Sokmilliós egyszeri kiadást jelent majd Otthon Start hitelből vásárolni ingatlant

Az Otthon Start hitellel történő lakásvásárlás után úgynevezett visszterhes vagyonátruházási illetéket kell majd fizetned, ami alapesetben a vételár 4 százaléka. Vagyis egy családi ház esetében akár 6 millió forintot is kifizethetsz majd erre. Bizonyos esetekben azonban ennek egy részét elengedik, sőt, akár teljes egészében megúszhatod. Mutatjuk a lehetőségeidet.

Sokmilliós egyszeri kiadást jelent majd Otthon Start hitelből vásárolni ingatlant

Mára gyakorlatilag biztosra vehető, hogy a legfeljebb 3 százalékos kamatú Otthon Start lakáshitel esetében az állam nem engedi majd el a vagyonszerzési illetéket.

Nem lesz elég 10 százalék megtakarítás a vásárláshoz

A vagyonszerzési illeték mértéke alapesetben a forgalmi érték 4 százaléka, illetve a nagy értékű ingatlanok esetében az 1 milliárd forint feletti forgalmi érték után 2 százalék. Mivel az Otthon Start hitellel legfeljebb 100 millió forintos lakás, illetve 150 millió forintos lakóház vásárolható, az illeték maximális értéke 4, illetve 6 millió forint lehet.

Ez azt jelenti, hogy bár a hitel felvételéhez elegendő lehet 10 százalék önerő, az illetékkel együtt a vételár akár 14 százalékát is elő kell tudni teremteni saját forrásból. Nem beszélve a hitel igényléséhez kapcsolódó egyszeri költségekről, amelyek összege bár nem haladhatja meg a 30 ezer forintot, de ebben nincs benne az értékbecslés vagy a helyszíni szemle díja.

A fizetendő illetékről a NAV fizetési meghagyást (határozatot) állít ki. Az illetéket 30 napon belül kell befizetned. Ha elmulasztod a határidőt, akkor késedelmi pótlékot számítanak fel, ami naptári naponként a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt értékének 365-öt része.

Így számolják ki a fizetendő illetéket

Amennyiben eladsz egy lakóingatlant, és azt követően egy éven belül Otthon Start hitellel drágább lakást vagy házat vásárolsz, akkor a különbözet után illetékfizetési kötelezettséged keletkezik.

Ha például 14 millió forintért eladsz egy lakást, majd három éven belül Otthon Start hitellel 40 millió forintért vásárolsz egy másikat, akkor a 26 millió forint különbözet után összesen 1 040 000 forint kiadással számolhatsz. (Az Otthon Start szabályai szerint első lakásvásárlónak minősülsz, ha olyan meglévő lakást értékesítettél, amelynek vételára nem haladta meg a 15 millió forintot. Ekkor a korábbi tulajdonrészed nagyságától függetlenül első lakásszerzőnek minősülsz, így jogosult vagy az Otthon Start hitelre. Tulajdonrész eladásakor annak értékére vonatkozik a 15 millió forintos limit.)

Amennyiben még nem töltötted be a 35. életéved, és az első lakástulajdonodat vagy tulajdoni hányadodat szereznéd meg, akkor 50 százalékig terjedő illetékkedvezményt kapsz, feltéve, hogy az egész lakástulajdon forgalmi értéke nem haladja meg a 15 millió forintot.

Ha olyan új építésű lakást vásárolsz, aminek a vételára nem haladja meg a 30 millió forintot, akkor a tranzakció 15 millió forintig illetékmentes. Az alacsony összeghatárok miatt ezek a kedvezmények nehezen vagy egyáltalán nem használhatók ki.

Így úszhatod meg teljes egészében az illetékfizetést

Amennyiben az Otthon Start hitelhez CSOK Plusz vagy Falusi CSOK is kapcsolódik, akkor teljes illetékmentességet kapsz.

Ezért azoknak a házaspároknak, ahol a feleség még nem töltötte be még a 41. életévét, és akik legalább egy gyereket vállalnának, mindenképpen érdemes CSOK Pluszt is igényelniük, még akár úgy is, ha önmagában az Otthon Start elegendő volna a vásárláshoz. Ezzel ugyanis akár 4-6 millió forintot megtakaríthatnak, miközben a két támogatott konstrukció kamata egyaránt legfeljebb 3 százalék lehet. Azért is megéri a CSOK Plusz, mert itt a szerződés megkötését követően született második gyermektől gyermekenként 10-10 millió forinttal csökken a fennálló tőketartozás.

A Falusi CSOK esetében még kevésbé kérdéses, hogy érdemes-e kihasználni az Otthon Start mellett, hiszen ez jelenleg az egyetlen vissza nem térítendő támogatás, ráadásul akár meglévő gyerekre is igényelhető, tehát nem szükséges további gyermeket vállalni. Jelentős kötöttség ugyanakkor, hogy kizárólag a 302/2023. (VII.11.) Kormányrendelet mellékletében meghatározott, 2 631 darab, úgynevezett preferált kistelepülésen érhető el.

Honnan sejthető, hogy a kormány nem fogja elengedni az illetéket?

Az Index portálnak adott interjúban Panyi Miklós, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára külön megerősítette, hogy az Otthon Start Program nem lesz illetékmentes. A politikus hozzátette, hogy részben az illetékből befolyó bevétel miatt sem jelent majd plusz költséget a támogatott hitel a költségvetés számára.

A bankok is gőzerővel készülnek az új hitelre

A banki honlapjainak tanúsága szerint szűk két héttel az Otthon Start hitel indulása előtt szinte minden szereplőnél elérhető részletes termékleírás a weblapon, és általános az előregisztráció és a telefonos visszahívás lehetőségének biztosítása is. Ezek alapján a BiztosDöntés.hu szakértői szerint biztosra vehető, hogy a szeptemberi indulást követően több banknál is azonnal elérhető lesz a konstrukció. Az érdeklődőknek érdemes lesz alaposan tájékozódniuk, mert a bankok egy része kedvezményt adhat az induló költségekből, sőt olyan is lehet majd, ahol 3 százalék alatt lesz a kamat.


200 forint közelében határozta meg a NAVIGATOR részvények célárát a Kalliwoda Research

Pozitívan értékelte a NAVIGATOR Investments legfrissebb akvizícióját és a Csoport 2028-as stratégiáját a Dr. Kalliwoda Research, a Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett modell frissítésében a korábbi 0,44 EUR helyett 0,55 EUR célárat határozott meg az elemző, ami több, mint duplája a tegnapi 94 forintos záróárnak.
2026. 05. 11. 16:00
Megosztás:

Bitcoin vezette a 858 millió dolláros kriptoalap-beáramlást, miközben nő a CLARITY Act iránti optimizmus

Újabb erős hetet zártak a digitális eszközökre épülő befektetési termékek: a kriptoalapokba közel 858 millió dollárnyi friss tőke érkezett, a kereslet élén pedig ismét a Bitcoin állt. A befektetői hangulat javulását nemcsak a Bitcoin árfolyam-emelkedése, hanem az Egyesült Államokban zajló szabályozási vita, különösen a CLARITY Act körüli várakozás is erősíthette.
2026. 05. 11. 15:30
Megosztás:

Turizmustörvényt sürgetnek a szakmai szervezetek

A magyar turisztikai ágazat 23 szakmai szervezete szándéknyilatkozatot írt alá, amelyben hitet tettek egy átfogó, kiszámítható és szakmai alapokon nyugvó turizmustörvény szükségessége mellett - tájékoztatta az egyeztetést szervező Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-t.
2026. 05. 11. 15:00
Megosztás:

Dubai megnyitja az utat a kriptós állami fizetések előtt a Crypto.commal

Dubai újabb látványos lépést tett a kriptovaluták mindennapi használata felé: a Crypto.com friss engedélye lehetővé teszi, hogy a helyi lakosok digitális eszközökkel fizessenek bizonyos kormányzati szolgáltatási díjakat. A háttérben ugyanakkor továbbra is szabályozott, dirhamban történő elszámolás zajlik, ami jól mutatja az Egyesült Arab Emírségek óvatos, de határozott blokklánc-stratégiáját.
2026. 05. 11. 14:30
Megosztás:

Célkeresztben a csak papíron létező fejlesztési tartalékok: Akár 200 százalékos bírságot is kiszabhat a NAV a hiányzó összeg miatt

Drasztikus fordulatot vehet az adóhatósági ellenőrzések fókusza. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a házipénztárak mellet a fejlesztési tartalékok fizikai meglétét is szigorúan vizsgálja. A hazipenztar-doktor.hu szakértője arra figyelmeztet, hogy vagyonvisszaszerzésre fókuszáló, ígért kormányzati stratégia és a mesterséges intelligencia alapú kontroll miatt a felelőtlen gazdálkodás valódi, közvetlen anyagi és büntetőjogi veszélyt jelent a cégtulajdonosokra nézve.
2026. 05. 11. 14:00
Megosztás:

Vetőmag Szövetség: az évek óta tartó vízhiány a vetőmag-előállítás biztonságát is veszélyezteti

A súlyos, évek óta halmozódó vízhiány komoly kihívás elé állítja a magyar mezőgazdaságot és a vetőmagágazatot egyaránt: nemcsak a terméskilátásokat rontja, hanem a vetőmag-előállítás biztonságát is veszélyezteti - közölte a Vetőmag Szövetség hétfőn az MTI-vel.
2026. 05. 11. 13:30
Megosztás:

A Balaton-régió készen áll az uniós pénzek gyors felhasználására

A kész tervek és a végrehajtási kapacitások döntenek az EU-s források sikeres felhasználásáról, a Balaton-régió élen jár ezekben - jelentette ki az MTI-nek adott nyilatkozatában hétfőn a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) munkaszervezetének igazgatója.
2026. 05. 11. 13:00
Megosztás:

Mélyponton a rossz adósok száma, öt éve még csaknem kétszer annyian voltak a KHR-listán

Eddigi mélypontjára, 600 ezerre esett a lakossági hiteleknél nyilvántartott mulasztások száma a KHR-listán az első negyedév végére – derül ki a BiztosDöntés.hu által összegyűjtött adatokból. A 90 napon túli késedelemben lévő hitelek aránya is egy százalékra csökkent 2025 végére. Ezek az okok állhatnak a javulás hátterében.
2026. 05. 11. 12:30
Megosztás:

Kirúgták a MÁV-tól a szakszervezeti vezetőt, mert balesetveszélyre figyelmeztetett

Törvénysértő módon, azonnali hatállyal kirúgtak egy szakszervezeti tisztségviselőt a MÁV Személyszállítási Zrt-től, mert balesetveszélyes körülményekre figyelmeztette a munkáltatót. A Vasutasok Szakszervezetét sokkolta a jogszerűtlen intézkedés, amelyet a cég vezérigazgatója azzal indokolt, hogy a tisztségviselő az utasok biztonsága érdekében felvetett aggályaival hamisan vádolta a céget. A VSZ felszólította a vezérigazgatót, azonnal vegye vissza korábbi munkakörébe a szakszervezetist.
2026. 05. 11. 12:00
Megosztás:

Mennyi pénzt lehet keresni kriptovalutával egy hét alatt?

A kriptopiac néha olyan, mint egy zsúfolt tőzsdei parkett a zárás előtti percekben: mindenki egyszerre beszél, a grafikonok zöldre váltanak, a lemaradók kapkodnak, a korai belépők pedig próbálják eldönteni, hogy profitot realizáljanak-e vagy hagyják tovább futni a pozíciót. Az elmúlt hét top10-es kriptós nyertesei alapján pontosan ilyen hangulat uralta a piacot. A befektetői fókusz ezúttal nem kizárólag a Bitcoinon vagy az Ethereumon volt, hanem olyan projektek kerültek reflektorfénybe, mint a Venice Token, a Toncoin, a Jupiter, az Internet Computer, az Ondo vagy éppen a Zcash.
2026. 05. 11. 11:30
Megosztás:

Mennyibe kerül a büfé, ahol a balatoni lángosunk készül?

Miközben a turisták azt találgatják, mennyibe fog kerülni idén a sajtos-tejfölös lángos, a háttérben ennél jóval nagyobb összegek mozognak. A balatoni vendéglátóhelyek piacán a néhány tízmilliótól a több százmillió forintos árakig nagyon széles a kínálat – derül ki a zenga.hu elemzéséből, ami azt is bemutatja, hogy változott tavaly óta a vendéglátóhelyek ára.
2026. 05. 11. 11:00
Megosztás:

CBD-olajok és fogyasztószerek az NKFH célkeresztjében

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve egész évben ellenőrzi az étrend-kiegészítők piacát. Míg a 2025-ös évben a potencianövelőként forgalmazott étrend-kiegészítők, valamint a megtévesztő influenszer-marketing miatt kellett fellépnie több alkalommal a hatóságnak, addig 2026-ban az új, egyre népszerűbb termékkörök is vizsgálat alá kerülnek. Így az NKFH többek között ellenőrzi a CBD-tartalmú készítményeket, valamint a fogyást, zsírégetést ígérő étrend-kiegészítőket is.
2026. 05. 11. 10:30
Megosztás:

Mire számíthatnak hétfőn a befektetők?

A hétvégén megérkezett Irán válasza az USA keretmegállapodási javaslatára, amit Trump teljességgel elfogadhatatlannak nevezett. Így ma reggelre tovább emelkedtek az olajárak, a WTI közel 5%-os pluszba került. Az ázsiai tőzsdék vegyesen állnak., a Nikkei 0,3%-kal esik az SSEC 0,9%-os pluszban van. Az európai határidős indexek minimális pluszban, a tengerentúli társaik egy-két tizedes mínuszban tartózkodnak.
2026. 05. 11. 10:00
Megosztás:

Tovább estek a hozamok idehaza és menetelt a forint

A múlt héten is a Közel-Keletre figyeltek a befektetők, a belátható időn belüli békekötésbe vetett bizalom mozgatta az energiahordozók árát, a kamatvárakozásokat és a kötvényhozamokat. A Hormuzi szoros ugyan továbbra is zárva, de a múlt hét közepén ismét erősödött a belátható időn belüli békekötésbe vetett bizalom, miután elterjedt, hogy pakisztáni közvetítéssel létrejöhet az iráni-amerikai megállapodás. Így a hétfő rég nem látott csúcsokra emelkedő olajárak kedden és szerdán közel 15%-kal estek és hét végi emelkedés ellenére végül közel 10%-kal lejjebb zártak, mint előző héten.
2026. 05. 11. 09:30
Megosztás:

Új csúcson zárt az S&P és a Nasdaq a kedvező gyorsjelentések és az erős munkapiaci adatoknak köszönhetően

Az S&P 500 és a Nasdaq pénteken ismét történelmi csúcsot értek el, amit az Nvidia, a Sandisk és más mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények emelkedése hajtott, miközben makrooldalról a vártnál erősebb foglalkoztatási adat a munkaerőpiac ellenálló képességére utalt.
2026. 05. 11. 09:00
Megosztás:

Estek a vezető nyugat-európai indexek Trump vámfenyegetésére; A BUX is mínuszban fejezte be a napot

Estek pénteken a nyugat-európai részvénypiacok, miután ismét felerősödtek az aggodalmak Donald Trump amerikai elnök vámfenyegetései miatt. A páneurópai Stoxx 600 index 0,7%-kal csökkent, a legtöbb szektor veszteséget könyvelt el. London, Párizs, Frankfurt és Milánó főbb piacai egyaránt visszaestek. Trump bírálta az Európai Uniót amiatt, hogy szerinte nem tartotta be a korábbi kereskedelmi megállapodást, és figyelmeztetett: ha az EU 2026. július 4-ig nem fogadja el a megállapodást, az Egyesült Államok jelentősen megemeli az EU-ra kivetett vámokat.
2026. 05. 11. 08:30
Megosztás:

Megkezdődik a leendő kormány miniszterjelöltjeinek parlamenti bizottsági meghallgatása

Megkezdődik ma a leendő Tisza-kormány miniszterjelöltjeinek parlamenti bizottsági meghallgatása. A bizottsági struktúrát az Országgyűlés szombati alakuló ülésén fogadták el a képviselők, megválasztva a testületek elnökét, alelnökeit és tagjait is. A miniszterek kedden tehetnek esküt a parlamentben.
2026. 05. 11. 08:00
Megosztás:

Hantavírus - Lezárult a Hondius evakuálásának első fázisa

Lezárult a Hondius óceánjáró evakuálásának első fázisa, nyolc repülőgéppel összesen 94-an hagyták el Tenerife szigetét a nap folyamán - közölte a spanyol egészségügyi miniszter vasárnap este, Granadilla de Abona teherkikötőjében tartott sajtótájékoztatón,
2026. 05. 11. 07:15
Megosztás:

Segédlet a jogszerű drónos növényvédelmi munkavégzéshez

Új tájékoztatót tett közzé a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) azok számára, akik drónnal szeretnének növényvédelmi vagy tápanyag-gazdálkodási tevékenységet végezni Magyarországon. Az összefoglaló részletesen szerepelnek a jogszerű működéshez szükséges személyi, műszaki és hatósági feltételek.
2026. 05. 11. 06:00
Megosztás:

Kedden tesznek esküt a Tisza-kormány miniszterei

Kedd délután az Országggyűlés következő ülésén tesznek esküt a Tisza-kormány miniszterei - derül ki a parlamenti honlapon olvasható napirendi javaslat szerint.
2026. 05. 11. 05:00
Megosztás: