Az ABB és a Toyota együtt alakítják az e-mobilitás jövőjét

Az e-mobilitás Európa-szerte megváltoztatja az emberek közlekedési szokásait. Egyre több autós fontolgatja elektromos vagy plug-in hibrid jármű vásárlását, egyre több otthonban szerelnek fel töltőket, és egyre több vállalat gondolja át járműparkja üzemeltetését. Mivel a közlekedés a globális CO₂-kibocsátás közel egynegyedéért felelős, és ebből a személygépkocsik körülbelül 60 százalékot tesznek ki1, soha nem volt még ennyire nyilvánvaló a megbízható, biztonságos és mindennapi töltés iránti igény.

Az ABB és a Toyota együtt alakítják az e-mobilitás jövőjét

Bár az érdeklődés növekszik, még mindig sok autós aggódik a gyakorlati szempontok miatt: milyen gyorsan tudják feltölteni az autó akkumulátorát, lehetővé teszik-e a töltést az otthoni körülményeik, és a töltési folyamat hogyan illeszthető be a sűrű mindennapokba. Ezek a kérdések határozzák meg az európai átállás ütemét a tisztább, környezetkímélőbb mobilitás felé.

Ez a kérdéskör áll az ABB E-mobility és a Toyota közötti partnerség középpontjában is. Ami egy helyi projektként indult Magyarországon – ABB DC töltőket telepítettek egy Toyota-létesítményben –, mára egy szélesebb körű együttműködéssé nőtte ki magát, és napjainkban a Toyota és a Lexus ügyfeleit támogatja egész Európában.

Ahogy a Toyota bővíti elektromos járműveinek kínálatát, az ABB olyan mértékben szállít töltési megoldásokat, amelyek megkönnyítik az átállást a járművezetők, az lakástulajdonosok és a járműflották számára.

A partneri együttműködés, amelyben két, a biztonság, a megbízhatóság és a jövőorientált konstrukciók iránt régóta elkötelezett piacvezető vállalat egyesíti erőit, közös alapot teremt az elektromos mobilitásra való átállás felgyorsításához.

A Toyota a Prius modell 1997-es piaci bevezetése óta központi szerepet játszik az elektromos járművek fejlesztésében. Ma a Toyota a fejlesztések következő fejezetére készül: 2030-ig 30 új, akkumulátoros, elektromos modellt, 2035-ig pedig teljesen kibocsátásmentes modellkínálatot tervez bevezetni Európában. Ezen elképzelés megvalósításához szoros együttműködésre van szükség megbízható technológiai partnerekkel, hogy az ügyfelek bárhol legyenek is, megbízható töltési lehetőségekhez jussanak. Az ABB technológiája kulcsszerepet játszik ezen elvárások teljesítésében.

A régióban a Toyota és a Lexus márkájú ABB töltők mostantól otthoni, munkahelyi és nyilvános töltési lehetőségeket kínálnak. A Terra AC töltők egyszerűségükről és megbízhatóságukról ismertek, és minden egyes márkajelzéssel ellátott egység hároméves garanciával rendelkezik, amely magában foglalja a telepítést is, ha azt minősített szakemberek végzik.

Biztonság, megbízhatóság és intelligens funkciók minden töltőben

Minden egységbe beépítettek biztonsági funkciókat, beleértve a túláram-, a túlfeszültség- és a földzárlatvédelmet, valamint a szivárgóáram-érzékelést. A többféle csatlakozási lehetőség – Ethernet, Wi‑Fi, Bluetooth és mobilhálózatok – lehetővé teszi a távoli frissítéseket és a diagnosztikát, így biztosítva a rendszerek folyamatos működését.

A dinamikus terheléskezelés összehangolja a töltést a háztartás energiafogyasztásával. A teljes fogyasztás figyelemmel kísérésével a rendszer automatikusan szabályozza a töltési teljesítményt, megakadályozva ezzel a hálózat túlterhelését. Ez különösen hasznos olyan otthonokban, ahol a hálózat bővítése nem lehetséges, vagy ahol már nagy fogyasztású készülékeket használnak.

A MyToyota és a Lexus Link+ alkalmazások segítségével a járművezetők távolról indíthatják el, állíthatják le vagy időzíthetik a töltést, és nyomon követhetik az energiafelhasználást. Emellett a Toyota lehetőséget biztosít ügyfeleinek, hogy havi részletfizetéssel finanszírozzák a töltőket, így megkönnyítve az otthoni töltéshez való hozzáférést.

Nagy teljesítményű töltés, amely készen áll az elektromos járművek következő generációnak kiszolgálására

Az ABB DC villámtöltők támogatják a jelenlegi és jövőbeli Toyota és Lexus modellek gyors töltését. A várhatóan az évtized közepén megjelenő szilárdtest-akkumulátorok 1000 és 1500 kilométer közötti hatótávolságot biztosíthatnak, és ehhez nagy teljesítményű, 200–400 kW-os töltést igényelnek. Az ABB portfóliója úgy lett kialakítva, hogy megfeleljen ezeknek a következő generációs követelményeknek is.

Az akkumulátor hosszú távú, jó üzemállapotának megőrzése érdekében a Toyota azt javasolja, hogy azokat rendszeresen töltsék fel 10 és 80 százalék közötti szintre, a jármű rendszerei pedig automatikusan kezelik a folyamatot. Teljes feltöltés továbbra is elérhető hosszabb utazásokhoz, amikor szükséges.

Több járművezető és járműflotta tisztább mobilitásra való átállásának támogatása

A tisztán elektromos járművek 2024-ben a magyarországi új autóeladások több mint 8 százalékát tették ki, a plug-in hibridek pedig további 4 százalékot2. A nyilvános töltőállomások száma is gyorsan nőtt, tavaly, év végén már több mint 6000 töltőpont működött közel 3200 helyszínen3.

Az ABB és a Toyota az ügyfelek képzésében is együttműködik, segítve a járművezetőket a töltési lehetőségek megértésében és a mindennapi igényeiknek megfelelő megoldás kiválasztásában. A plug-in hibridek bizonyos esetekben továbbra is jó választásnak számítanak, például rövidebb napi utazási távolságok vagy korlátozott töltési lehetőségek esetén. Nagy potenciál rejlik a könnyű haszongépjármű-flottákban is, ahol a járműtelepen történő töltés alacsonyan tartja a költségeket, és pénzügyi ösztönzőkkel kombinálva gyors megtérülési időt biztosít.

Az ABB és a Toyota közösen támogatja a tisztább mobilitásra történő átállást, és segíti az ügyfeleit abban, hogy magabiztosan hajtsák végre az átmenetet.

Az együttműködés fontos lépés egy olyan jövő felé, ahol a töltés ugyanolyan zökkenőmentes lesz, mint a járművezetés, és ahol a tisztább, környezetbarátabb mobilitás természetes választássá válik Európa-szerte több millió ember számára.

Az ABB technológiai vezető szerepet tölt be az energetika és az automatizálás területén, egy fenntarthatóbb és erőforrás-hatékonyabb jövő kialakítását segíti elő. Mérnöki és digitalizációs szakértelmének összekapcsolásával az ABB segít az iparágaknak abban, hogy nagy teljesítményt érjenek el, miközben hatékonyabbá, termelékenyebbé és fenntarthatóbbá válnak, és így túlszárnyalják korábbi termelési eredményeiket. Az ABB-nél ezt "Engineered to Outrun"-nak nevezzük. A vállalat több mint 140 éves múltra tekint vissza, és világszerte több mint 110 000 alkalmazottat foglalkoztat. Az ABB részvényeit a SIX Swiss Exchange (ABBN) és a Nasdaq Stockholm (ABB) tőzsdén jegyzik. www.abb.com

Az ABB Energetika üzletága globális technológiai vezető szerepet játszik, termékei és megoldásai a villamos energia hatékony és megbízható felhasználását teszik lehetővé az energiaforrástól a fogyasztói felhasználás helyéig. A 100 országban több mint 50 000 munkatárssal rendelkező üzletág az ügyfeleinkkel és partnereinkkel együttműködve a világ legnagyobb kihívásainak megoldásán dolgozik az villamosenergia-elosztás és ­gazdálkodás területén. Segítünk a vállalkozásoknak, az iparnak és a fogyasztóknak, hogy hatékonyan és megbízhatóan működtessék létesítményeiket és otthonaikat. Az energetikai átállás felgyorsulásával biztonságos, intelligens és fenntartható módon villamosítjuk a világot. go.abb/electrification

1 Európai Környezetvédelmi Ügynökség (European Environment Agency/EEA): Az új személygépkocsik CO₂-kibocsátása Európában
2 Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE), 2024
3 Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH): 2024. IV. negyedévi e-mobilitási jelentés


Többségében pirosban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek

A brit FTSE100 kivételével - ami az energiaipari vállalkozások jó teljesítményének köszönhette, hogy a kedvezőtlen általános részvénypiaci hangulatban is feljebb tudott kapaszkodni – kisebb mínuszokban zárták a pénteki kereskedést a mértékadó európai részvényindexek elsősorban a technológiai szektor gyengélkedése nyomán. A technológiai szektor az elmúlt héten 4 napon is mínuszban zárt, amelyekből a legnagyobb a pénteki 2,4%-os volt, míg heti összevetésben 3,3% volt az esés. A legjobban a közműszektor teljesített pénteken. Egyedi részvények közül a Saab közel 10%-kal ugrott a vártnál erősebb negyedéves eredményére, az EQT pedig 11%-ot erősödött egy felvásárlási ajánlattal kapcsolatos hírre. Ezzel szemben a Burberry több mint 6%-ot veszített értékéből, miután arról számolt be, hogy a közel-keleti konfliktus visszafogta az európai turisztikai költéseket. A Volvo árfolyama annak ellenére esett, hogy a svéd gyártó 35%-os második negyedévi profitnövekedésről számolt be.
2026. 07. 20. 09:00
Megosztás:

Alig mozdult a forint árfolyama hétfőn

Vegyesen alakult, alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben hétfőre a péntek délutáni jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
2026. 07. 20. 08:00
Megosztás:

Jack Dorsey is megszólalt: az open source AI lehet Amerika versenyelőnyének kulcsa

A Twitter társalapítója, Jack Dorsey támogatásáról biztosította Chamath Palihapitiya kockázati tőkebefektető álláspontját, miszerint az Egyesült Államoknak nem korlátoznia, hanem támogatnia kellene a nyílt forráskódú mesterséges intelligencia fejlesztését.
2026. 07. 20. 07:00
Megosztás:

Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője

A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
2026. 07. 20. 06:00
Megosztás:

ÁNYK-átállás: tudástár a NAV-tól

Már egyetlen helyről elérhető minden alapvető és lényeges tudnivaló az ÁNYK-átállásról a NAV honlapján. A főoldalon található ÁNYK-átállás csempéről navigálva minden ügyfélkör személyre szabottan, gyorsan tájékozódhat, hogy milyen alternatívákat ajánl neki a NAV az ÁNYK helyett bevallásai beküldéséhez, kötelezettségei teljesítéséhez.
2026. 07. 20. 05:00
Megosztás:

A Nébih átfogó ellenőrzései alapján biztonságos a hazai szamóca – egy kis mintaszámú tanulmány indokolatlan aggodalmat kelthet

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a területi élelmiszerlánc-felügyeleti szervek folyamatosan felügyelik és magas mintaszámmal ellenőrzik a gyümölcsök növényvédőszer-maradék tartalmát. Az elmúlt három évben vizsgált szamóca minták 93,3%-a megfelelt az előírásoknak. A Nébih laboratóriumi vizsgálatainak eredményei alapján kijelenthető, hogy biztonsággal fogyaszthatóak a hazai termesztésű szamócák. Az alma után újabb gyümölcs, ezúttal a szamóca növényvédőszer-maradék tartalmát vizsgálta a PAN Europe. A szervezet azonban mindössze három magyar minta alapján vont le következtetéseket, amelyek alkalmasak lehetnek arra, hogy indokolatlan aggodalmat keltsenek a fogyasztókban. A Nébih álláspontja szerint az ilyen, reprezentatív mintaszámra nem épülő eredmények nem megfelelőek arra, hogy egy teljes ágazatról megalapozott képet adjanak.
2026. 07. 20. 04:00
Megosztás:

Viharos időjárás csap le az országban több helyen is

Az ország nyugati feléről több bejelentést is kaptak a katasztrófavédők a vasárnap délután megérkező viharok miatt - közölte a katasztrófavédelem a honlapján.
2026. 07. 20. 03:00
Megosztás:

Mi az ideális vérnyomása egy 40, 50, 60, 70, 80, 90 és 100 éves embernek?

Az optimális vérnyomás több körülménytől is függ, többek között az életkortól, az általános egészségi állapottól és az öröklött adottságoktól. Általánosságban elmondható, hogy a vérnyomás értéke az életkor előrehaladtával megváltozhat.
2026. 07. 20. 02:00
Megosztás:

Sárga csekkel ne menj a Postára többet!

Ma már Magyarországon minden fogyasztó és vállalkozás rendezheti fizetési kötelezettségeit fizetési kérelem jóváhagyásával, majd az arra válaszul elindított azonnali átutalással. Ennek ellenére sokan még csak nem is hallottak erről a lehetőségről. De akkor miért állnánk továbbra is sorba a Postán a sárga csekkel?
2026. 07. 20. 01:00
Megosztás:

Ne hagyd, hogy a hírleveleid feledésbe merüljenek

Email marketinget folytatsz, de nem érkezik annyi válasz és érdeklődés, mint amennyit vártál? Könnyen lehet, hogy néhány hiba akadályozza a sikeredet. Sokan vannak úgy vele, hogy bár jelentős időt és energiát fordítanak hírleveleik készítésére, a kiküldések elmaradnak az optimálistól.
2026. 07. 19. 23:59
Megosztás:

Hogyan teszi élvezetessé a sütést egy modern készülék?

A sütés sokaknál örömteli tevékenység, mások számára inkább stresszfaktort jelenthet, főleg ha az időzítés nem tökéletes. Eszedbe jutott már, milyen nehézségekbe ütközhetsz egy steak elkészítése során, ha nincs megfelelő információd a hús belső hőmérsékletéről? Ebben az esetben jön jól egy modern konyhai eszköz, amely nagymértékben megkönnyíti az ételek tökéletes elkészítését.
2026. 07. 19. 23:00
Megosztás:

A fogszabályzó lekerül. A fogak viszont nem felejtenek

Van az a pillanat, amikor az ember egy reggel kicsit tovább nézi magát a tükörben. Mintha az egyik alsó metszőfog már nem pontosan úgy állna, mint néhány hónappal korábban. Mintha a retenciós sín szorosabb lenne. És máris megérkezik a nyugtalanító kérdés: hogyan lehetséges ez, ha a fogszabályozás egyszer már sikeresen befejeződött?
2026. 07. 19. 22:00
Megosztás:

A szállodai fürdőszobák modern kihívása

Egy szállodai fürdőszoba kialakításában a részletek messze túlmutatnak a néhány alapvető tárgy elhelyezésén. A vendégek már nem csupán tiszta környezetet keresnek, hanem egy olyan élményt, amely egyszerre kényelmes, higiénikus és modern. A prémium fürdőszobai felszerelés ezért nemcsak a vendégélményt emeli magasabb szintre, hanem a szálloda megítélésében is döntő szerepet játszik.
2026. 07. 19. 21:00
Megosztás:

Modern mosogatótálcák a konyhában

A mosogatótálca kiválasztása sokkal több annál, hogy csak egy konyhai kelléket választasz. Ez a döntés befolyásolja a konyhád stílusát és a mindennapi házimunka hatékonyságát is. Olyan mosogatótálcára van szükséged, amely tartós, praktikus és még a konyhád megjelenéséhez is hozzájárul.
2026. 07. 19. 20:00
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 07. 19. 19:00
Megosztás:

Balatoni Turizmus Szövetség: sokszínű az üdülőrégió gyerektábor kínálata

A balatoni gyerektáborok heti ára ezen a nyáron 50-250 ezer forint között alakul a választott program típusától, a helyszíntől és az ellátás szintjétől függően - írja a Balatoni Turizmus Szövetség (BTSZ) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2026. 07. 19. 18:00
Megosztás:

Átalakulóban Horvátország népességmozgása, rekordot döntött a belföldi költözés

Továbbra is többen költöznek Horvátországba, mint ahányan elhagyják, de a bevándorlási többlet egy év alatt csaknem 12 ezer fővel csökkent, miközben 2016 óta nem változtattak ennyien lakóhelyet az országon belül - írta vasárnap a Vecernji List című horvát napilap a horvát statisztikai hivatal legfrissebb adataira hivatkozva.
2026. 07. 19. 17:00
Megosztás:

A bank állja a kibercsalásból eredő kárt, ha elmaradt az erős ügyfélhitelesítés

A jegybank kezdeményezése nyomán él a törvényi előírás, amely szerint nem az ügyfélnek, hanem a banknak kell viselnie a kibercsalásból eredő kárt, ha a tranzakciót nem támogatta erős ügyfélhitelesítéssel. Több év után tavaly megtört a visszaélések számának és volumenének növekedése a bankszektorban. A kedvező trendforduló a hatékonyabb banki és központi visszaélésszűrő rendszereknek, az ügyfélazonosítás fejlesztésének és a tranzakciós limitbeállításoknak is köszönhető.
2026. 07. 19. 16:00
Megosztás:

Májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés Romániában

A nyers adatok szerint májusban 7,3 százalékkal csökkent az ipari termelés volumene Romániában éves összevetésben - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
2026. 07. 19. 15:00
Megosztás:

Az izraeli legfelsőbb bíróság felfüggesztette az új kommunikációs törvény életbe lépő részeit

Az izraeli legfelsőbb bíróság vasárnap ideiglenes végzésben felfüggesztette az új kommunikációs törvény azon rendelkezéseinek hatálybalépését, amelyek azonnal életbe léptek volna, a törvény érdemi vizsgálatáig - jelentette a helyi média.
2026. 07. 19. 14:00
Megosztás: