A nyugdíjra fel kell készülni! Miért? Mert akkor így járhat!

Nem ritka az az eset, amikor a nyugdíjkorhatár betöltésétől még évekre lévő személy készülődni kezd a nyugdíjba vonulásra. Természetesen itt most a hivatalos teendőkkel kapcsolatos előkészületekre gondolunk, amikor az érintett személy, ahogy mondani szokták: összeszámíttatja az éveit.

A nyugdíjra fel kell készülni! Miért? Mert akkor így járhat!

A szolgálati idő hosszáról hivatalból adategyeztetéést indít a nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szerv a nyugdíjkorhatár betöltése előtt három évvel. A nyugdíjbiztosító elküldött adatsorára reagálva észrevételt lehet tenni, amit vizsgálat követhet.

Nem ritka az az eset, amikor a nyugdíjkorhatár betöltésétől még évekre lévő személy készülődni kezd a nyugdíjba vonulásra. Természetesen itt most a hivatalos teendőkkel kapcsolatos előkészületekre gondolunk, amikor az érintett személy, ahogy mondani szokták: összeszámíttatja az éveit.

Ez az „összeszámítás” megtörténik kérés nélkül is, a hivatalból induló adategyeztetési eljárás során.

Mára már közismertté vált a nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szervek által folytatott adategyeztetési eljárás célja és folyamata, vagyis az adategyeztetés a biztosítottak, volt biztosítottak társadalombiztosítási szerv nyilvántartásában szereplő szolgálati idejéről.

Ez az eljárás a nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően három évvel indul.

Az egyeztetési eljárás során a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv részletes kimutatást küld az általa nyilvántartott következő adatokról:

- biztosításban töltött időszakok, egyéb szolgálati idők, nők esetében a nők negyven év jogosultsági idővel igényelhető nyugellátásához elért jogosultsági idők,

- a foglalkoztatók (munkahelyek) adatai,

- az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozó nyugdíjjárulék-köteles kereset, jövedelem,

- az 1987. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan a foglalkoztató által levont, befizetett nyugdíjjárulék, és

- azok a szolgálati időnek minősülő időszakok, amelyek után nem történt járulék-, illetve nyugdíjjárulék-fizetés.

Az egyeztetésnél az érintett személy az esetleg hiányzó adatokra vonatkozóan észrevételt tehet.

A nyugdíjbiztosítási feladatot ellátó igazgatási szerv az eltérés okait megvizsgálja, a vizsgálat keretében az érintett személyt nyilatkozattételre hívhatja fel.

A foglalkoztatótól vagy más adatszolgáltatásra kötelezettől, illetve az egykorú iratokat őrző más személytől vagy szervezettől adatot kérhet, helyszíni szemlét tarthat, más bizonyítási eljárást folytathat le, továbbá 2009. december 31-ét követő időszakra vonatkozóan az állami adóhatóságnál adategyeztetést, illetve adóhatósági eljárást kezdeményezhet.

Így biztosítható, hogy a társadalombiztosítási nyilvántartásból igazolt időszakok kimutatása, igazolása valamennyi egyeztetett adatot tartalmazza.

Az adategyeztetési eljárás határozat kibocsátásával zárul.

Gyakran előfordul azonban, hogy akiknek bármilyen oknál fogva a fenti időpont előtt van szükségük adataik ismeretére, tájékoztatást kérnek ezzel kapcsolatos lehetőségeikről. Két lehetőség is rendelkezésre áll.

Ezek a személyek kérelmet nyújthatnak be adategyeztetési eljárás lefolytatása iránt, vagy hatósági bizonyítvány kiadása iránt.

A társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 96/E. §-a szerint a biztosított, volt biztosított megszerzett szolgálati idejéről, a nők negyven év jogosultsági idővel történő kedvezményes nyugellátásához szerzett szolgálati idejéről, és az adategyeztetési eljárás során közlésre kerülő további adatairól hatósági bizonyítvány kiállítását kérheti.

Ha a hatósági bizonyítvány kérés találkozik a hivatali adategyeztetési eljárással, olyan személy nyújtja azt be, aki a nyilvántartásban nem szereplő szolgálati idő, jogosultsági idő elismerését is kéri, vagy életkora miatt (1955-től született) a hivatalból induló adategyeztetési eljárásba tartozik, de az egyeztetés még nem történt meg, a két eljárás egyesül.

A hatósági bizonyítvány kiadása iránti eljárás ekkor felfüggesztésre kerül, az adategyeztetési eljárás pedig teljes egészében lezajlik.

További lehetőség a szolgálati idő megismerésére a nyugdíjbiztosítási igazgatási szervek által vezetett nyilvántartásba történő betekintés, mely lehetőséggel az érintett személy vagy képviselője élhet.

Ha az adatokat leírt formában szeretnénk látni, az érintett személy vagy képviselője kérelmére a nyilvántartott adatokról a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv kivonatot állít ki. Ezek a lehetőségek a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény 96.§ (8) bekezdésében szerepelnek.

A kivonat kiállítása illeték- és költségmentes.

forrás: adó.hu szakmai portál blogja


Lefordultak az amerikai részvényindexek pénteken az erősödő kamatemelési várakozások közepette

Zárásra kisebb mínuszba csúsztak a vezető tengerentúli részvényindexek, a Dow alig néhány százalékpontos csökkenést mutatott, míg az S&P 0,3, a Nasdaq Composite pedig 0,5%-kal került lejjebb.
2026. 08. 31. 12:00
Megosztás:

Emelkedtek pénteken a főbb európai részvényindexek

Emelkedéssel zárták a pénteki kereskedést a fontosabb részvényindexek Nyugat-Európában: a Stoxx600 0,5%-kal lépett feljebb, a DAX 0,8%-ot, a CAC40 0,9%-ot ugrott, míg a FTSE100 0,3%-ot erősödött.
2026. 08. 31. 11:00
Megosztás:

Várat még magára a valódi fordulat a munkaerőpiacon

A foglalkoztatottság hosszabb távon egyre kevésbé mennyiségi, mint minőségi kérdés lesz.
2026. 08. 31. 10:00
Megosztás:

IMF: a stabilcoinok megingathatják a feltörekvő országok monetáris önállóságát

A stabilcoinok olcsóbbá és gyorsabbá tehetik a nemzetközi pénzmozgást, de az IMF szerint ugyanez a technológia komoly kockázatokat is hordozhat a feltörekvő gazdaságok számára. Kristalina Georgieva, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy a dollárhoz kötött stabilcoinok felgyorsíthatják a helyi devizák kiszorulását, megnehezíthetik a tőkemozgások ellenőrzését, és közvetve az állami bevételekre is nyomást gyakorolhatnak.
2026. 08. 31. 09:00
Megosztás:

Magyar Péter: a kormány mindent megtesz az állami vagyon visszaszerzéséért és a felelősök megbüntetéséért

Az állami vagyon visszaszerzésével kapcsolatos vizsgálatok és büntetőeljárások rövidítése érdekében helyezett kilátásba jogszabálymódosítást a miniszterelnök vasárnap. Magyar Péter Facebook-bejegyzésében azt írta, a kormánynál jobban senki nem szeretné a vagyon visszaszerzését és a felelősök megbüntetését, de a jogállami keretekre továbbra is ügyelni kell, mert csak úgy lehet hiteles a folyamat.
2026. 08. 31. 07:00
Megosztás:

Doktoranduszokra is kiterjesztik az egyetemi startup programot

Új programot indít a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) a doktoranduszoknak: a Hungarian Startup University (HSUP) Doctorate projekt részleteit a DOSZFeszten mutatták be szombaton Debrecenben.
2026. 08. 31. 06:00
Megosztás:

Venezuelai elnök: negyed évszázadra szól az amerikai-venezuelai kőolaj-megállapodás

Negyed évszázadra szól az Egyesült Államok és Venezuela között megkötött olajkitermelésről szóló megállapodás, amely a tulajdonosi jogokat és a készletek feletti rendelkezés jogát is venezuelai állam kezében hagyja – derül ki az egyezség hétvégén nyilvánosságra hozott részleteiből.
2026. 08. 31. 05:00
Megosztás:

2,8 milliárd dolláros Bitcoin-profitban a Strategy – Saylor újabb vásárlásra készül?

Michael Saylor vállalata, a Strategy ismét jelentős papírnyereségben van, miután a Bitcoin árfolyamának emelkedése jóval a bekerülési érték fölé hajtotta a cég hatalmas kriptovagyonának értékét.
2026. 08. 31. 04:00
Megosztás:

Izland továbbra is az EU egyik legközelebbi partnere marad

Izland továbbra is az Európai Unió egyik legközelebbi és legmegbízhatóbb partnere marad, egyebek mellett az Európai Gazdasági Térségen (EGT) belül - jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke, miután üzenetet váltott Kristrun Frostadottir izlandi miniszterelnökkel vasárnap.
2026. 08. 31. 03:00
Megosztás:

Felbocsátották a NASA új generációs űrteleszkópját

Felbocsátották az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA új generációs űrteleszkópját a Roman Space Telescope-ot a floridai Cape Canaveral űrközpontból vasárnap.
2026. 08. 31. 02:00
Megosztás:

Akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat a Wekerle Lakásépítési Programra

A Wekerle Lakásépítési Programra a hazahozott uniós forrásokból 550 millió eurót tudunk fordítani, ehhez banki és piaci társfinanszírozással akár további források is társulhatnak, így összesen akár kétmilliárd eurónyi forrás is rendelkezésre állhat - írta közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap.
2026. 08. 30. 23:00
Megosztás:

Változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember elején

Kissé változékony, de nyáriasan meleg idő várható szeptember első hetében, a hőmérséklet csúcsértéke jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul, a hajnalok pedig frissítőek lesznek. A hét elején elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok, de a hét második fele száraznak ígérkezik - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2026. 08. 30. 22:00
Megosztás:

Vége lehet a titkolózásnak a fizetések körül

Egy EU-s irányelv alapján a munkavállalók tájékoztatást kérhetnek saját bérszintjükről, az azonos vagy egyenlő értékű munkát végzők átlagos keresetéről, valamint a bérezés és az előrelépés szempontjairól.
2026. 08. 30. 21:00
Megosztás:

Év végéig teljes tisztújítást tart a KDNP

Év végéig meg kell történnie a teljes tisztújításnak a Kereszténydemokrata Néppártban (KDNP) a helyi szervezetektől a pártvezetésig - erről a Lakitelken tartott országos választmányon döntöttek a küldöttek vasárnap. A párt decemberre teljesen megújulhat.
2026. 08. 30. 20:00
Megosztás:

13 százalékot ugrott a Metaplanet: amerikai Bitcoin-kincstárat építene

A japán Metaplanet részvényei 13,1 százalékkal emelkedtek, miután a vállalat bejelentette, hogy Bitcoinra épülő kincstári stratégiáját az Egyesült Államokra is kiterjesztené.
2026. 08. 30. 19:00
Megosztás:

Szeptember 1-jétől visszatér a megszokott rend Budapesten

Szeptember 1-jétől ismét az eredeti munkarend szerint működnek a fővárosi cégek, miután helyreállt az energiaellátás, a korlátozásokat megszüntetik - közölte a főpolgármester vasárnap reggeli Facebook-bejegyzésében.
2026. 08. 30. 18:00
Megosztás:

Itt az Otthon Start újabb brutális hatása: már az új lakossági hitelek több mint felét támogatja az állam

Az év első felében megkötött hitelszerződések összegének több mint a feléhez kapcsolódott állami támogatás, miközben egy évvel korábban még 23 százalékot sem ért el ez az arány – derül ki a BiztosDöntés.hu elemzéséből. A nagy ugrás oka egyértelműen az Otthon Start hitel iránti hatalmas kereslet.
2026. 08. 30. 17:00
Megosztás:

JPMorgan is stabilcoinra készülhet: a Wall Street már nem akar kimaradni a digitális dollárversenyből

A JPMorgan egykor élesen bírálta a kriptovalutákat, ma viszont már azt mérlegeli, hogy saját, nyilvánosan használható stabilcoint indítson. A fordulat jól mutatja, mennyit változott a pénzügyi világ: a kérdés már nem az, hogy a nagybankok belépnek-e a digitális dollárok piacára, hanem az, hogy milyen gyorsan teszik meg – és mit jelent ez a Tether, a Circle és a teljes stabilcoinpiac számára.
2026. 08. 30. 15:00
Megosztás:

Akár több mint egy évtizednyi spórolás is kellhet a lakásvásárláshoz

A lakáshitelekkel kapcsolatban gyakran magától értetődőnek vesszük, hogy a hitelfelvevő rendelkezik a minimálisan elvárt önerővel, amelynek mértéke jellemzően az ingatlan értékének 20, bizonyos esetekben 10%-a. Az elmúlt évek jelentős lakásár-emelkedése miatt azonban az önerő több millió, akár több tízmillió forintos tételt jelenthet. A Bank360 azt vizsgálta meg, hány havi átlagbér szükséges jelenleg egy lakásvásárláshoz szükséges önerő előteremtéséhez, illetve mire juthatott volna az, aki 2015 óta minden évben jelentős összeget tett félre erre a célra.
2026. 08. 30. 14:00
Megosztás:

Stabilcoinháború Washingtonban: a bankok nem engednek a hozamok ügyében

Új front nyílt az amerikai kriptoszabályozásban: a stabilcoinokhoz kapcsolódó hozamok és jutalmak miatt ismét kiéleződött a konfliktus a bankszektor és a kriptoipar között. Az amerikai közösségi bankokat képviselő ICBA teljes tiltást követel az ilyen ösztönzőkre, arra hivatkozva, hogy akár több mint ezermilliárd dollárnyi betét is elvándorolhat a hagyományos bankrendszerből. A vita már a CLARITY Act szenátusi előrehaladását is veszélyezteti.
2026. 08. 30. 13:00
Megosztás: