az általa is lakott ház rossz anyagi helyzetben van. A társasházak 84 százalékának van ugyan megtakarítása, ám jellemzően nem túl sok, ezért mindössze a válaszadók 31 százaléka gondolja úgy, hogy a lakóközösség a váratlan kiadásokra is fel van készülve. A felmérés eredményei alapján a kisebb társasházak jellemzően inkább célbefizetéssel oldják meg a nagyobb kiadásokat.

Az Erste most akár több százezer forinttal is hozzájárul a társasházak felújításához, vagy akár egy korábbi hitel kiváltásához. Az Erste Lakástakaréknál most számlát nyitó társasházak esetében a pénzintézet minden ügyfelének ingyenes számlavezetést biztosít. Azok a lakóközösségek, amelyek az 5 vagy a 8 éves futamidejű megtakarítást választják 25 ezer forint, míg a 10 éves konstrukció mellett döntők 50 ezer forint egyszeri, egyösszegű díjkedvezményben részesülhetnek. Továbbá azok a társasházak, amelyek ugyanekkor új ügyfélként Erste Vállalkozói Extra számlacsomagot nyitnak, 6 havi díjmentes számlavezetést, és további 150 ezer forint jóváírást is kapnak a közös kasszába. Tehát egy új társasházi ügyfél esetében ez összesen akár 200 ezer forint hozzájárulást jelenthet a ház kiadásaihoz.

Az Erste Lakástakarék ügyfelei három konstrukció, egy 5, egy 8, és egy 10 éves futamidejű forma közül választhatnak. A kamaton felül az 5 éves konstrukció 15 százalékos, míg a 8 és a 10 éves futamidejű 30 százalékos kamatbónuszt fizet a befizetések után. A 10 éves konstrukció ezen felül egyedülállóan rugalmas: négy év után lehetőség van részkifizetésre, az ügyfelek a saját befizetés 40 százalékának megfelelő összeget is felvehetnek előre, még a futamidő lejárta előtt. „A rugalmasság, a magas kamatbónuszok és az ügyfélközpontú megközelítésnek köszönhetően a pénzintézet minden ügyfele megtalálja a számára legmegfelelőbb megtakarítási formát.

Ezek a konstrukciók fix, eho-, szocho- és kamatadó mentes hozamot biztosítanak, miközben az ügyfelek az Országos Betétbiztosítási Alap védelmét élvezik” – tette hozzá Gerle Balázs.

A befagyasztott uniós források felszabadításáról is tárgyaltak Budapesten

A hivatalba lépő magyar kormánnyal Budapesten folytatott technikai találkozók lehetőséget kínáltak megbeszélésekre arról, miként lehet továbblépni és valódi eredményeket elérni a Magyarországnak szánt, korrupció és jogállamisági aggályok miatt befagyasztott európai uniós források felszabadítása érdekében - közölte az Európai Bizottság vasárnap.
2026. 04. 19. 16:00
Megosztás:

A NIS jövőjéről tárgyalt a szerb energiaügyi miniszter a Mol vezetőjével

A Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) értékesítéséről és jövőjéről tárgyalt Hernádi Zsolttal, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatójával Dubravka Djedovic Handanovic szerb energiaügyi miniszter Belgrádban - közölte a tárcavezető az Instagram-oldalán.
2026. 04. 19. 15:00
Megosztás:

Elkészült a 2026-os civil választási jelentés

Elkészült a 2026-os országgyűlési választásokat feldolgozó átfogó civil jelentés, amely több száz megfigyelő, szavazatszámláló és választópolgár tapasztalataira építve értékeli a választási folyamat egészét. A jelentést az MTI-hez vasárnap eljuttató civil szervezetek többek között azt állapítják meg, hogy a választási folyamatot rendszerszintű egyenlőtlenségek jellemezték, miközben a szavazás napja alapvetően rendben zajlott.
2026. 04. 19. 14:00
Megosztás:

BIP 361 jelentése és értelmezése: hogyan védené meg a Bitcoin hálózatot a kvantumszámítógépek korában?

A BIP 361 egy olyan új bitcoinos javaslat, amely első ránézésre technikai részletnek tűnhet, valójában azonban a Bitcoin jövőjének egyik legnagyobb kérdését érinti: mi történik, ha a kvantumszámítógépek egyszer már képesek lesznek feltörni a ma használt digitális aláírásokat?
2026. 04. 19. 13:00
Megosztás:

A Bitcoin előtt 3 út áll: az egyik teljes összeomláshoz vezethet

Komoly figyelmeztetést fogalmazott meg a kriptoszektor egyik legismertebb alakja, Charles Hoskinson: a Bitcoin előtt három lehetséges forgatókönyv áll, amelyek közül az egyik akár a teljes rendszer összeomlását is jelentheti. A szakember egy friss interjúban nemcsak a kvantumszámítógépek jelentette fenyegetésről beszélt, hanem bemutatta a Cardano ökoszisztéma új, ambiciózus projektjét is.
2026. 04. 19. 12:00
Megosztás:

Fordulat az Ethereum piacán: Erősödő vételi nyomás jelezheti a kilábalást

Az Ethereum derivatív piacán látványos fordulat körvonalazódik: a nettó taker volumen hosszú negatív időszak után ismét pozitív tartományba került. A friss adatok szerint mindössze egy nap alatt 102 millió dolláros emelkedés történt, ami új reményt adhat a befektetőknek, és akár egy szélesebb piaci trendváltás előjele is lehet.
2026. 04. 19. 11:00
Megosztás:

Meddig lehetnek fent a választási plakátok? Itt a határidő!

Még valamivel több mint három hetük van az országgyűlési választáson induló jelölteknek és pártoknak arra, hogy eltávolítsák a kampány időszakában a közterületeken elhelyezett plakátjaikat.
2026. 04. 19. 10:00
Megosztás:

Megdrágultak a piaci lakáshitelek az Otthon Start megjelenése óta - mekkora a különbség?

A korábbinál jóval magasabb kamatokkal vesznek fel piaci lakáshiteleket a háztartások az Otthon Start hitel szeptemberi megjelenése óta: ez ugyanakkor részben annak lehet tulajdonítható, hogy kevésbé használják ki a felkínált kedvezményeket az ügyfelek – hívja fel a figyelmet Barát Mihály, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakújságírója.
2026. 04. 19. 09:00
Megosztás:

Minden szavazatot megszámoltak, Tisza-kétharmad lesz

Befejezték a múlt vasárnapi országgyűlésiképviselő-választáson leadott összes szavazat megszámolását, minden egyéni választókerületben megszületett a nem jogerős végeredmény szombaton.
2026. 04. 19. 08:00
Megosztás:

Matteo Salvini Orbán Viktort éltette a Patrióták milánói nagygyűlésén

A leköszönő magyar miniszterelnököt éltette Matteo Salvini, az olasz Liga jobboldali párt vezetője a Patrióták Európáért pártcsalád szombati nagygyűlésén, a milánói Dóm téren.
2026. 04. 19. 07:00
Megosztás:

Német pénzügyminiszter: megalapozottak a kerozinhiány miatti aggodalmak Európában

Megalapozottak az európai aggodalmak a várható kerozinhiány miatt - figyelmeztetett Lars Klingbeil német pénzügyminiszter egy szombaton megjelent német lapinterjúban, amelyben a megújuló energiára való átállás gyorsítását sürgette.
2026. 04. 19. 05:00
Megosztás:

Bonyolult szabályok, komoly kockázatok – ezeken csúsznak el a cégek a külföldi munkavállalók foglalkoztatásánál

A nemzetközi vállalatok magyarországi leányvállalatai egyre gyakrabban alkalmaznak vállalaton belüli áthelyezéssel mérnököket, szakértőket, vezetőket. Azonban az így érkező harmadik országbeli – például kínai, vietnámi, mexikói vagy koreai – kollégák itteni foglalkoztatása sokkal több annál, mint sima HR-adminisztráció: az adózás és társadalombiztosítás számos bonyolult szabályt, rengeteg buktatót és súlyos bírságkockázatot is rejt. A KPMG szerint azonban tudatos tervezéssel ezek elkerülhetőek és megalapozható a sikeres együttműködés vállalatok és munkavállalóik közt egyaránt.
2026. 04. 19. 04:00
Megosztás:

Washington június 16-áig engedélyezte az olajszállítást Szerbiának a Janaf vezetékén

Június 16-áig engedélyezte az olajszállítást Szerbiának az amerikai kormány a Janaf horvát vállalat által üzemeltett Adria-vezetéken - közölte a horvát társaság szombaton.
2026. 04. 19. 03:00
Megosztás:

Hány cigány ember él Magyarországon?

A magyarországi roma lakosság pontos létszámának meghatározása jelentős nehézségekbe ütközik. Ennek hátterében több tényező áll: a nyelvi beolvadás folyamata, a földrajzi szétszórtság, a kulturális sokféleség, valamint a viszonylag alacsony társadalmi megbecsültség. Emiatt a társadalomtudományi kutatásokban rendszeresen vita tárgyát képezi, hogy milyen módszerekkel lehet a legpontosabban megbecsülni a roma népesség számát.
2026. 04. 19. 02:00
Megosztás:

A lottónyertes a nyugdíjasoknak osztja szét a nyereményét

Szenzációs történet járta be a világot: egy friss lottónyertes nem luxusautókra vagy egzotikus utazásokra költötte a milliókat – hanem úgy döntött, a nyugdíjasok életét teszi könnyebbé.
2026. 04. 19. 01:00
Megosztás:

Elvitték az ötös lottó rekordnyereményét, 6,78 milliárd forintot

Az ötös lottó 69 éves történetének legmagasabb összegű főnyereményét, 6,78 milliárd forintot nyert valaki a szombati sorsoláson – közölte a Szerencsejáték Zrt. közleményben az MTI-vel.
2026. 04. 19. 00:05
Megosztás:

Félmilliárdos fejlesztéssorozat zárult le Polgáron

Lezárult egy félmilliárd forintos, európai uniós támogatásból és állami társfinanszírozásból megvalósuló fejlesztéssorozat a Hajdú-Bihar vármegyei Polgáron – tájékoztatta a projektgazda szombaton közleményben az MTI-t.
2026. 04. 18. 23:00
Megosztás:

A MAFE csatlakozott az EUROMETAL acélipari védelmi felhívásához

Az EU acélértékláncát képviselő EUROMETAL nevű szövetség hivatalos sajtókonferencián, 2026. április 14 én, a düsseldorfi Tube & Wire vásáron bejelentve sürgős "Cselekvési felhívást" indított az európai acél és fémipar védelmére.
2026. 04. 18. 22:00
Megosztás:

Kiválasztották a legszebb településneveket

3.378.934 szavazat érkezett a legszebb magyar településnevekre. A szavazás 5 régióban zajlott 2025 októberétől 2026. március 31-ig az e-nyelv.hu honlapon a Magyar Nyelvi Szolgáltató Iroda szervezésében.
2026. 04. 18. 21:00
Megosztás:

Meteorológia: a pénteki volt az év eddigi legmelegebb napja

Pénteken volt az év eddigi legmelegebb napja - írta a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán szombaton.
2026. 04. 18. 20:00
Megosztás: