A német fékek: válaszúton a biztonság és haladás között
Az elmúlt napokban rendkívül sok figyelem irányult a német szövetségi alkotmánybíróság egyik döntésére. A testület szerint alkotmányellenes volt az Olaf Scholz vezette szociáldemokrata-zöld-liberális kormány azon döntése, amelynek értelmében a koronavírus-járvány leküzdésére megszavazott hitelek közül 60 milliárd eurót a klímavédelmi alapba csoportosított át.
A kormány ebből az összegből tervezete finanszírozni a magas energiaárak leszorításához szükséges intézkedéseket, valamint egyéb, a zöld és digitális átállási programot vagy a fűtés-korszerűsítési és vasútbővítési projekteket. Az alkotmánybíróság döntése lényeges fejlesztési beruházásokhoz szükséges források felhasználását akadályozta meg, és milliárdos költségvetési hiányt hagy a kormány kasszájában, amelynek így a jövő évi költségtervezetet is újra kell számolni.
A szövetségi alkotmánybíróság döntése egy 2009-es törvény értelmében született, amely egy úgynevezett adósságféket vezetett be. A jogszabályt a 2008-as gazdasági válság után fogadták el és az volt a célja, hogy megakadályozza a szövetségi kormány eladósodását. A törvény megtiltotta a tartományok kormányai számára a hitelfelvételt, és előírta, hogy a szövetségi költségvetés legfeljebb a GDP 0,35 százaléka alatti mértékű adósságot halmozhat fel évente. A szóban forgó 60 milliárdos euró kölcsön ezt a küszöböt lényegesen meghaladja, de a pandémia miatti válság hatásainak kezelése érdekében a német kormány lazított a hitelfelvételi szabályokon. Hasonlóan lazítottak a szabályokon, amikor az orosz-ukrán háború fényében a német haderő modernizálása céljából átcsoportosították a költségvetési tételeket. A jelenlegi gazdasági helyzet azonban nem minősül rendkívüli esetnek, így az adósságfék szabályát ismét alkalmazni kell.
Vagyis, egy gazdasági válság időszakában elfogadott törvény miatt Németország nem halmozhat fel adósságot – ami alapvetően tekinthető pozitívumnak. Jelenleg az államadósság GDP-hez viszonyított aránya alig lépi túl a 60 százalékot, ami alacsonyabb, mint az euróövezet 90 százalékos átlaga Sokkal megnyugtatóbb, mint a belga, portugál, spanyol, francia 110 százalékot meghaladó államadóssági ráta vagy az olasz és görög 140, illetve 160 százalék fölötti arány. Csakhogy az olcsó orosz energiahordozóktól való „függetlenedés” miatt a hagyományosan nagy energiaigényű német ipar, és így az EU legnagyobb gazdasága jelenleg gondban van.
Németország gazdasága az év első három hónapjában stagnált, majd a második negyedévben mindössze 0,1 százalékkal nőtt. A harmadik negyedévben a 0,1 százalékkal csökkent a második negyedévéhez képest, az árakkal, a szezonális és a naptári változásokkal kiigazítva. Az iparnak és a gazdaságnak égető szüksége van a befektetésekre, ám az eladósodottságtól való (némileg jogos) aggodalom miatt, a szükséges modernizációs folyamatokat jelenleg Németország nem tudja véghez vinni. Ez viszont ismét napirendre tűzi azt a kérdést, hogy mikor és mennyi államadósság az ideális konstrukció.
A gondos tervezés és szigorú államháztartási szabályok hosszútávon általában kiszámítható gazdasági környezetet eredményeznek. Vannak viszont olyan időszakok, amikor szükség van kritikus jellegű beruházásokra ahhoz, hogy egy adott ország gazdasága fenn tudja tartani versenyképességét. Az orosz energiahozókkal való szakítás után a német ipar a 22-es csapdájában találta magát: a jelenlegi energiaárak mellett gazdasága nem tud versenyképes lenni, az eladósodottságtól való félelem miatt viszont nem készült fel egy energiahordozó váltásra és jelenleg úgy néz ki, egyhamar nem is fog. Ez viszont versenyképességének további csökkenéséhez fog vezetni. Európa vezető gazdaságának versenyképességi romlása nemcsak a németországi lakosoknak fájna, hanem bizony nekünk is, hiszen az elmúlt évtizedekben Németország volt a legfontosabb kereskedelmi partnerünk.
Az egyes országok – elsősorban gazdasági – versenyképességét számos mutató komplex számításával lehet mérni. A nemzetközi Vezetésfejlesztési Intézet (International Institute for Management Development, IMD) által kidolgozott rangsort széles körben elismerik. Az intézet egy ország versenyképességét több dimenzió mentén vizsgálja, így a gazdaság, az üzleti szféra, a kormányzat hatékonysága, valamint az infrastruktúra szempontjából elemzi. Egyes dimenziókhoz több komplex mutatót dolgoztak ki, így például a gazdaság versenyképességnél a fogyasztói árakat, az üzleti szféra esetében az adózási környezetet, vagy az infrastruktúránál a lakosság egészségi állapotát is figyelembe veszik. Összesen több, mint 330 szempont vizsgálatával és azok súlyozásával alakul ki egy mérőszám, majd ezek alapján rangsorolják az országokat.
A 2023-as ranglista első helyezettjei Dánia, Írország és Svájc, amelyeket Szingapúr követ. Németország a nem túl hízelgő 22-ik helyet foglalja el és olyan országok előzik meg, mint például Csehország vagy Katar. Az uniós első helyezettel, illetve a legjobb ázsiai ellenféllel összehasonlítva úgy tűnik, hogy Németország különösen az alapvető, illetve a technológiai infrastruktúra tekintetében van lemaradva, hiába vezet a tudományos infrastruktúra területén. Mindezekből levonhatnánk azt a következtetést, hogy egy kölcsön felvételével Németország viszonylag könnyedén tudná orvosolni lemaradását, ám a helyzet nem ilyen egyszerű.
Ha csak ennyin múlna, könnyen függhetne a versenyképesség attól, hogy az egyes országok mennyi kölcsönt hajlandóak felvenni, hogy a legújabb technológiába fektethessenek – annak reményében, hogy az előbb-utóbb megtérülne. Ezen logika alapján Németország is lazíthatna az adósságfék szabályán és könnyedén megoldhatná gazdasági és versenyképességi kérdéseit. Csakhogy a dobogós helyen szereplő Írország, Dánia de még az ötödik helyezett Hollandia is alacsonyabb államadóssági rátát halmozott fel, mint a rendkívül takarékos Németország.
Úgy tűnik, a jellemzően kisebb országok rugalmasabb intézményei gyorsabban tudnak alkalmazkodni a környezeti változásokhoz, mint ahogyan azt Németország az utóbbi időben tette. Emellett nyilván az is lényeges szempont, hogy milyen egy adott ország gazdasági szerkezete: inkább szolgáltatások vagy termékek terén rendelkezik komparatív előnnyel. Végezetül az is érdemes figyelembe venni, hogy a fejlett gazdaságok esetében egy magas államadósság lassíthatja a gazdasági növekedést, így Németország esetében sem garantálható a gazdasági növekedés. Vagyis, egyáltalán nem biztos, hogy a német gazdasági modell a közeljövőben továbbra is annyira sikeres lehet, mint amilyen az elmúlt évtizedekben volt. A digitalizáció és a mesterséges intelligencia alaposan átírja a versenyképesség eddigi szabályait és valószínű, hogy egy ipari gyártásra berendezkedett ország ennek nem lesz nagy nyertese. Ettől függetlenül, a jó minőségű termékekre szükség lesz, így korai lenne a német – és így a magyar gazdaságot különösebben félteni.
Ezzel ellentétben több aggodalomra ad okot, hogy a jelenlegi helyzetben a német kormány esetleg hajlamosabb lehet az uniós fiskális politikákat szabályozó keretrendszer nagyobb rugalmasságát támogatni. A pandémia okozta súlyos gazdasági károk enyhítése érdekében a tagállamok ideiglenesen felfüggesztették a Stabilitási és Növekedési Paktum (SNP) szabályait, azonban a mentességi záradéka 2024-ben megszűnik és az új szabályok elfogadása és bevezetése 2023 végére várható. A SNP-t nagyon sok kritika érte, amelyek leginkább a jelenlegi németországi helyzethez hasonló esetek orvoslását nehezítik meg – vagyis azt, hogy egy-egy tagállam infrastruktúrákba való beruházás céljából nagyméretű kölcsönt vehessen fel. Bár várható, hogy az Európai Bizottság szigorúan ellenőrizné a költségvetési tervezeteket, mégis fennáll a veszély, hogy egyes esetekben a tervezett befektetések mégsem térülnének meg, vagy nem a tervezett időszak alatt. Ez viszont azzal járna, hogy az EU számos tagállama magas államadósságot halmozna fel, amelyet viszont nem tudna fenntarthatóan finanszírozni. Az EU néhány tagállamának jelenleg is kiugróan magas államadóssági rátája van, ám ezek nem jól megfontolt és célzott beruházások finanszírozása miatt keletkeztek – sokkal inkább egy kényelmes életmód fenntartása érdekében, amelynek számos veszélye van. Egy túlságosan rugalmas SNP szabály tovább nehezítené az EU gazdasági helyzetét és több veszélynek is kitenné.
Az idősebb magyar olvasók számára talán ismerős lehet egy hasonló eset saját történelmünkből, és annak részletes értékelése a „pizsamás interjúból.” Ugyan más a politikai és gazdasági környezet, de ha egy ország nem termeli meg azokat a gazdasági javakat, amelyeket viszont elkölt, annak mindig drága ára van. Az Európai Unió túlzott mértékű, valamint téves irányú és célú eladósodása sokkal nagyobb társadalmi és gazdasági károkat okozhat, mint a harminchárom évvel ezelőtti taxis blokád okozott Magyarországon. Éppen ezért fontos lenne, hogy a SNP új szabályai ne tegyék lehetővé a túlzott mértékű államdosság felhalomzását.
A cikk szerzője: Máthé Réka Zsuzsánnatudományos munkatárs NKE Európa Stratégia Kutatóintézet
